Kezdőlap » Történelem » Nehezen viselte a súlytalanságot Tyereskova
Tyereskova egy kiképzésen 1963-ban #moszkvater

Nehezen viselte a súlytalanságot Tyereskova

Oroszországban ma is hősként tekintenek a ma már 82 éves első női űrhajósra, szülőfalujában még múzeuma is van

Tyereskova egy kiképzésen 1963-ban #moszkvater
Tyereskova egy kiképzésen 1963-ban
Fotó:EUROPRESS/AFP/Sputnik

Javában dúlt az űrverseny a Szovjetunió és az Egyesült Államok között. A múlt század ’60-as éveinek elején jártunk, és a Szovjetunió a Holdra szállásig a vetélkedés minden egyes fázisában megelőzte az amerikaiakat. Elsőként bocsájtottak Föld körüli pályára műholdat, az első élőlény – Lajka kutya – is szovjet űrhajón járt a világűrben, 1961-ben pedig az első emberként a kozmoszba juttatták Jurij Gagarint. Ezt követően egy nőt küldtek a világűrbe. Valentyina Tyereskova repülése nem volt zökkenőktől mentes. A súlytalanságot fizikailag és pszichikailag nehezen viselte, és problémák adódtak a leszálláskor is. A küldetés azonban sikeresen ért véget.

„Tyereskova 1963. június 16-án a Vosztok–6 fedélzetén szállt fel, 2 napot 22 órát és 50 percet töltött az űrben 48-szor megkerülte bolygónkat, és közel három nap után sikeresen visszatért”

Tyereskova tipikus szovjet családban a közép-oroszországi Bolsoje Maszlennyikovo faluban látta meg a napvilágot, anyja textilgyári munkásként, apja a kolhoz traktorosaként kereste meg a család kenyerét. Apja 1939-ben elesett a finn-orosz háborúban, Valentyina tizenhat éves korától szintén a közeli textilgyárban vállalt munkát, s levelező úton szerzett technikusi képesítést. Tevékenyen részt vett a kommunista ifjúsági mozgalomban, szenvedélye a repülés volt, száznál több ejtőernyős ugrást hajtott végre.

Koroljov a Vosztok-program utolsó attrakciójának szánta egy nő világűrbe juttatását. Mint a Múlt-kor történelmi magazin írja, első lépésként rézusz majmokon (rhesusmajom) tesztelték, milyen hatással van a női szervezetre az űrutazás. A kísérletek azt mutatták, hogy semmi akadálya nincs annak, hogy nőket küldjenek a csillagok közé. A toborzásra négyszáz fiatal lány jelentkezett, a kiírás szerint mindannyian 170 centiméternél alacsonyabbak, 70 kilónál könnyebbek és 30 évesnél fiatalabbak voltak. A kiválasztási folyamat gyorsan haladt, és 1962 elejére már csak öt jelentkező maradt a leszűkített körben. Köztük volt Tyereskova is, aki ugyan az elődeitől eltérően pilótaként nem rendelkezett pilótatapasztalattal. Mégis őt választották a feladatra, mivel 126 ejtőernyős ugrás állt már a háta mögött.

„Az ejtőernyős tapasztalat mellett Tyereskova munkás származása és a szovjet-finn háborúban hősi halált halt édesapja is nagyban hozzájárult a kiválasztásához”

Mellette lobbizott a harmadik szovjet asztronauta, Andrian Nyikolajev, akihez ekkor már gyengéd szálak fűzték, de a végső döntést ezúttal is – miként annak idején Gagarin kiválasztásakor is – a párt főtitkára, Nyikita Hruscsov hozta meg.

Az eredeti tervek szerint gyors egymásutánban két nőt lőttek volna a világűrbe, Tyereskova után a tapasztalt vadászrepülő Valentyina Ponomarjova startolt volna, de végül elvetették az ötletet. Az előbb útnak induló Vosztok-5-be Valerij Bikovszkijt, a másodikként felszálló Vosztok-6-ba pedig Tyereskovát ültették. Először a Vosztok-5 startolt 1963. június 14-én, hogy öt napot töltsön az űrben, Tyereskova két nappal később, június 16-án követte társát. A szovjet sajtó diadalittasan adott hírt a világ első női űrhajósának útjáról. Bár a fő cél egy kezdetleges űrrandevú megkísérlése volt – a két Vosztok egy alkalommal öt kilométerre megközelítette egymást -, Koroljov és csapata a női kozmonauta testi reakcióira nagyobb figyelmet fordított.

„Évtizedekkel később, a cenzúra megszűnése után derült ki, hogy Tyereskova mindvégig hányingerrel, szédüléssel és orrvérzéssel küzdött, egyes források szerint egyszer még hisztérikus kiabálásba is kezdett”

Később született egy lánya, aki ma már sebészorvos, s ezzel bizonyossá vált, hogy az űrben tartózkodásnak nincsenek káros következményei az emberi szervezetre.

Izgalmasra sikeredett a leszállás is. A Vosztok-6 automatikus navigációs szoftvere nem működött kielégítően és az űrhajó ahelyett, hogy süllyedt volna, emelkedő pályára állt. Tyereskova észlelte a bajt, a földi irányításnak pedig sikerült egy új landolási algoritmus küldeni és ezzel megmentenie a „Sirály” névre hallgató Tyereskovát, aki végül 6000 méter magasból katapultált az űrhajóból és kisebb orrzúzódással ugyan, de biztonságosan landolt.

„Történelmi űrrepülését követően Tyereskova soha többé nem járhatott a világűrben. A világnak 19 évet kellett várnia a következő női űrhajósra. A szovjetek 1982-ben lőtték fel Szvetlana Szavickaját az űrbe”

Tyereskova egy csapásra nemzeti hős, minden szovjet nő példaképe lett; ő maga csak azt kérte, állítsanak méltó emléket apjának. Hamarosan megkapta a Szovjetunió Hőse kitüntetést, a Lenin-rendet és krátert neveztek el róla a Holdon. Elvégezte a repülőakadémia űrhajós szakát, kandidátus és a szovjet hadsereg első és egyetlen női tábornoka lett. Mint az MTI évfordulós írásából kiderül, az űrhajózáshoz később nem sok köze volt, néhány publikációt írt és rengeteg előadást, élménybeszámolót tartott. Annál tevékenyebb közéleti szereplővé lépett elő. A szovjet női egyenjogúság első számú megtestesítőjeként negyedszázadon át szovjet parlamenti képviselő, a Legfelsőbb Tanács Elnökségének tagja, az Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának tagja, a szovjet nőbizottság elnöke és a Szovjet Baráti Társaságok Szövetségének elnöke volt. A Szovjetunió felbomlása után tisztségeit elvesztette, de presztízsét nem. Oroszországban is hősként tekintenek rá, 2011 után parlamenti képviselő lett, szülőfalujában pedig még múzeuma is van. A 2014-es szocsi téli olimpia nyitóünnepségén ő is futott az olimpiai lánggal.

Összeállította: Stier Gábor

1961-ben született külpolitikai újságíró, elemző, publicista. A Demokrata és a Magyar Hang hetilapok külpolitikai szakújságírója, a #moszkvater, a szláv világgal és a posztszovjet térséggel foglalkozó portál alapító főszerkesztője. Előtte 28 éven át a lap megszűnéséig a Magyar Nemzet konzervatív napilap munkatársa, 2000-től 2017-ig a külpolitikai rovat vezetője, majd a lap főmunkatársa. A lap utolsó moszkvai tudósítója. Érdeklődési területe a posztszovjet térség, emellett a globális folyamatok. Rendszeresen publikál külpolitikai folyóiratokban, írásai, interjúi időről időre megjelennek a közép- és kelet-európai sajtóban. A Putyin-rejtély (2000) című könyv szerzője, 2009-től a Valdaj Klub állandó tagja. A Metropolitan Egyetem kommunikáció szakának docense. A Tolsztoj Társaság a Magyar-Orosz Együttműködésért Egyesület elnökségének a tagja.