//Moszkva kivár, és emeli a téteket
"A Kreml sokáig Porosenko győzelmére készült" Petro Porosenko választási plakátja letépve a földön hever Kijevben az ukrán elnökválasztás napján 2019. április 21-én #moszkvater

Moszkva kivár, és emeli a téteket

A Kreml az olajembargó bejelentésével már az új elitre próbál nyomást gyakorolni, miközben Zelenszkij még a politikai hátterének megerősítésére koncentrál. Ukrajna és Oroszország olyan, mint két, a lábánál összekötött ember. Szidják, átkozzák, rángatják egymást, az egyik erre, a másik arra indulna, de így csak elesnek. Túlságosan is egymásra vannak utalva. Ebben a helyzetben minden apró mozgást megérez a másik. Így aztán egyáltalán nem mindegy, hogy Ukrajna új elnöke miként tekint a nagy szláv testvérre. Ördögként, mint az elődje, vagy a szomszédra, amellyel tetszik, nem tetszik, egymás mellett kell élni. Enyhít-e legalább a durva oroszellenes retorikán Volodimir Zelenszkij, megteremtve ezzel az alapot a párbeszédhez? Megenged-e ennél többet az új elnök meglehetősen szűk mozgástere? Hogyan rendezné a Donbasz helyzetét, hiszen első ígéreteként ezt ígérte? Hogyan fogadja e konstruktivitást Moszkva? Hatnak-e az orosz társadalomra az ukrán változások? Megannyi kérdés, amelyre csak a jövő ad választ. Alekszandr Guscsinnal, a moszkvai Orosz Állami Bölcsészettudományi Egyetem (RGGU) kutatójával,a posztszovjet térség szakértőjével éppen ezért inkább a jelenlegi helyzet felvázolására vállalkoztunk.

"A Kreml sokáig Porosenko győzelmére készült" Petro Porosenko választási plakátja letépve a földön hever Kijevben az ukrán elnökválasztás napján 2019. április 21-én #moszkvater
“A Kreml sokáig Porosenko győzelmére készült”. Petro Porosenko választási plakátja letépve a földön hever Kijevben az ukrán elnökválasztás napján 2019. április 21-én
Fotó:EUROPRESS/Sergei GAPON/AFP

Hiába fordult el Kijev Moszkvától, Ukrajna és Oroszország fejlődését, sorsának alakulását a történelmi kapcsolatokon kívül még inkább összekötötte az öt éve tartó válság. A Krím „hazatérése” egy időre összerántotta az orosz társadalmat, miközben a másik oldalon ez a lépés, majd a nyomában kialakult konfliktus, a Donbaszban kibontakozott szeparatista törekvések kovácsolták valóban nemzetté az ukrán társadalmat. Mindkét oldalon fellángoltak a patrióta érzelmek, s ez a helyenként már szélsőséges nacionalizmusba átcsúszó érzés deformálta mind az oroszokat, mind pedig az ukránokat. Annyi különbséggel, amennyiben az ország egyesítése azért mindig egészségesebb reakciókat vált ki, mint a területek elvesztése felett érzett fájdalom.

„Míg Ukrajna egyértelműen és a nemzettudatot torzítva Oroszországgal szemben határozza meg magát, addig az orosz identitásra a konfliktus nyomán a Nyugattal rendkívül feszültté vált viszony, az országra megnövekedett nyomás gyakorolt negatív hatást”

Az ostromlott erőd érzése egyrészt erősíti a nemzettudatot, másik oldalról viszont túlságosan befelé fordítja a társadalmat. Ezekre az érzésekre tudatosan rájátszik mindkét oldalon még a hatalom is, így aztán nem csoda, hogy a két ország a felszínen dúló ellenséges retorika mögött nagyon is egymásra van utalva.

Kilátásai a kelleténél is jobban függnek a másik lépéseitől. Ukrajna euroatlanti közeledésének mértékét és sebességét meghatározza Moszkva magatartása. Ugyanakkor Oroszország modernizációját, erősödését, ezen keresztül globális ambícióit az ukrán válságra hivatkozva vele szemben bevezetett szankciók fékezik. Ez a helyzet azonban jelentős mértékben motiválja is a nemzetközi térben tett orosz lépéseket. S mivel Kijev és Moszkva viszonyának megromlása lényegében egy a Nyugat és Oroszország között zajló geopolitikai játszma következménye, így a két ország – de részben Európa – jövőbeni kilátásait is sok tekintetben meghatározza a Kreml és a Fehér Ház kapcsolatának alakulása.

Aligha meglepő tehát, hogy Moszkvában szinte mindenki Ukrajnáról beszél, s figyeli az elnökválasztás alakulásának minden mozzanatát. S ebből sokszor elhamarkodott következtetéseket vonnak le.

„Egyes elemzők már azt vizionálják, hogy Zelenszkij győzelmével Ukrajna a Kreml számára külpolitikai problémából belpolitikaivá válhat”

A Putyinba belefáradt, változásokra váró fiatalok ugyanis követendő példát láthatnak benne. Erre erősített rá a választás éjszakáján maga Zelenszkij is, amikor azt üzente a posztszovjet térség polgárainak, hogy lám, minden lehetséges.

– Nem gondolom, hogy Zelenszkij felbukkanása és győzelme komoly pszichológiai hatással lenne az orosz társadalomra. Az orosz mentalitás ugyanis ennél konzervatívabb, és más az orosz berendezkedés is. Zelenszkijt a többség nem tudja komolyan venni. Ukrajnáról egyébként is inkább a káosz jut az eszébe, s egyáltalán nem követendő példaként, demokratikus modellként tekintenek rá – véli Alekszandr Guscsin.

A közbeszédre ugyanakkor hathat Zelenszkij megválasztása, és még inkább az ukrán politikának a belpolitikai problémák felé fordulása, a nacionalista kardcsörtetés csendesülése.

– Porosenko retorikája a galíciai szellemet, az agresszív és ideologikus ukrán nacionalizmust jelenítette meg, amely az orosz propagandának feladott labda volt, különösebb erőfeszítések nélkül erősítette az ellenségképet. Zelenszkij azonban az orosz ajkú Krivoj Rogból jön, olyan közegből, amely szemben áll a galíciai mentalitással. Őt nehéz lesz nacionalistának nevezni, vele nem lehet Ukrajna „banderizációját” sulykolni. S mivel Zelenszkij várhatóan nem a nemzeti húrokat penget majd, hanem Majdan másik, jobbik arcát mutatva a gazdaságra, a korrupcióra koncentrál, így az orosz közbeszédben is fokozatosan háttérbe szorul az ukrán nacionalizmus bírálata. A propaganda így az oligarchákat, és a Nyugatot veszi majd célba – mondja a moszkvai politológus.

„A Kreml sokáig Porosenko győzelmére készült, s a kapcsolatok további lefagyásával számolt”

Az ismétlésre készülő ukrán elnök oroszellenességre felépített kampányára nem reagált, mert ezzel csak segítette volna. Zelenszkij felemelkedése mintha váratlanul érte volna a kompromisszumra kész ukrán megszólalásoktól elszokott Moszkvát. Kivárt, s nem igazán reagált a komikusnak az orosz nyelv használatával kapcsolatos kijelentéseire. A komikus maga is az oroszt tartja anyanyelvének és elutasítja az erőszakos ukránosítást.  Mint ahogy a Kreml azt is csendben vette tudomásul, hogy Zelenszkij a háború helyett a kialakult helyzetért részben felelős korrupcióra koncentrál, a területi kérdésben pedig elutasítja a katonai megoldást, és hajlik a tárgyalásokra.

Úgy tűnik, helyesen, mert nem eszik azért olyan forrón a kását. Zelenszkij ugyanis ezeket a gesztusokat kiegyensúlyozandó, ki-kikacsintott a nacionalista oldal felé is. Putyint az ellenségének nevezte, a Donbasz különleges státusát pedig elutasította.

– Porosenkóval kilátástalan volt a helyzet, míg Zelenszkij egyelőre többismeretlenes egyenlet. Illúziók azonban ne legyenek, Ukrajna geopolitikai irányultsága Zelenszkij megjelenésével nem változik meg. Ekörül konszenzus van, s a győztes sem ezt, hanem a korrupciót, a gazdasági helyzetet, az életszínvonalat, bírálta. Még akkor is, ha az őt támogató fiatalok már józanabbul tekintenek az európai integrációra. Az is egyértelmű, hogy az Ukrajna körüli feszültség enyhülése továbbra is elsősorban az orosz-amerikai viszony alakulásától függ. S amíg az amerikaiak benn vannak Ukrajnában, addig áttörésre Kijev és Moszkva kapcsolatában sem lehet számítani. Zelenszkij retorikája ugyanakkor változhat, de ez alapvetően a személyes kijelentéseire vonatkozik. A körülötte lévő globalista, elsősorban az amerikai demokratákhoz kötődő csapattól azonban túl sok jót nem lehet várni – int óvatosságra a posztszovjet térséggel foglalkozó elemző.

„S nem világos egyelőre Zelenszkij belpolitikai mozgástere sem. Ki tud-e lépni az élükön Ihor Kolomojszkijjal az őt támogató oligarchák árnyékából? S ami legalább ilyen fontos, milyen erős lesz a politikai háttere”

– Ezt alapvetően a parlamenti választások határozzák majd meg. Kiderül ugyanis, hogy Zelenszkij pártja, A nép szolgája tud-e többséget szerezni. S egyáltalán, ez a párt Zelenszkij pártja lesz, avagy Kolomojszkijé. Nagy esély van rá, hogy Zelenszkij megmarad kirakatfigurának, mögötte pedig az oligarcháké lesz a valós hatalom. Ha nem is egyedül Kolomojszkijé – mert ezt a többiek, és feltehetően az amerikaiak sem engedik -, hanem egy oligarcha konglomerátumé. A parlament javára alakulhat át a politikai berendezkedés is, amely szintén ezt a forgatókönyvet erősíti – fogalmaz Guscsin.

A visszatérés a klasszikus oligarchikus berendezkedéshez a belső ellentétek kiéleződésével is jár, amelyet a mozgástere növelésére Moszkva kihasználhat. Persze, ehhez aligha elég, ha jó kapcsolatot ápol az oroszbarát oligarchákkal, mint Viktor Medvedcsuk. Ehhez a játékhoz meg kell nyerni egy olyan súlyú figurát is, mint például Rinat Ahmetov. Ez pedig minimum a donyecki javainak visszaadását feltételezi.

– Ez valóban probléma. Mint ahogy az is, hogy az oligarchák ugyan nem oroszellenesek, ám egyértelműen a Nyugat felé orientálódnak.  Ezektől a piacoktól függ a gazdagodásuk. Klasszikusan oroszbarát oligarchák Medvedcsuk kivételével nincsenek. Ebben a helyzetben Jurij Bojko közel 12 százalékos eredménye az elnökválasztáson kimondottan jó, s nem rosszak a kilátásai a Kelet-Ukrajnát képviselő egykori „régiósoknak” a parlamenti választásokra nézve sem. Főképp, ha túl tudnak lépni a Porosenko és Ahmetov erőfeszítéseinek köszönhető megosztottságon. Porosenko tervét aztán keresztülhúzta Zelenszkij felbukkanása, aki aztán rengeteg szavazatot gyűjtött be Kelet- és Dél-Ukrajnában – magyarázza az orosz elemző.

Az új elnök külpolitikai mozgástere közben – mint már említettük – meglehetősen szűk lesz. További probléma, hogy Zelenszkijnek Holoborodkóból még politikussá kellene válnia. Ilyen értelemben ugyanis még egyáltalán nem kész az új kihívásra. Látszott ez a Porosenkóval a kijevi központi stadionban folytatott vitán is, ahol bizony ki-kiütközött a felkészületlensége. Ilyen állapotban aligha szolgálná például Ukrajna javát, ha leülne tárgyalni Putyinnal. Ráadásul nem tűnik túlságosan izmosnak a kampány hajrájában bemutatott csapata sem.

„Behatárolja ezt a mozgásteret Ukrajna nem túl rózsás helyzete is”

– Zelenszkijnek nehéz az öröksége, s ezzel Moszkva tisztában van. Ez az örökség, az Ukrajnára nehezedő terhek behatárolják a mozgásterét. Rögtön májusban esedékes például egy nagyobb adósságtörlesztés. Ráadásul az ukrán társadalom sem a programja miatt sorakozott fel mögötte. A konszenzust teremtő erő Porosenko elutasítottsága volt. Ebben értett egyet majdnem mindenki, így aztán Zelenszkijre még nehéz idők várnak. A Kremlnek tehát egyelőre nem kell tartania attól, hogy egyesíti maga mögött Ukrajnát, így aztán kemény tárgyalópartner lesz – véli Guscsin.

Moszkva azonban nem tétlenkedik. Ha némi fáziskéséssel is, de már Zelenszkijre készülve még a második forduló előtt bejelentette, hogy Oroszország az ukrán szankciókra válaszul június elsejével leállítja, és külön engedélyhez köti a szén, a kőolaj, az olajipari termékek és származékok, illetve a földgáz exportját Ukrajnába. Moszkva emellett megtiltja az ukrán gép-, könnyű- és fémfeldolgozó-ipari termékek importját. Mindez nehéz helyzetbe hozza az enélkül is gyenge ukrán gazdaságot.

– A Kreml ezzel már előre nézve az új elitre próbál nyomást gyakorolni, és erősíteni a pozícióit az esetleges tárgyalásokra. Emeli a téteket, hogy aztán legyen miből engedni. Persze, például a vele szemben életben lévő szankciók feloldásáért cserébe. Ugyanezt a célt szolgálja a Donbaszban élők számára az orosz állampolgárság megadásának belebegtetése. Moszkva ezzel azt üzeni, hogy tárgyalások híján kész messze elmenni. A két szeparatista alakulat elismerésére azonban nagy eséllyel így sem kerülne sor – véli az orosz szakértő.

„Azért azt ne gondolja senki, hogy Zelenszkij a közeljövőben leül tárgyalni Putyinnal, regionális nyelvvé teszi a kisebbségi nyelveket és különleges státust ad a Donbasznak”

Óvatosságra inthet mindenkit, főként pedig Moszkvát, hogy még 10 pontos cselekvési tervében jelezte, brit és amerikai diplomatákat hívna meg az Ukrajna délkeleti részén zajló polgárháború lezárásáról folyó tárgyalásokra tanácsadónak, valamint felállítaná a tárgyalóasztaltól a Putyinhoz közel állónak tartott Viktor Medvedcsukot. Egyelőre információs hadjáratról, a donyeckiek meggyőzéséről, a normandiai formátum és a minszki folyamat újraindításáról, valamint az ukrán nyelv tiszteletben tartásáról beszél. Áttörés tehát aligha várható, a már most józanabb hang azonban megnyithatja az utat a párbeszédhez. Nem véletlen, hogy erre reagálva az orosz kormányfő is nagyon óvatosan, de optimizmussal néz a jövőbe. Kivár a gratulációval Vlagyimir Putyin is. Mint szóviője Dmitrij Peszkov fogalmazott, tiszteletben tartják az ukránok egyértelmű akaratát, ám a konkrét lépések fényében mondanak véleményt. Az azonban jelzés értékű, hogy kiemelve Ukrajna egyesítésének esélyét, Kirill pátriárka gratulált. Zelenszkij győzelmével érezhetően finomult az Ukrajnával kapcsolatos orosz retorika is, és Moszkvának már eszében sincs megkérdőjelezni a választások tisztaságát, az elnök legitimációját. Ehelyett a sajtó inkább Porosenko megalázó vereségén gúnyolódik, és óvatos elégedettséggel kommentálja Zelenszkij győzelmét. Az eredményből pedig azt a következtetést vonják le, hogy az ukránok kezdenek kijózanodni, az eddigi nacionalista kurzus elutasítása pedig szerintük igazolja az eddigi orosz politikát. Figyelemre méltó ugyanakkor, hogy az állami Pervij Kanal már nem komikusként, humoristaként, hanem fialat politikusként említette Zelenszkijt. Kivéve persze Vlagyimir Szolovjovot, aki még mindig ott tart, hogy nem szabad elismerni a választások eredményét.

Az őszi parlamenti választásokig egy kétoldalú találkozónak egyébként sincs nagyon értelme, hiszen az ukrán erőviszonyok addigra tisztázódnak igazán. Logikusnak tűnik, hogy ezt mindkét fél megvárná. Már csak azért is, mert Zelenszkijnek egyelőre semmiféle elképzelése nincs a konfliktus rendezésének módjáról. S elsősorban nem is ez foglalkoztatja. Sokkal fontosabb számára, hogy a parlamenti választások előrehozásával a jelenlegi népszerűségét a politikai háttér megerősítésébe konvertálva stabilizálja a hatalmát. Minden késlekedés ugyanis nagy eséllyel csak a mozgásterét szűkíti.

MEGOSZTÁS

1961-ben született külpolitikai újságíró, elemző, publicista. A Demokrata és a Magyar Hang hetilapok külpolitikai szakújságírója, a #moszkvater, a szláv világgal és a posztszovjet térséggel foglalkozó portál alapító főszerkesztője. Előtte 28 éven át a lap megszűnéséig a Magyar Nemzet konzervatív napilap munkatársa, 2000-től 2017-ig a külpolitikai rovat vezetője, majd a lap főmunkatársa. A lap utolsó moszkvai tudósítója. Érdeklődési területe a posztszovjet térség, emellett a globális folyamatok. Rendszeresen publikál külpolitikai folyóiratokban, írásai, interjúi időről időre megjelennek a közép- és kelet-európai sajtóban. A Putyin-rejtély (2000) című könyv szerzője, 2009-től a Valdaj Klub állandó tagja. A Metropolitan Egyetem kommunikáció szakának docense. A Tolsztoj Társaság a Magyar-Orosz Együttműködésért Egyesület elnökségének a tagja.