//Modern rabszolgák a Gulagon
A 2. magyar hadsereg elfogott katonái #moszkvater

Modern rabszolgák a Gulagon

MEGOSZTÁS

Magyarország minden évben november 25-én emlékezik meg arról a többszáz ezer magyarról, akiket a II. világháború évei alatt, vagy azt követően deportáltak a Szovjetunió kényszermunkatáboraiba. Áldozatok ők, a bűnös sztálini, de valahol a Szovjetuniót a náci Németország oldalán megtámadó magyar rendszer áldozatai is.

A 2. magyar hadsereg elfogott katonái #moszkvater
A 2. magyar hadsereg elfogott katonái
Forrás:Terror Háza Múzeum

Gulag (Главное управление исправительно-трудовых лагерей), azaz a Javítómunka-táborok Főigazgatósága. E kifejezés alatt a sztálini Szovjetuniót behálózó kényszermunkatábor-rendszert értjük. Az Oroszországban 1917-ben hatalomra jutott kommunista rendszer egyik első intézkedése volt, hogy kényszermunkatáborokba zárta mindazokat, akiket származásuk vagy politikai meggyőződésük miatt ellenségnek tekintett.

„A táborrendszert 1930-ban a Javítómunka-táborok Főigazgatóságába (Gulag) szervezték, a cél pedig a politikai ellenfelek megbüntetése, a szovjet lakosság megfélemlítése, és nem utolsó sorban a munkaerő szükséglet kielégítése volt”

Az ország modernizációja ugyanis rengeteg olcsó munkaerőt igényelt, amit többek között a Gulagon fogvatartott belföldi és külföldről elhurcolt foglyok kihasználásával tudtak előteremteni. A lényegében rabszolgamunkára vezényelt foglyokkal végeztették el a Szovjetunió gyorsított iparosításához szükségesnek tartott munkákat.

„Az 1930-as évek végére, Sztálin rémuralma alatt a táborok és a bennük dolgozók száma egyes becslések szerint elérte a nyolcmilliót, az embertelen körülmények pedig több millió fogoly halálához vezettek”

A Gulag-szigetvilágra eljutottakat a táborokban végzett, –42 fokig kötelező, kíméletlen, napi 10-12 órás rabszolgamunka, az őrök kegyetlenkedése, a gyenge ellátás, az állandó járványok és betegségek, valamint az elégtelen orvosi ellátás tizedelte meg. A Gulag felszámolása Sztálin 1953-as halála után kezdődött meg. Megindult a politikai foglyok hazatérése, ez azonban csak az SZKP 1956-os XX. kongresszusa után vált széles körűvé. A Gulag intézményét 1960. január 25-én szüntették meg végleg.

GUPVI (Главное управление по делам военнопленных и интернированных), azaz a Hadifogoly- és Internálótáborok Igazgatósága. A második világháború kitörésekor a szovjetek a Gulag mellett, azzal együttműködve létrehozott új táborrendszerbe a hadifoglyok és az internált civilek kerültek, köztük a magyar hadifoglyok, illetve a Magyarországról elhurcolt polgári személyek is, akiket a háború utáni évek minden jelentős szovjet nagyberuházásán dolgoztattak.

„A hadifoglyok és külföldről internáltak táborhálózatának, a külföldiek Gulagjának a felállítását 1939. szeptember 19-én rendelte el Lavrentyij Berija belügyi népbiztos”

E két lágerrendszer között jelentős különbség volt, hogy míg a Gulag büntető lágereinek rabjait egyenként, személyre szóló, és többnyire koholt vádakra alapozott bírósági ítéletek alapján hurcolták el, addig a GUPVI lágerekbe tömegesen szállították az embereket kényszermunkára, lényegtelennek tartva azok személyének kilétét.

A szovjetek tudatosan készültek a második világháború során elfoglalt területek lakosságának elhurcolására, amit mutat, hogy 1943-ban létrejött a szovjet jóvátételi programot kidolgozó bizottság, ami ötmillió német kényszermunkás tíz éven át tartó rabszolgamunkáját vette tervbe. Az 1943. április 14-én hozott új törvény pedig lehetővé tette, hogy a hadifoglyokat is 15–20 év kényszermunkára ítélhessék. Amikor 1943 őszén megkezdődött a német hadsereg kiszorítása a Szovjetunió sűrűn lakott nyugati területeiről, illetve Kelet-Európából, ismét jelentősen megnövekedett a táborban élők létszáma. Az 1945-ös átszervezés után ez a táborhálózat 350 főtáborból és körülbelül 4000 melléktáborból állt.

„A győztes Szovjetunió az elfoglalt és leigázott országok lakosságának munkaerejét a jóvátétel részének tekintette”

Több mint négymillió külföldi állampolgárt hurcolt el kényszermunkára munkatáborokba. A fogságba vetettek 85 százaléka a németek, a japánok és a magyarok közül került ki, voltak közöttük hadifoglyok és találomra összeszedett civilek is. A kényszermunkásokat városok és üzemek újjáépítésére, mocsarak lecsapolására, gyárak, utak, hidak és gátak építésére használták.

„Magyarországról a jelenlegi hivatalos adatok alapján körülbelül 700 ezer embert – más kutatások szerint kevesebbet – deportáltak a Gulag vagy GUPVI táboraiba, közülük 300 ezer meghalt a rabság során”

A ma elterjedt számok sokak szerint kissé eltúlzottak. Varga Éva Mária Magyarok szovjet hadifogságban (Russica Pannonica, Budapest, 2009) című művében kutatásai alapján arra jut, hogy a háború alatti Magyarországból összesen 555-565 ezer magyar állampolgár kerülhetett szovjet fogságba. Közülük mintegy 385-390 ezer hadifogoly és internált került a Szovjetunió területére, a többi az ország területén már 1945-ben szabadult.

A „hadifoglyok” összegyűjtése – akiknek többsége nem katona, hanem polgári lakos volt – 1944 őszén Székelyföldön kezdődött. A táborokba azok a rabok kerültek, akiket a magyar hatóságok közreműködésével a szovjet hadbíróságok ítéltek el háborús bűntett vádjával, legtöbbször alaptalanul.

Alumíniumkanál, az alábbi felirattal: „Emlék szeretett Aputól Oroszfogságból; ifj.P -Verhni 1945.I.15” #moszkvater
Alumíniumkanál, az alábbi felirattal: „Emlék szeretett Aputól Oroszfogságból; ifj.P -Verhni 1945.I.15”
Forrás:Terror Háza Múzeum

Az elfoglalt területek lakosságából olykor szórványosan, esetlegesen hurcoltak el embereket, de a GUPVI lágerekbe előfordult szisztematikus elhurcolás is, amikor a cél a terület etnikai viszonyainak megváltoztatása volt: Kárpátalján például célirányosan a magyar lakosságot érintette. A tanúvallomások alapján az is valószínűsíthető, hogy azokon a településeken amelyeken a front gyorsan átvonult, csak szórványos, a véres harcokat megélő településeken viszont rendszerszerű deportálásra került sor.

„A német lakosság <jóvátételként> való elhurcolása a GUPVI lágerekbe Kelet-Európából szisztematikusan történt, meghatározható terv keretében gyűjtötték össze, a németeket”

Az elhurcoltatáshoz azonban elég volt, ha valakiről a szovjetek vagy kollaboránsaik úgy ítélték meg, hogy „német”. A Magyarországról németként elhurcoltak többsége nem német anyanyelvű volt. Különösen nagy számban hurcoltak el budapestieket. A történészek becslése szerint a város ostroma során, majd azt követően 40–50 ezer katonát ejtettek foglyul, de az elhurcolt civilek száma is 50 és 100 ezer közé tehető. A megszálló szovjet hadsereg felkereste mindazokat, akiket a hatalomátvétel szempontjából veszélyesnek vélt. Ennek során volt miniszterelnököket, minisztereket, képviselőket, nagyköveteket, katonatiszteket, papokat, tanárokat, diplomatákat hurcoltak el.

„A magyar kormány 2015-öt a Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékévének nyilvánította”

A Terror Háza Múzeum az emlékév keretében nyitotta meg Rabszolgasorsra ítélve című időszaki kiállítását a múzeum előtti közterületen. A Terror Háza Múzeum állandó kiállításában egy egész termet szentelt a szovjet kényszermunka- és rabszolgatáborok világának bemutatására. A második emeleti Gulag-Malenykij robot terme azokra a magyarokra – civilekre, hadifoglyokra és politikai elítéltekre – emlékeztet, akiket a szovjet csapatok kényszermunkatáborokba hurcoltak. A terem nagysága, a terem padlóját borító térkép, a visszaemlékezések és a terem falán elhelyezett faborítás mutatja a volt Szovjetunió végtelen térségeiben fogságban tartott barakklakó 700 ezer magyar reménytelen sorsát.

Forrás: Terror Háza Múzeum, Wikipédia

MEGOSZTÁS

1961-ben született külpolitikai újságíró, elemző, publicista. A Demokrata és a Magyar Hang hetilapok külpolitikai szakújságírója, a #moszkvater, a szláv világgal és a posztszovjet térséggel foglalkozó portál alapító főszerkesztője. Előtte 28 éven át a lap megszűnéséig a Magyar Nemzet konzervatív napilap munkatársa, 2000-től 2017-ig a külpolitikai rovat vezetője, majd a lap főmunkatársa. A lap utolsó moszkvai tudósítója. Érdeklődési területe a posztszovjet térség, emellett a globális folyamatok. Rendszeresen publikál külpolitikai folyóiratokban, írásai, interjúi időről időre megjelennek a közép- és kelet-európai sajtóban. A Putyin-rejtély (2000) című könyv szerzője, 2009-től a Valdaj Klub állandó tagja. A Metropolitan Egyetem kommunikáció szakának docense. A Tolsztoj Társaság a Magyar-Orosz Együttműködésért Egyesület elnökségének a tagja.