Szót kér az olvasó! Az úgynevezett „új” média, ezen belül is a közösségi média sajátja az interaktív felhasználói visszacsatolás. Így tehát természetes, hogy a #Moszkvatéren megjelenő írásokhoz is rengeteg hozzászólás érkezik. Köztük sok olyan észrevétel, meglátás, ami további gondolkodásra inspirál. Így volt ez a varsói felkelésről szóló cikkünk esetében is. Hiába, a jelenlegihez hasonló kiélezett nemzetközi helyzetben már a múlt is indulatokat gerjeszt. Különösen az olyan esetekben, amelyek megítélése „békeidőben” sem volt egyértelmű. Ez az a helyzet, amikor minden narratívában van igazság.

Váratlanul nagy érdeklődés, és éles viták kísérték a varsói felkelés kitörésének évfordulójára megjelent írásunkat. Nem véletlenül, hiszen a felkelés leverését a Visztula túlpartjáról szemlélő szovjet csapatok visszafogottságát, de magának a 63 napig tartóhősi ellenállásnak, a felkelésnek az értelmét is másként ítélte meg a szovjet és a nyugati, a lengyel és az orosz történetírás. S ha ez még nem lenne elég, ehhez jönnek a jelenleg Ukrajnában dúló háború által felkavart indulatok, ideológiai elkötelezettségek. Olvasónk véleménye is erősen megoszlik annak megítélésében, hogy

„volt-e értelme a felkelésnek, és Sztálin szándékosan véreztette ki a lengyeleket, avagy nem nagyon tehetett mást. Sőt, vannak, akik a nyugati szövetségesek felelősségét is felvetik”

Így az a hozzászólás is, amely szerint az korai időzítés Anglia aljas terve volt: Tudhatták ugyanis, hogy Sztálin nem fogja engedni egy lengyel angolbarát nemzeti kormány megalakulását. A Vörös Hadsereg lábhoz tett fegyverrel nézte végig a varsói felkelés leverését, és Varsó teljes elpusztítását. Mások is megjegyzik, hogy a britek 1939-től jégre vitték a lengyeleket, amikor olyan biztonsági garanciát adtak német támadás esetére, amit nem tudtak, és nem is akartak teljesíteni. A lengyelek pedig befeszültek ennek tudatában a danzigi kérdésben.

Egy másik olvasónk a nyugati narratívát ismételve és elfogadva úgy látja, hogy

„Sztálin leállította az éppen folyamatban lévő offenzívát, a felkelőket segíteni akaró szövetséges repülőgépeket nem engedte a Szovjetunió területén leszállni, ezzel ellehetetlenítette a segítségnyújtást. Célja az volt, hogy a németek minél több lengyel hazafit öljenek meg. A németek szégyene az, hogy erre hajlandók voltak”

Olvasónk ehhez még hozzáteszi, hogy a katyini vérengzés és az offenzíva leállítása ugyanazon okból történt. Csak az utóbbi esetben a németek végezték el a hóhérmunkát megkönnyítve Sztálin dolgát a lublini bábkormány hatalomba juttatásában. Ahogy egy másik kommentelő fogalmaz, a felkelők kivéreztetése egyértelmű cél volt, tarthatatlan tehát az az álláspont, miszerint utánpótlási problémák akadályozták több mint két hónapon keresztül a szovjet hadsereg átkelését a Visztulán. Sztálin taktikázott, és nyert. Megszabadult a lengyel kommunistaellenes elemek jelentős részétől német segítséggel. Ezt a gondolatmenetet viszi tovább az az olvasónk, aki hozzászólásában kifejti, a szovjet csapatok azért álltam meg a Visztulánál, hogy a németek minél több lengyel partizánt végezzenek ki. Ha átkeltek volna, akkor is ez lett volna az eredmény, együtt verik le a partizánokat a németekkel. Kénytelenek lettek volna rá, mert ezeknek a felkelőknek egyformán ellensége volt a német és az orosz katona. Vagyis Sztálin tudta, hogy egy olyan akció előtt áll le, ahol -ha belemegy – mindenki mindenkinek az ellensége lenne, és ki tudja, hogyan végződik a dolog.

„Bölcs döntés volt? Inkább praktikus”

Hasonló szellemben, némi ruszofóbiával megspékelve egy másik olvasónk ehhez még hozzáteszi, Sztálin nagyon büszke volt a lengyelek kivéreztetésére, később felhőkarcolót emeltetett az esemény tiszteletére Varsóban. Ezt még a németeket mintegy felmentve hozzáteszi, a németek később annyira szégyellték, hogy a háború ezen szakaszában is összejátszottak Sztálinnal, hogy a varsói óváros újjáépítését direktben finanszírozták… Ezzel szemben egy másik olvasónk a lengyelek szemére veti, hogy

„meghalt több tízezer ember pusztán azért, hogy ne a szovjetek üldözzék el a nácikat”

Ehhez még hozzáteszi, hogy tisztelet azoknak a szovjet és velük együtt harcoló lengyel katonáknak, akik megpróbálták segíteni a felkelőket, de velük együtt pusztultak el. Sztálin logikusan nem örült –fejtegeti –, hogy a szovjet katonai sikereket kihasználva a lengyelek arra törekednek, hogy maguk űzzék el az ellenséget. Ráadásul erről a haderőről kiderült, hogy a Visztula vonala a németek következő megerősített védelmi vonala, amit jól mutatott, hogy Varsó előterében több német páncélos hadosztály is sikeres ellentámadást hajtott végre. Az sem mellékes, hogy június és július folyamán már megindultak a város környéki csapatösszevonási és erődítési munkálatok, ami szintén azt mutatta, hogy menetből Varsó csak rendkívül nagy kockázat árán foglalható el.

„A történelem egyik legsikeresebb offenzívájának a végére – véli olvasónk – nem hiányzott egy német katonai győzelem Varsónál”

De emlékeztet arra is, hogy a szovjeteknek volt már 20. századi rossz tapasztalatuk Varsóval kapcsolatban. Az óvatosság realitását egyébként eme okfejtés szerint éppen Budapest ostroma mutatta meg. Annak ellenére, hogy a magyar főváros előterében feltűntek a szovjet csapatok már 1944. októberében, az ostrom csak december végén tudott megindulni. Olvasónk szerint egyébként

„történelmi hazugság, hogy egyáltalán ne lett volna szovjet segítség”

 

A „berlingowcyk” egy általános szovjet offenzíva keretében érkeztek a város keleti felébe, a Praga városrészbe. Ezt egy másik olvasó vitatja. Mint írja Berlingnek két ezrede kelt át a Visztulán másfél hónappal a felkelés kezdete után, engedélyt nem kapott az akcióra, fel is mentették. Semmiféle szovjet csapat nem vett tehát részt az akcióban. Rögtön jött is rá a válasz, hogy Berlingék által indított offenzíva nem holmi önálló akció volt, hiszen légi és tüzérségi támogatást is kaptak, és természetesen a partraszálláshoz szükséges eszközöket is. A németek ezt sikeresen verték vissza, kellő erejük volt ahhoz, hogy a szovjet haderő kötelékében harcoló lengyeleket, az őket támogató, szovjet pilótákat, tüzéreket közül sokat megöljenek. Azaz bebizonyosodott, hogy még a felkelők által részben uralt városba sem lehet csak úgy bevonulni.

„A szovjetek tétlensége a kommentelő szerint csak kisrészben volt szándékos, ami érthető, hiszen a lengyelek meg akarták mutatni, hogy a szovjet haderő nélkül is képesek győzni”

Ezen kívül nagy szerepe volt szerinte annak, hogy a város környezetében a németek jelentős csapatösszevonásokat hajtottak végre. A fegyveres felkelés kirobbanásának közvetlen előzménye az volt, hogy szovjet tankok gördültek be a Varsótól 15 kilométerre levő Wołomin településre. Azonban ezeket a páncélosokat a németek itt bekerítették, és meg is semmisítették. Amikor segítséget kértek szövetségesei, Sztálin elsősorban ezzel magyarázta a „tétlenséget”.

Olvasónk mindezt még azzal egészíti ki, hogy az óriási nyári szovjet offenzíva két jelentős periódusra volt felosztva. Belarusz és Ukrajna felszabadítása után a déli irányú támadás következett, ami augusztus közepén meg is indult, és a 6. német hadsereg megsemmisülésével, Románia átállásával, a Balkán teljes felszabadításával ért véget.

„Ez is szerepet játszhatott abban, hogy a szovjetek nem indítottak kockázatos kimenetelű akciót Varsó irányába”

Egy másik olvasó azzal árnyalja a képet, hogy a szovjetek ekkor fejezték be a Bagration hadműveletet, ami akkora volt, hogy a normandiai partraszállás csetepaténak tűnik mellette. Csak a vérveszteség a többszöröse volt annak, mint a szövetségesek teljes létszáma a partraszállásnál. Egy másik komment a fentieket megerősítve arra emlékeztet, hogy több történész szerint valóban nem volt eldöntött, hogy a szovjetek melyik irányba támadjanak tovább.