A gázai konfliktus fellángolásával egyre erőteljesebben jelenik meg a médiában az ukrajnai háború lezárásának kérdése. Avagy miközben a globális figyelmet a Közel-Kelet köti le, addig az ukrán ellentámadás kudarca az eddig alkalmazott módszerek átértékelésére kényszerítik Kijev nyugati partnereit. Viszont a háborúnak még koránt sincs vége. Milyen érdekek húzódnak meg a háború folytatása mögött orosz és amerikai oldalról? Mik lehetnek a győzelmi elméletek és hogyan valósulhatnak meg?

Az elmúlt hetekben egymás után jelentek meg a nyugati médiában olyan, korábban elképzelhetetlennek tűnő információk is, amelyek az Oroszországgal való béketárgyalásokat lehetséges rendezési opciókként tálalják. A laikus olvasó mindezekből óhatatlanul is azt gondolná, hogy a Közel-Kelet fellángolásával Nyugat megkezdte az Ukrajna nevű projekt lezárását.

„Ám ez a legkevésbé sincs így”

Tény is való, hogy a sokkalta jobb amerikai kapcsolatokkal és stratégiai jelentőséggel rendelkező Izrael elsőbbséget élvez jelen helyzetben az egyre inkább agresszívként viselkedő ukrán kormányzattal szemben. Viszont Washington belátható időn belül nem fog kivonulni az Oroszországgal vívott proxy háborújából.

Elég csak a 2024-es évre benyújtott több, mint 100 milliárd dolláros globális katonai segélycsomagot nézzük, amelyből az előzetes tervek szerint legalább 61 milliárd dollár jutna Ukrajna további felfegyverzésére és fegyveres erőinek működtetésére. Természetesen ahogy ilyenkor szokás, heves harcok bontakoznak ki a Kongresszuson belül a republikánus többségű alsóház, valamint a demokrata kormányzat közt.

Míg a demokraták elsődlegesen egy közös csomagként részeként igyekeznek az izraeli-ukrán katonai segélyeket tálalni, addig a republikánus oldal csakis azok különválasztását és egyenként történő elfogadását támogatja.

„Viszont a republikánus ellenállás is inkább csak egy formalitás, mintsem valós blokkolás, aminek a célja a belpolitikai haszonszerzés”

Avagy az ukrán segélyezés kérdését a képviselőházi republikánusok olyan, számukra kiemelt fontosságú koncessziók kikényszerítésére is használhatják, mint a határvédelem megerősítése vagy éppen a bevándorlási törvények szigorítása.

Esze ágában sincs a republikánus oldalnak – és támogatóinak – hirtelen felfüggeszteni az Ukrajnának szánt katonai segélyszállítmányokat, mivel az Kijev azonnali összeomlását vonná maga után. Helyette inkább a vita alapján a pontos összeg és magának a csomagnak a tartalma, illetve elszámolás/ellenőrizhetőség kérdése adja.

„Még, ha a pénzügyi év végével a fegyverszállítások volumene ideiglenesen is csökkenne, azok nem fognak leállni”

Főleg úgy, hogy már egyes szereplők – így maga Zelenszkij is – a 2023 nyári ellentámadás kudarca után a 2023-24 téli, illetve a 2024 tavaszi-nyári ellentámadásról beszélnek. Ha kell Washington a cechet Európa nevére írja, amely saját valós érdekeivel ellentétben boldogan teljesíti az Egyesült Államok kérését. Ismét elég csak Németországra tekintsünk, ahol Berlin a 2024-re Ukrajnának szánt támogatási keretét 8 milliárd euróra duplázta meg.

Az ukrajnai háború jelen helyzetben történő lezárásának/le nem zárásának kérdésével a Pergőtűz nevet viselő új, saját gyártású műsorunkban is foglalkoztunk

Ráadásul a szükség esetén hirtelen előkapott elszámolási trükköket és a Pentagon „fekete költségvetését” – black budget – használva az átmeneti időszakban is biztosíthatóvá válnak az akadálymentes fegyverszállítások. Plusz attól még, hogy a nyilvánosság számára nem jelentik be az adott eszközök érkezését – mint történt az az ATACMS ballisztikus rakéták esetében – attól még azok ugyanúgy megjelenhetnek a fronton.

„Továbbá, ha összehasonlítjuk a gázai és ukrajnai konfliktust, egyre inkább kitűnnek azok mértékének és intenzitásának különbségei”

Míg a legfeljebb jól felszerelt milíciaként jellemezhető Hamász ellen folytatott izraeli műveletek sorozata inkább a Közel-Kelet elmúlt 20 évében oly gyakori asszimetrikus háborúihoz hasonlítható, addig Ukrajna teljesen más tészta. Utóbbiban tényleg több százezres reguláris hadseregek csapnak össze egymással, amire Európában egészen 1945, míg globálisan az 1980-as évek irak-iráni háborúk óta nem akadt példa.

A földrajzi kiterjedésről nem is beszélve, mivel Gáza területe mindössze 365, addig a Krím nélküli Ukrajnáé 576 ezer négyzetkilométer. Még a legvéresebb városi harcok esetén sem tud a szinte teljes blokád alatt álló Gáza kitartani 2023 végénél vagy esetleg 2024 elejénél sokkal tovább.

A jelenlegi háború igazából csak a Szentföld területéért folytatott több ezer éves háborúban egy újabb epizód. Ahogy eddig, úgy ezután sem fogják tudni a harcoló felek elérni teljes céljaikat, sőt igazából csak egy újabb, potenciálisan még véresebb konfliktus magjait vetik el.

„Ráadásul, ha valaki, akkor Oroszország az, aki nem csak nem akar, de nem is tudna kiszállni az ukrajnai konfliktusból”

Mint látjuk a kezdeti elkerülhető/elkerülhetetlen problémák – nincsen olyan haditerv, amely nem ütközne akadályokba már az összecsapások első óráiban – és hiányosságok, valamint harctéri kudarcok után mára Oroszországnak sikerült haderejét, hadiiparát, gazdaságát, illetve a hátország társadalmát konszolidálnia.

Persze kellett ehhez számos harctéri pofon Kijev feladásától a sikeres harkovi ellentámadáson át egészen a megfelelő infrastruktúra kiépítése esetén elkerülhető herszoni kivonulásig, ám lényegében az év elejétől nézve Moszkva képes volt meglévő pozícióinak stabilizálására. Sőt, az ukrán ellentámadás kudarcával, mint az Avgyejevka esetében megmutatkozik, a harcászati kezdeményezés ismét Moszkva kezébe került.

„Mondhatjuk úgy is, Moszkva éppen nyeregben érzi magát”

Azok a nyugati rémhírek, amelyek szerint Oroszország kifogy a haditechnikából vagy a lőszerből, mind falsnak bizonyultak. Bár tény, hogy logisztikai problémák adódtak/adódnak a mai napig, ám ezek jelentős részét már sikerült leküzdeni. Ami pedig az észak-koreai és iráni lőszerszállításokat illeti, azok szerepe főképp a tartalékképzésben és a front szükségleteinek zavartalan ellátásában keresendő.

„Egyáltalán miért érné meg Oroszországnak a jelen állapotok szerint lezárnia vagy befagyasztania az ukrajnai konfliktust?”

A mostani állás szerint aligha teljesülnének Moszkva győzelmi feltételei, legyen szó Ukrajna demilitarizációjáról, NATO tagságáról vagy éppen a területi hovatartozás kérdéséről. A területiség kérdésével kezdve a Krímbe vezető szárazföldi korridor vagy hosszabb távon a Donbassz elfoglalása nem elégséges feltétel Oroszország biztonságának tartós szavatolásához.

Bár az orosz vezetés a háború kezdete óta próbál nem nyíltan területi kitételeket megfogalmazni, ám a sokszor emlegetett úgynevezett történelmi Novorosszija területének elfoglalása lehet az, amely a 2022 februárja óta emlegetett homályos célok eléréséhez elegendő. Utóbbi magába foglalja az orosz jogrend szerint Oroszországhoz tartozó 4 megye – Donyeck, Luganszk, Herszon, Zaporozsje – teljes adminisztratív területei mellett minimum Nyikolajev, Odessza, Dnyepropetrovszk, valamint főképp Harkov területét.

Ám az orosz hátország elleni folyamatos támadások folytán nem elképzelhetetlen, hogy Szumi és Csernyigov megyék egésze, de legalábbis egyes részei végső soron orosz fennhatóság alá kerülnek.

„Utóbbi lépés megvalósulása esetén Ukrajna gyakorlatilag elvesztené kijutását a tengerre – és így az azáltal biztosított kereskedelmi, katonai, gazdasági lehetőségeket – valamint iparvidékeinek döntő hányadát”

Egy iparvidékeitől, szénmedencéitől, a feketeföld jelentős részétől és tengeri kijárataitól megfosztott maradék-Ukrajna gazdaságilag gyakorlatilag megszületésekor már életképtelen lenne. Még katonai semlegessége esetén is folyamatos külső gazdasági támogatásokra szorulna.

Persze az sem kizárt, hogy az orosz vezetés a háború utáni Ukrajnát Fehéroroszországhoz hasonlóan, a Szövetségi Állam révén gyakorlatilag magába integrálja, ám az a jelenlegi és jövőbeli politikai realitások fényében aligha valószínű.

„A NATO tagság kérdése a területiségnél jóval fontosabb probléma Oroszország számára”

Moszkva az elmúlt 30 évben számtalan alkalommal a Nyugat tudtára adta, nem fogja engedni a szervezet megjelenését Churchill hasonlatával élve saját „puha alfelén”. Katonaföldrajzi szempontból az ukrajnai síkságok és sztyeppék kiválóan alkalmasak egy Oroszország elleni felvonulási terepre, ahonnan nem csupán szárazföldi úton, de rakéta- és drónfegyverzettel is lehet az orosz hátországot támadni. Erre pedig elég csak a folyamatos ukrán támadásokat nézzük a nemzetközileg elismert orosz területek így Pszkov, Belgorod vagy maga Moszkva ellen.

„Ukrajna a mai napig nem tett le a NATO-hoz való csatlakozás lehetőségéről, igazából a vita csak annak kivitelezéséről szól”

Avagy a regnáló kormányzat – és nyugati partnerei – továbbra is csak az 1991-es határokon belüli Ukrajna felvételét tartják elképzelhetőnek, addig több nyugati prominens személy – mint Anders Fogh Rasmussen volt NATO főtitkár vagy Henry Kissinger – még egyes területekről is lemondanának a cél elérése érdekében. Ugyanígy teszi ezt az elnöki versenyben frissen – ám eléggé várhatóan – beszállt Olekszij Aresztovics, aki a Donbassz és a Krím ideiglenes feladását is elfogadná a NATO tagság fejében.

„Viszont orosz szempontból a probléma ugyanúgy megmaradna”

Pár megye feladása eltörpül a NATO infrastruktúrájának közvetlenül az orosz határok mentén történő megjelenéséhez képest. Utóbbi esetben már hivatalosan is a NATO egészével kellene Moszkvának szembenéznie, ellentétben a jelenlegi proxy háborúval. Az orosz oldalról megfogalmazott demilitarizáció és a NATO aspiráns Ukrajna jelentette veszélyforrás tartós likvidálása csakis Ukrajna jelenlegi formában történő megszüntetése esetén lehetséges, amelyhez a feltételek sem most, sem a közeljövőben nem adottak.

Alapvetően a fentebb említett területek elfoglalásán kívül szükséges lenne hozzá az ukrán haderő és hátország megtörése, továbbá a kapcsolódó gazdasági, katonai kapacitások felszámolása. Sajnálatos módon amíg Ukrajna egyes jó politikai kapcsolatokkal rendelkező üzleti körök számára a túl magas kilépési költség miatt profitábilis marad, addig a háborúnak sem lesz vége.

„Ami pedig a külső körülményeket illeti, a Nyugat aligha fogja az Oroszország ellen bevezetett szankciók tömegét a békekötés hallatára eltörölni”

Ugyanis ezeket a Nyugat részben már a háború kezdete előtt elkezdte érvénybe léptetni és mindig fog találni valamilyen indokot fenntartásukra. Főképp miután ezek valós célja nem az orosz háborús erőfeszítések ellehetetlenítése, hanem Oroszország levágása a nyugati kereskedelmi és technológiai folyamatokról.

Arról nem is beszélve, hogy a Nyugat több alkalommal is hol nyíltan, hol kevésbé a világ tudtára adta, hogy ukrán – és ezáltal saját – győzelem esetén célja Oroszország jelen formában történő felszámolása. Persze ennek léptéke változhat az „egyszerű” politikai hatalomváltástól egészen az orosz állam számtalan utódállamra történő felszámolásáig a manapság divatos dekolonizáció égisze alatt.

„Egyúttal hiba lenne azt gondolni, hogy egy esetleges amerikai elnökváltással érdemben megváltozna Washington külpolitikája”

Persze, lehet, hogy Trump visszatértével békülékenyebb hangnemet ütne meg az Egyesült Államok, ám ez valójában csak a formalitásokban merülne ki, mintsem érdemi átrendeződésben. Elég csak a 2016-2020 közti időszakot nézzük, ahol Trump ugyanúgy nem vetett véget Ukrajna katonai támogatásának, sőt ő volt az, aki 2019-ben a Javelin páncéltörő rakéták képében elsőként engedélyezte a halálos eszközök átadását Kijev számára.

John Boltonra vagy Mike Pompeora gondolva pedig a hatalmi apparátus oldaláról ismét csak a hatalmi gépezet kikerülhetetlen háborús héjáinak képe tűnik elő – legyenek azok neokonzervatívak vagy neoliberálisok – akik még a kellő akarat esetében is meggátolnák az ukrajnai béke folyamatát.