A háború átalakította az ukrán belpolitikai viszonyokat, és természetszerűen megnövelte a hadsereg szerepét. Ez nem csupán abban a rivalizálásban nyilvánult meg, amely hónapokon keresztül, kimondva-kimondatlanul zajlott Volodimir Zelenszkij elnök és a végül leváltott Valerij Zaluzsnij főparancsnok között. A háború a személyi harcoknál jóval mélyebb változásokat okozott, amelyek hosszú távon jelen lesznek a ma még teljességgel bizonytalan körvonalú háború utáni Ukrajna politikai életében.

Kosztur András írása a #moszkvater.com számára

Ukrajna Fegyveres Erőinek létszáma – bár a pontos adat nem ismert – egymillió fő körül lehet, és egy nemrégiben készült felmérés során a megkérdezettek 70 százaléka nyilatkozott úgy, hogy rokona vagy hozzátartozója szolgál a hadseregben. A mozgósítás pedig továbbra is tart, sőt egy nemrégiben elfogadott törvény még szigorította is annak szabályait. Így a közeljövőben Ukrajna még több lakójának életében kaphat közvetlen vagy közvetett szerepet a katonaság intézménye. A hadsereg a háború két éve alatt nem csupán az ország legnagyobb munkaadójává vált, de a legnagyobb megbecsülésnek örvendő intézménnyé is, amely az elmúlt időszak negatív fejleményei ellenére is töretlen bizalmat élvez, szemben például az egyre népszerűtlenebbé váló elnökkel, vagy a minden tekintélyt nélkülöző, szétesőben lévő Legfelsőbb Tanáccsal.

Miközben az elmúlt két év az ukrán politikai élet hagyományosan befolyásos szereplői – az oligarchák és média birodalmaik, a parlamenti pártok, a moszkvai patriarchátushoz kötődő ortodox egyház stb. – számára jelentős pozíció vesztéssel járt az egyre nagyobb hatalomkoncentrációt végrehajtó Elnöki Irodával szemben, addig a hadsereg közéleti szerepe és tekintélye egyre nőtt, és valódi politikai tényezővé vált.

„A hadsereg a társadalom szemében még a vele lényegében szervezetileg összetartozó intézményektől, így a korruptnak tartott védelmi minisztériumtól, és az egyre többek által megvetett területi toborzó központoktól is elválik, és a háborúhoz köthető botrányok is érintetlenül hagyták elismertségét”

A hadsereg, illetve a katonai múlt jelentősége pedig a jövőben még tovább nőhet. Nem csupán azért, mert a háború után vélhetően számos leszerelt katona érzi majd úgy, hogy joga van aktívan beleszólni országa ügyeibe, ha már az életét tette kockára érte, de azért is, mert az új mozgósítási törvény passzusai alapján pár éven belül az állami szolgálatba lépés előfeltételévé válik majd a katonai szolgálat, vagy legalábbis a 18 és 25 év közötti férfiak kötelező alapkiképzésének teljesítése.

A fegyveres erők szerepének növekedése nem teljesen újkeletű jelenség. 2014-ben, majd 2019-ben is több, a nyugatbarát, nacionalista oldalt képviselő politikai erő is igyekezett a kelet-ukrajnai harcokban résztvevő ismert és népszerű személyeket indítani a választásokon a saját színeiben, ezáltal alátámasztva hazafias álláspontja megkérdőjelezhetetlenségét.

Ennek a jelenségnek a kockázatait a fennálló hatalom is észlelte, hiszen egyáltalán nem lehetett biztos abban, hogy a legnépszerűbb, legnagyobb tekintélynek örvendő katonák és önkéntesek a katonák körében is egyre népszerűtlenebbé váló hatalom oldalán vesznek majd részt az ország politikai életében a jövőben. Éppen ezért próbálták meg tavaly ismét elővenni azt a még a háború előtti időben született törvényjavaslatot, amely az aktív katonákat kizárta volna a választáson való indulásból, a negatív visszhang miatt azonban végül ismét levették napirendről ezt a kérdést.

„A népszerűségi listákon Volodimir Zelenszkijt is megelőző Valerij Zaluzsnij főparancsnoknak azonban a pozíciójába került az, hogy neve egyre gyakrabban merült fel a regnáló elnök elsőszámú potenciális kihívójaként, még nem is létező pártja pedig egyes felmérések szerint szintén megelőzte volna az elnöki pártot”

Szintén nagy népszerűségnek örvend jelenleg Kirilo Budanov, a katonai hírszerzés vezetője, valamint Szerhij Pritula, a hadsereg számára adományokat gyűjtő egykori műsorvezető, aki a legismertebb a háború körüli önkéntesek népes táborában. Mindkettejük bizalmi indexe Zelenszkijé előtt, vagy annak közelében van, mindez pedig azt is mutatja, hogy legalábbis jelenleg csak a háborúban közvetlen szerepet vállaló személyeknek vannak jelentősebb politikai kilátásaik Ukrajnában. Ezen persze egy súlyos vereség még változtathat, azonban a jelenlegi tendenciák afelé mutatnak, hogy az ukránok elsősorban az ország politikai vezetésében, esetleg a nyugati szövetségesek ingadozásában találják majd meg a kudarc okát, és a hadsereg reputációját a negatív fejlemények sem befolyásolják. Az persze más kérdés, hogy maga a hadsereg, illetve annak vezetői valóban vágynak-e erre a politikai szerepre. Zaluzsnij tulajdonképpen ellenállás nélkül fogadta, hogy őt és embereit eltávolítják a hadsereg vezetéséből, ez azonban nem jelenti azt, hogy egy későbbi időpontban, például a háború végeztével ne próbálná politikai tőkévé alakítani a háború során megszerzett népszerűségét.

A politikai hatalomért folytatott küzdelem mellett a hadsereg szerepének növekedése azonban más társadalmi következményekkel is járhat. Amennyiben Ukrajnában beköszönt a tartós béke, vélhetően sokan visszatérnek majd az országba azok közül, akik 2022. február 24. után elhagyták azt. A hadsereg egyes tagjai részéről már ma is számos, olykor egészen éles megjegyzés jelent meg a médiában a katonakerülőkkel szemben. Ennek ellentéteként pedig a közösségi médiában terjednek azok a trendek, amelyek éppen a behívók alól kibúvók életmódját népszerűsítik.

„Így annak kérdése, hogy ki mit csinált a háború alatt, vélhetően még sokáig jelen lesz az ukrán hétköznapokban a háború után is”

De vannak olyan következmények, amelyek már most is érződnek. Az országban rengeteg fegyver került illetéktelenek kezébe. Egyeseknek a hatalom osztott fegyvereket mindenféle regisztráció nélkül még az első napokban, mások „trófeaként” gyűjtötték be a kivonuló orosz katonák elhagyott fegyvereit, és persze vannak olyanok, akik egyszerűen megdézsmálták a hadsereg készleteit, hogy eladják, vagy bűncselekmények végrehajtására használják fel a fegyvereket. A fegyverekkel való olykor egészen könnyelmű magatartás példája volt az az incidens, amelyben egy magasrangú tiszt éles kézigránátokat ajándékozott egy kollégájának, aki – azokat élethű maketteknek nézve – felrobbantotta magát velük. De előfordultak olyan esetek is, ahol nem a gondatlanság, hanem a szándékosság vezetett halálesetekhez. Így a napokban két katona – apa és fia – végzett egy rendőrrel Vinnyica megyében, miután az közúti ellenőrzés során megállította, és a csomagtartójukban található láda kinyitására szólította fel őket. A ládában fegyverek voltak, szállításukra pedig természetesen nem volt engedélye a két katonának.

„Ehhez pedig még hozzá kell tenni annak a problémáját is, hogy milyen módon lesz képes biztosítani Ukrajna a frontról visszatérő katonák szociális és egészségügyi ellátását – beleértve esetleges mentális problémáik kezelését is”

A jóval kevésbé intenzív kelet-ukrajnai konfliktus is számos olyan incidenst eredményezett, amelyben nem teljesen beszámítható, vagy egyszerűen csak elkeseredett, a hadszínteret megjárt katonák eltulajdonított fegyverekkel fenyegetőztek közintézményekben vagy forgalmas helyeken, vagy éppen fegyveresen rendezték hétköznapi – olykor egészen banális – konfliktusaikat. Ilyen esetekre már a jelenlegi háború alatt is sor került, és vélhetően a jövőben is előfordulnak majd, tekintettel a veteránok jövőbeli magas számára, és a megfelelő rehabilitáció hiányára.

A jövőbeni veteránok, és így az egykori katonákat a soraikban tudó családok tehát óriási tömeget tesznek ki, amelynek ráadásul – jelenleg legalábbis – a tekintélye is magas az ukrán társadalomban. Bárhogy is érjen véget a háború, az biztos, hogy az aktív és leszerelt katonák fontos szerepet játszanak majd Ukrajna politikai és társadalmi életében.

(A szerző a XXI. Század Intézet vezető kutatója)