Jefim Fomin
1941. június 26. Breszti erőd, Holm-kapu. Lefegyverzett szovjet katonákat vezetnek elő a német katonák, akik az utolsó töltényükig védték a rájuk bízott erődítményt. Amikor a foglyok előjönnek a romok közül, szétválasztják őket. Az egyik sorba kerülnek azok, akiket hadifogoly táborba fognak vinni, a másik csoportba pedig a zsidókat és a komisszárokat szólítják. Egy harmincas évei elején járó fiatalember szólal most meg, aki a jelzi, hogy ő a komisszár. Ebben a pillanatban katonák ragadják meg az éhezéstől, szomjtól és a több napi harctól elgyengült férfit, majd falhoz állítják. Sortűz dördül, a fiatal komisszár azonnal holtan rogy össze.
„Ő volt Jefim Fomin, a Vörös Hadsereg komisszárja, akivel az elsők között végeztek a német megszállók. De kik is voltak a komisszárok?”
A közfelfogással ellentétben a komisszári intézményt először nem a Vörös Hadseregnél vezették be. Ez a rendszer először még a francia forradalom idején jelent meg, amikor is a politikai biztosok voltak felelősek azért, hogy biztosítsák a hadsereg politikai ellenőrzését. Ehhez az intézményhez nyúlt vissza 1917-ben Lev Davidovics Trockij, aki a Vörös Hadsereg megszervezéséért volt felelős. A kommunista vezetők ezt azért tartották szükségesnek, mert nagyon tartottak attól, hogy a forradalomellenes megmozdulásoknak elsősorban a katonák lesznek a főszereplői, így különös figyelmet szenteltek a politikai ellenőrzésnek. Az orosz polgárháború után néhány évvel ugyan megszüntették ezt a címet, ez azonban korántsem jelentette azt, hogy megszűnt volna a hadsereg feletti politikai ellenőrzés. Sőt, a sztálini tisztogatások idején újra visszahozták a Vörös Hadseregbe ezt a tisztséget. Így amikor kitört a második világháború, már minden zászlóaljnál szolgált egy politikai vezető (rövidítve: politruk), akiknek a rangja az ezredesnek felelt meg.
„Hitlernek viszont már az első perctől rendkívül fontos volt, hogy a szovjet komisszárokkal olyan gyorsan végezzenek, amilyen gyorsan csak tudnak”
A náci vezető már 1941 márciusában kijelentette, hogy a Szovjetunió elleni háborút nem lehet majd lovagi módon megvívni, mert az az ideológiák és a fajok háborúja lesz. Hitler szerint így a szovjet komisszárokat azonnal, könyörület nélkül likvidálni kell majd, mert ők a nemzetiszocializmussal szembehelyezkedő eszmék fő hordozói. A hadifoglyok kivégzése persze teljes mértékben szembement a hadifoglyokról is rendelkező, 1929-es Genfi Egyezménnyel, azonban Hitler erre ügyet sem vetett. Szerinte ez a Szovjetunióra eleve nem volt vonatkoztatható, hiszen a szovjetek ezt nem írták alá. Ám a náci vezető pontosan tudta, hogy a Szovjetunióval ellentétben Németország aláírta ezt a megállapodást, amely egyértelműen kötelezte volna arra, hogy betartsa a háborús jog szabályait. Így aztán a német haderő főparancsnoksága néhány héttel a Barbarossa-hadjárat megindítása előtt, 1941. június 6-án kiadta a komisszár rendeletet, amely hivatalosan az Irányelvek a politikai biztosokkal való bánásmódhoz nevet kapta. A rendelet értelmében a fogságba esett szovjet katonák közül a komisszárokat azonnal ki kell végezni, mint a „judeo-bolsevik” ideológia érvényesítőit a Vörös Hadseregben. A háború során így a németek a lehető legszigorúbban bántak el a szovjet komisszárokkal.
„Míg kezdetben sortűzzel végeztek velük, később számos esetben megtörtént, hogy a politikai biztosokkal ásatták meg a saját sírjukat, és abba lőtték bele őket”
De térjünk vissza Jefim Fominra, mivel ő nem egyszerűen az egyik első kivégzett szovjet komisszár volt a második világháborúban! Az 1909-es születésű férfi egy zsidó házaspár gyermekeként Koliski faluban látta meg a napvilágot, azonban már fiatalon árván maradt. Így nevelőszülők mellett nőtt fel, majd egy vicebszki cipőgyárban kezdett dolgozni. Amikor innen Pszkovba költözött, a kommunista párt egyik iskolájába küldték, ahol aztán tagja lett a Szovjet Kommunista Pártnak. Majd propagandistaként folytatta a karrierjét Pszkovban, ez azonban csak az első állomása volt a politikai karrierjének. 1932-ben ugyanis a hadsereg mellett kellett dolgoznia, ami után több városban is szolgálatot kellett teljesítenie.
„Végül aztán a breszti erődben kötött ki, amelyet nem sokkal korábban adtak át a németek az általuk megszállt lengyel területekből a Szovjetuniónak”
Itt érte Fomint az a június 22-i nap, amikor a Wehrmacht több ezer kilométeres arcvonalon lerohanta a Szovjetuniót. A németek az első napon tüzérségi erővel próbálták térdre kényszeríteni az erődöt, azonban kudarcot vallottak az épületegyüttes gyors elfoglalásában. Mint korábbi cikkünkben megírtuk, a breszti erőd katonai szempontból egyáltalán nem volt könnyen védhető a modern fegyverek ellen, így a németek okkal remélték, hogy néhány nap alatt győzedelmeskedhetnek a szovjet erők felett (korábban mindössze néhány napig tartott, mire az itt állomásozó lengyel erőkkel végeztek). Csakhogy a breszti erőd védői dühödt ellenállást tanúsították már a támadás kezdetétől.
„A németeknek viszont viszonylag gyorsan sikerült elérniük, hogy elválasszák egymástól az erődítményt védő egységeket. Mivel a Holm-kapunál állomásozó szovjet erőket súlyos csapás érte a német tüzérségi támadáskor, a parancsnok nélkül maradt egységek vezetését Fomin vette át, hiszen ő viselte még a legmagasabb rangot azok közül, akik életben maradtak”
Az elkövetkező napok aztán folyamatos tűzharccal folytatódtak, amelynek során a németek sehogyan nem tudtak előre haladni. A legsúlyosabb összecsapások közvetlenül a kapu előtti hídnál zajlottak, így aztán a Holm-kapu homlokzata súlyosan megsérült. A Fomin-vezette katonák azonban négy napon át állták a németek rohamát. Mikor aztán az elgyötört védőket a németek elővezették, és Fomin azonosította magát, hogy ő egy zsidó komisszár, azonnal végeztek a németek a Holm-kapu bejáratánál.
Annak ellenére, hogy a szovjet sajtó a második világháború idején rengeteget foglalkozott a komisszárok sorsával, Jefim Fomin neve jó időre feledésbe merült, akárcsak a breszti erőd további védőinek története. Hogy napvilágra került, micsoda hőstettet hajtottak végre ezek a katonák, az egy orosz író, Szergej Szimonov érdeme, aki kikutatta, mi is történt itt a háború első hónapjában. Rövidesen az egész Szovjetunióban megismerhette mindenki Jefim Fomin, Pjotr Gavrilov, Andrej Kizsevatov és Ivan Zubacsov nevét.
„Fomin így csak 1957-ben kapta meg a Lenin-érdemrendet, amit a nagy szovjet kommunista vezető születésének 60. évfordulója alkalmából alapított a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége”
Ez volt a legmagasabb szovjet érdemrend, amelyet polgári és katonai érdemekért egyaránt megkaphattak szovjet és külföldi állampolgárok. Később pedig még egy reliefet is emeltek a Holm-kapu bejáratánál Fomin arcképével, amivel immáron megkapta a méltó tiszteletet a hazájától ez a rendkívül bátor katona.
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2025 - #moszkvater
hufi says:
Tisztelt Majláth Roland!
Az éremnek két oldala van. Ha megfordítjuk, bizony a bolsevikok kegyetlen terrort vezettek be! Ennek fényében a hitleri hadsereg meglehetősen korrektül viselkedett, ha nem volt rájuk veszélyes valaki.
Köszönöm, hogy meghallgatott.