//Miért folyt a beszlani gyerekek vére?
„Vajon lesz-e elég erő az orosz társadalomban, hogy győzedelmesen vívja meg harcát a terro­rizmussal, és ne roskadjon össze e csata terhe alatt?” #moszkvater

Miért folyt a beszlani gyerekek vére?

MEGOSZTÁS

Múltidéző. Számomra úgy tűnik, hogy az európai jogfelfogást mára annyira elragadta a gyilkosok személyiségi jogainak védelme, hogy mind kevesebbet foglalkozik az áldozatok jogaival. Különösen akkor, ha ezek az áldozatok nem az Európai Unió polgárai, hanem az ilyen-olyan Oroszországéi. A beszlani tragédia után az országunk irányá­ban megnyilvánuló európai szolidaritás sem feledtetheti, sőt csak még időszerűbbé teszi a terrorizmus ellen vívott közös harcunkkal kapcsola­tos kérdéseket. Vitalij Tretyakov, az orosz újságírás legendája, a Nyezaviszimaja gazeta alapító főszerkesztője vetette papírra ezeket a gondolatokat kérésünkre még a beszlani tragédiát követő napokban. Idézzük fel Tretyakov húsz tézisét a terrorizmusról, Oroszország ellenségeiről és szövetségeseiről.

Vitalij Tretyakov írását közreadja Stier Gábor

„Vajon lesz-e elég erő az orosz társadalomban, hogy győzedelmesen vívja meg harcát a terro­rizmussal, és ne roskadjon össze e csata terhe alatt?” #moszkvater
„Vajon lesz-e elég erő az orosz társadalomban, hogy győzedelmesen vívja meg harcát a terro­rizmussal, és ne roskadjon össze e csata terhe alatt?”
Fotó:EUROPRESS/VLADIMIR SUVOROV/GAZETA/AFP
  1. Az európai kultúrában máig a fasizmus a gonoszság és az ember­telenség általános mércéje. Igaz, ennek bűnei mára mintha a múlt ködé­be vesznének, hiszen egyesek, így például a friss EU-tag balti országok normális, elfogadható dolognak tartják, hogy az SS soraiban harcolt csa­pataikat dicsőítsék.
    Miután azonban terroristák gyerekek százait kínozták és gyilkolták meg Beszlanban, remélem – bár biztos nem vagyok benne -, hogy a szél­sőséges iszlám terrorizmus a gonoszság és az embertelenség fasizmussal egyenértékű fokmérője lesz. Amelyről senki sem feledkezik el.
  2. Végre a legmagasabb szinten is elhangzott, hogy a nemzetközi ter­rorizmus – és annak országunk területén tevékenykedő élcsapata, a cse­csen szakadárok – totális háborút hirdetett Oroszország ellen. Igaz, erről Vlagyimir Putyin már többször is beszélt, ha nem is ilyen kemény megfo­galmazásban. Kijelentéseinek azonban akkor nem hitt a Nyugat; sokan úgy vélték, hogy az orosz elnök egyszerűen csak csecsenföldi politikáját igyekszik ekképpen igazolni.

„E meg nem értéshez az is hozzájárult, hogy a világ csupán 2001. szeptember 11-től eredezteti a nemzetközi terroriz­mus elleni harcot. Ne feledjük el azonban, hogy Oroszország jóval koráb­ban, mintegy tíz éve szembesült Csecsenföldön ezzel a kihívással”

  1. Mivel most e totális háború célja Oroszország elpusztítása, joggal merül fel a kérdés, hogy kik az ellenségeink, illetve szövetségeseink e harc­ban. Alapvető kérdés továbbá: kész-e a nemzet arra, hogy ellenálljon a go­nosznak, mint ahogy az is, képesek-e fegyveres erőink a győzelemre?
  2. Kik az ellenségeink? Egyértelmű, hogy a csecsen szeparatisták és a soraikban harcoló külföldiek a saját országunk területén indítottak há­borút ellenünk. Minden egyéb meglehetősen elkenve, s korántsem a kel­lő konkrétsággal jelent meg idáig az orosz hivatalos személyek és a titkosszolgálatok vezetőinek nyilatkozataiban. Valamiféle külföldi szponzorokról, a terroristákat pénzzel és fegyverrel ellátó belső struktú­rákról beszéltek. Olyan országokról, ahol a harcosok felkészülnek a tá­madásokra, és azok után kipihenhetik magukat. Bizonyos nyugati szer­vezetekről, amelyek nemcsak fórumot biztosítanak az Oroszország elle­ni totális háború propagandistáinak, hanem politikai menedékjogot is nyújtanak számukra.

„ Miért nem nevezik meg azonban ezeket az orszá­gokat, szervezeteket? Kik a terrorizmus birodalmának legfőbb vezetői? Miért csak a harctéri parancsnokokról tudunk? Most már ki kell monda­ni a teljes igazságot!”

Amerika, amely 2001. szeptember 11-ével együtt is kevesebbet szenve­dett a saját földjén e birodalomtól, már régen megnevezte ellenségeit, s ennek megfelelően cselekszik.

  1. Nem lehet másként, mint intellektuális kreténségként értékelni azokat az európai országokban elhangzó kijelentéseket, miszerint kato­náink Csecsenföldön csupán az orosz birodalmi ambíciók nevében, és Putyin népszerűségi indexének magasan tartásáért harcolnak. Nem így van, ők egyszerűen csak Oroszországot védik!

„Az orosz katona, az orosz tiszt, jól-rosszul, de a Kaukázusban a keresz­tény civilizáció értékeit, konkrétan az euroatlanti közösség, Európa sza­badságát és biztonságát védi. Az Európai Unió minden egyes országáért ontják vérüket, annak ellenére, hogy nem polgárai e szervezetnek”

Európában a fasizmus idején is sok volt a kollaboráns, köztük olyanok,akiket az oroszok iránti gyűlölet elvi alapon sodort arra az oldalra. Miért csodálkozunk tehát, ha ez a gondolkodásmód ma is hódít? E kollaboránsokkal (országokkal és egyes politikusokkal) szemben Oroszországnak megvan a morális alapja ahhoz, hogy következetes legyen.

  1. Oroszország, illetve politikusai és katonái egyaránt hibák sorát követték el a Kaukázusban, így Csecsenföldön is. Azonban nem a nyugat-európaiak azok, akiknek erkölcsi alapjuk van ahhoz, hogy elítéljék az orosz katonákat, tábornokokat és politikusokat. Különösen nincs azoknak, akik bemocskolták a kezüket a terrorista birodalom támogatásával. Oroszország egyedül is képes lesz feltárni a hibáit, s felelősségre von­ja a bűnösöket, ha cselekedeteik már a háborús viszonyokkal sem ma­gyarázhatók.
  2. A mostani totális háború nem nyerhető meg az ellenség határokon kívül szorításával. A győzelem csak úgy képzelhető el, ha saját fészkében semmisítjük meg az agresszort. Csakis ez lehet most a követendő orosz stratégia. Ma lényegében csak az Egyesült Államok tartja megengedhe­tőnek, hogy a határain kívül mérjen megelőző csapást a biztonságát ve­szélyeztető terroristákra. Úgy gondolom, hogy 2004. szeptember elseje után immár Oroszországot is megilleti ez a jog.
  3. A következő kérdés az, hogy az orosz nemzet kész-e, illetve ké­pesre győztesen megvívni ezt a háborút. Más választása nincs, s ezzel érezhetően mindenki tisztában is van. Ellenkező esetben ugyanis Orosz­ország megszűnik létezni.
  4. A szörnyű tragédiát követően Putyin elnök sok mindenről beszélt a nemzethez intézett beszédében. Remélem, a szavakat most már tettek is követik. Határozott, hatékony és professzionális megoldások.
  5. A rendfenntartó és az igazságügyi szervek munkája kulcsfon­tosságú e pillanatban. A legfontosabbnak azt tartom, hogy a terroriz­mushoz hasonlóan nálunk a korrupció is totális, áthatja mind az alsó, mind pedig a felső szinteket, ami gyengít bennünket a jelenlegi küzde­lemben. Amíg ezt nem számoljuk fel, addig a terrorizmus mindig győ­zedelmeskedni fog, hiszen mennyiségi és minőségi fölényben lesz ve­lünk szemben.
  6. A háborút csakis akkor nyerhetjük meg, ha a társadalom biza­lommal viseltetik a hatalom, az erőszakszervezetek iránt. A valóságnak a Beszlanban történtekhez hasonló elhallgatása azonban ahhoz vezet, hogy az emberek jobban hisznek majd a terroristáknak, mint a hatalom­nak.

„Mi ez, ha nem bűn, még ha egyszerűen butaság is az alapja? Ideje, hogy végre Oroszország minden politikusa megértse ezt!”

Az is tény ugyanakkor, hogy a totális háború sikeres megvívása szin­te elképzelhetetlen a totális szabadság körülményei között. Az informá­ció szabad áramlásának biztosítása a modern háborúk egyik legnagyobb kihívása.

  1. Háborús viszonyok között megengedhetetlen, hogy az egyik csa­tát a másik után elveszítő katonai és politikai vezetők a posztjukon ma­radhassanak. A legfelső vezető, jelen esetben Putyin elnök joga, hogy egy személyben döntsön a váltásokról.
  2. A beszlani túszdráma végkifejlete kapcsán az orosz biztonsági szerveket ért kemény kritikák megfogalmazóinak ugyanakkor azt javasol­nám, fejtsék ki végre részletesen, hogy ők miként szabadították volna ki a gyerekek százait. Ez idáig ugyanis ilyen tervekről, elképzelésekről nem olvastam, nem hallottam! Lehet, hogy csak elkerülte a figyelmemet?
  3. Szögezzük le, a Beszlanban történtekért 99 százalékban a terro­rista birodalom (Reich) viseli a felelősséget, s csak a fennmaradó egy százalék Oroszországé, amiért nem lépett elég hatékonyan a terrorizmus ellen. Álljunk meg itt egy pillanatra, ugyanis erkölcstelennek és visszata­szítónak tartom, hogy gyerekek százainak túszul ejtése, megalázása és legyilkolása után sokan a hibák (ha voltak ilyenek) órákig tartó taglalá­sát tartják a legfontosabbnak. Ez aligha vall szakszerűségre.

„Olyan, mintha valaki futólag megemlékezne a fasiszták auschwitzi rémtetteiről, majd hosszasan ecsetelné a Vörös Hadseregnek a haláltábor felszabadí­tásakor elkövetett hibáit”

  1. Őszintén megdöbbentenek a nyugati kollégák kérdései is: vajon nem Oroszország csecsenföldi politikája vezetett-e a beszlani iskolafog­laláshoz? Nem lenne jobb, ha Putyin most tárgyalóasztalhoz ülne Maszhadovval? Nem köszönt-e Oroszországra új totalitarizmus? Vála­szolok, de legszívesebben káromkodnék egy nagyot.
  2. Ha annyira kíváncsiak, most felvázolom Csecsenföld Maszhadov vezette függetlenné válásának forgatókönyvét. Ez a bandita-köztársaság elsőként lenyelné Ingusföldet, aztán Dagesztánt. Ezek ugyebár Oroszor­szág részei. Ezt követné Grúzia elpusztítása, az ország részekre esne. Mindezt az egész Kaukázust és Dél-Oroszországot lángba borító háború követné. Akik ezt nem fogják föl, azokkal nem sok értelme van beszél­getni!

„Avagy esetleg vannak olyanok, akik a Kaukázus balkanizálódásában és Oroszország második szétesésében érdekeltek?”

Az persze más kérdés. Igaz, figyelembe kell venni azt is, hogy ez a terrorista internacionálé már vagy harminc éve létezik. Mégpedig azzal a céllal, hogy immár nem délről, hanem kelet felől vegye be Európát.

  1. A napnál is világosabb tehát, hogy Putyinnak nem szabad tár­gyalnia Maszhadovval. Ellenkezőleg, végleg el kell takarítania az útból az egész bandájával együtt.
  2. Az is egyértelmű, hogy nem Oroszországnak kell csatlakoznia Amerika és Európa terrorizmusellenes harcához, hanem éppen fordítva. Itt lenne az ideje, hogy ne a mostanihoz hasonló képmutatással támo­gassa a világ Oroszország Kaukázusban folytatott évtizedes harcát a ter­rorizmus ellen.
  3. Néhány szó Oroszország politikai perspektíváiról. Szögezzük le, hogy a nemzetközi terrorizmust demokratikus módszerekkel nem lehet legyőzni. A totális háború hallatlan erőfeszítéseket igényel. A maximális belső demokrácia és a külső ellenséggel szembeni kemény fellépés nehe­zen egyeztethető össze.
  4. A terrorakciók legutóbbi sorozatának következtében (két utas-szállító repülőgép egyidejű felrobbantása, merénylet az egyik moszkvai metróállomásnál, a beszlani vad leszámolás a gyerekekkel) elnökségé­nek legnagyobb válságát éli át Vlagyimir Putyin. Olyat, amely kül- és belpolitikájának határozott megváltozását vonja maga után. Ezek a vál­tozások nem lesznek egyszerűek és egyértelműek.

„Vajon lesz-e elég erő az orosz társadalomban, hogy győzedelmesen vívja meg harcát a terro­rizmussal, és ne roskadjon össze e csata terhe alatt?”

Mindez végeredményben hit kérdése, és én hiszem, hogy lesz elég erőnk e harchoz. Egy­értelmű azonban, hogy ma a legfontosabb kérdés – nemcsak nálunk, hanem egész Európában -, hogy legyőzzük a közös ellenséget. Ezt a kérdést festi figyelmeztetőn az égre az ártatlan beszlani gyerekek kion­tott vére.

MEGOSZTÁS