Kezdőlap » Történelem » Lenin élt…
Lenin szobra Vlagyivosztokban #moszkvater

Lenin élt…

A 95 évvel ezelőtt elhunyt Leninről közel egy évszázadon át élt kép részben mítosz, amely az orosz forradalom zűrzavarából emelkedett ki, részben pedig olyan bálványkép, amelyre gondosan vigyáztak majdnem hetven éven át.

Lenin szobra Vlagyivosztokban #moszkvater
Lenin szobra Vlagyivosztokban
Forrás:Flickr

Vannak, akik még emlékeznek Vlagyimir Majakovszkij soraira, hogy Lenin élt, Lenin él, Lenin élni fog. Nos, manapság ez nagyon úgy néz ki, hogy Lenin élt… Pedig amikor 95 éve az oroszok meghallották a hírt, hogy a „nagy októberi” vezére elhunyt, százezrével zarándokoltak el Moszkva központjába, ahol felravatalozták a forradalom vezérének a testét. Kegyetlen hideg volt, és tábortüzeket gyújtottak a sorban állók. Nem tudták, csak érezték, hogy történelmet élnek. S a világot felforgató, megfordító, hatásában elvitathatatlan bolsevik vezér mítosza kisebb-nagyobb hullámzásokkal, de még vagy hetven évig élt.

Lenin egészségét alaposan megviselte a forradalom és a polgárháború. Az ellene korábban elkövetett merénylet szintén komolyan hozzájárult egészségi problémáihoz. Több agyvérzést is kapott, amelyek közül a negyedik 1924. január 21-én elvitte. Lenin halálát egy nappal később a szovjet kormányzat vezetője Mihail Kalinyin könnyeivel küszködve jelentette be. Közben orvosai megkezdték testének preparálását és felkészítését arra, hogy Moszkvába lehessen szállítani. A halotti menetet már a vasúti szállításkor is tömegek kísérték. Moszkvába érkezés után a Paveleckij pályaudvarról koporsóját kézben vitték közvetlen harcostársai a Szakszervezeti Székházba, ahol felravatalozták.

„Négy napon keresztül a rendkívüli hidegben milliók özönlöttek, hogy leróják a kegyeletüket”

Lenint a párizsi kommün egy fennmaradt zászlajába göngyölték, utalásképpen a proletárdiktatúrának a kommünnel vállalt közösségére. Január 27-én gyászzene kísérettel vitték át a Vörös térre, ahol beszédek sora hangzott el, majd egy kriptába helyezték. Innen került a nem sokkal később fából emelt mauzóleumba. Ama is látható, gránitból és ladradorkőből készült mauzóleum, akkor még a tribün nélkül 1930 októberében készült el. Az első elképzelések között még nem volt szó balzsamozásról, sokkal inkább fagyasztásról. Németországból hozatott hűtőberendezéssel akarták tartósítani a halott vezér testét. Végül több akadémikus érvelésére a balzsamozás mellett döntöttek.

Eltemetése után pár nappal Petrográd felvette a nevét. Az északi főváros csak 1991 után lett újra Szentpétervár. Az örmény Gjumri 1924 és 1990, Tádzsikisztán második legnagyobb városa Hudzsand pedig 1939 és 1992 között viselte a bolsevik forradalom vezérének a nevét. De ne menjünk ilyen messze, hiszen 1970 és 1991 között Tiszaújváros is a Leninváros nevet viselte. Az egykori Szovjetunióban a marxizmus kiegészült a leninizmussal, de a szovjetek országától Latin-Amerikáig elterjedtté váltak az olyan személynevek, mint a Vladlen, a Vlagyilen vagy a Vlagyilena. A kommunista politikus és ideológus nevét hazáján kívül a szocialista országokban is utcák, közterek és intézmények sora viselte.

Lenin 1920-ban #moszkvater
Lenin 1920-ban
Fotó:Wikipédia/Bundesarchiv

Mauzóleuma máig ott áll a Vörös téren, és Oroszországban az emlékművei sem kerültek szoborparkokba. A hatalom egy ilyen lépéssel nem akarja elidegeníteni a választókat, de egyébként sem akarja kitörölni a Szovjetunió 70 évét az orosz történelemből.  Vlagyimir Putyin azonban néhány éve már bírálta az egykori kommunista vezetőt, aki az etnikai határok meghúzásával időzített bombát helyezett az orosz állam alá. Az orosz elnök kritizálta Lenint és társait a rendszer brutalitása miatt is, kiemelten pedig azért, mert kivégezték az utolsó orosz cárt és családját. Bírálta a bolsevikokat amiatt is, hogy hataloméhségükben az első világháború veszteseivé váltak, ráadásul a későbbi vesztes németek ellen buktak el területeket. A mauzóleumhoz azonban Putyin nem nyúl. Őrzik Lenin az emlékét Belaruszban is, ahol szobra a kormány épülete előtt áll. Nem így Ukrajnában, ahol az elmúlt években az oroszellenesség jegyében látványosan ledöntötték a szobrait.

Lenin, azaz Vlagyimir Iljics Uljanov visszaszorul a történelem könyvek lapjaira. S egy ideje már folyik a deheroizálása. Mert a Leninről közel egy évszázadon át élt kép részben mítosz, amely az orosz forradalom zűrzavarából emelkedett ki, részben pedig olyan bálványkép, amelyre gondosan vigyáztak majdnem hetven éven át a Szovjetunió vezetői és a külföldi szimpatizánsok. Az archívumok megnyílása azonban segít revideálni a mítoszt, és a másik oldalát is megmutatja ezt a bálványképet.

A lengyel származású, Amerikában élt Richard Pipes könyveiben például egy kegyetlen, ravaszul manipuláló Lenin jelenik meg, aki céljai elérése érdekében gátlástalanul alkalmazta a tömeggyilkosságot, a felforgatást és az emberek terrorizálását. Pipes Lenint nagy taktikusként mutatja be, aki aszerint váltogatta az álláspontját, ahogy a helyzet megkívánta.

„Még problematikusabbnak tartja a történész Leninnek a nem publikálásra szánt kijelentéseit, amelyekből egy könyörtelen, cinikus ember képe, sok tekintetben Sztálin előképe bontakozhat ki”

Az író Alekszandr Szolzsenyicin és a történész Dmitrij Volkogonov azt emelik ki, hogy Lenin és a leninizmus merőben merőben idegen volt az orosz hagyománytól. Valentyin Szolouhin antiszemita felfogása szerint Lenin ideológiája jórészt arra vezethető vissza, hogy zsidók is voltak az ősei között. Valamivel kevésbé démoni portrét fest Leonard Schapiro, míg Sheila Fitzpatrick és Ronald Suny szerint csak úgy tudjuk megmagyarázni Lenin tevékenységét, ha nem őt magát, hanem az orosz államban és társadalomban kitapintható átfogóbb jelenségeket állítjuk a középpontba.

Vitatkozva a forradalmárt közönséges pszichopataként ábrázoló Pipes nézeteivel, rendkívüli egyéniségként írja le Lenint a brit Rober Service. Mint aláhúzza, a világ első, az ő vezetésével kikiáltott első szocialista állama a kedvezőtlen kilátások ellenére is életben maradt. Sőt, sokan állítják, és nem alaptalanul, hogy a bolsevikok megakadályozták Oroszország szétesését. Lenin kivezette Oroszországot az első világháborúból és megnyerte a polgárháborút, a Kommunista Internacionálé létrehozásával pedig az egész kontinens életén rajta hagyta a kézjegyét. A Szovjetunió egyfelől világítótorony volt a világ szélsőbaloldali szocialistái, másfelől pedig veszélyes sziklazátony a konzervatívok, liberálisok, valamint a nem Lenin irányvonalát követő szocialisták számára.

1961-ben született külpolitikai újságíró, elemző, publicista. A Demokrata és a Magyar Hang hetilapok külpolitikai szakújságírója, a #moszkvater, a szláv világgal és a posztszovjet térséggel foglalkozó portál alapító főszerkesztője. Előtte 28 éven át a lap megszűnéséig a Magyar Nemzet konzervatív napilap munkatársa, 2000-től 2017-ig a külpolitikai rovat vezetője, majd a lap főmunkatársa. A lap utolsó moszkvai tudósítója. Érdeklődési területe a posztszovjet térség, emellett a globális folyamatok. Rendszeresen publikál külpolitikai folyóiratokban, írásai, interjúi időről időre megjelennek a közép- és kelet-európai sajtóban. A Putyin-rejtély (2000) című könyv szerzője, 2009-től a Valdaj Klub állandó tagja. A Metropolitan Egyetem kommunikáció szakának docense. A Tolsztoj Társaság a Magyar-Orosz Együttműködésért Egyesület elnökségének a tagja.