„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”
„A harcokban tapasztalatot szerzett tiszt azok közé tartozik, akinek sikerül elbánnia a félelmetes Tigrisekkel. S nem is eggyel. 1944 legelején Penyezsko T-34-es harckocsijával Karlovka falunál felveszi a harcot öt Tigrissel”
Akkoriban nem volt még mobil telefon, amit reggeltől esti nyomogathattál, hogy apró képernyőjén büszke örömmel sorra semmisítsd meg az ellenfeleidet. Szörnyeket, torz banditákat, akasztófára való gonosztevőket. Vagy az internet hálóján csatázzál barátaiddal. Most utcasarki pofonok helyett a mobil halk, tompa kattogása a csatazaj. Nem kapsz, s nem adsz sebeket. Legfeljebb büszkeséged sérül, ha veszítesz. A poros grund helyett ott a kényelmes karosszék. Nem volt akkoriban Harry Potter sem és sok csodás, modern űrbéli hős, akikért rajonghattál.
És persze nem világított kékesen az először apró és szürkésen homályos képernyő, hogy később lepedő nagyságban és színesen zúdítsa rád száznál is több csatorna termékét. A válogatás is könnyebb volt, ha izgalomra vágytál. Csak oda kellett menni a polchoz, s találomra leemelni egy könyvet.
„Hová kirándulhatott egy kisdiák a hétköznapok unalmas iskolás valósága elől? Csakis a kalandok világába. Mi lehetett érdekesebb, mint egy könyv, ami bevezetett az igazi harcok világába. Címlapjáról keményen metszett, markáns férfiarc nézett le rád. Fején párnázott sisak”
Nem értettem, mi a csuda ez a fejfedő? Modern lovagi kalpag? Ugyan miféle bajvíváshoz? Miután belemerültem a vaskos könyv olvasásába, akkor jöttem rá, hogy harckocsizó sisak. A páncélos szörnyeteg úttalan utakon vágtat, s a lelket is kirázza a benne ülőkből. A párnázás védi a harcos fejét az acélos törzs osztogatta salleroktól.
A könyv címe már nem volt ennyire talányos. „Egy szovjet tiszt naplója”. Manapság nem túl csábító. Ám megszületésének krónikája, a főhős élete annál inkább.
„A történet valamikor az 1917-es forradalom utáni években kezdődik”
Tehetős parasztcsalád a gazdagon termő ukrán vidéken az első világháború előtt. A forradalmi szelek kavarta éveket és a polgárháborút mindannyian megszenvedik. Földjüket elveszik, a családfő fivéreit besorozzák a Vörös Hadseregbe, és mind odavesznek a polgárháborús frontokon. Az egyetlen fiúgyermek, Grigorij serdülő legényként kénytelen beállni egy donyecki bányába. Rámosolyog a szerencse. Vagy nem is egészen az? Az új szovjethatalom, a Komszomol tanulni küldi, egyelőre mezőgazdasági technikumba. Újabb váltás, kirgiz földön agronómus, de egyben egy új, modernebb élet hirdetője is.
Nem sokáig, 1935-ben felvezénylik Leningrádba. A földműveléstől távol álló tanintézetbe, harckocsizó-műszaki főiskolára. Ez az egyre nyugtalanabb kor, a készülődő háború követelése, s teljesen megváltoztatja a fiatalember sorsát, új irányt ad pályájának. Elkezdődik a honvédő háborús hősként, háborús emlékek írójaként nevet szerzett Grigorij Penyezsko (1912-1992) igazi, kalandos élete.
„A főiskola végeztével Odesszába vezénylik, az ottani traktorgyárba. Nem véletlenül. Az üzem, ha kell, mert Európában már dörögnek a fegyverek, tankokat is gyárt. Itt éri a háború a fiatal mérnök tisztet”
1941. június 22. Hitler hitszegő módon megtámadja a Szovjetuniót. Penyezsko egy oszlopnyi könnyű harckocsit, T-37-est vezényel Przemyślbe, egyenest a harctérre. Még nem esett át a tűzkeresztségen, de körültekintésének köszönhetően páncélosai nem szenvedik meg a német zuhanóbombázók, a „stukák” pusztító támadásait. Egy felderítő harckocsi osztag parancsnoka. Bár tankjai elmaradnak fejlettségben a német páncélosoktól, sikerül belőlük többet megsemmisítenie.
A szovjet hadvezetés még tapasztalatlan. A sztálini tisztogatás alaposan megritkította a tábornoki kart. Hitler csapatai kétéves, többnyire diadalmas háborúskodáson vannak túl, gyakorlottak, magabiztosak, már több győztes ütközet van a hátuk mögött. A kontinens a lábuk előtt hever, az elfoglalt országok gyárai ontják a hadfelszerelést. Így nem meglepő, hogy bármennyire is hősiesen harcolnak a szovjet csapatok, védik hazájukat, erőiket felmorzsolják, visszavonulásra késztetik. Az sem segít, hogy az itt bemutatkozó kevés számú új harckocsi fejlettségével és harci képességeivel meglepi és felülmúlja a német páncélosokat.
„A T-34-es, és egy igazi szörnyeteg, a Kliment Vorosilov nevét viselő KV lényegesen nem tud változtatni a helyzeten. Ezek a korszerű és új harckocsik később, nagy számban csatába küldve döntik el majd a háború sorsát”
Egyelőre a németek jobban ismerik a mozgó hadviselés, a harckocsik tömeges bevetésének minden trükkjét, s marad a keserves hátrálás. Penyezskót és osztagát bekerítik és mintegy 200 kilométeres, harcokkal nehezített vonulás után át a németek elfoglalta területen sikerül csatlakozniuk a Vörös Hadsereg csapataihoz. S az ifjú fogadalmat tesz, a győzelemig fog harcolni.
Az ifjú mérnök-tiszt ismét Odesszába kerül, de nem a békés, hanem az ostromlott kikötővárosba, megint a traktorgyárba. Ahol egykor barátságos földművelő gépeket gyártottak, most a sérült harckocsikat javítják. Lényszer szülte ötlet. Kevés a harci jármű, s Penyezsko irányításával a szelíd lánctalpas traktorokból harckocsikat mesterkednek össze. Félszáz harcol több-kevesebb sikerrel a profi módon felépített német tankok ellen.
„A hadihelyzet gyorsan változik és nem a szovjet hadvezetés előnyére. Három hónapos hősi harc után októberben evakuálják a csapatokat. Penyezsko Szevasztopolba kerül”
A kikötőváros történelme során már eddig is sokat megélt. A krími háborút, a matrózok forradalmi szervezkedését, a polgárháborút, a fehérek uralmát, majd menekülését 1920-ban. Most újabb próbatétel, a németek tartják ostrom alatt. Szevasztopol nem adja meg magát, egy álló esztendeig kitart. Penyezsko megsebesül és a város feladása után a Kaukázusban gyógykezelik.
A békén megülni képtelen harckocsizó tiszt visszatér a csapatokhoz, s harcol a háború menetét eldöntő kurszki ütközetben. Rövid hátországi pihenő után a harckocsizó brigád, melynek egyik zászlóalját ő irányítja, részt vesz a dnyepropetrovszki körzet felszabadításában. Már nem az elavult könnyű harckocsikkal, vagy házilag összeeszkábált járművekkel, hanem a harctér egyik legjobb páncélosával, a legendás T-34-essel. Közben fordul a háború menete is. Az Uralon túlra evakuált szovjet gyárak ellátják a csapatokat felszereléssel, s az angolszász bombázásoktól megsebzett német hadiipar már nem tudja felvenni a versenyt. A Penyezsko vezette tankoknak nem okoz gondot a német páncélosok, köztük nehéz tankok megsemmisítése.
„A harcokban tapasztalatot szerzett tiszt azok közé tartozik, akinek sikerül elbánnia a félelmetes Tigrisekkel. S nem is eggyel. 1944 legelején Penyezsko T-34-es harckocsijával Karlovka falunál felveszi a harcot öt Tigrissel”
Nem volt könnyű feladat. Az orosz harckocsi lövege csak közelről ütötte át a német tank páncélját, míg az akár egy kilométerről is halálos sebet tudott ejteni ellenfelén. Penyezsko 150 méterre engedte magához a támadókat, majd két harckocsit kilőtt. Közben az ő tankját is találat érte, mellébe szilánk fúródott. Az irányítást ekkor a lövegkezelő Zubov vette át és vár türelmesen, amíg a német páncélosok, akik már azt hitték, hogy végeztek az orosz harckocsival 30 méterre érnek. Figyelmetlenségük ára négy elpusztított Tigris. Zubov, az összecsapás hőse nem éli meg a háború végét,1944 júliusában hősi halált hal. Penyezsko jobban járt, ismét mellé állt a szerencse, sebesüléséből hamarosan felépül. Immár magasabb parancsnoki beosztásban, az ötödik gárdaharckocsizó hadsereg egyik alakulatát vezényelve részt vesz a háború végén a Kurland-félszigeten bekerített német csapatok felszámolásában.
„Penyezsko a háború kitörésekor megfogadta, addig nem nyírja le szakállát, míg a harcok véget nem érnek”
Természetesen győzelemmel. Aligha gondolta, hogy fogadalma ilyen hosszú ideig tart. Nehéz lenne ellenőrizni, hogy valóban betartott-e ígéretét. Beszédesebb az általa kilőtt német páncélosok száma. Amiért többek között Lenin-renddel is kitüntették. Számos korabeli fényképen dús szakállal látjuk. A győzelem napja után az előkelő „Moszkva” szálló fodrászatában lenyíratta, s bajtársai kaptak belőle emlékül.
Penyezsko harctéri élményeit két kötetben adta közre. Magyarul is olvashatók, de csak könyvtárban, már hét évtized telt el megjelenésük óta. Bármilyen derék harckocsizó volt, ha nincs egy szerzőtárs, Jevgenyij Nyikolajevics Geraszimov, talán soha nem ismerjük meg a háború első időszakának általa átélt kegyetlen élményeit. Igaz, az írótárs segítségére voltak a harckocsizó feljegyzései, naplója. Geraszimov egyébként a háború hiteles, de méltatlanul elfeledett krónikása. Sztálingrádról, Berlin ostromáról is tudósítanak a könyvei.
„Penyezsko a háború után sem vált meg a hadseregtől, Lengyelországban, Legnicában, az ott állomásozó harckocsizó egységnél szolgál. Majd amikor a hatvanas években jelentősen csökkentik a hagyományos haderő létszámát, ő is civil foglalkozásra vált. Átnyergel a polgári közlekedésre, gépjármű technikumban tanít”
Közben persze nem feledheti háborús emlékeit, részt vesz az ifjúság hazafias nevelésében. Van miről mesélnie. S az egykor ellenséges páncélosokkal elbánó obsitos tiszt most másfajta könyvet ír. Nem tankokról, az országúti közlekedés biztonságáról. A mindennapok tragédiája. A német tankoknak nem sikerült, de a sors másképp hozza. Egy véletlen vasúti baleset vet véget 79 éves korában az életének.
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2026 - #moszkvater
