//Kik tartják fenn a békét Karabahban?
Hulusi Akar török és Zakir Hasanov (jobbra) azerbajdzsáni védelmi miniszter találkozója a Karabah-i harcok lezárása után tartott találkozójukon Bakuban, 2020. november 11-én #moszkvater

Kik tartják fenn a békét Karabahban?

MEGOSZTÁS

Moszkvában és Ankarában megkapta a parlamenti jóváhagyást a kaukázusi katonai misszió. De milyen minőségben lesznek és hol az orosz, illetve a török katonák? Az orosz státusz egyértelműen békefenntartói, míg a török máig homályos. Úgy tűnik, hogy a dél-kaukázusi térfoglalást megerősítendő, a megfigyelői státuszt akarja Ankara békefenntartóiként eladni. Ez a játék a szavakkal azonban jól megmutatja az orosz-török viszony törékenységét és összetettségét.

"<yoastmark

Mást mond Moszkva, és elkenve bár, de mást Ankara és Baku a karabahi békefenntartásról. A török államfő úgy próbálja beállítani a török szerepvállalást, mintha az egyenrangú lenne az orosszal, aztán részletekbe bocsátkozva kiderül, hogy Recep Tayyip Erdoğan a szerepek elmosását inkább csak kommunikációs fogásként alkalmazza. Ilham Aliyev azerbajdzsán elnök végig szerette volna pártfogóját közvetlenül bevonni a tárgyalásokba is, a minap pedig az új holland nagykövetet fogadva ismét arról beszélt, hogy az orosz és a török katonák együtt fogják garantálni a biztonságot Hegyi-Karabahban. Az azeri államfő a török részvétellel kapcsolatban már rögtön a fegyvernyugvásról aláírt háromoldalú megállapodás után kijavította Vlagyimir Putyint is, aki azóta többször is leszögezte, hogy

„a demarkációs vonal mentén és a lacsini folyosóban a békefenntartást az orosz katonák végzik, míg a tűzszünet betartását megfigyelő Azerbajdzsánban létesítendő központban közösen dolgoznak”

Ez derül ki lényegében a török misszió parlamenti felhatalmazásának szövegéből is. Mert amíg a politikusok békefenntartásról beszélnek, addig itt csak az azerbajdzsáni közös megfigyelő központról van szó. Ezt a tevékenységet pedig drónokkal végeznék, és a megfigyelők a békefenntartókkal ellentétben nem mennének a demarkációs vonalhoz. Ott a közel kétezer orosz katona biztosítaná a fegyvernyugvást. A november 10-diki moszkvai megállapodás betartásának részleteiről azonban még csak most folyik az egyeztetés, egy orosz küldöttség például az elmúlt hét végén járt ez ügyben Ankarában. Így a szómágiának még van némi mozgástere.

„Az azonban most is világosan látszik, míg azeri és török fél kommunikációja inkább csak a vágyakat jeleníti meg, addig az orosz fél – ügyelve a török érzékenységre – egyértelműen fogalmaz”

Törökország nyíltan és egyértelműen támogatta azeri testvéreit a háború 44 napja alatt, ám annak lezárásában közvetlenül nem vett részt. A fegyvernyugvásról szóló megállapodásban sem szerepel, mikor a békefenntartókról van szó. Ott még a megfigyelő központ kapcsán sem említik. Pedig azeri források szerint Baku nagyon határozottan törekedett erre. Török részről ugyanakkor hangsúlyozzák, hogy nagyon aktívan részt vettek a tűzszünet megkötésében is, így például nem volt egyszerű meggyőzni Bakut arról, hogy leállítsák az offenzívát. A megállapodásból pedig csak az örmény érzékenység miatt hiányzik mindenféle utalás Törökországra. Putyin és Erdoğan ugyan többször egyeztettek telefonon, az orosz kommunikáció ezt a török nyomást azonban egyáltalán nem erősíti meg. A török katonai szerepvállalásról a békefenntartásban kizárólag a megfigyelő központ esetében esik szó. Ahogy Szergej Lavrov orosz külügyminiszter fogalmazott,

„Semmiféle török békefenntartók nem lesznek Hegyi-Karabahban”

Ezt erősítették meg a BBC török titkosszolgálati forrásai is, akik szerint jobb is, ha a török katonák Hegyi-Karabah területén kívül működnek. Ennek ellenére Ankara és Baku mindent meg fog tenni azért, hogy minden lehetséges módon – így a békefenntartás kapcsán is – demonstrálja, dokumentumokban rögzítse Törökország megnövekedett szerepét a Dél-Kaukázusban.  Törökország már ennek a háborúnak a kirobbantásával – ne legyenek illúzióink, az azeriek maguktól nem indították volna el – is e számára stratégiai szempontból kiemelten fontos régióban megnövekedett befolyásukat erősítették meg.

„Míg tehát magával a háborúval Ankara demonstrálta megnövekedett befolyását, addig a tűzszüneti megállapodás Moszkva győzelme és megkerülhetetlenségének bizonyítéka”

Oroszország azonban – bár a békefenntartással megmutatja erejét – már nem az egyedüli döntőbíró a térségben, és egyre inkább számolnia kell például az erősödő török jelenléttel. A karabahi háború azt is megmutatta, hogy az átalakuló világban egyszerre lehet két hatalom vetélytárs és szövetséges. Jól mutatja ezt az elmúlt mintegy két hónap, amelynek során izgalmas diplomáciai játszmát vívott Moszkva és Ankara. Ennek a végén mindketten megkapták, amit akartak. Szergej Lavrovnak azonban minden tapasztalatára szüksége volt ahhoz, hogy különösebb csatazaj nélkül valóban mindenki megkaphassa, amit szeretne.

„Az orosz visszafogottságot eleve magyarázta, hogy Moszkva idáig Amerikával, a NATO-val, az Európai Unióval meccselt, most pedig azzal a Törökországgal kellett megmérkőznie, amely egyszerre vetélytárs és szövetséges”

Mert az egyértelmű, hogy e két ország a Kaukázusban vetélytársként áll szemben, ugyanakkor globális szinten közösen lépnek fel a Pax Americana ellen. Nem utolsó szempont Moszkva olvasatában az sem, hogy Ankara méltán tekinthető a NATO trójai falovának. De Moszkvát nem igazán zavarta az egyoldalú lépésekkel, kétoldalú alkukkal leírható török „reálpolitika” sem. Sőt! Erdoğan keménysége a Kreml szemében elfogadható, mert nem értékek, hanem érdekek vezérlik, ráadásul nemcsak Moszkva, hanem a Nyugat felé is üt. Putyin azt is megértette, hogy az Amerikával vagy az Európai Unióval szembeni török karcosság nem jelenti automatikusan az orosz érdekek elfogadását. A Kreml tisztában van vele, hogy a Kaukázusban vagy Közép-Ázsiában Törökországgal, mint versenytárssal kell számolnia, ugyanakkor számíthat Ankarára a Nyugattal szembeni globális játszmában.

MEGOSZTÁS

1961-ben született külpolitikai újságíró, elemző, publicista. A Demokrata és a Magyar Hang hetilapok külpolitikai szakújságírója, a #moszkvater, a szláv világgal és a posztszovjet térséggel foglalkozó portál alapító főszerkesztője. Előtte 28 éven át a lap megszűnéséig a Magyar Nemzet konzervatív napilap munkatársa, 2000-től 2017-ig a külpolitikai rovat vezetője, majd a lap főmunkatársa. A lap utolsó moszkvai tudósítója. Érdeklődési területe a posztszovjet térség, emellett a globális folyamatok. Rendszeresen publikál külpolitikai folyóiratokban, írásai, interjúi időről időre megjelennek a közép- és kelet-európai sajtóban. A Putyin-rejtély (2000) című könyv szerzője, 2009-től a Valdaj Klub állandó tagja. A Metropolitan Egyetem kommunikáció szakának docense. A Tolsztoj Társaság a Magyar-Orosz Együttműködésért Egyesület elnökségének a tagja.