„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”
Hegyi Gyula írása a #moszkvater.com számára
A sorozat legtöbb darabja fontos és sok orosz számára talán ismeretlen tényeket ismertet meg a múlt, elsősorban a sztálini korszak történelméből
Fotó:EUROPRESS/AFP
A csatorna első filmje Sztálin származásával foglalkozik, és mindmáig a sorozat legnézettebb darabjának bizonyult. Azzal indul, hogy Sztálin a köztudatban élő 1879-cel szemben egy esztendővel ezelőtt, 1878-ban született a grúziai Gori városában. Bebizonyítja, hogy Sztálin a húszas évek elején maga is inkább ez utóbbi évszámra hivatkozott, de 1922-tól már következetesen az 1879-es dátumhoz tartotta magát.
„Miért? Saját unokája szerint fiatal korában azt tanulta egy grúz misztikustól, hogy sohasem szabad bevallanunk a valódi születési dátumunkat, mert azzal kiszolgáltatjuk magunkat az asztrológusoknak. Mások szerint az illegalitás éveiben szokott hozzá adatainak folyamatos megváltoztatásához”
Bár még a budapesti hetvenes troli járat száma is az 1949-es, hetvenedik születésnapi ünnepségekhez kötődik, a történészek ma már valóban az 1878. december 6-át (Julián naptár szerint december 18-át) fogadják el.
A film ezt követően azt boncolgatja, hogy az alkoholista, iskolázatlan és agresszív cipész helyett ki lehetett a valódi, vérszerinti apja. Tetszetős teóriákat sorol fel neves orosz utazóról, a kis Joszif tanulását támogató zsidó férfiról, az anya által ismerni vélt pópákról és rendőrfőnökökről. A pletykák ízlelgetése után végül megnyugtat minket arról, hogy a DNA-vizsgálatok szerint Sztálin apja mégiscsak Dzsugasvili cipész volt. De hogy valamit mégis „leleplezzen”, azt állítja, hogy az eredeti családnév az oszét Dzsugajev volt és Sztálin apja, vagy nagyapja Oszétiából költözött Grúziába. Ez akár lehetséges is, de érdemben nem változtatja meg mindazt, amit Sztálinról eddig tudtunk és gondoltunk. „Beetetésről” van szó, de jó cél érdekében, mert a sorozat legtöbb darabja fontos és sok orosz számára talán ismeretlen tényeket ismertet meg a múlt, elsősorban a sztálini korszak történelméből.
„Az egyik legütősebb dokumentumfilm címe szerint egy millió orosz ember harcolt Hitler oldalán a második világháborúban. Magából a filmből aztán kiderül, hogy nem oroszokról, hanem szélesebb értelemben szovjet állampolgárokról van szó. A baltiak, ukránok, csecsenek részben a nemzeti függetlenségük (hamisnak bizonyuló) reményei miatt álltak be a horogkeresztes zászló alá, ahogy sok kozák is a szabadság csalóka álma miatt lett Hitler katonája”
De persze valódi oroszok is szolgáltak a másik oldalon, így a sokat emlegetett ex-szovjet tábornok, Vlaszov hadseregében is. A második világháború után a német oldalon harcolt szovjet állampolgárokra kegyetlen büntetés várt. A film azonban arról is szól, hogy a szovjet hatóságok számára olyan kényelmetlen volt a tömeges átállás ténye, hogy sok esetben szemet hunytak egyesek múltja felett. Sztálin halála után aztán a lágerekbe zártak is kiszabadultak, de papírjaikban és káderlapjaikban ott szerepelt, hogy a német hadseregben szolgáltak, ami környezetükben megbélyegezte őket. A Szovjetunió felbomlása után Oroszországban nyilvános viták kezdődtek arról, hogy ezek az emberek alapvetően árulók, vagy a sztálini rendszer áldozatai voltak.
Ugyancsak kényes témát dolgoz fel a Homoszexualitás a Vörös Hadseregben című epizód. Sokak számára nyilván már a cím is megbotránkoztató. De a film konkrét kutatásokra támaszkodva állítja, hogy
„sok tízezer szovjet katonák ítéltek halálra, hosszú lágerbüntetésre vagy <csak> kényszerű leszerelésre vélt vagy valós homoszexuális kapcsolatok miatt”
A meleg jogok tekintetében a bolsevikok eredetileg sokkal liberálisabbak voltak, mint a korabeli nyugat-európai országok. 1917-től 1934-ig a homoszexualitást ugyanúgy nem büntették, mint ahogy az abortusz is legális volt. 1934-ben aztán Sztálin üldözni rendelte mindkettőt, és kiváló parancsnokok is áldozatai lettek érzelmeiknek, vagy a rágalmaknak. Szóba kerül az is, hogy míg a meleg kapcsolatokat 1993-ig tiltották, a kiskatonák avatásánál a szexuális durvaságot mindmáig nem sikerült teljesen felszámolni.
A sorozat feldolgozza a nácik által elkövetett, Babij Jar-i mészárlást, amikor a Kijevet elfoglaló náci csapatok negyvennyolc óra alatt 33 771 zsidót lőttek bele egy szurdokba. A tömeggyilkosságról már a szovjet korszakban is megemlékeztek, egy írószövetségi program keretében a nyolcvanas években engem is elvittek a helyszínre. Ezzel együtt a legtöbb epizód a sztálini rendszer bűneiről szól. Az oroszországi németek, az úgynevezett kulákok és más csoportok kitelepítése, meghurcolása is ismert történelmi tény, de sohasem szabad elfelejteni őket.
„Bár az egyik epizódban megemlítik, hogy az adatok 2025-ös kutatásokra épülnek, részben vagy egészében korábbi kutatásokról van szó. A sorozat nyilván a Sztálin megítéléséről szóló, napjainkban is zajló oroszországi vitákhoz akar hozzászólni”
Sztálin kultusza növekvőben van. Idén tavasszal a legnagyobb nem kormánypárt, a Kommunista Párt visszavonta Hruscsov híres, 1956-os titkos beszédét Sztálin bűneiről, és kérte Putyin elnököt, hogy adja vissza a Sztálingrád nevet a ma Volgográdnak nevezett településnek. Vlagyimir Putyinnak azonban egyensúlyoznia kell Sztálin hívei és a súlyos bűneire emlékezők között. Ráadásul Putyin Szolzsenyicin személyes barátja volt, sokat tett művei megismertetéséért, és nem mellesleg a nagy orosz író dolgozta ki a ma is hivatalosnak számító tanokat Ukrajna szláv-orosz jellegéről. Így a sorozat beleillik a mai, nyilvános oroszországi történelmi vitákba.
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2026 - #moszkvater
