//Ki volt Grigorjev őrnagy?
Vorosilov dr. Balogh Istvánnal, Jan Belovics Grigorjev - Geiger Béla, Zilahi Lajos és Zsedényi Béla, az ideiglenes nemzetgyűlés tagjával. Savaria Múzeum Forradalmi Gyűjteménye #moszkvater

Ki volt Grigorjev őrnagy?

MEGOSZTÁS

Margó. Földeák Iván arról mesél, ami még lábjegyzetben sem kerül bele az irodalom annaleseibe. Ezúttal Geiger Bélára, Jókai és mások fordítójára, más néven Grigorjev őrnagyra, a diplomatára, Sztálin tolmácsára emlékezik.

Vorosilov dr. Balogh Istvánnal, Jan Belovics Grigorjev - Geiger Béla, Zilahi Lajos és Zsedényi Béla, az ideiglenes nemzetgyűlés tagjával. Savaria Múzeum Forradalmi Gyűjteménye #moszkvater
Vorosilov (jobbról a második) dr. Balogh Istvánnal, Jan Belovics Grigorjev – Geiger Béla, Zilahi Lajos és Zsedényi Béla, az ideiglenes nemzetgyűlés tagjával
Forrás:Savaria Múzeum Forradalmi Gyűjteménye

1968 tele. Szaporán lépdelek a moszkvai Gorkij utcán, el a Majakovszkij szobor és a róla elnevezett metróállomás mellett. Segítőkész ismerőshöz sietek. Ösztöndíjpótló támogatásra, amit apám küldött általa.

A ház, ahová beléptem, a két háború között épült szolid téglaépület, némi díszítéssel, timpanonos kapualjjal, ízlésesen csempézett előtérrel. Nem a hruscsovi idők négyemeletes, lapos tetejű barakkja. Nem amerikai felhőkarcolókkal vetélkedő magas épület, ami a felső tízezernek járt. Visszafogottabb középkáderi világ. A jól karban tartott lépcsőházból magas mennyezetű, tágas lakásba jutottam. A dolgozószobában nagyméretű koloniál íróasztal, hasonló stílusú előkelő bútorzat. Nálunk a proli Pesterzsébeten Bauhaus reminiszcenciákat idéző kommersz bútor volt, még a háború előttről. Itt szolid jólét. Porcelán és ólomkristály a polcokon. Igazi polgári miliő – szokatlan a hatvanas évek szovjet valóságában. Könyvek, magyar és orosz nyelven. Ismeretlen, drága kiadványok, a teljes Révai Nagylexikon.

„Régimódi, kétsoros öltönyt viselő, hatvanas éveiben járó férfi fogadott. Érdes hangon érdeklődött, hogyan élek, tanulok Vlagyimirban. Magyar nyelvtudása tökéletes volt, választékos és pontos. Született magyar, semmi kétség.  Igazi magyarországi, semmi hucul vagy kárpátaljai akcentus. Ugyan mit keres itt? Hiszen akkor már sokan hazajöttek, első háborús, ’19-es veteránok. Miféle életutat járhatott be?”

A történet két évvel a Tanácsköztársaság bukása után kezdődött. Valahol a Dunántúlon egy bentlakásos egyházi tanintézetben tizenéves legényke szerez ismereteket. A kor és a katolikus egyház szellemében. Nem is sejti, később mekkora hasznát veszi. Vár és reménykedik. Szovjetunióba emigrált internacionalista szüleihez szeretne kijutni, akiknek menekülniük kellett a fehérterror elől.

A történelem az árván maradt fiú mellé áll. Pilsudski marsall háborút indít Szovjet-Ukrajna ellen, a lengyelek vissza szeretnék szerezni az első háborúban elvesztett területeket. A konfliktus békekötéssel ér véget. Ennek áttételes következményeként a  magyar és a fiatal szovjet állam is aláírja 1921-ben a rigai egyezményt, az orosz és ukrán szovjetkormány hazaengedi a túszként visszatartott I. világháborús magyar hadifogoly tiszteket, cserébe a Magyarországon rekedt orosz hadifoglyokért, elítélt magyar kommunistákért.

„A serdülő legény végre találkozhat szüleivel. És belemerülhet a forradalom utáni szovjetállam nem egyszerű, embert próbára tevő mindennapjaiba”

A történelem kérlelhetetlenül halad előre. 1935-ben Bethlen István ösztönzésére Magyarország diplomáciai kapcsolatot épít ki a Szovjetunióval, ami nem sokáig működik zavartalanul. Horthy csatlakozik az antikomintern paktumhoz, a kapcsolatok kihűlnek. 1938 őszén az első bécsi döntés értelmében Magyarország visszakapja Kárpátalját, így a két ország 1939. szeptember 21-én közvetlenül határos egymással. Két nappal később magyar kérésre helyreállítják a diplomáciai kapcsolatokat. Ismét megnyílik a budapesti szovjet nagykövetség. Magas beosztású diplomatája Grigorjev őrnagy. Titokzatos személyiség. Tökéletesen beszél magyarul, otthonosan mozog a közegben. Sokat segít az egykori piarista nevelés. Álcázott feladata, hogy találkozzon az illegalitásba vonult magyar kommunistákkal. Ügyesen végzi munkáját, kémfilmekbe illő módon szabadul meg kísérőitől, nem bukik le. Mint diplomata részt vesz az 1941-es budapesti szovjet kiállítás előkészítésében és a ’48-as honvédzászlók hazahozatalának megszervezésében:

„A gesztusokkal reméltük, hogy Horthy meggondolja magát és nem lép be a háborúba”

Magyarország azonban hadat üzen a Szovjetuniónak. A nagykövetség személyi állományát kalandos úton utaztatják haza. A hadüzenet átadásánál Grigorjev őrnagy nincs ott, de tudomása van annak körülményeiről.  „A kollégák a külügyben elmondták, hogy amikor a magyar nagykövet átadta a hadüzenetet, szovjet részről megpendítették, ha nem lépnek hadba, a háború utáni területrendezéskor ezt figyelembe veszik. Nekünk nem volt érdekünk, hogy Magyarország részt vegyen a háborúban, jóllehet tudtuk, a magyar hadsereg nem képvisel számottevő erőt.”

Grigorjev őrnagy 1944 októberében lép ismét a történelem színpadára. Világossá válik, hogy Németország elveszítette a háborút. A környező államok kiugrottak, vagy gesztus értékű kísérleteket tesznek. Horthy végre elszánja magát, delegációt küld Moszkvába. A fegyverszüneti tárgyalásokon az asztalnál ül Grigorjev őrnagy is, a szovjet külügyminisztérium harmadik ügyosztályának felelős munkatársa. A magyar delegáció tagjai, akik közül sokakat budapesti évei alatt személyesen is megismert, képzett, a magyar viszonyokban jól eligazodó emberként ismerték meg. „Nem volt egyszerű a helyzet, hiszen Magyarország sorsa dőlt el, ám a szövetséges hatalmak már lefektették az alapelveket, eltérni tőlük nem lehetett” – emlékezett vissza később. – „A szovjet fél ragaszkodott ahhoz, hogy Magyarország térjen vissza az 1937-es határok mögé, vagyis mondjon le a bécsi döntésekben neki ítélt területekről. Tudtam, hogy ez sarkalatos a magyarok számára.”

„Az őrnagy a tárgyalások előtt alaposan beleásta magát az erdélyi kérdésbe, példásan objektív dokumentumot tett le főnökei asztalára, felvetve bizonyos területek megtartásának jogosságát. Nem rajta múlott, hogy a szövetséges hatalmak másféle forgatókönyvet fogadtak el, a történelem átírta a naiv szándékokat”

A hadi helyzet gyorsan változott, a szovjet csapatok 1944 novemberében már magyar területen jártak. Horthy miután átadta a hatalmat Szálasinak, elhagyja az országot. Debrecenben megalakul az Ideiglenes Nemzetgyűlés, a fegyverszüneti tárgyalások folytatása az új kormányra hárul, melynek létrehozásán Grigorjev is bábáskodik. Voltak kínos helyzetei. „Nagy Ferenc kinevezett miniszterelnök panaszkodott a Vörös Hadsereg katonáinak garázdálkodására. A tényeket nem lehetett tagadni. Szerencsémre a debreceni színházban tartott nyílt tárgyaláson éppen azon a napon ítéltek halálra egy fosztogató szovjet katonát. Magyarázkodásom, hogy nem foglalkozhatunk minden esettel, sovány vigasz volt”.

A magyar-szovjet fegyverszüneti egyezmény előkészítésében részt vett és 1945. január 20-án  Moszkvában aláírásakor jelen volt Grigorjev őrnagy. Magyarországon a Szövetséges Ellenőrző Bizottságot Vorosilov marsall vezette, s Grigorjev őrnagy mellette dolgozott tolmácsként, majd Puskin nagykövet mellett diplomataként. 1946-ban tér vissza Moszkvába ismeretségekkel és tapasztalatokkal a tarsolyában és még néhány évet tölt a külügyminisztériumban.

Hogyan és miért távozott a külügyi szolgálatból, arról később sohasem beszélt – lehet, hogy okkal. Műfordító lett, a magyar irodalom napszámosa. Belord Janovics Geiger néven. Neki köszönhetjük többek között Jókai Mór két klasszikus regényének, A kőszívű ember fiainak és Az aranyembernek az átültetését oroszra. De fordított Mikszáth novellákat, Heltai Jenő Jaguárját, Illés Bélát, Darvas József regényeit, a Harangos kutat és a Részeg esőt.

„Geiger Bélát – nekünk ő ez volt – másféle világ nevelte s küldte nehéz szolgálatba”

A nyolcvanas évek elejére már aggályoskodva nézte a hazai változásokat. Nem tudta elfogadni a gulyásszocializmus kompromisszumait. „Hogyan létezhet magántulajdon egy szocialista társadalomban. Nem párttag az írószövetségetek elnöke” – fortyogott egyik moszkvai találkozásunkkor.

Lassan megértettem, miért nyílt meg olyan nehezen, és vallott szűkszavúan életéről. Szülei sorsáról kérdezni sem mertem. Egyszer mintegy mellékesen megemlítette, hogy frakciózás folyt az emigráció köreiben, a sztálini tisztogatás az éledő fasizmus fenyegetésétől is ösztönözve a feljelentgetésekből bőven talált indokot a leszámolásra.

„Éjjelente gyakran jöttek lefüggönyözött fekete autók a házhoz, ahol laktunk”

Minderről húsz fokos hidegben, a Puskin szobor körül sétálva mesélt csak. Tőle hallottam először az úgynevezett vörös dossziéról, amit a náci titkosszolgálat állított össze a szovjet tábornokok állítólagos áruló kapcsolatairól, és juttatott el a szovjet vezetéshez csehszlovák csatornákon keresztül. A gyanakvás légkörében a tisztogatás a seregben ezután nagyobb sebességre kapcsolt. „Ezek még most is ott vannak mindenütt” – figyelmeztetett talán még aktív egykori kollégáira és utódaikra, s a kemény moszkvai télben összevonta magán kabátja gallérját. Nem büszkélkedett, hogy Sztálin magyar tolmácsa volt, lehet, hogy joggal félt, őrizte titkait. Néha azért egy két dolog előjött.

„Horthy Sztálinnak köszönheti, hogy Nürnbergben nem került a vádlottak padjára.  Nem tudni miért, de megkegyelmezett a lovastengerésznek”

– jegyezte meg hümmögve.

Tragikusan izgalmas életút. Mi mindenen mehetett át? Mit őrzött meg magyarságából, a hazájából, ahonnan szüleit követve távoznia kellett? Felesége orosz nő volt, gyermekei nem voltak, távoli rokonai a hetvenes években még éltek Magyarországon. Megöregedve már nem volt biztos önmagában. Tapogatózott, próbálta felmérni a hazatérés lehetőségét. Gyorsan felismerte, már késő, nem találná meg a helyét, ez a Magyarország más, mint amit fordulatos élete során maga elé képzelt, amiért meggyőződését követve dolgozott. Nem fedte elképzeléseit, amelyek szellemében élt.

Harminchat évvel ezelőtt ment el közülünk a műfordító Geiger Béla, alias Grigorjev őrnagy. Nevét hiába keressük a lexikonokban. Nehéz kor, küzdelmes élet jutott osztályrészéül. Titkait magával vitte, visszahozhatatlanul.

MEGOSZTÁS

Pályámat „külügyérként” kezdtem az Írószövetség nemzetközi osztályán. Huszonhárom esztendőt töltöttem az írók rokonszenvesen békétlen családjában, s közben mint fordító eljegyeztem magam az orosz irodalommal, kultúrával. A rendszerváltás után a szükség arra késztetett, hogy pályát váltsak. Felvettek a Magyar Országgyűlés sajtóirodájára tanácsosnak, majd a sors kirepített Brüsszelbe, ahol szintén sajtótitkárkodtam. Telt-múlt az idő. Hazatérve ismét felfedeztek, mint fordítót, írót. Másfél méter az általam fordított és írott művek hossza könyvtárszobám polcán. Írásaim száma ezernél is több. Örülök, hogy élek, hogy még tudok dolgozni, hogy még vannak barátai az írott szónak, akik előítélet nélkül nézik a hozzánk egyre közelebb kerülő nagyvilágot. Köszönet nekik az érdeklődésért. Amíg lehet, szeretném szolgálni őket.