Felajzott állapotban a magyar társadalom

Lassan fél évvel a választások után sem tud megnyugodni a magyar társadalom. Vért kíván, vezetőszáron akarja látni a megbukott rendszer ikonikus figuráit. Ezt a polgárháborús hangulatot folyamatosan gerjeszti az új hatalom is, hiszen ezzel – egy ideig legalábbis – eltakarhatja a kormányzati munka hiányosságait, és a már most jelentkező problémák ellenére megőrizheti egyelőre csak lassan olvadó népszerűségét.

Magyar Péter, Magyarország miniszterelnöke, Lengyelországban, 2026. május 20-án
Fotó:EUROPRESS/Sergei GAPON/AFP

Igazi látványossággá vált a politika a hatalomváltáson átesett Magyarországon. A miniszterelnök – akiről még a választások előtt kiderült, hogy a párt belső levelezésében „kólásdobozoknak” nevezi a jelöltjeit – hű önmagához, és lényegében egyedül kormányoz, mindenben maga dönt, a minisztereit sem nagyon engedi megszólalni. Különösen szembetűnő volt ez a stílus a Duna alacsony vízállása miatt a paksi atomerőműnél kialakult krízis helyzetben. Magyar Péter szakértett, az előző kormányra mutogatott, kiosztott néhány fricskát az ellenzéknek, kis túlzással a „vízen járt”, minderről pedig látványos Facebook posztokat tett közzé. Közben az erőművet majdnem teljesen le kellett állítani, ám az utolsó pillanatban két sajtótájékoztató között a kormányfő eldöntötte, hogy épüljön meg a helyzetet megmentő fenékküszöb. A szakembereknek állítólag egy napjuk volt a tervek kidolgozására, most pedig félő, hogy a már épülő gátat elviszi a víz.

„Hogy ebből a <látványpékségből> mi kerekedik ki, azt a fent példán kívül jól mutatja néhány mozzanat a TISZA-kormányzás mindennapjaiból”

Miután Magyar Péter a beiktatása után rögvest látványosan áthelyezte az egyik minisztérium épületébe a miniszterelnöki irodát a patinás Budai Várban lévő, elegánsan felújított Karmelita kolostorból, és az 1919-es vörös terror karhatalmi különítményét, a Lenin-fiúit idéző tempóban mutogatják a „luxizást” a felhergelt híveknek, az Európai Tanács elnökét egy arab tulajdonban lévő luxusszállodában kellett vendégül látniuk. De említhetnénk azt is, oktatási tárcával még csak ismerkedő miniszterasszonya némi média rivaldafényt kiküzdve „leleplezte”, hogy a korábbi államfő, Novák Katalin nem átallott naponta többször is fürdeni, és ezért hivatalában pazar fürdőszobát rendeztetett be. Ugyanez a miniszter egyébként korábban kijelentette, hogy ma csak az megy tanárnak, aki nem képes az önálló gondolkodásra. Nem mellékesen be kéne zárni vidéki kisiskolákat, az összes igazgatót pedig kirúgni. Azért ne hagyjuk ki azt sem, hogy ítélet nélkül bebörtönözték az állami kulturális pénzosztási alap volt kormánypárti kurátorait, egy fideszes influenszert pedig egy bejegyzéséért hajnalban  vittek el a rendőrök  otthonról házkutatással egybekötve, az egyik megyei ügyészség pedig elvitte a Fidesz teljes központi adatbázisát, és a legfőbb ügyészség dorgálása ellenére ez azóta sem hozzáférhető.

„Külön fejezetet érdemel a média világában zajló átalakítás/tombolás”

A közmédia több felületén az átvilágítások és az új struktúra kialakítása miatt szinte az egész nyárra leállt a hírszolgáltatás, majd amikor nagy nehezen megtalálták az M1 Híradójának főszerkesztőjét és műsorvezetőjét, a kormánypárti liberális sajtó „túlságosan fideszesnek” találta őket, mire a kormányfő annyit kommentelt a hírre a Facebookon, hogy „nem hinném…”. Mire a köztévé vezetése néhány órán belül mindkét megbízást visszavonta. Mert – joggal – fenyegetésnek érezte a bejegyzést, amely egyébként a nyilvánosság felé azt sugallta, hogy miniszterelnök lényegében bemondásra, kézi vezérléssel bármilyen döntésbe be tud avatkozni. Ugyanígy járt a köztévé szinte egyedül nézhető, „Ez itt a kérdés” címmel futó vitaműsora is. Az egyik liberális portál elégedetlen volt a műsor tartalmával – abban nem azt mondták, amit szerintük kellett volna -, és írásukkal megtették a „feljelentést”, mire azonnal megszüntették a csatorna legnézettebb műsorát, a műsorvezetőt, egyébként a csatorna igazgatóját pedig biztonsági őrök vezették ki az épületből. De hasonlóképpen járt egy a közszolgálati tévén futó történelmi sorozat ismétlése is, amelyet egy általa vitatott kijelentés miatt egy liberális lap „vetetett le” a műsorról. Ezek az esetek is mutatják, hogy valójában hogyan gondolkodnak azok, akik 16 éven keresztül – nem alap nélkül – a leghangosabban panaszkodtak a közszolgálatiság hiánya miatt.

„Nem az a bajuk, hogy a közszolgálati televízió elfogult, hanem az, hogy szerintük rossz irányba volt elfogult. Közszolgálatiság pedig így eztán sem lesz, csak irányváltás”

Egyébként pedig sokat elárul a kormányfőnek általában a sajtóhoz való viszonyáról, hogy bejegyzésében személyesen tapsol annak, ha az általa vezetett kormány bezár egy lapot. Mint ahogy az is, hogy ezután még az archívumát is eltünteti – lásd Mandiner -, és csak a felháborodás hatására állítja vissza. Erre csak José Saramagot tudom idézni, miszerint „a hatalom változatlan szabálya, hogy jobb még azelőtt levágni a fejeket, hogy gondolkodni kezdenének, nehogy aztán túl késő legyen”.  Ráadásul e feladat másik részét elvégzi az egykori kormányerő, amely viharos gyorsasággal építi le saját média holdudvarát.

Tisztában van ezzel az új hatalom is, ezért a sajtóban – mint ahogy más területeken is – komoly állásokkal elégíti ki azokat, akik mindent megtettek a TISZA győzelméért, és ugyanúgy propagandistaként dolgoztak, mint az általuk sokat bírált akkori kormánysajtóban dolgozó megmondóemberek. De az is árulkodó, hogy az ellenzéki tagok nélkül felállt Médiatanácsba a kormányzó párt a szovjet rendszerhez köthető DIVSZ egykori magyar főtitkára, a KISZ KB volt munkatársa, egy liberálbolsevik aktivista újságíró mellett egy fiatalabb liberális üzletembert tett be. Senkit tehát a centrumból. Közben pedig az ellenzék által jelölt tagokat a múltjukra hivatkozva kivétel nélkül leszavazta, és elképzelhetőnek tartja, hogy ezeket a helyeket is szakmai szervezetek feltehetően a kormányhoz közel álló delegáltjaiból töltse fel.

„Közben a korábban oly kritikus balliberális sajtó megértően és csendben figyeli mindezt”

Ma már ott tartunk, hogy felkapjuk a fejünket, ha valaki bírálni meri e körből a kormányt. Mint az a nagy elérésű influenszer, aki megdöbbentő nyíltsággal beszélt arról, hogy a Fidesz megbuktatásában a kegyelmi ügy mellett központi szerepet játszó „Zsolti bácsis” ügy hazugságokon alapult, és az egészet politikai fegyverként használták. Közben pedig azok, akik a kampány alatt tüntetéseken és a médiában aggódtak a kiszolgáltatott gyerekekért, most hallgatnak.

„Tombol a <megtisztulásként>, <rendszerváltásként> eladott, sokak vágyát kielégítő, míg másokat megfélemlítő gyűlöletgyár. Eközben egyre több lesz a <partizán>, akiről most derül ki, hogy 16 évig diktatúrában élt, de mindent megtett az Orbán-rendszer megbuktatásáért”

Megpróbálnak minél gyorsabban igazodni az „új szabályokhoz” még olyanok is, akik az előző rendszernek is kedvezményezettjei voltak. S a „megújulás” hevületében ismét előbújtak a feljelentők is, akiket a hatalom hergelése és a már említett példák is bátorítanak a „gyanús elemek” lebuktatására. Hiszen elég a közösségi médiában elindítani a pusztító lavinát, és a jelöltből nem lesz miniszter vagy éppen főszerkesztő. Nem véletlenül idézik sokan manapság az ismert humoristát, Hofi Gézát, aki 1978-ban kimondta: „Ez egy ilyen ország. Itt nincs külön munkásőr, külön nyilas, külön cserkész… Attól függ, melyik ruhája tiszta.”

„S ami a legszomorúbb, ez az orwelli világ, a lincshangulat, a parlamenti felszólalásokból ömlő, gúnyos megalázással vegyített fenyegetőzés rengeteg embernek tetszik”

A társadalom nagy része átvéve a hatalom nyelvezetét, alpári stílusban, felajzott állapotában „vért akar inni”, börtönben akarja látni a megbukott hatalom képviselőit, nem bírja kivárni a jogszerű elszámoltatást, és követeli a polgárháború folytatását. Ez a tombolás rég letűnt, rossz időkre emlékeztet sokakat. Rossz állapotban van a magyar társadalom. Egy ország erkölcsi állapotát ugyanis mutatja, hogy az emberek mit tapsolnak meg, mit mentenek fel, és mit kezdenek természetesnek tekinteni.

(A cikk eredetileg az Apolut.net portálon jelent meg németül.)

Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.

Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.

Email : info@moszkvater.com