//Igaz barátunk, Anatolij Uvarov
Anatolij Uvarov #moszkvater

Igaz barátunk, Anatolij Uvarov

Margó. Földeák Iván arról mesél, ami még lábjegyzetben sem kerül bele az irodalom annaleseibe. Ezúttal a Káma-partjára kalauzol el bennünket, hogy bemutassa a magyarok egykori hűséges barátját, az udmurt irodalom tudósát, költőjét és gyermekíróját, a derűs és nagy munkabírású Anatolij Uvarovot.

Anatolij Uvarov #moszkvater
Anatolij Uvarov

Amikor bő negyven esztendeje először találkoztam vele, meglepett az a szeretet, igaz és őszinte elhivatottság, amivel népe kultúráját ápolta.  S egyúttal a miénket is. Messziről érkezett. Onnan, ahol távolba szakadt nyelvrokonaink élnek. Udmurt volt s lelkesen szavalta egy nemzetközi műfordító találkozón Móricz Zsigmond gyermekversét – „A török és a tehenek”-et.  Először  magyarul, majd udmurtul… Nem tudok ezen a nyelven, de fordításában a vers ugyanúgy muzsikált, csengett-bongott, mint az eredetiben. Később megtudtam, hogy nemcsak szülőföldjén, de orosz nyelvterületen is ismerik, mint tudós embert, költőt és gyermekírót. Mosolygós tekintetéből és eleven kíváncsiságából éreztük, ez az ember biztosan szereti kis olvasóit és azok is őt.

„Manapság nem divat büszkének lenni Uralon túli nyelvrokonainkra. Halszagúak, nem előkelőek”

Újsütetű és önjelölt őstörténészeink inkább vonzódnak a nagy múltú, mesés és legendás történelmi háttérrel rendelkező pszeudo-ősök iránt. Ássuk fel a Pilist, hogy megleljük Attila koporsóját. Menjünk el a mesés Közép-Ázsiába arannyal hímzett, drága prémekben díszelgő kvázi-elődeink után. Mintha a derék hazafi, délibábos nyelvész Horvát István elevenedne meg és klónozódna sok-sok példányban. Aki hazafias buzgalmában mindent a magyarból származtatott. A bibliai Ádámot is, aki „ad-ám” a bordájából Évának, s Karthágó nevének magyarázata is pofonegyszerű szerinte, a hely, ahol „kard hágott kardot”.

„Szerencsénkre a józanság azért nem hagyta el sem a hazai irodalmárokat, sem a nyelvészeket”

Rab Zsuzsától Bede Annáig és még sorolhatnám, hogy a hazai líra hány jeles alakjai fordult valódi nyelvrokonaink felé. S lett igaz szenzáció a mansy (vogul) költészet kiválósága Jovan Sesztalov. Szinte sajátjuknak tekintették a lassú kihalásra ítélt népe, kultúrája védelmében mindenre kész, örökösen nyüzsgő költőt, aki bozontos fekete hajával és zengő hangjával utat tört magának és a finnugor költészetnek lapokban, könyvkiadóknál, író-olvasó találkozókon.

De felfigyelt a magyar írótársadalom, irodalmi élet egy másik finnugornép költőjére is. Gennagyij Ajgi csuvas létére tett szert és méltán lett nemzetközi hírnévre, művei szinte minden világnyelven elérhetők. Sámánivadék, aki Borisz Paszternak tanácsára és a mi szerencsénkre oroszul is kezdett írni, hogy elszakíthatatlan része legyen a világirodalomnak. Magyarra Rab Zsuzsa, Bede Anna, Veress Miklós, Baka István, Zalán Tibor, Cseh Károly fordította – mívesen és hitelesen.

„Akiről szólni szeretnék, messziről jött költő vendégünk Anatolij Uvarov (1933-2005) hosszú utat járt be, amíg eljutott hozzánk s részese, formálója lett a soknyelvű szovjet irodalomnak”

Elmondta, hétosztályos falusi iskolában sajátította el a betűvetést, majd a szovjet motor- és fegyvergyártás fellegvárában, Izsevszkben tanult szakmunkásképző iskolában, hogy utána esztergályos legyen, ám közben elvégzi az esti iskolát s innen már egyenest vezetett az útja az Udmurt Állami Főiskola bölcsészkarára. Ezt elvégezve lett az irodalmi és kulturális élet szorgos napszámosa, tolmács, fordító, újságíró, de szerepelt a rádióba, szerkesztett társadalomtudományi kiadványokat. Tudományos fokozatot szerezve a hetvenes évek végétől az Udmurt Akadémia folklór osztályát vezeti, mint a bölcsészettudományok kandidátusa.

Mindez nagyon szép pálya, de Anatolij Uvarov számunkra nem csak ezért igazából kedves. Szinte hihetetlen, hogy több ezer kilométerre Magyarországtól és a szovjet tudományos központoktól önállóan megtanult magyarul. Hogyan tette, ez mind a mai napig titok maradt számomra. Ugyan kivel beszélhetett itt távol a fővárostól magyarul? Harminc éves korára már beszélte nyelvünket.

„Szerencsénkre ismerkedése a magyar irodalommal és barátsága irodalmárainkkal jóval azután indult be, hogy mint alkotó íróember is hírnevet szerzett magának”

Anatolij első verse tizennégy éves korában jelent meg. „Ugyan mi másról írhattam fiatalemberként, mint a szerelemről” – jegyezte meg mosolyogva s ez a derű egyéniségéből áradt. Majd realisztikusabban folytatta: „A romantikát kiszorította életemből a humor. És később a szatíra, amihez mindig volt elég téma a szovjet életben” –emlékezett pályakezdéséről. Hamarosan központi lapokban is megjelennek humoros, szatirikus versei. Többek között a milliós példányszámú „Krokogyil”-ban.

„Anatolij ügyesen felhasználta az udmurt népköltészet hagyományait és megteremtett egy minden helyzetben talpra eső, az igazságot kimondó humoros, jó svádájú, a szájára lakatot nem tevő figurát, amolyan udmurt székelyt”

Innen már csak egy lépés volt, hogy antológiába szedje össze az udmurt irodalom humoros örökségét. És szinte természetes, hogy amellett, hogy megírta az udmurt szatirikus irodalom történetét, egyik szerzője az udmurt irodalom történetének is.

Ám nem elégedett meg ezzel. Mint fordító iskolát teremtett. Alig másfél milliós népe számára lefordította az „Igor ének”-et és a „Kalevalá”-t és még tovább ment, az ő fordításában ismerhetik meg az udmurt hívők anyanyelvükön az ÓtestamentumotMózes könyveit. És még mellé átültette népe nyelvére Euripidész Médeia”-ját, Goethe, Heine, Byron verseit. Igazi, nem hivatásos, hanem elhivatott felvilágosító és népnevelő volt. Politikai befolyásoltságtól függetlenül feldolgozta a szovjet korszak előtti udmurt irodalmárok munkásságát is.

„Saját művei megjelentek finnül, angolul, olaszul, lengyelül és a Szovjetunió népeinek számos nyelvén”

Anatolij kötetnyit fordított Petőfi verseiből és ezek két kiadásban is megjelentek udmurtul. Ám igazi vonzalma volt és maradt a gyermekeknek szóló irodalom, különösen a költészet.”Van miből válogatnom az udmurt gyerekeknek a magyar irodalomból”- jegyezte meg s a válogatása azt mutatja, hogy jó az ízlése és pontosan tudja, mi az érték. Petőfi, József Attila, Szabó Lőrinc, és Móricz verseiből válogatott. Érdeklődése nagy örömünkre nem állt meg a gyermekirodalomnál, lefordította Göncz Árpád drámáját a „Rácsok”-at. Az ő nevéhez fűződik egy nagyszerű antológia is udmurtul, a címe sokatmondó „A Duna hullámai  a Káma partján”.

Nem csak tudósként, íróként sem feledkezett meg népének, nyelvének kutatóiról. Általa ismerte meg az udmurt és orosz olvasó, ki volt Munkácsi Bernát, Képes Géza, vagy a finnugor nyelvek magyar tudósa, Domokos Péter„Tartozok neki, hogy bemutassam őt hazámban. Nagyszerű munkát végzett, külföldiként ő írta meg talán a leghitelesebben az udmurt irodalom történetét”.

„Anatolij Uvarovnak sok tisztelője volt Magyarországon”

Versei, írásai rendre megjelentek a Szovjet Irodalom hasábjain, antológiákban. Elválaszthatatlan tagja lett a magyar irodalom külföldi híveit tömörítő közösségnek. Számon is tartotta őket. Hihetetlen munkabírása és széles ismeretségi köre révén könnyen szerzett barátokat s portré sorozatban emlékezett meg róluk. Szép esszében idézte meg a nálunk is ismert és tisztelt francia író, nyelvész, műfordító Jean-Luc Moreau-t vagy a finnugor irodalmak másik nagy ismerőjét Eva Toulouze-t.

Anatolij Uvarov tizenöt esztendeje nincs már közöttünk. Váratlanul ment el, önmagát meg nem hazudtolva, munka közben. Derűs egyénisége, ügybuzgalma hiányzik a távoli Udmurt Köztársaságban de nálunk is. Emlékezzünk rá, hogy, valahol messze, a Káma-partján volt egy hűséges barátunk. Nem színes álmokat kergetett, csak tette a dolgát. Munkás életét szentelte annak, hogy irodalmunk egykori szülőföldünkön, őshazánkban is otthon legyen.

MEGOSZTÁS

Pályámat „külügyérként” kezdtem az Írószövetség nemzetközi osztályán. Huszonhárom esztendőt töltöttem az írók rokonszenvesen békétlen családjában, s közben mint fordító eljegyeztem magam az orosz irodalommal, kultúrával. A rendszerváltás után a szükség arra késztetett, hogy pályát váltsak. Felvettek a Magyar Országgyűlés sajtóirodájára tanácsosnak, majd a sors kirepített Brüsszelbe, ahol szintén sajtótitkárkodtam. Telt-múlt az idő. Hazatérve ismét felfedeztek, mint fordítót, írót. Másfél méter az általam fordított és írott művek hossza könyvtárszobám polcán. Írásaim száma ezernél is több. Örülök, hogy élek, hogy még tudok dolgozni, hogy még vannak barátai az írott szónak, akik előítélet nélkül nézik a hozzánk egyre közelebb kerülő nagyvilágot. Köszönet nekik az érdeklődésért. Amíg lehet, szeretném szolgálni őket.