A hokkaidót nevezhetjük a tökök királyának is, hiszen ez a legédesebb legnemesebb tökfajta, melyet ízvilága egyedülállóvá tesz. Az egész világon szeretik. Visszatérve világhódító útjára, azt beszélik, hogy egyrészt Amerikából Japánba, Hokkaidóra, másrészt Amerikából Euróbába került, amikor az 1500-as évek legelején a tök magjai a kukoricával együtt áthajóztak az öreg kontinensre.
És hogy mi köze a hokkaidó töknek a posztszovjet gasztronómiához? Örményországban volt alkalmam megkóstolni a hapama nevű töltött sütőtököt. A hapama egy rizzsel, almával, dióval, mazsolával készített édesség. Bevallom, nekem nem annyira ízlett, de hát nem vagyok igazán édességkedvelő. Gondoltam, elkészítem ezt az ételt kicsit másképp, úgy, hogy legyen belőle húsos főétel, melyet egytálételként tálalhatok. Nagyon finom lett és a gyönyörű őszi hétvégén ott illatozott a vasárnapi ebédasztalon. Látványnak sem volt utolsó! Ezúttal tehát az örmény hapama ihlette saját recepttel szeretném megismertetni Önöket.
Ananászos, csirkés hokkaidó
Hozzávalók: 1 db hokkaidó tök, 1 db csirkemellfilé, 4 db krumpli, 1 negyed ananász, 1 db savanykás alma, 2 evőkanál mazsola, tejszín, reszelt sajt, kakukkfű, só, bors
A tököt „lefejezem”, és félreteszem a tökfödőt. A tök belsejét kikaparom, a magokat eltávolítom és kidobom. Kockára vágom a csirkemellfilét, az almát, és az ananászt. Serpenyőben, kis olívaolajon átsütöm a csirkemelleket. Ha átsült, hozzáadom a gyümölcsöket, beleértve a mazsolát is, majd fűszerezem és nyakon öntöm tejszínnel. Külön serpenyőben megsütöm a kockára vágott burgonyát is. Ha az előkészületekkel készen vagyok, a tökbe helyezem a hozzávalókat rétegenként, úgy mint a rakott krumplinál szokás. A tetejére reszelt sajtot teszek, és ráhelyezem a tökre a fedőjét.
Előmelegített sütőben, 180 fokon 50 percig sütöm. Ennek a tökfajtának a héja is ehető. Édes fajta, ezért sütés közben karamellizálodik kissé, ami fantasztikus látványt kölcsönöz neki. Azt javaslom, hogy örvendeztessék meg magukat azzal, hogy egészben helyezik fel az asztalra, hadd gyönyörködjön benne az asztaltársaság. Majd szeletekbe vágva tálaljuk a tányérokba. Ha sütőtököt készítek, mindig kínálok hozzá tökmagolajat, ami ízben is jól passzol és szebbé is varázsolja ételünket. Jó étvágyat hozzá!
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2025 - #moszkvater
Csoma László says:
Kiváló recept