//Hogyan lett a T-95-ből Armata?
A T-14 Armata egy bemutatón Oroszországban #moszkvater

Hogyan lett a T-95-ből Armata?

A T-95 program is jól mutatja, hogy az orosz hadsereg fejlesztései sokszor meghaladják a korukat, ám az esetek jelentős részében kapacitás hiányában csupán a prototípus vagy a tervezőasztal fázisáig jutnak.

Hidegkuti Konstantin írása a #moszkvater.com számára

A T-14 Armata egy bemutatón Oroszországban #moszkvater
A T-14 Armata egy bemutatón Oroszországban
Fotó:EUROPRESS/Ministry of defence of the Russian Federation

A haditechnika iránt érdeklődőknek nem kell bemutatni a legújabb fejlesztésű orosz harckocsit, a T-14 Armatát. Némelyek a szárazföldi harcászatot és a harckocsizó fegyvernemet alapjaiban megváltoztató típusként tekintenek rá, míg más vélemények szerint csupán egy prototípus állapotában lévő és számos gyermekbetegséggel küzdő kvázi kirakatfegyverről van szó, amelyet talán nem is rendszeresítenek. Ha azonban egy kicsit a színfalak mögé lesünk, azt is észrevehetjük, hogy nem az Armata volt e téren a legelső orosz próbálkozás.

„Majd két évtizeddel megelőzte ugyanis egy kevésbé ismert projekt, az Objekt 195, avagy ismertebb nevén a T-95”

A T-95 történetében egészen 1988-ig kell visszatekinteni, mikor is a jövő szovjet harckocsiját megalkotandó „Szoversensztvovanyije-88” program keretében az addig uralkodó szovjet harckocsitervezési elvekkel szakítva egy teljesen új felépítésű és a jövő megváltozott harctereire optimalizált típust kívánt a védelmi minisztérium megalkotni. A korábbi fejlesztések legfőbb ismérvének a nyugati típusokhoz képest alacsonyabb sziluett és a kisebb tömeg biztosította nagyobb mozgékonyság számított.

„A T-95 azonban már nem a klasszikus tömeghadseregeknek szánt elgondolásokat alkalmazta, hanem a fő hangsúly a személyzet védelmére és a drasztikusan megnövelt tűzerőre tolódott át”

A koncepció leglényegesebb újításának az úgynevezett személyzet nélküli torony számított. A hagyományos kialakítású harckocsik esetében ugyanis a kezelőszemélyzet a vezető kivételével a toronyban helyezkedik el. Ez a nyugati típusoknál kiegészül a töltőkezelővel is. Ahogy az elmúlt évtizedek konfliktusai megmutatták, a harckocsi legfontosabb elemének maga a képzett személyzet számít. Így a torony jelentős páncélozást igényel, hogy találat esetén (akár ellenséges harckocsi, akár páncéltörő fegyverek) a benne tartózkodók túlélési esélyét növelni lehessen.

A személyzet nélküli torony és a páncélkapszula kialakítása az Armata esetében #moszkvater
A személyzet nélküli torony és a páncélkapszula kialakítása az Armata esetében
Forrás:rusarmy.com

A T-95 tervezésekor magát a személyzetet távolították el a mérnökök a toronyból, és számukra a vezetővel együtt a harckocsi elejében egy külön páncélozott kapszula lett kialakítva. Ezáltal nemcsak a túlélési esélyek növekednek, de több mint 10 tonnás súlycsökkentést is sikerült elérni a harckocsi egészére vonatkozóan. A torony ugyanis így már nem igényel komolyabb védelmet. Továbbá a személyzet nélküli torony sziluettje a klasszikus kialakításhoz képest jelentősen kisebb, ezáltal nehezebb célpontot ad.

„A koncepció fő hátránya, hogy nem biztosítható a parancsnok és az irányzó közvetlen periszkópon keresztüli optikai kapcsolata a külvilággal, hanem csupán képalkotó rendszereken keresztül lehetséges”

Ezen rendszerek megbízhatósága és minősége az elmúlt egy-két évtizedben jutott el arra a szintre, ami már lehetővé teszi harctéri alkalmazásukat is. Továbbá a működéshez nagyfokú automatizáltság szükséges, ami megnövelheti a meghibásodások számát. Meghibásodás esetén ugyanis csak a harckocsit elhagyva, kívülről hozzáférhetőek a rendszerek.

T-95 javítóakna felett, a tornyon jól kivehető a másodlagos fegyverzetként szolgáló 2A42 gépágyú és a beépített radar #moszkvater
T-95 javítóakna felett, a tornyon jól kivehető a másodlagos fegyverzetként szolgáló 2A42 gépágyú és a beépített radar
Forrás:Alekszej Hlopotov archívuma

A T-64 illetve T-72 szériákkal meghonosodott osztott lőszerű, automata töltővel felszerelt 125 milliméteres harckocsiágyú hadrendbe állításakor forradalmi újításnak számított, az állandó tűzgyorsaság mellett három főre csökkentve a működtetéshez szükséges személyzet létszámát. A különböző konfliktusokban viszont előkerültek a konstrukció hiányosságai is. A forgó lőszertároló ugyanis a küzdőtérben a személyzetet körülvéve került beépítésre, mely oldalról érkező találat esetén szinte mindig azonnali robbanást okoz, megölve a bent tartózkodókat. Továbbá a töltőmechanizmus méretei korlátozzák befogadható lőszerek méretét.

Így az ellenséges harckocsikkal szemben a szovjet majd orosz típusok kisebb átütési képessége – a csőből indítható páncéltörő rakétákat nem számítva – elmaradt a NATO sztenderd 120 milliméteres lőszeréhez képest a rövidebb nyíllövedékek miatt. A személyzet eltávolításával lehetőség nyílt egy teljesen új töltőmechanizmus beépítésére, mely nem csak hosszabb lőszerek befogadására alkalmas, de egyben találatkor drasztikusan megugranak a személyzet túlélési esélyei, ugyanis az a korábban bemutatott módon páncélozott kapszulában, a muníciótól elválasztva helyezkedik el.

„A T-95 nemcsak a defenzív képességek terén hozott újítást, de az offenzív kapacitások terén is ugyanakkora előrelépést nyújtott”

A T-64 hadrendbe állításával rendszeresített 2A46 helyére a megnövelt kaliberű 2A83 kódjelű 152,4 milliméteres harckocsiágyú került. Pontos adatai bár titkosak, de a fellelhető információk szerint átütése meghaladja az 1000 milliméternyi hengerelt acéllal (RHA) egyenértékű páncélzatot, mellyel lényegében az összes ma hadrendben álló típus megsemmisítésére képes löveg. Az orosz harckocsik fegyverzetébe tartozó lézervezérlésű páncéltörő rakéták is beletartoztak az alkalmazható lőszerek közé. Az automatizáció keretében könnyítést és képességnövekedést jelentett a személyzet számára a fejlett célmegjelölő rendszerek integrálása optikai, televíziós és infravörös képalkotó berendezések révén.

Másodlagos fegyverzetként légi valamint páncélozatlan vagy gyengén páncélozott célok ellen a BMP-2 gyalogsági harcjárművön is alkalmazott 30 milliméteres gépágyú szolgált, ami szintén előrelépés a korábbi (és jelenlegi) 12,7 milliméteres nehézgéppuskákhoz képest. A kaliber növekedése következtében ugyanis a hordozható lőszerek száma csökkent a korábbi típusokhoz képest. Ám ezt részben ellensúlyozta a megnövelt találati arányt biztosító fejlett tűzvezető és célzórendszer. Emellett a 30 milliméteres gépágyú az úgynevezett puha célpontok ellen elégséges erőt képvisel, így alkalmas a fő fegyverzet pótlására.

„A tűzerő mellett jelentős hangsúlyt fektettek a tervezők a többszintű védelemre is. A hálózat alapú hadviselés jegyében a T-95 alkalmas volt a drónokkal, valamint felderítő repülőgépekkel való kommunikációra, ezáltal aktuális helyzetképet adva a harctérről és annak eseményeiről”

A védelmi rendszerek első tagját adta a külön a típushoz kifejlesztett „Standart” aktív védelmi rendszer, mely az érkező lövedékeket még becsapódás előtt megsemmisíti robbanó töltet alkalmazásával. Az aktív rendszeren kívül passzív védelemmel is el lett látva a típus, mégpedig az alap páncélzatra illesztett új generációs Relikt robbanó reaktív páncél (ERA) révén. Találatkor a benne található robbanóanyag egy fémlapot eltolva deformálja a beérkező nyíllövedéket, illetve szakítja meg a páncéltörő lövedékek akumulatív sugarát, megakadályozva az alap páncélzaton való áthaladást. A személyzet titánt is tartalmazó páncélozott kapszulája mindezen védelmi vonalak mögött helyezkedik el, így látható, hogy a tervezéskor megfogalmazott maximális védelem kritériuma hogyan áll össze egy egésszé.

A meghajtásért felelős A-85-3 dízelmotor #moszkvater
A meghajtásért felelős A-85-3 dízelmotor
Forrás:Alekszej Hlopotov archívuma

Az 55 tonna összsúlyú jármű meghajtásáról a Cseljabinszki Traktorgyár A-85-3 kódjelű, X elrendezésű 12 hengeres dízelmotorja gondoskodott egy hidrosztatikus sebességváltó közbeiktatásával. A repülőgépmotoroknál alkalmazott, ám alapvetően ritka konstrukció előnye a kisebb helyigény mellett a kialakításból adódó magas teljesítmény, mely a T-95 vonatkozásában 1500 és 1650 lóerő között változott. Az orosz harckocsikban jelen lévő V12-es erőforrásokhoz képest viszont az A-85-3 egy jóval bonyolultabb és harctéren nehezebben javítható típus, mely problémái közt szerepel az egyes esetekben nem megfelelő hőelvezetés és kenőanyag biztosítása.

„Ahogy szinte az összes későszovjet fejlesztés, így a T-95 sem kerülhette el az 1990-2000-es évek pénzhiány okozta rendkívül hosszúra nyúlt, több mint 22 évig elhúzódó fejlesztési időszakot”

A hosszúra nyúlt tervezési periódus következtében a T-95 fedélzeti elektronikájának jelentős része az állami tesztek idejére elavultnak számított és szükségessé vált modernizációja. Ráadásul a hazai ipar mindezek mellett nem volt képes ezen magasabb szintű rendszerek nagy volumenű sorozatgyártására, illetve egye esetekben szükségessé vált külföldi részegységek alkalmazása. Ez nem csak konfliktus esetén jelent potenciális sebezhetőséget, de ahogy a jelenlegi szankciós rezsim is mutatja, akár egyik napról a másikra megakaszthatja egy-egy fegyver gyártását.

A T-14 Armata és T-95 egymás mellett #moszkvater
A T-14 Armata és T-95 egymás mellett
Forrás:Konsztantyin Szolovjov

Az egyedi megoldások, a fejlett elektronika és a különleges, sok helyen titánt is alkalmazó páncélzat következtében a T-sorozat korábbi egységeihez képest jelentősen drágább harckocsi a gyártási nehézségekkel együtt nehéz jövő elé nézett. Bár az állami teszteket sikeresen teljesítette a típus és jelentős képességnövekedést biztosított volna a nyugati haderőkkel szemben, mégis az anyagi vonzatok, valamint a minisztériumon belüli ellenérdekelt csoportok tevékenysége végül legyőzték a programot.

„Ahogy a T-95 program is példaként mutatja az orosz hadsereg korábbi és jelenlegi fejlesztései nem nélkülözik az előremutató, sőt korukat meghaladó megoldásokat. Ám ezek technikai, kivitelezési és pénzügyi keretei az esetek jelentős részében csupán a prototípus vagy a tervezőasztal fázisáig jutnak, majd kapacitás hiányában törlik”

A program hosszú történetét 2010 áprilisában lezáró hivatalos befagyasztást követően az alapkoncepció és a T-95 fejlesztései mégse vesztek el. Egy új, „Objekt 148” elnevezésű harckocsi kifejlesztéséhez lettek felhasználva, melyet a világ már T-14 Armataként ismert meg. Mondhatnánk azt is, hogy a T-95-nek az Armata egy, a gazdasági és az orosz ipari kapacitás realitásokat figyelembe véve átdolgozott és sorozatgyártásra optimalizáltabb változata, mely az eredeti koncepció számos elemét örökölte, részben megváltozott formában. A személyzet páncélozott kapszulában történő elhelyezése, az aktív védelmi rendszer, a személyzet nélküli torony, a magas szintű automatizáltság, az X elrendezésű motor és a jövőben integrálásra kerülő 2A83 löveg mind visszaköszön az Armata műszaki megoldásai közt.

„Elődjéhez hasonlóan az Armata program előrehaladását is főképp a pénzhiány nehezíti, ám esetében reális esély van a tényleges sorozatgyártás beindulására. Utóbbit a tőkehiány mellett nehezítik a gyártó Uralvagonzavoddal szembeni nyugati szankciók. Emiatt ugyanis nem tudja beszerezni a gyártósor felállításához szükséges szerszámgépeket”

Bár a nyugati társaihoz képest heterogénebb orosz harckocsiállomány tekintetében a 2008-at követő haderőreformok révén részben megindult a homogenizáció, ám a modern eszközök magasabb beszerzési és nagyobb fenntartási költségei miatt továbbra is a főképp szovjet időkből származó technika modernizációja számít a képességbővítés/fenntartás fő irányának. Ez viszont nem tartható fenn hosszú távon, és a jövőben szükségessé válik a jelenleg alkalmazott koncepció felülvizsgálata, hogy az orosz szárazföldi erők továbbra is a világ élvonalába tartozzanak.

MEGOSZTÁS