Kezdőlap » Publicisztika » Globális világ
Egy munkás bálázott műanyagpalackok előtt egy zsákot húz maga mögött egy Costa ricai szeméttelepen #moszkvater

Globális világ

Pető Zoltán gondolatai a #moszkvatérnek a margón kívülre

Egy munkás bálázott műanyagpalackok előtt egy zsákot húz maga mögött egy Costa ricai szeméttelepen #moszkvater
Egy munkás bálázott műanyagpalackok előtt egy zsákot húz maga mögött egy Costa ricai szeméttelepen
Fotó:EUROPRESS/EZEQUIEL BECERRA/AFP

A napokban egyszer csak azon kaptam magam, hogy elkezdtem globálisan gondolkodni. Meg is lepődtem. Mindez nálam úgy csapódott le, hogy megsajnáltam a globális világban kószáló bevándorlókat és igazságtalannak véltem a fogyasztói társadalmat. Aztán rájöttem, hogy tévedtem. Az otthonukat elhagyók engem soha meg nem sajnálnának, tehát egyoldalú a viszonyunk, mint a moziban a főhős és az én aggódásom. A fogyasztói társadalom pedig az emberiség eddigi történetének talán legigazságosabb elosztási rendszere. Ennél jobb eddig még nem volt. Apropó, a migránsoknak sem volt ilyen jó dolga még soha. Csak gondoljunk bele az utóbbi pár évszázad nagy népmozgásaiba. Volt azokban minden, csak humánum nem. Most pedig még az is van benne.

„Divat lett globálisan gondolkodni. Egyszer csak leül az ember otthon. Meleg szoba, télvíz, szomszédból átszűrődő duruzsoló veszekedés, anyázás – szóval, az idill. Már a sörösüveg is könnyebben borul a súlyánál fogva. Nos, ekkor jut eszünkbe, hogy globálisan átnézzük a dolgokat”

Felmerülnek a kardinális kérdések. Mi van azokkal ott a kerítésen túl? Tényleg új neve lesz Európának? Eurábia? Mi lelte már megint az oroszokat? Miért nem hagyják békén az ukránokat? Vagy éppen fordítva van? Már megint drágább lett a benzin? Az nem igaz, hogy az araboknak annyi olajuk van és nekünk meg semmi? Azt hallottam, hogy a világot elönti a szemét. Naponta több millió tonnát termelünk belőle! Azért nem kutya, hogy a britek nem tudják eldönteni, kívül, vagy belül tágasabb? Mi a fene van odaát a Trumppal? Milyen kerítés? Kínai Nagy Fal? Kínai GDP? Minden a kínaiak körül fog forogni? Na, meg Észak-Korea! Mit össze nem játszik ez a kis ország a nagyvilággal?

Csak úgy cikáznak bennem a globális kérdések. Na, ekkor kerül elő a második sör. Ugyanis azt már nem lehet bírni józan ésszel. Teljesen fel vagyok spannolva. Mindenki tőlem várja a megoldást. Hoppá-hoppá! Ezek számítanak rám. Nem csoda, hiszen én is része vagyok a globális világnak. A múltkor azt olvastam a Twitteren, hogy ha nem szólok bele a világ dolgaiba, akkor a világ elmegy mellettem. Na, ezt azért már nem hagyom! Elhatároztam, hogy még egy sör, és megírom a magamét a facebookon. Rendet teszek én ebben a kusza világban!

Egy cseppet feltartóztattam magamban az indulatokat, hiszen harapni is kell valamit az akció előtt. De nem késlekedhettem, hiszen a globalizáció csak rám vár! Kezdetnek úgy döntöttem, stílusosan vágok bele és a globális trendnek megfelelően a hetekig frissen illatozó kenyér mellé hazai (kínai alapanyagból készült) gázzal füstölt kolbásszal, a tél kellős közepén termett (kínai alapanyagból készült) friss paprikával, (ukrán alapanyagból készült) lengyel mustárral, Dániát soha nem látott (kínai alapanyagból készült) dán sajttal, hét és fél percig főzött (ukrán alapanyagból készült) főtt tojással agyonverni az étvágyam. Nem volt egyszerű eset, hiszen a Kőbányán palackozott energiaszegény cseh sör olyan, hogy szereti, ha mire leér, van miben meghempergőznie. Na, azért nem hagytam el magam, hiszen nekem feladatom van a globalizáció frontján!

„Tudom én jól, és azzal is tisztában vagyok, hogy a fogyasztói társadalom is ruházott rám elvégzendő feladatokat. Ugye amit megettem, azt meg is kellett venni”

A közért pénztárnál pedig nem érdekelte a vörös kis hölgyet, hogy mit hajtottam össze azért a pár ezresért, amit lazán begyömöszöl egy osztott fiókba ott a pénztárgép alján. Az persze senkit nem érdekel, hogy önfeláldozóan megveszem azokat a termékeket is, amelyekre tegnap azt mondták a rádióban, hogy megrövidíti az életemet, mert hízlal, meg a tüdőmnek is árt – testileg, lelkileg kikészít. De én feláldozom magamat! Enyhe pátosszal azt mondhatnám, hogy a globalizáció oltárán. Ez a feladatom, hiszen ha leállnék, akkor hova tenné a sertés egylet a vitamindús, diétás cupák-csülköt? Ha nem híznék, nem kellene évekig ruhát vennem. Éhen halnának a kínai és egyéb távol-keleti meg indiai gyerekek és tinédzserek, hiszen berozsdásodnának a varrógépeik. Ha nem menne tönkre a májam, a gyomrom, a vesém és a bélrendszerem, nem zsírosodna el a szívem, mihez kezdenének az SZTK-ban? Elképzelem, ahogyan a portás reggel hétkor kinézne az épület elé, és ledöbbenten visszasírná azokat az időket, mikor fél hétkor már ott zokogott „egy egész koldus sereg” (Ady után szabadon…) Egykedvűen visszavonulna az odújába, s legyintene, hogy ma sem jön senki vérvételre. Na nem! Ezt a szörnyű világot nem fogják rám kenni! Én eleget teszek és eleget eszek, hogy rám ne verjék a szomszédok a csúfot. Már megint azt láttuk, hogy nem járt boltban! Nem lesz ez így jól! Lazán elnézi, ahogyan a fogyasztói társadalom hasznos tagjai bevásárolnak? Nagyon azt látjuk, hogy elindult a lejtőn szomszéd! Ideje eggyel nagyobb méretű gatyába ráznia magát! Na, ezt a szégyent én nem élném túl.

Mire végre végeztem a fogyasztói társadalom által rám rótt összes feladatával, kis híján elfelejtettem, hogy minek is ültem én le – az evésen és az iváson kívül. Hát persze! A globális kérdések. Na igen. Megoldáskeresés, globális gondolkodás. Szóval, nem értem én meg azokat, akik migrálkodnak itten fel s alá a világban. Nincs jobb dolguk? Nem értem a Trumpot sem. Annyi pénze van, hogy már gyanús. Erre nyakába veszi a világ globális kérdéseit. Minek ez a felhajtás az olaj körül? Amíg van, addig el kell füstölni – kerül, amibe kerül. Majd, ha nem lesz, akkor gondolkodjanak az okosak. A szemét? Ugyan kérem! Vegyük csak példának a mamutokat. Sajnálom őket, de az lett a végük, hogy nem háziasította e fajt az ember. Hasznuk semmi, ki is pusztultak. Most meg elmotorozzuk őket, meg műanyagot csinálunk belőlük. Bizonyára az általunk itt hagyott szemét is hasznára fog válni egy majdani nemzedéknek. A kínaiak meg már úgyis elárasztották a világot. Én meg amúgy is szeretem a kínai kaját.

„Azt sem fogom fel, hogy minek éheznek ottan Afrikában, hiszen csak bele kellene vágniuk valami jó kis bizniszbe, aztán dőlne rájuk a lé, hiszen a globális gazdaság mindenkinek tálalja a lehetőséget. Vagy vegyenek fel hitelt! Már a konyhába is kiviszik. Nem. Láttam a múltkor a TV-ben, hogy csak ülnek ottan körbe-körbe és nem találnak vizet, meg enni sem. A kanalat eszik”

Mindezek fényében pedig elkezd gyötörni a lelkiismeret, hogy én már a kolbászom másik végét valószínű a kutyának fogom adni, pedig sajnálom ám! A maradék sajttal meg nem tudok mit kezdeni, mert belém ugyan már nem fér, de reggelre meg fog bőrösödni és olyan gusztustalanul ki fog ülni a zsír a tetejére. A mustárból ugyan többet nyomtam ki a tányérra, de a víz könnyen leviszi.

Na ennyi! A globális világgal ma már nem sokat fogok foglalkozni, mert le kell dőlnöm. Késő van. Persze, ehhez értők azt mondják, hogy tele hassal rosszat álmodok – bevállalom. Mielőtt ágyat fogok, úgy ott a peremén ásítozva, eszembe jutott egy érdekes orosz közmondás. Jóllakott az éhest soha meg nem érti!  Mi nem jut eszükbe ezeknek az oroszoknak!