Vlagyimir Putyin beszéde 2022. február 24-én
Fotó:EUROPRESS/KREMLIN.RU/AFP
Ma ismét szükségesnek tartom, hogy visszatérjünk a Donbasszban zajló tragikus eseményekhez, és az Oroszország biztonságának biztosításával kapcsolatos kulcsfontosságú kérdésekhez.
Azzal kezdem, amit az idei február 21-i felhívásomban elmondtam. Arról beszélünk, hogy mi okoz nekünk különös aggodalmat és riadalmat. Azokról a lépésekről, amelyekkel felelőtlen nyugati politikusok évről évre, lépésről lépésre, durván és teketóriázás nélkül fenyegetik országunkat.
„A NATO keleti irányban történő terjeszkedésére, katonai infrastruktúrájának az orosz határokhoz közelítésére utalok”
Köztudott, hogy 30 éve kitartóan és türelmesen próbáltunk megállapodni a vezető NATO-országokkal az egyenlő és oszthatatlan európai biztonság elveiről. Javaslatainkra válaszul folyamatosan vagy cinikus megtévesztéssel és hazugsággal, vagy nyomásgyakorlási és zsarolási kísérletekkel szembesültünk, miközben az észak-atlanti szövetség minden tiltakozásunk és aggodalmunk ellenére folyamatosan bővül. A katonai gépezet mozgásban van, és közeledik a határainkhoz.
„Miért történik mindez? Honnan származik ez a pimasz beszédmód, a kizárólagosság, a tévedhetetlenség? Honnan ered ez az érdekeinket és teljesen legitim követeléseinket fitymáló, lenéző magatartás?”
A válasz egyértelmű, világos és nyilvánvaló. A Szovjetunió a múlt század ’80-as éveinek végén meggyengült, majd teljesen összeomlott. Az akkori események menete ma is jó lecke számunkra. Meggyőzően megmutatta, hogy a hatalom, az akarat bénulása az első lépés a teljes leépülés, és a feledés felé.
„Akkor egy időre elveszítettük az önbizalmunkat, és a világban a hatalmi egyensúly felborult”
Ez oda vezetett, hogy a korábbi szerződések és megállapodások érvényüket vesztették. Sem a meggyőzés, sem pedig a kérés nem segített. Mindent, ami nem felel meg a hegemónnak, a hatalmaknak, archaikusnak, elavultnak, feleslegesnek nyilvánítanak. És fordítva, mindent, ami számukra előnyös, a végső igazságként mutatják be. Minden áron, faragatlanul, és minden eszközzel. A másként gondolkodóknak eltörik a térdét.
Amiről most beszélek, nemcsak Oroszországot érinti, nemcsak nekünk ad okot az aggodalomra. Ez vonatkozik a nemzetközi kapcsolatok teljes rendszerére, sőt néha magukra az amerikai szövetségesekre is.
„A Szovjetunió összeomlása után megkezdődött a világ újrafelosztása, és a második világháborút követően kialakult, az erőviszonyokat megszilárdító nemzetközi jog normák elkezdték zavarni azokat, akik a hidegháború győztesének nyilvánították magukat”
Természetes, hogy a gyakorlati életben, a nemzetközi kapcsolatokban figyelembe kellett venni a világ erőviszonyainak változásait, és a hatalmi egyensúlyt. Ennek azonban szakszerűen, zökkenőmentesen, türelmesen kellett volna történnie, figyelembe véve, és tiszteletben tartva minden ország érdekét, és megértve a saját felelősségüket. De nem így lett.
„Eluralkodott az abszolút felsőbbrendűség eufóriája, egyfajta modern abszolutizmus. A helyzet egy másik forgatókönyv szerint kezdett fejlődni”
Nem kell messzire menni a példákért. Először az ENSZ Biztonsági Tanácsának felhatalmazása nélkül véres katonai műveletet hajtottak végre Belgrád ellen, bombákat dobtak le, és rakétákat lőttek ki Európa közepén. A békés városok és az infrastruktúra több hetes folyamatos bombázása folyt. Fel kell idéznünk ezeket a tényeket, még ha néhány nyugati kolléga nem is szeret visszaemlékezni ezekre az eseményekre. Amikor erről beszélünk, elfelejtik a nemzetközi jog normáit, és a történteket nem a nemzetközi jog alapján, hanem saját érdekeikből kiindulva értelmezik.
„Ezután következett Irak, Líbia és Szíria”
A katonai erő illegális bevetése Líbia ellen, az ENSZ BT líbiai kérdésben hozott összes határozatának félresöprése az állam teljes megsemmisüléséhez vezetett, és megágyazott a nemzetközi terrorizmusnak. Az ország humanitárius katasztrófába zuhant, egy több éve tartó véres polgárháború mélységébe. Az emberek százezreit, millióit sújtó tragédia az egész régióból tömeges kivándorláshoz vezetett, amelynek a célpontja Európa. Hasonló sors várt Szíriára. A nyugati koalíciónak a szíriai kormány beleegyezése, valamint az ENSZ BT felhatalmazása nélkül indított katonai akciói nem más, mint agresszió, beavatkozás.
„Ebben a sorban különleges helyet foglal el az Irak ellen mindenféle jogi alap nélkül indított invázió”
Ennek megalapozására a tömegpusztító fegyverek Iraki jelenlétéről Amerika által bemutatott „megbízható információk” szolgáltak. Ennek nyilvános bizonyítására az amerikai külügyminiszter az egész világ előtt megrázott valamilyen kémcsövet fehér porral,és biztosított mindenkit, hogy ez az Irakban kifejlesztett vegyi fegyver. Aztán kiderült, hogy mindez csalás, csak egy blöff, és Irakban nincsen semmilyen vegyi fegyver. Hihetetlen, de ez tény. Hazugságok hangzottak el a legmagasabb állami szinten, és az ENSZ szónoki emelvényéről. Ennek eredménye hatalmas veszteségek, pusztítás, a terrorizmus hulláma lett.
Úgy tűnik, ahová a Nyugat beteszi a lábát, és a saját berendezkedését próbálja exportálni, csak véres, be nem gyógyult sebeket, a nemzetközi terrorizmust és a szélsőségesség fekélyeit hagyja maga után. Mindaz, amit említettem, csak a legszembetűnőbb, de messze nem az egyetlen példa a nemzetközi jog figyelmen kívül hagyására.
„Ebbe a sorban illeszkednek az országunknak adott olyan ígéretek, miszerint a NATO egy hüvelyknyire sem terjeszkedik keleti irányba. Félrevezettek, a köznyelven szólva becsaptak bennünket”
Igen, gyakran lehet hallani, hogy a politika piszkos üzlet. De azért mégsem annyira. Végtére is, az ilyen csaló magatartás szembe megy nemcsak a nemzetközi kapcsolatok alapelveivel, de az általánosan elismert erkölcsi normákkal is. Hol van itt az igazság? Ez nem más, mint hazugság és képmutatás.
Egyébként maguk az amerikai politikusok, politológusok és újságírók írják és mondják, hogy az Egyesült Államok az elmúlt években a „hazugság birodalmává” vált. Nehéz ezzel nem egyetérteni. Ez így van. De az Egyesült Államok még mindig nagyhatalom, rendszerformáló hatalom. Csatlósai nemcsak szelíden és alázatosan egyetértenek vele, hízelegnek neki, hanem másolják is a viselkedését.
„Ezért jó okkal és magabiztosan mondhatjuk, hogy az egész, az Egyesült Államok által saját képére és hasonlatosságára formált úgynevezett kollektív Nyugat a <hazugság birodalma>”
Ami hazánkat illeti, a Szovjetunió összeomlása után az új, modern Oroszország példátlan nyitottságával őszinte együttműködésre törekedett az Egyesült Államokkal és más nyugati partnerekkel, de ők az egyoldalú leszerelést ránk kényszerítve azonnal megpróbáltak minket megszorongatni, tönkretenni és teljesen elpusztítani. Ez történt az 1990-es években és a 2000-es évek elején, amikor az úgynevezett kollektív Nyugat aktívan támogatta a szeparatizmust és a zsoldos bandákat Oroszország déli részén. Mennyi áldozatba, milyen veszteségekbe került mindez akkor nekünk! Milyen megpróbáltatásokon kellett keresztülmennünk, mielőtt végre sikerült megtörni a nemzetközi terrorizmus gerincét a Kaukázusban. Nagyon jól emlékszünk erre, és ezt soha nem is fogjuk elfelejteni.
„Egészen a közelmúltig nem hagytak fel azzal, hogy kihasználjanak minket, elpusztítsák a hagyományos értékeinket, és ránk kényszerítsék a belülről romboló álértékeiket”
Olyan viselkedési formát erőszakolnának ránk, amely ellentmond az ember természetnek, így degradációhoz és degenerációhoz vezet. De ez nem fog megtörténni! Erre soha senki nem volt képes, és most sem fog működni!
Mindennek ellenére 2021 decemberében ismét kísérletet tettünk arra, hogy megállapodjunk az Egyesült Államokkal és szövetségeseivel az európai biztonsági rendszer elveiről, és a NATO további keleti bővítésének leállításáról. Minden hiába.
„Az amerikai álláspont nem változik. Nem tartják szükségesnek, hogy tárgyaljanak Oroszországgal erről a számunkra kulcsfontosságú kérdésről, és az érdekeiket követve figyelmen kívül hagyják az érdekeinket”
Természetesen ebben a helyzetben felmerül a kérdés, mi a következő lépés, mire számíthatunk? A történelemből jól tudjuk, hogy a múlt század ’40-es éveinek elején a Szovjetunió minden lehetséges módon megpróbálta megakadályozni, vagy legalábbis késleltetni a háború kitörését. Ennek érdekében többek között szó szerint az utolsókig megpróbálta nem provokálni a potenciális agresszort, így nem tudott felkészülni az elkerülhetetlenül közeledő támadás sem. S amikor ehhez igazán hozzáfogott, már katasztrofálisan elkésett.
Ennek következtében az ország nem volt kész arra, hogy visszaverje a náci Németország 1941. június 22-én hadüzenet nélkül megindított invázióját. Az ellenséget megállították, majd szétverték, ám óriási áron. A Nagy Honvédő Háború előestéjén az agresszor megnyugtatására tett kísérlet olyan hibának bizonyult, amelyért drágán fizetett a népünk. A harcok első hónapjaiban hatalmas, stratégiailag fontos területeket, és emberek millióit veszítettük el.
„Másodszor ezt nem engedhetjük meg magunknak, nem fogunk ilyen hibát elkövetni”
Azok, akik nyilvánosan és büntetlenül követelik maguknak a világuralmat, és – hangsúlyozom – minden ok nélkül ellenségüknek nyilvánítják Oroszországot, ma nagy pénzügyi, tudományos, technológiai és katonai képességekkel rendelkeznek. Tisztában vagyunk ezzel, és objektíven értékeljük a gazdasági kihívásokat, és a képességeinket is. Ismétlem, illúziók nélkül, rendkívül reálisan értékeljük a gazdasági helyzetet.
Ami a katonai szférát illeti, a modern Oroszország még a Szovjetunió összeomlása, és potenciáljának jelentős részének elvesztése után is a világ egyik legerősebb atomhatalma, ráadásul számos új típusú fegyver fejlesztésében előnyre tett szert. Így senki nem kételkedhet abban, hogy az országunk megtámadása esetén minden potenciális agresszor vereséggel, és szörnyű következményekkel számolhat.
Ugyanakkor a technológiák, beleértve a hadiipart is, gyorsan változnak. Ezen a téren is lépést kell tartanunk, de ami még fontosabb, ha a határaink mentén megengedjük a katonai infrastruktúra telepítését, akkor egyre növekvő, és elfogadhatatlan fenyegetéssel kell szembenéznünk.
„Ahogy a NATO kelet felé terjeszkedik, országunk biztonsága évről évre csökken, és a helyzet egyre veszélyesebbé válik”
Sőt, az elmúlt napokban a NATO vezetése már arról beszélt, hogy fel kell gyorsítani, siettetni kell az észak-atlanti szövetség infrastruktúrájának közelítését Oroszország határaihoz. Más szóval, bekeményítenek. Felelőtlenség lenne a részünkről, ha erre nem reagálunk.
Elfogadhatatlan számunkra az észak-atlanti szövetség infrastruktúrájának további bővítése, és Ukrajna területének katonai megszállása. S itt nem csupán magáról a NATO-ról van szó. Ez csak az amerikai külpolitika eszköze. A probléma az, hogy velünk szomszédos területeken – megjegyzem, saját történelmi területeinken – egy velünk szemben ellenséges „anti-Oroszország” jön létre, amelyet már teljes külső ellenőrzés alá helyeztek a NATO-országok fegyveres erői, intenzíven berendezkednek, és a legmodernebb fegyverekkel tömik tele.
„Az Egyesült Államok és szövetségesei számára Oroszország feltartóztatásának politikája nyilvánvaló geopolitikai előnyökkel jár, míg nekünk ez végső soron élet-halál kérdése, népünk jövője függ tőle. Ez nem túlzás. Ez valós veszélyt jelent nemcsak az érdekeinkre, hanem az államunk létezésére, szuverenitására nézve is. Éppen ez az a vörös vonal, amelyről többször beszéltünk, és most átléptek rajta”
Most nézzük meg a Donyec-medence helyzetét. Látjuk, hogy azok az erők, amelyek 2014-ben puccsot hajtottak végre Ukrajnában, és választások díszletei mögé bújva tartják fenn ezt a hatalmat, felhagytak a konfliktus békés rendezésével. Nyolc éven át mindent megtettünk, hogy békésen, politikai eszközökkel oldjuk meg a helyzetet. Minden hiába.
Ahogy az előző beszédemben mondtam, nem lehet együttérzés nélkül nézni, mi történik a Donbasszban. Ezt egyszerűen már lehetetlen elviselni. Azonnal meg kell állítani ezt az ott élő emberek millióit érintő népirtást. Ők csak Oroszországra számíthatnak, csak ránk támaszkodhatnak. Ezeknek az embereknek a fájdalmai volt a fő indítékok arra, hogy döntést hozzunk a Donbassz népköztársaságainak elismeréséről.
„Fontos továbbá hangsúlyozni, hogy a vezető NATO-országok saját céljaik elérése érdekében mindenben támogatják a szélsőséges nacionalistákat, és a neonácikat Ukrajnában. Ezek az erők viszont soha nem fogják megbocsátani a krímieknek és a szevasztopoli lakosoknak a szabad választásukat – az újraegyesítést Oroszországgal”
Nem mondanak le a Krímbe és a Donbassz visszaszerzéséről, erre katonai eszközökkel készülnek. Ugyanúgy készek megölni az ott élőket, mint tették azt ukrán nacionalisták bandái, Hitler bűntársai a Nagy Honvédő Háború alatt védtelen emberekkel. S nyíltan követelnek ezen kívül még számos más orosz területet is.
„Az események menete, és a beérkező információk elemzése azt mutatja, hogy Oroszország összecsapása ezekkel az erőkkel elkerülhetetlen. Ez csak idő kérdése, hiszen erre felkészültek, és csak az alkalmas órára várnak. Már azt is állítják, hogy nukleáris fegyverekkel rendelkeznek. Nem engedhetjük, hogy ez megtörténjen”
Mint már korábban említettem, Oroszország a Szovjetunió összeomlása után elfogadta az új geopolitikai realitásokat. A posztszovjet térség minden újonnan alakult országát tiszteljük, és ugyanúgy fogjuk kezelni őket. Tiszteletben tartjuk a szuverenitásukat, és erre példa a Kazahsztánnak nyújtott segítség. Kazahsztán tragikus eseményekkel nézett szembe, ami kihívást jelentett az államiságára és az integritására egyaránt.
„De Oroszország sem érezheti magát biztonságban, nem fejlődhet, és nem élhet együtt a modern Ukrajna területéről ráleselkedő állandó fenyegetéssel”
Hadd emlékeztessem Önöket arra, hogy 2000 és 2005 között erővel megtörtük a kaukázusi terroristák ellenállását, megvédtük államunk integritását, megvédtük Oroszországot. Aztán 2014-ben támogattuk a krími és szevasztopoli lakosokat. Majd 2015-ben fegyveres erővel léptünk fel, hogy megakadályozzuk a terroristák beszivárgását Szíriából Oroszországba. Nem volt más lehetőségünk megvédeni magunkat.
„Ugyanez történik most is. A katonai fellépésen kívül egyszerűen nem maradt más lehetőségünk arra, hogy megvédjük Oroszországot, a népünket. A helyzet határozott, és azonnali cselekvést követel meg tőlünk. A Donbassz népköztársaságai Oroszországhoz fordultak segítségért”
Az ENSZ Alapokmány 7. fejezete 51. cikkének megfelelően az Oroszországi Föderáció Szövetségi Tanácsának határozata, valamint a Donyecki Népköztársasággal és a Luhanszki Népköztársasággal kötött barátságról és kölcsönös segítségnyújtásról szóló, folyó év február 22-én a Szövetségi Gyűlés által ratifikált szerződések értelmében meghoztam döntésemet a különleges katonai műveletek elindításáról. Ennek célja megvédeni azokat az embereket, akik az elmúlt nyolc évben a kijevi rezsim részéről megaláztatásoknak és népirtásnak voltak kitéve. Ennek érdekében a célunk Ukrajna demilitarizálása és nácimentesítése. Emellett átadjuk a bíróságnak azokat, akik véres bűncselekményeket követtek el a békés lakosság, ezen belül az Oroszországi Föderáció állampolgárai ellen.
„Terveink között nem szerepel az ukrán területek megszállása”
Senkire sem akarunk erővel rákényszeríteni semmit. Ugyanakkor halljuk, hogy a Nyugaton egyre gyakrabban beszélnek arról, hogy az egykor a szovjet totalitárius állam által aláírt, a második világháború utáni rendet rögzítető megállapodásokban foglaltakat már nem szükséges végrehajtani. Nos, mit kellene erre válaszolni?
A második világháború következményei, és a népünk által a nácizmus legyőzése érdekében hozott áldozatok számunkra szentek. De ez nem mond ellent az emberi jogok és szabadságok eszményeinek. Nem vonja kétségbe a nemzetek önrendelkezésének jogát sem, amelyet az ENSZ alapokmányának 1. cikkelyében rögzítették.
Emlékeztetnék arra, hogy a Szovjetunió megalakulásakor, és a második világháború után sem kérdezték meg a mai Ukrajna területén élő embereket arról, hogy miként képzelik el az életüket. A mi politikánk középpontjában a szabadság áll.
„A szabad választás joga ahhoz, hogy mindenki maga határozza meg a saját és a gyermekei jövőjét. Fontosnak tartjuk, hogy ezzel a joggal, a választás jogával a mai Ukrajna területén élő összes nép élhessen”
Ezzel összefüggésben Ukrajna polgáraihoz fordulok. Oroszországnak 2014-ben kötelessége volt megvédeni a Krím és Szevasztopol lakóit azoktól, akiket Önök is „náciknak” neveznek. A krímiek és a szevasztopoliak meghozták a maguk döntését – együtt akartak lenni történelmi hazájukkal, Oroszországgal, és mi ezt támogattuk. Ismétlem, egyszerűen nem tehettünk mást.
„Ami ma történik, annak nem az a célja, hogy megsértsük Ukrajna és az ukrán nép érdekeit. Lépéseink azt a célt szolgálják, hogy Oroszország megvédje Ukrajnát azoktól, akik túszul ejtették, és fel akarják használni országunk és népe ellen”
Lépéseink az önvédelmet szolgálják a jelenlegi veszélyekkel szemben, de a még nagyobb bajjal szemben is, ami akkor alakulhat ki, ha nem teszünk semmit. Bármennyire nehéz is, kérem, értsék ezt meg. Együttműködést kérek, hogy minél hamarabb túllépjünk ezen a tragikus pillanaton, és együtt menjünk tovább. Senkinek sem engedjük meg, hogy beleszóljon a dolgainkba, a kapcsolatainkba, és abba, hogy önállóan építsük újra ezeket, megteremtve a szükséges feltételeket problémáink rendezéséhez. Ez a fennálló államhatároktól függetlenül egységes egészként erősíthet meg bennünket. Hiszek ebben – pontosan ilyen lesz a közös jövőnk.
Tisztelt bajtársak! Apáik, nagyapáik, dédapáik nem azért harcoltak a fasiszták ellen, és védték a közös hazánkat, hogy ma neonácik bitorolják a hatalmat Ukrajnában. Önök az ukrán nép védelmére esküdtek fel, nem a nemzetellenes juntáéra, amely kirabolja Ukrajnát és megalázza ezt a népet.
Ne teljesítsék a parancsaikat. Arra kérem Önöket, hogy minél előbb tegyék le a fegyvert, és menjenek haza. Hogy világos legyen, az ukrán hadsereg e feltételt teljesítő valamennyi katonája akadálytalanul elhagyhatja a harci cselekmények területét, és visszatérhet a családjához.
„Még egyszer határozottan aláhúzom, minden felelősség a vérontásért teljes egészében az ukrajnai rezsim lelkiismeretét fogja terhelni”
Most néhány fontos, nagyon fontos szót mondanék azoknak, akik esetleg arra hajlanak, hogy kívülről avatkozzanak be a folyamatokba. Bárki próbálna megzavarni bennünket, vagy fenyegetni az országunkat, a népünket, annak tudnia kell, Oroszország válasza azonnali lesz, és olyan következményekkel jár, amilyenekkel története során még soha senki nem találkozott.
„Felkészültünk minden eshetőségre. Az összes ezzel kapcsolatos döntést meghoztuk. Remélem, hallják, amit mondtam”
Az államok és népek léte, sikerük, életképességük, jólétük a kultúrájukból, értékeikből, őseik tapasztalataiból, hagyományaik erős gyökérzetéből fakad. De függ attól is, hogy az állandóan változó körülményekhez hogyan tud alkalmazkodni. Függ a társadalom összeforrottságától, attól, miként egyesíti erőit annak érdekében, hogy a jó irányba haladhasson tovább.
„Az erőre mindig szükség van, de az erő minősége különbözik. Az általam már említett <hazugság birodalma> a durva, nyílt erőn alapul. Az ilyenekre mondják nálunk, hogy <ha erő van, ész nem kell hozzá>. De mi tudjuk, hogy a valódi erő az igazságosságban, és az igazságban rejlik, ez pedig a mi oldalunkon áll”
Ha ez így van, nehéz nem egyetérteni azzal, hogy éppen az erő, és az elszántság annak alkalmazására képezi a függetlenség és a szuverenitás alapját. Ezek azok a feltétlenül szükséges fundamentumok, amelyekre bízvást építhetjük a jövőnket, a házunkat, a családunkat, a hazánkat.
Meggyőződésem, hogy Oroszország fegyveres erőinek hazájuk iránt elkötelezett katonái és tisztjei professzionálisan, férfiasan teljesítik kötelességüket. Nincs kétségem, hogy összeszedetten és hatékonyan teszik a dolgukat a közigazgatás képviselői, és a szakemberek, akik a gazdaság, a pénzügyi rendszer, a szociális szféra stabilitásáért felelnek, valamint a vállalatvezetők, és az orosz üzleti élet. Számítok az összes parlamenti párt, és társadalmi erő konszolidált és hazafias hozzáállására.
„Ahogy mindig, Oroszország sorsa most is sok nemzetet képviselő népünk kezében van”
Ez azt jelenti, hogy a meghozott döntéseket végre fogjuk hajtani, a kitűzött célokat el fogjuk érni, hazánk biztonságát képesek leszünk garantálni.
Hiszek az Önök támogatásában, és abban a legyőzhetetlen erőben, amelyet a hazánk iránt érzett szeretet biztosít számunkra.
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2025 - #moszkvater
hufi says:
Nagyon jó beszéd, joga van megvédeni Oroszország biztonságát, az erő felmutatásával pedig gondolkodóba ejti a haladárokat.
Hiába mutatja be aljas viselkedéseiket, lepereg róluk mint a hazai ballibsikről, nincs kivétel.
Amióta nem ők az urak a volt Szovjetunóban, majd Oroszországban, minden piszkos módszert bevetnek, nem kell elszámolniuk senkinek.
Oroszország kulcsfontosságú nekik, nem tudnak világuralomra szert tenni, Kínával egyetemben, most mindenféle szankciókkal kísérleteznek
Csak a hülye nem látja mit akarnak..