A varégok, a németek, a svédek, a lengyelek, majd végül az oroszok alól felszabadulva született meg az önálló lett állam. Az önálló Lettország megszületésének ünneplik ma Rigában.

A balti államok és Oroszország közel sem zökkenőmentes kapcsolatának fontos pontja volt 1918. november 18., az önálló Lettország megszületése. A letteknek akkor egyszerre kellett megküzdeniük belső ellentéteikkel, a bolsevik megszállókkal, és a bolsevikok ellen, de a lettországi német dominanciáért küzdő német szabadcsapatokkal is. A függetlenség napja a keleti blokk összeomlását követően újabb jelentéstartalommal is bővült. Az 1991 folyamán meghiúsult szovjet puccsot követően a balti ország parlamentje megerősítette az 1990. májusában aláírt függetlenségi nyilatkozatot.

„Lettország története nagyrészt a függetlenségért vívott harcok története”

Az ország mai területe már az i. e. 3. évezredben lakott terület volt, a balti törzsek az i. e. 1700-as években vándoroltak be a térségbe. A 9. században a terület a varégok fennhatósága alá került, majd a 11. században újra önállósodott. Kikötői a 12. század végén a Hanza-szövetség tagjai lettek, így a térítést is német papok kezdték meg. Rigát 1201-ben alapította meg Albert püspök.

A 13. század első harmadának végére a Német Lovagrend a Baltikum jelentős részét meghódította. Így jött létre a mai Lettország teljes területét is magába foglaló Livónia (Ó-Livónia). A 16. század első felében a lettek többsége áttért az evangélikus hitre. A század második felét errefelé meghatározó livóniai háború után a terület az orosz-lengyel béke értelmében Lengyelország fennhatósága alá került. A 17. század elején a lengyel-svéd háborúban Livóniát előbb a svédek, majd a nagy északi háborút lezáró 1721-es nystadi békében Oroszország szerezte meg.

A cári uralom alatt álló országban a 19. század elején a jobbágyokat bérlővé tették, az eddig zömmel német lakosságú városokba egyre több lett és orosz költözött. A 19. század második felében erőteljesen fejlődött az ipar, vasútvonalak épültek. A még mindig erős német városi polgársággal és földbirtokosokkal, valamint az orosz hadsereg és adminisztráció elnyomásával szemben a 19. század végére kibontakozott a reformokért és a nemzeti érdekekért küzdő ifjú lettek mozgalma, de igazán az 1900-as évek elején vált szervezetté.

 „Ahogy Európában mindenütt, az első világháború a Baltikumban is kulcsfontosságúnak bizonyult”

Az 1915-ös német megszállás után közel 570 ezer ember, az ország lakosságának fele menekült Oroszországba. Lett ezredek szerveződtek, amelyek a cári hadsereg részeként harcoltak a megszállók ellen. Az orosz forradalom, 1917 azonban ismét változásokat hozott. A lett függetlenségi mozgalom vezetői – főleg szociáldemokraták – úgy látták, hogy eljött az idő az önálló állam megteremtésére, míg a kommunisták csatlakoztak volna oroszországi elvtársaikhoz. Még 1917 novemberében az orosz kézen lévő Valkában létrehozták a lett szovjetköztársaságot, de 1918. februárra az északi részek is német uralom alá kerültek. Németország háborús veresége után 1918. november 18-án Rigában kikiáltották a független Lett Köztársaságot.

A Lett Nemzeti Tanács Kārlis Ulmanist választotta meg miniszterelnöknek, aki a két háború közti években mindvégig vezető pozícióban maradt. Az elnöki puccsal 1934-ben megerősített tekintélyelvű uralmának az ország 1940-ben bekövetkezett szovjet megszállása vetett véget. Az új lett hadsereg kezdeti súlyos vereségek után a balti német szabadcsapatok és az észtek segítségével az ország egész területét felszabadította, s 1921-ben a szovjet-orosz kormány a lett függetlenségének elismerésére kényszerült.

A balti németként Észtországban született egykori moszkvai német nagykövet Andreas Meyer-Landrut családját 1939-ben telepítették ki Németországba. „Pedig ott jól éltünk, hiszen ezek az országok szépen fejlődtek. Észtországban például akkor az életszínvonal magasabb volt, mint Finnországban. A Baltikum ekkor nyugat felé orientálódott, a svéd cégek voltak nagyon aktívak, a Szovjetunióval alig volt kapcsolata. Apám egy papírgyár igazgatója volt. A még a lovagrenddel egykor ide érkező helyi németek bíztak Hitlerben. Ekkor még háborúról szó sem volt, Berlin ugyanakkor segítette az anyanyelvi oktatást, támogatta a Baltikumban a német iskolákat” – mesélte a portálunknak az egykori diplomata, megjegyezve, hogy a lengyelországi kitérő után 1945-ben már csak egy bőrönddel érkeztek meg Németországba.

„A bolsevik uralmat elutasító és Oroszországot tömegesen elhagyó népcsoportok egy része is átmenetileg a Baltikumban találta magát”

A Rahr-családnak sem volt soká maradása Oroszországban. A polgárháború után nem sokkal, 1924-ben, mint osztályellenség hagyta el Moszkvát. Mint család jelenleg leismertebb tagja Alexander Rahr német politológus portálunknak elmondta, nagyapja Lettországban kapott munkát, így a család egészen 1941-ig ott élt. „Akkor még nem volt lezárva a határ, s lett útlevéllel apám többször is járt Moszkvában. Az orosz kultúra hatása a Baltikumban erős volt. Apám például mesélte, hogy a lakosság fele kulturális értelemben Moszkva, míg a másik fele Berlin felé orientálódott” – emlékezett Rahr.

A Molotov–Ribbentrop-paktum értelmében Lettország a szovjet érdekövezet része lett, az év végén a külső nyomásnak engedve még 1939 végén támaszpontokat bocsátott a Szovjetunió rendelkezésére. A következő év nyarán szovjet csapatok szállták meg az országot, a megalakuló új parlament kikiáltotta a Lett SZSZK-t, amely szovjet tagköztársaság lett. A következő hónapokban mintegy 34 ezer embert deportáltak politikai okokból Szibériába. „Amikor a Vörös Hadsereg bevonult, elsőként itt is lemészárolta az értelmiséget, különösen a német származásút. De messze nem mindenki fogadta ellenségesen a szovjet hadsereget. Sőt, sokan várták, abban reménykedve, hogy megvédi majd őket Hitlertől” – idézi fel Rahr.

Rá egy évre az országot német csapatok szállták meg. A lakosság egy részét besorozták, vagy németországi kényszermunkára vitték. Az országot súlyos harcok árán 1944 végén foglalta vissza a Vörös Hadsereg, a szovjetellenes ellenállási mozgalmat azonban csak 1950-re tudták felszámolni. A szovjet hatóság a németekkel való kollaborálás vádjával 100 ezer embert deportált főképp Közép-Ázsiába. Az erőteljes oroszosítás, a kötelező kollektivizálás és jelentős orosz népesség betelepítése a lakosság ellenállását váltotta ki.

„A ’80-as évek végén felerősödtek a Baltikumban a nemzeti mozgalmak. A Rigában 1988 októberében megalakult Népfront a nemzeti önrendelkezés megteremtését tűzte ki célul”

A következő évben a Lett Legfelsőbb Tanács a lettet nyilvánította az ország hivatalos nyelvévé, s megalakultak az első pártok. A parlament 1990. május 4-én kikiáltotta a „teljes politikai és gazdasági” függetlenséget. Az 1991. március 3-i népszavazáson a lettek 73 százaléka a kilépés mellett döntött, a moszkvai kommunista puccs idején pedig a rigai parlament megerősítette a függetlenségi nyilatkozatot.

„Lettország ma az Európai Unió és a NATO tagja. Az országon belül  máig feszültség forrása, hogy a betelepült mintegy félmillió orosz, belarusz és ukrán lakos nem rendelkezik állampolgársággal”

Az 1,9 millió ország etnikai viszonyairól is árulkodik, hogy a lakosság közel 450 ezer a katolikus, 700 ezer a lutheránus, 300 ezer az ortodox vallású és a lakosság kb. egynegyede nem hívő. Az országot sújtó másik komoly gond, hogy az uniós tagság óta rohamosan csökken az ország lakossága. Míg 2000-ben a lett nemzet 2,38 millió lakost számolt, 2017-ben az ENSZ statisztikái szerint csak 1,95 milliót. Ennek csak a gazdasági emigráció lehet az oka. A lakosság ötöde már most az EU országaiban dolgozik, s a kivándorlás egyes vélemények szerint olyan méreteket ölt, hogy a jelenlegi trend folytatódása esetén néhány évtizeden belül az egész lakosság elhagyhatja az országot. Kevés az olyan ország, amelyben ennyire drámai módon zsugorodna a lakosság, s ez már veszélyt jelent a lett államiság stabilitására is. Az emigráción kívül a népesség katasztrofális csökkenéséhez a nagy halálozási arány is hozzájárul. Az elnéptelenedés hatása a szegény régiókban a leginkább szembetűnő. Ilyen a lengyel onet.pl tudósítása szerint például az orosz határ melletti Latgali, ahol az átlagkereset a fele az országos átlagnak, a havi 670 eurónak (208 ezer forint)