//Ez még nem az a háború!
„Ami az időzítést illeti, folyamatosan alakult a helyzet, de a Donbassz elismerését a Kreml legfeljebb két hete dönthette el véglegesen” #moszkvater

Ez még nem az a háború!

MEGOSZTÁS

Mi történik most a Donbasszban? Hol állnak meg az orosz csapatok? S miért indultak meg egyáltalán? Miért borította Moszkva az asztalt? Mekkora ebben a Nyugat felelőssége? Mi lesz Ukrajnával? Lesz-e háború? Vagy ez már az? Megannyi kérdés az Ukrajna körüli feszültség kapcsán. Megpróbáltunk rájuk válaszolni.

„Ami az időzítést illeti, folyamatosan alakult a helyzet, de a Donbassz elismerését a Kreml legfeljebb két hete dönthette el véglegesen” #moszkvater
„Ami az időzítést illeti, folyamatosan alakult a helyzet, de a Donbassz elismerését a Kreml legfeljebb két hete dönthette el véglegesen”
Fotó:EUROPRESS/Sergey Averin/Sputnik/AFP

Oroszország nem lebegtette tovább, hanem elismerte a Donbassz két szakadár „népköztársaságának” a függetlenségét. A szakadár donyecki és luganszki népköztársaság ratifikálta a Moszkvával kötött barátsági és segítségnyújtási szerződést, ami hivatalosan is megnyitotta az utat a katonai és pénzügyi támogatás előtt. Az orosz csapatok, egyelőre békefenntartó mandátummal bevonultak a Donbasszba. A Nyugat azonnal elítélte a nemzetközi jog megsértését, és újabb, a közelmúltban kilátásba helyezettekhez képest korlátozott szankciókkal sújtotta Oroszországot. Úgy tűnik, a legkeményebb korlátozásokat későbbre tartalékolják.

„A megszorító intézkedések a jogellenes döntésben érintett magánszemélyeket, cégeket és bankokat célozzák”

Brüsszel megtiltja a kereskedelmet a két szakadár régió, valamint az EU között, és korlátozzuk Oroszország hozzáférését az EU tőke- és pénzügyi piacaihoz és szolgáltatásaihoz. London öt orosz bankot – Rosszija Bank, IS Bank, General Bank, Promszvjazbank és a Fekete-tengeri Bank – sújt szankciókkal, továbbá az Egyesült Királyságban lévő vagyonuk befagyasztásával, valamint a beutazás megtiltásával szankcionálnak három, Putyinhoz közel álló, hatalmas vagyonnal rendelkező személyt, Gennagyij Timcsenkót, Borisz Rotenberget és Igor Rotenberget. Joe Biden amerikai elnök több jelentős gazdasági szankciót is bejelentett Oroszországgal szemben, ami érinti az orosz államadósságot, valamint több orosz oligarchát is. Első lépésben Oroszország nem tud pénzt szerezni a Nyugattól, így elvágják az orosz kormányt annak lehetőségétől, hogy Nyugatról finanszírozza államadósságát. Az Egyesült Államok emellett Németországgal együttműködve biztosítja, hogy az Északi Áramlat II. projekt nem valósul meg. Berlin döntött arról, hogy leállítja a gázvezeték engedélyezésének folyamatát.

„Moszkva tisztában volt azzal, hogy szankciók várnak rá, ám mint orosz vezetők fogalmaztak, azokat így is, úgy is bevezették volna”

A szankciós politika eddig sem nagyon hatott Moszkvára, most ráadásul még fel is készülhetett is ezekre. Az igazán súlyos lépéseket persze azért is halogatják, mert azok az európaiaknak is nagyon fájnának. Ráadásul ez a politika Amerika szándékával ellentétben Kína karjába löki Moszkvát. Térdre azonban semmiképp sem kényszeríti.

„Ha az elismeréssel még nem is, a csapatok bevonulásával Moszkva kilépett az eddig Ukrajna-politikájának az alapját képező minszki megállapodásból”

Sokak szerint ez korai volt. A döntés meghozatala előtt Moszkvában komoly viták folytak erről a hatalom berkein belül, ám végül az úgynevezett szilovikok elképzelése érvényesült. De ne felejtsük el, hogy az üzleti körökkel az élen komoly erők szerettek volna elkerülni minden olyan lépést, amely az eddigieknél is jobban konfrontálja Oroszországot a Nyugattal, és újabb szankciókkal jár. Nem gondolom, hogy a Kreml az első perctől a bevonulásra játszott, de természetesen ez is ott volt a pakliban. Egészen biztos, hogy Putyin is sokáig gondolkodott ezen, a végén azonban már alighanem nem léphetett mást.

„Ami az időzítést illeti, folyamatosan alakult a helyzet, de a Donbassz elismerését a Kreml legfeljebb két hete dönthette el véglegesen”

S hogy miért éppen most jött el az idő? A helyzet egyáltalán nem vicces, de azért már megbocsássanak, Nőnapkor csak nem lehet egy ilyen lépést bejelenteni. Komolyra fordítva a szót, a dátum két szempontból is szimbolikus. Egyrészt február 23. a Haza Védőinek Napja, másrészt 2014. február 22-re virradó éjjel zajlott a kijevi puccs, Viktor Janukovics elmenekülése, amely aztán a Krím elszakadásához és a Donbassz szeparatizmusához vezetett. De azt se felejtsük el, hogy nemcsak az ukrán határ orosz oldalán van nagyszabású csapatösszevonás, hanem a Donbassz másik oldalán is. S ha a mintegy 120 ezres ukrán erő az egyre feszültebb helyzetben megindul a szeparatista államalakulatok felé, akkor nemcsak a kezdeményezés csúszik ki Putyin kezéből, de orosz állampolgárok százezreinek élete is veszélybe kerül. Ez pedig nagyon nem tett volna jót az orosz elnök imázsának. De az időzítést az is magyarázhatja, hogy Vlagyimir Putyin talán már nem volt kíváncsi Joe Biden kioktatására.

„A csúcstalálkozó most elmarad, és az üzenet egyértelmű. Oroszország a kezébe vette a sorsát, és ha a Nyugat nem is akarja figyelembe venni az érdekeit, ő enélkül is megvédi őket”

S itt álljunk meg egy pillanatra, hiszen ami most történik, az leginkább a Nyugat és Oroszország viszonyának alakulása szempontjából érthető meg. Ukrajna ennek a szembenállásnak, és így az új világrend alakulásának egyik terepe. A mostani történet is valahol 15 évvel ezelőtt, a müncheni beszéddel kezdődött. Pontosabban ez volt az a pont, amikor Putyin kijelentette, hogy az Amerika uralta világrendnek vége, és Oroszország elvárja, hogy figyelembe vegyék az érdekeit. Ez a 2008-as orosz-grúz háború és az ukrán válság, a Krím ellenére máig nem történt meg. Moszkva ezt megelégelte, és most eljött az idő, hogy ráborítsa a Nyugatra a kártyaasztalt. Mert már megteheti, és egyébként sem nagyon veszíthet vele. Sőt, az erő felmutatásával talán még komolyabban is veszik.

„Mielőtt azonban erre a lépésre szánta volna el magát, Oroszország előbb még tavaly decemberben a biztonsági garanciákról szóló ajánlatával/követelésével – a határ menti csapatösszevonásokkal nyomatékosítva – adott még egy esélyt a tárgyalásokra, majd amikor látta, hogy ezek zsákutcába jutottak, Putyin radikális húzásra, szánta el magát”

A játszma folytatódik, de ezzel lezárult egy szakasz az Ukrajna körüli konfliktus történetében, és megnyílt egy új, bizonytalanságokkal teli fejezet. Mert az úgynevezett minszki status quo keretei a megállapodás kiürülése ellenére is világosak voltak. Mindenki tudta, hogy Kijev nem fogja teljesíteni, a rendezés nyugati védnökei erre nem tudták rákényszeríteni. Nem is nagyon akarták, talán csak az utóbbi időkben, de ez már késő volt. Ukrajna első számú pártfogójaként az Egyesült Államoknak lett volna igazán lehetősége rávenni Kijevet a végrehajtására, Washington azonban ezt végképp nem akarta. Az ő célja ugyanis a bizonytalanság, és Ukrajnán keresztül az Oroszországra nehezedő nyomás fenntartása. Ezért aztán esze ágában sem volt segíteni az Oroszországnak kedvező megállapodás betartatásában.

„Minszknek vége, s hogy mi jön helyette, az a jövő zenéje. De nagyon könnyen lehet, hogy Kijev nagyon megbánja még a nyakasságát, mert majd csak az ennél is rosszabb alternatívák között választhat”

A Donbasszt Ukrajna végleg elvesztette, és egyáltalán nem kizárt, hogy elveszíti Novorossziját is. Arról nem is beszélve, hogy Volodimir Zelenszkij is jó eséllyel belebukhat mindebbe. Ukrajnát az Egyesült Államok katonailag nem fogja megvédeni. Szállít fegyvert, bevezet szankciókat, de Ukrajna magára marad. Mert Bident nem Ukrajna érdekli, hanem az, hogy ebből a helyzetből a lehető legtöbbet kihozza. S el kell ismerni, a Szovjetunió felbomlása nyomán a térségben megjelent ellentéteket kiválóan használta ki. Oroszország és Európa, benne mindenek előtt Németország feltartóztatására is, most pedig a válság gerjesztésével konszolidálja a szétesősben lévő Nyugatot. Ha ügyes, még Kínának is bevihet egy szúrást, bár Peking Washington mellett ennek a háború felé haladó helyzetnek a nyertese lesz.

Az egyre többet emlegetett történelmi Novorosszija #moszkvater
Az egyre többet emlegetett történelmi Novorosszija
Forrás:ruxpert.ru

„S hogy mekkorát veszít Ukrajna, az még mindig részben tőle függ. Ha a fegyverhez nyúl, akár az országot is elveszítheti. Ha le tud ülni Oroszországgal, akkor súlyos presztízs- és egyéb veszteségekkel, de úgy, ahogy épen kijöhet a csapda helyzetből. Ez a hajó azonban már alighanem elment”

Most az a legfőbb kérdés, hogy az orosz katonák megállnak-e majd a Donbassz két megyéjének eredeti határainál. Mert, hogy addig elmennek, az már borítékolható. Nem ma, nem holnap, lehet, hogy hónapok alatt. De ha az ukránok „besegítenek” egy támadással, akár egy hét alatt. Persze, ezt Oroszország is megszenvedi, a kocka azonban el van vetve. Egy ilyen forgatókönyv Amerika és részben Kína megelégedésére újabb évekre megfogja a fejlődését. A szankciók keménysége a háború méreteitől és a halottak számától függ.

Itt azonban még nem tartunk. Amit most látunk, az nem az, amiről Joe Biden, és a nyugati sajtó beszélt. Ukrajna megszállásáról, lerohanásáról nincs szó. Egyelőre legalábbis. Így értékelte egyébként a helyzetet az első nap az amerikai külügyminisztérium is, amikor úgy fogalmazott, hogy ez még nem támadás, így szankciók is korlátozottak lesznek. A State Department tehát kicsit cinikusan nem a legrosszabb forgatókönyvnek tartja ezt az „alkotmányos annexiót”. Aztán a Fehér Ház hosszasan mérlegelte a helyzetet, majd jelezte, hogy álláspontja megváltozott, és mégis csak egy invázió kezdete ez, Oroszország legújabb ukrajnai inváziójáé. S így persze, jöhetnek a szankciók. Invázióról, agresszióról beszél az európai politikusok többsége is, a francia pénzügy miniszter azonban például nem ért egyet ezzel a megállapítással.

 „Háborúról azonban egyelőre nem beszélhetünk, még ha egyre közelebb is a fegyveres konfliktus lehetősége Ukrajna és Oroszország között. S hogy eljutnak-e a dolgok a háborúig, az messze nem csak Oroszországtól, még csak nem is Ukrajnától, hanem a Nyugat reakcióitól is függ. Leül-e végre komolyan tárgyalni Oroszországgal?”

Most ott tartunk, hogy Oroszország elismerte a Donbasszt, bevonultak a csapatai, és ezzel – bármilyen paradox is – megteremtette a béke esélyét. A szankciók egyelőre mérsékeltek. Minszk és az úgynevezett normandiai formátum a múlté, az új európai biztonsági rendszerről a tárgyalások folytatódnak. Egyelőre biztosan eredmény nélkül, ám a pattanásig feszített, akár el is pattanó húr, kijózanító lehet. Az erő, az erőszakig terjedő elszántság egyszer ráébresztheti a Nyugatot arra, hogy Oroszországgal tárgyalni kell.

S ha már mérleget vonunk, azt is tegyük rendbe az információs háború közepette, hogy mi történt?  Nem segíti például a dolgok megértését, így a tisztán látást, hogy a Nyugat minden mondatában agressziót emleget. Igen, a nemzetközi jog megsértése, mert mindent felülírtak most az érdekek és a geopolitikai szükségszerűség. Még akkor is ítélheti ezt meg a nemzetközi közösség, ha a formális jogi keretek adottak is.

„De Irak 2003-as amerikai megtámadása még ennyire sem volt jogilag megalapozva, Koszovó függetlenedése és elismerése pedig hasonló a Donbassz helyzetéhez. Még annyiban is, hogy akkor már voltak ott amerikai békefenntartók. Ha a Krímet nevezhettük Koszovó 2.0-nak, akkor a Donbassz a Koszovó 3.0”

Szóval nem tartunk ott, amiről Joe Biden beszélt, de azért készüljünk a legrosszabbakra. Ha háború lesz, annak a szele ugyanis minket is megérint. Kár volt ennyi éven át bökdösni, ugráltatni, megcsúfolni és becsapni az orosz medvét.

MEGOSZTÁS

1961-ben született külpolitikai újságíró, elemző, publicista. A Demokrata és a Magyar Hang hetilapok külpolitikai szakújságírója, a #moszkvater, a szláv világgal és a posztszovjet térséggel foglalkozó portál alapító főszerkesztője. Előtte 28 éven át a lap megszűnéséig a Magyar Nemzet konzervatív napilap munkatársa, 2000-től 2017-ig a külpolitikai rovat vezetője, majd a lap főmunkatársa. A lap utolsó moszkvai tudósítója. Érdeklődési területe a posztszovjet térség, emellett a globális folyamatok. Rendszeresen publikál külpolitikai folyóiratokban, írásai, interjúi időről időre megjelennek a közép- és kelet-európai sajtóban. A Putyin-rejtély (2000) című könyv szerzője, 2009-től a Valdaj Klub állandó tagja. A Metropolitan Egyetem kommunikáció szakának docense. A Tolsztoj Társaság a Magyar-Orosz Együttműködésért Egyesület elnökségének a tagja.