A lassan a harmadik évébe lépő háború alakulása szempontjából kulcsfontosságú, miként alakul Ukrajna támogatása. A nyugati pénzek és fegyverek nélkül az ukrán állam és a hadsereg is összeomolhat, ezért a kiállás látványos gyengülése kritikussá teszi Kijev 2024-es kilátásait. A Nyugat azonban nem engedheti el csak úgy Ukrajna kezét, ezért aztán a kormányon lévő erők minden erővel igyekeznek úrrá lenni a háborús fáradtságon, és biztosítani a legalább a jelenlegi patthelyzet fenntartásához elegendő eszközt. A cikk eredetileg a Demokrata című hetilapban jelent meg.

A kiábrándulás éve volt az Ukrajnát támogató nyugati blokk számára a 2023-as év. Washington és Brüsszel ugyanis kénytelen volt elfogadni a szomorú realitást, hogy a háború nem az elképzeléseiknek megfelelően alakul. Oroszországot nem sikerült térdre kényszeríteni, a háború elhúzódik. Moszkva ezzel a számára is szomorú valósággal nagyjából egy évvel korábban szembesült, és alkalmazkodva az új helyzethez 2023 elejére háborús üzemmódra állt át. Az Ukrajna mögött formálódó, mintegy 50 országból álló szövetséggel csak a nagy reményekkel várt ukrán ellentámadás 2023 őszi végleges kifulladása után jött szembe a rideg valóság.

„S ez a szembesülés azért is volt különösen kiábrándító, mert a Nyugat nemcsak Ukrajnát áltatta a győzelem lehetőségével, hanem önmagát is becsapta. A háború elhúzódásával párhuzamosan fokozatosan párolgott el a lelkesedés is”

Jól mutatja a hangulat megváltozását, hogy a nyugati harckocsik érkezését 2023 tavaszán még a győzelem szimbólumaként mutatták be Kijevben. Volodimir Zelenszijnek még azt is meg kellett ígérnie, hogy a Leopardok nem fognak áttörni orosz területekre. Aztán ahogy korábban a nyugati rakétákról, úgy a harckocsikról is kiderült, hogy nem csodafegyverek. A háború nyugati támogatói az egyik végletből a másikba estek, és az ellentámadás kudarca után az is kétségessé vált, hogy folytatják-e a Leopardok, Challengerek és Abrams tankok szállítását. Pedig az elmúlt nagyjából két év alatt az is világossá vált, hogy az egyértelműen anyagháborúvá alakuló konfliktusban a mennyiség felülírja a minőséget.

„Az pedig finoman szólva sem javítja az ukrán győzelmi esélyeket – már ha erről egyáltalán lehet beszélni -, hogy a kezdeti 4-5 milliárd dolláros havi támogatás 2023 végére havi 200-250 millió dollárra csökkent, majd mára szinte teljesen elapadt”

Mark Cancian nyugalmazott amerikai ezredes, a washingtoni Stratégiai és Nemzetközi Tanulmányok Központjának (CSIS) vezető tanácsadója a The Wall Street Journalnak legutóbb már arról beszélt, hogy a a szállítmányok körülbelül a harmadát teszik ki annak, mint tavaly nyáron, az ellentámadás csúcspontján. A tavasz végére ez az arány pedig már akár 10 százaléka alá is csökkenhet. Soha nem érik el a nullát, de mire a nyár végére érünk, a szakértő szerint Ukrajna nehezen tudja majd pótolni veszteségeit és fenntartani a frontvonalakat. Ma lényegében ott tartunk, hogy Kijev versenyt fut az idővel, hiszen márciusig van pénze az állam működésének fenntartására, a frontokon pedig már úgy adagolják a lőszert. A tüzérségi lőszerekből például naponta 2 ezer darabot képesek kilőni, míg az oroszok ötször ennyit. Egy ideje az látszik, amint a Nyugat megértette, hogy értelmetlen milliárdokat önteni Ukrajnába, Oroszországot ezzel nem lehet kifektetni, Kijev csupán a kapituláció elkerüléséhez elegendő támogatást kap. Az Ukrajnának szánt segélyek augusztus és október között 2022 azonos időszakához képest közel 90 százalékkal csökkentek.

„Persze, még mielőtt lekicsinyelnénk a Nyugat kiállását, azért jegyezzük meg, hogy a németországi székhelyű Kieli Világgazdasági Intézet (IfW Kiel) összesítése szerint Ukrajna eddig 240 milliárd euró (91 ezer milliárd forint) értékű támogatásban részesült partnereitől, ami hatalmas összeg”

Ha országonként vesszük, akkor eddig messze az Egyesült Államok ajánlotta fel a legtöbb pénzt Ukrajnának, 71,4 milliárd eurót, ebből 43 milliárd a katonai vonatkozású támogatás. Németország csaknem 21 milliárd, az Egyesült Királyság 13,27 milliárd, Norvégia 7,28 milliárd (GDP arányosan a kétoldalú felajánlásokban a norvégoké a legmagasabb, 1,6 százalékos az arány), Lengyelország 4,34 milliárd, Svájc pedig 2,31 milliárd eurónyi segítséget juttatott Ukrajnába. További 13,8 milliárd eurónyi felajánlást tett Japán, Dél-Korea és Ausztrália, míg a három balti állam összesen 1,74 milliárd euróval segített.

Az Európai Unió és a kétoldalú megállapodások keretében a közösség egyes tagjai – ez a rész 51 milliárd euró – azonban még az Egyesült Államoknál is nagyobb terhet viselnek. Az EU az Európai Beruházási Bank (EIB), az Európai Békekeret (EPF) és a tagjelölt országok számára forrást biztosító Makroszintű Pénzügyi Támogatás (MFA) révén ugyanis 2023 októberéig 97,1 milliárd euró segélyt, támogatást, hitelt ítélt meg Ukrajnának. Az uniós intézményeken keresztül egyébként Magyarország 990 millió euróval járult hozzá Ukrajna támogatásához, ami a GDP arányában (0,603) kétszerese az Egyesült Államokénak (0,3 százalék).

„Az európaiak tehát együttvéve nagyobb áldozatot hoztak eddig Amerika proxy háborújának folytatásáért, Ukrajna megmentéséért és Oroszország megfékezéséért. Az európai áldozatvállalás még komolyabbnak tűnik, ha mindehhez hozzávesszük, hogy az EU GDP-je alig kétharmada az Egyesült Államokénak”

A támogatások csökkenése, a mind érezhetőbb vonakodás persze messze nem csupán az ellentámadás kifulladása, az orosz ellenállás kipukkadásának elmaradása miatti kiábrándulással magyarázható. Egyrészt természetes dolog, hogy a nyugati társadalmakban ennyi idő után jelentkezik a háborús fáradtság, a kiállás csökken. Mint ahogy az is érthető, hogy a készletek is szép lassan kiürültek. Addig lelkesen adakozott mindenki, amíg a régi készletek kisöpréséről volt szó. Ráadásul a legtöbben azzal számoltak, hogy ezek helyett kedvezményes áron kapnak modern fegyvereket. Dörzsölte a kezét a hadiipari lobbi is, csakhogy egy idő után kiderült, hogy a raktárakat kisöpörték, a kapacitás azonban nem elegendő ezek feltöltésére. S akkor még nem beszéltünk arról, hogy az ukrajnai háború mennyi fegyvert emészt fel. Jól illusztrálja a helyzetet, hogy Franciaország annyi, 20 ezer 155 milliméteres tüzérségi lőszert gyárt le évente, mint amennyit Ukrajna nagyjából két hét alatt elhasznál. A különösen Európában leépült hadiipar teljesítményének felpörgetéséhez idő, és persze pénz kell. Mint ahogy a jelenlegi kihívásokkal megbirkózni képtelen hadseregek képességeinek feljavításához is.

„Az európai államok ezért aztán közben azt is felismerték – az Egyesült Államok ezzel kezdettől tisztában volt -, hogy nem lehet mindent odaadni Ukrajnának, mindenek előtt a saját védelmi képességükkel kell törődni”

Az elmúlt két évben tehát egyértelműen kiderült, hogy Európa a jelenlegi állapotában nemcsak az ukrajnaihoz hasonló kiterjedt háború katonai támogatására, hanem még a finanszírozására is képtelen. Pontosabban ez utóbbira azért képes, ám hosszú távon csak a saját gyengülése árán. Persze, mondhatjuk, hogy ott van az Egyesült Államok, amelynek védelmi kapacitásai messze felülmúlják az európai képességeket. Csakhogy Washingtonnak esze ágában sincs kiüríteni a raktárait, ráadásul a világban több konfliktusban is érdekelt. Például a háborúvá szélesedett, és az egész térségre kiterjedő eszkalációval fenyegető közel-keletiben. A palesztin-izraeli szembenállás fellángolása végképp nem hiányzott Ukrajnának, hiszen nemcsak a figyelmet tereli el a saját háborújáról, de az anyagi és fegyveres támogatást is megosztja. Kijev rémálma, ha emellett még több konfliktus is kiéleződik, hiszen az végképp a háttérbe szorítaná az Oroszországgal vívott háborúját.

„Ukrajna tehát nehéz helyzetben van. Az elmúlt majd’ két év ugyanis rádöbbentette a Nyugatot arra, hogy nem képes a háború hosszú távú finanszírozására. Ez a felismerés a többi, fent említett okkal tetézve a különböző országokban belpolitikai megosztottsághoz vezet, ami aztán érezhetően gyengíti a kiállást”

A háború folytatására a legnagyobb hatással az amerikai támogatások befagyása lehet. Az ukrán kérdés az elnökválasztási kampány előjátékaként a demokraták és a republikánusok vitáinak középpontjába került. Hiába próbálta Joe Biden egy 106 milliárdos csomagban az izraeli támogatásokkal és a mexikói határ védelmének megerősítésével összevonva áterőltetni a Kijevnek szánt 61 milliárdot, eddig a republikánusok nem engedtek. Az alkudozás tovább folyik, és van esély a kompromisszumra, hiszen Trumpék sem szeretnék, ha Ukrajna összeomlana, és Oroszország pozíciói túlságosan megerősödnének.

Abban egyetértés van, hogy hosszú távon Moszkva gyengítése a cél, a vita legfeljebb ennek módszere kapcsán van. Az idő azonban vészesen fogy, és hiába kényszeríti az élet mellett immár az amerikai tanácsadók is a védekező stratégiára Ukrajnát, fegyver és lőszer ehhez is kell. Az élőerőről nem is beszélve, de ezt Amerika egyelőre mindenképp Kijevre bízná. Ukrajna fenntartását, és a háború finanszírozását azonban Washington egyre inkább Európára terhelné. Amennyiben Donald Trump győz a választásokon akkor ez radikális módon jelenne meg, de Joe Biden is jelezte, hogy az eddigieknél kisebb mértékben tudja a jövőben támogatni Ukrajnát. Ez az amerikai hadiipari lobbit hizlaló modell várhatóan azért megpuhítja majd a republikánusokat is, és Washington sem marad ki azért Ukrajna további támogatásából.

„Ezzel a helyzettel az európaiak is egyre inkább tisztában vannak, ezért az Európai Unió várhatóan mindenképpen keresztül veri a 2027-ig szóló 50 milliárd eurós keret elfogadását”

Ennek érdekében a Politico szerint a magyar mellett a német kormány felé is engedményt tettek, amely azt szeretné, hogy a természetbeni hozzájárulások elismerésével gyakorlatilag beszámítsák a kétoldalúan küldött eszközöket.

A segélycsomag odaítélésével kapcsolatos belső nézeteltérések közepette ráadásul kidolgozták a katonai szállítások finanszírozásának új mechanizmusát is. Az Európai Unió új, 20 milliárd eurós alapot hozhat létre az Ukrajnának nyújtandó további katonai támogatásra. Ez a legújabb verzió szerint tovább puhult, az uniós tagállamok egy kifejezetten Ukrajnának szánt alzsebet hoznának létre az Európai Békekereten belül.

Az alap várhatóan 6,5 milliárdot vesz fel az Európai Békealap eszközeiből, és 2024 és 2027 között évente legfeljebb 5 milliárd eurót különít el. A tagországok ebből kompenzációt kaphatnak drónok, légvédelmi rakéták és lőszerek Ukrajnának történő szállításáért. A pénzkeret egy részét az ukrán hadsereg katonai kiképzési programjára fordítják. A tervezet szerint az alap már 2024-ben összesen 7,5 milliárd euró kompenzációt ajánlhat fel. Az alap létrehozásának akadálya lehet, hogy ebben a kérdésben az uniós országok egyhangú döntésére van szükség, amelynek egyeztetése és elfogadása hetekig is eltarthat.

„A háború korai szakaszában egyébként Európa nagyarányú uniós forrásokat kezdett felhasználni a halálos katonai segélyek kifizetésére a blokk Európai Békealapján keresztül”

Ez a konstrukció egy éven át sikeresnek bizonyult, 5,5 milliárd eurót fizettek vissza így azoknak a tagállamoknak, amelyek nagyrészt meglévő fegyver-, lőszer-, tank- és légvédelmi rakétakészleteikből szállítottak Kijevnek. A békeidőre tervezett keretet az Ukrajna elleni orosz invázió óta két részletben nagyjából megduplázták és eddig hétszer térítettek belőle szállításokat uniós tagállamokból Ukrajnába, de más országokba vitt eszközökre is jutott belőle.

„De kétoldalú alapon is egyre több ország jelenti be a támogatás növelését”

A németek az év első napjaiban jelentették be, hogy megduplázva az eddigi támogatást, a 2024-es évben összesen több mint 7 milliárd euró értékben adnak át katonai eszközöket Ukrajnának. De jelentős, 2,5 milliárd eurós támogatásról biztosította Ukrajnát Hollandia is. A franciák negyven új SCALP nagy hatótávolságú rakétát, és több száz bombát adnak át a kijevi kormánynak. Megnyitották a pénztárcájukat a britek is. London 2,5 milliárd font értékű katonai segélycsomagot adott Kijevnek, ami a legnagyobb összegű támogatás, amelyben az Egyesült Királyság a teljes körű háború kezdete óta Ukrajnát részesítette. Közben folyik az ötletelés. Egyre több szó esik arról, hogy Ukrajna megsegítésére használnák fel a lefoglalt orosz javakat, az észt kormányfő, Kaja Kallas pedig arra szólította fel a szövetségeseit, hogy évente a GDP 0,25 százalékát ajánlják fel Ukrajna megsegítésére. A Kijevet támogató Ramstein csoport 50 tagját tekintve ez 120 milliárd eurót jelentene. De felgyorsult a NATO tagság helyett cserébe Kijevnek biztonsági garanciákat adó kétoldalú megállapodások tető alá hozása is. A sort nem meglepő módon az Ukrajna mellett a belpolitikai problémák mellett is az egyik leghangosabban kiálló Nagy-Britannia nyitotta meg, és februárban ennek aláírására utazik Kijevbe Emmanuel Macron francia elnök is.

„Egyre inkább kirajzolódik tehát, hogy Ukrajna támogatása Európára hárul, a háború fenntartásához szükséges fegyvereket pedig az európai hadi ipar felpörgéséig egyre inkább uniós pénzből fizetve Amerika adja majd”

Az európai politikai elit jobb híján lenyeli ezt a békát, és mint a davosi találkozón elhangzott nyilatkozatok is mutatják, elkötelezett Ukrajna segítése és hitelezése, a háború folytatása mellett. Egyelőre legalábbis. Mert nem lehet tudni, hogy az európai társadalmak tűrőképessége, a szociális háló gyengülése, a növekvő gazdasági gondok ezt meddig engedik. Jó példa erre a legutóbbi holland választások eredménye, ahol Gert Wilders nemcsak a migráció visszaszorításával, hanem Ukrajna támogatásának csökkentésével is kampányolt. De egyre feszültebb a helyzet Németországban is, ahol a gazdák és más szektorok dolgozóinak tiltakozása jelzi, hogy a jelenlegi gazdasági helyzetben növekszik a háború támogatásával szembeni ellenérzés is. Persze, azért meg kell jegyezni, hogy Ukrajna támogatásának kérdésében akkor sem történne lényeges változás, ha bukna a jelenlegi koalíció, és a kereszténydemokraták vennék vissza az ország irányítását. Ebből is látszik, hogy Kijev tárgyalóasztalhoz ültetése a frontok helyzetének alakulása mellett alapvetően a Fehér Ház akaratától függ, az európaiaknak ebbe nincs sok beleszólásuk.

„A kérdés inkább az, hogy a társadalmak tűrőképessége mekkora”

Ezt is meg lehet azonban oldani, például az orosz veszély napokban tapasztalható felnagyításával, a társadalom világháborúval riogatásával. Ráadásul a Putyin-veszély csúcsra járatásával – ebben a német média teljes mértékben lojális partner – nemcsak az Ukrajna melletti elkötelezettséget lehet erősíteni, de a növekvő belső problémákról, a tiltakozásokról is el lehet időlegesen terelni a figyelmet. Az Ukrajna melletti egyértelmű kiállást azonban még az emellett talán leginkább elkötelezett Lengyelországban is gyengíti az ukrán mezőgazdasági termékek dömpingszerű megjelenése, és az ukrán szállítóknak adott uniós kedvezmények. Az európai eliteknek tehát egyre inkább meg kell küzdeniük a háborús fáradtsággal, és annak a következményeivel is, hogy az elhibázott politika következtében a háború gazdasági frontján egyelőre Oroszországgal szemben vesztésre állnak.

„Nem meglepő, hogy ebben a helyzetben megnövekedett a feszültség az egyes országok között is”

Amilyen könnyen lenyelték például a németek, hogy Amerika egyre inkább rájuk terheli a háború pénzügyi terheit, annyira felháborodtak az európai támogatásokon belüli aránytalanságokon. Részben a belpolitikai elégedetlenséget is csökkentendő, Olaf Scholz szóvá tette az uniós tagállamok nem tesznek eleget Ukrajna támogatásáért. Ezzel áttételesen Macront és a nagyjából félmillárdos összeggel Németország mögött messze elmaradó Franciaországot bírálta, amelynek segítsége eltörpül Németországé mellett. Erre a felvetésre mintegy rácsatlakozva az Európai Külügyi Szolgálat pénzügyi vizsgálatot indított annak megállapítására, hogy az unió országai mennyi fegyvert ígértek, és mennyit adtak át ténylegesen Kijevnek. De jött a kvázi válasz is, hiszen a francia Thierry Breton, a belső piacért felelős biztos egyenesen Olaf Scholz német kancellárt kritizálta, amiért a pénzt nem Brüsszel közvetítésével, az Európai Békealap révén ajánlotta fel a megtámadott országnak.

„Bár az Egyesült Államok most a belső ügyeivel és Izraellel van elfoglalva, Brüsszelben továbbra is háborús pszichózis uralkodik. Ukrajna kezét tehát némi elbizonytalanodás után azért 2024-ben sem engedi el a Nyugat”

Ez a kiállás azonban legfeljebb arra elegendő, hogy Ukrajna ne szenvedjen súlyos vereséget. A győzelemhez kevés. Ezért aztán az a jövő zenéje, hogy a Nyugat ebben a helyzetben inkább a konfliktus befagyasztása felé tereli az eseményeket, vagy megpróbálja átvészelni a kritikus 2024-es évet, és időt nyerve a hadiipar felpörgetésére, valamint a politikai viharok lecsendesülésére, egy újabb, 2025-ös vagy későbbi ellentámadásra készíti fel Ukrajnát.

(A cikk eredetileg a Demokrata című hetilapban jelent meg, itt olvasható.)