Kezdőlap » Fókuszban » Egy orosz hazafi
Alekszander Szolzsenyicin 1994-ben látogatott újra Oroszországba #moszkvater

Egy orosz hazafi

Száz éve született  Alekszandr Szolzsenyicin

Alekszander Szolzsenyicin 1994-ben látogatott újra Oroszországba #moszkvater
Alekszandr Szolzsenyicin 1994-ben látogatott újra Oroszországba
Fotó:EUROPRESS/MICHAEL ESTAFIEV/AFP

Volt olyan időszak, amikor a viszonyulás Alekszandr Szolzsenyicinhez nem esztétikai, irodalmi, hanem ideológiai kérdés volt. Ennyi év után azonban már joggal merül fel a kérdés, hogy melyik Szolzsenyicinhez? A Gulag szigetvilág és az Iván Gyenyiszovics egy napja alkotója? A Nobel-díjas íróhoz? A hazájából kitoloncolt másként gondolkodóhoz? A politikai röpiratok, vitairatok szerzőjéhez, a kérlelhetetlen orosz hazafihoz?

Szolzsenyicin életművének megítélése ellentmondásos. Nagy művei és egymásnak sokszor gyökeresen ellentmondó gondolkodói kísérletei mögött azonban van egy konstans elem, egy állandó arc: az oroszság. Saját oroszságát ő maga egyszerre tekinti politikai kinyilatkoztatásnak (ami legfőképp a kommunizmussal áll szemben), ideológiai kategóriának (ami a konzervativizmus „népi” válfaját teszi a hierarchia csúcsára), morális küldetésnek (ami az individualizmus összes formáját kizárja), eszmei pozíciónak (ami mindenféle nyugatos szemlélet ellenpólusa) és történelmi szerepnek…

„Szolzsenyicin világképében az „oroszság” komplex önkép és alkotói szemlélet, politikai és ideológusi szerep. Amikor az orosz hazafiság jelentéséről, meggyalázásáról, vagy az orosz történelem tanulságairól beszél, utat mutat, hogyan találhatunk rá egy olyan egészséges hazafiságra, amely a közös szellemiségben gyökerezik, de nem kirekesztő, és új esélyt ígér… abban a világban, amely szerinte a vesztébe rohan

Szolzsenyicin nemzeti konzervativizmusa mára végképp félresöpörte Szaharov törékeny liberális alkotmányeszméit. Vitájuk még 1973-ban kezdődött.  Szolzsenyicin ekkor tette közzé a Szovjetunió vezéreihez írott híres-hírhedt levelét, ahol először fejti ki manifesztumformában az új Oroszország berendezésének elveit. Mint írja, „egy ilyen országot csak határozott nemzeti koncepció birtokában lehet kormányozni”, szemben a marxizmussal, mint nyugati és vallásellenes tannal. A vita eldőlt, Oroszország ezen az úton halad.

A teljesség igénye nélkül idézzük meg néhány klasszikussá vált mondatán keresztül a 100 éve született Alekszandr Szolzsenyicint, aki az orosz irodalom nagy klasszikusai közé emelkedett, de ahogy az Oroszországban már lenni szokott, több volt, mint író.

„Nem mindennek van neve. Némely jelenség a szavak valósága fölé emel
bennünket… A művészet segítségével néha – megvilágítva és röviden – az
elme számára felfoghatatlan kinyilatkoztatásokat kapunk.”

„A kommunistánál kártékonyabb és veszélyesebb embertípust még nem produkált a történelem. Cinizmusuk, szemtelenségük, hataloméhségük, gátlástalanságuk, rombolási hajlamuk, kultúra- és szellemellenességük elképzelhetetlen minden más, normális, azaz nem kommunista ember számára. A kommunista nem ismeri a szégyent, az emberi méltóságot, és fogalma sincs arról, amit a keresztény etika így nevez: lelkiismeret. A kommunista eltorzult lélek! Egészséges szellemű európai ember nem lehet kommunista! Nincs olyan vastag bőrt igénylő hazugság, amit egy kommunista szemrebbenés nélkül ki ne mondana, ha azt a mozgalom érdeke vagy az elvtársak szermélyes boldogulása így kívánja.”

„Csak addig van hatalmad az emberek felett, amíg nem veszel el tőlük mindent. De amint egy embert megfosztasz mindenétől, többé már nincs a hatalmadban – Ő ismét szabad.”

„A nyulaknak joguk van meghalni, de nincs joguk harcolni.”

„De mi a demokrácia? Kedvezés a durva többségnek. A többségnek kedvezni pedig azt jelenti, hogy a középszerhez igazodunk, egy alacsonyabb szinthez, , a magasba szökő törékeny szálakat pedig levágjuk. Száz vagy ezer tökfilkó jelöli ki az utat szavazatával a világos elméknek.”

„Minden párt eltorzítja a személyiséget is, és az igazságot is. Az ellenzék vezére nem azért bírálja a kormányt, mert valamiben csakugyan hibát követett el, hanem mert különben minek az ellenzék!”

„A szabadságunk azon alapszik, amit mások nem tudnak rólunk.”

„Nem a Birodalom tág határaihoz kell ragaszkodnunk, hanem szellemünk tisztaságához a megmaradt területen.”

„Ha akarjátok, itt helyben megmagyarázom, mi az élet lényege, mi az élet titka és értelme. Ne fussatok ábrándok után, ne törekedjetek címre, vagyonra! Évtizedek idegőrlő munkája kell ezek eléréséhez, s egyetlen éjszaka elrabolhatja tőletek. Őrizzétek meg fölényes egykedvűségeteket az élettel szemben, ne rettegjetek a bajoktól s ne sóvárogjatok a boldogság után, hisz úgyis mindegy: a keserűség nem tart örökké, s ami édes, az sem fenékig az. Örüljetek, ha nem fáztok, s ha éh és szomj nem gyötör benneteket, ha nincs megroppanva a gerincetek, ha lábatok járni, kezetek fogni, szemetek látni, fületek hallani képes – van-e még, akire irigykednetek kellene? Ne irigyeljetek másokat. Aki irigy, elsősorban önmagát emészti. Dörzsöljétek meg a szemetek, mossátok tisztára szíveteket, s becsüljétek, nagyon becsüljétek meg azokat, akik szeretnek benneteket, akik jószívvel vannak irántatok. Ne bántsátok, ne szidalmazzátok őket, ne váljatok el tőlük haragban, mert nem tudjátok, nem az lesz-e utolsó cselekedetek letartóztatástok előtt, s úgy is maradtok meg az ő emlékezetükben!”

„Az emberek mindig kapzsiak és gyakran gonoszok voltak. De amint megszólalt az estharang, és szava végigömlött a falu, a mező, az erdő felett, emlékeztette az embereket: ideje fölhagyni apró-cseprő földi dolgaikkal, hogy egy órácskára az öröklétnek szenteljék gondolataikat. Ez a harangszó, amely ma már csak egy régi dalban örződött meg számunkra, fölemelte az embereket; nem engedte, hogy négykézláb másszanak.”

„Alekszandr Szolzsenyicin 1918. december 11-én kozák értelmiségi családban született Kiszlovodszkban. A Rosztovi  Egyetemen matematikát és fizikát, majd irodalmat tanult. A II. világháborúban egy tüzérségi felderítőosztag parancsnokaként részt vett a frontharcokban. Egy gyermekkori barátjának írott, Sztálint bíráló levele miatt 1945-ben letartóztatták

Ezután 11 évet töltött börtönökben, munkatáborokban majd száműzetésben. Az első, korlátozottan szabadon töltött napja Sztálin halálának napja, de csak 1956-ban rehabilitálták. Ekkortól matematikát taníthatott. Hamarosan írással kezdett el foglalkozni. Kezdeti művei Oroszországban hamar népszerűek lettek.

Alekszander Szozsenyicin, az S 282-es fogoly a Gulágon, 1950-ben #moszkvater
Alekszandr Szolzsenyicin, az S 282-es fogoly a Gulagon, 1950-ben
Fotó:EUROPRESS/AFP/SPUTNIK

Szolzsenyicin saját gulagbeli élményeiből merítve írta meg igazán jelentős műveit, amelyek révén már életében klasszikussá vált. Első volt ezek sorában az Ivan Gyenyiszovics egy napja. Ezeket a szovjet kommunista kritika élesen bírálta, túlzott pesszimizmusra és a kommunizmust ért bírálataira hivatkozva. A ’60-as évek közepétől főképp külföldön jelentek meg írásai, melyek alapján szovjetellenesség vádjával 1969-ben kizárták a Szovjet Írószövetségből. A külföldön megjelent műveit a keleti blokkban, mint a szovjetellenes propaganda terjesztését látták mindössze, pedig világossá vált, hogy lerántja a leplet a munkatáborokról, amelyek foglyai között ártatlanul, hamis vádakkal, vagy politikai indítékból elítélt személyek is vannak a köztörvényes bűnelkövetők mellett.

Francois Mauriac javaslatára 1970-ben megkapta az irodalmi Nobel-díjat, de a díjátadásra nem utazott el, mert attól tartott, hogy nem térhet vissza hazájába.

Az 1973-ban írt, A GULAG szigetvilág  című regénye miatt megfosztották szovjet állampolgárságától és kiutasították az országból. A GULAG szigetvilág című művét a szocializmus és kommunizmus elleni pamfletnek nyilvánították. Az Írószövetség által kiadott nyilatkozat értelmében minden, a szovjet blokkhoz tartozó országban a Nobel-díj átadását szovjet-ellenes politikai megnyilvánulásnak kellett minősíteni, az írót kapitalista, imperialista pártinak, valamint fasisztának, sovinisztának és népellenesnek mondták ki.

1973-tól 1993-ig élt az Egyesült Államokban, a kanadai határhoz közeli Vermont államban, egy Cavendish nevű városka mellett, egy erdei házban. Később a „vermonti remete” nevet kapta, mivel nem nagyon kommunikált a külvilággal. Ennek egyik oka elmondása szerint, hogy nem érintette meg a legkevésbé sem az amerikai anyagias világ. Állampolgárságát 1990-ben kapta vissza, s 1994-ben  tért vissza Oroszországba. Abban a hitben ment haza, hogy részt vehet az orosz szellemi élet felrázásában. Végigutazta a kontinensnyi méretű országot és beszédeket mondott a dumában, de ezekre nem nagyon figyeltek fel.

Otthonában szívelégtelenség következtében halt meg 2008-ban, alig több mint négy hónappal kilencvenedik születésnapja előtt.

„Születésének 100. évfordulója alkalmából egyik legismertebb és legnépszerűbb kisregényéből, az Iván Gyenyiszovics egy napjából készítettek operát

A művet az író fia, Ignat Szolzsenyicin vezényletével pénteken mutatják be a moszkvai Nagyszínházban. Az opera zenéjét Alekszandr Csajkovkszij kortárs zeneszerző szerezte, a librettót is ő írta az örmény hegedűművésszel, zeneszerzővel, Georgij Iszákjánnal közösen.

Összeállította: Stier Gábor

1961-ben született külpolitikai újságíró, elemző, publicista. A Demokrata és a Magyar Hang hetilapok külpolitikai szakújságírója, a #moszkvater, a szláv világgal és a posztszovjet térséggel foglalkozó portál alapító főszerkesztője. Előtte 28 éven át a lap megszűnéséig a Magyar Nemzet konzervatív napilap munkatársa, 2000-től 2017-ig a külpolitikai rovat vezetője, majd a lap főmunkatársa. A lap utolsó moszkvai tudósítója. Érdeklődési területe a posztszovjet térség, emellett a globális folyamatok. Rendszeresen publikál külpolitikai folyóiratokban, írásai, interjúi időről időre megjelennek a közép- és kelet-európai sajtóban. A Putyin-rejtély (2000) című könyv szerzője, 2009-től a Valdaj Klub állandó tagja. A Metropolitan Egyetem kommunikáció szakának docense. A Tolsztoj Társaság a Magyar-Orosz Együttműködésért Egyesület elnökségének a tagja.