//„Egy doku nem lehet elfogult”
Sós Ágnes #moszkvater

„Egy doku nem lehet elfogult”

MEGOSZTÁS

Immár nyolcadik alkalommal jelentkezik a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál. A január 22-30 között zajló rangos esemény a tavalyi online vetítések után újításként többek között Egerben, Debrecenben, Székesfehérváron kívül még hét másik városban is elérhető lesz. Budapesten a Mammut mozitermébe várják az érdeklődőket a szervezők. Sós Ágnessel, a fesztivál alapítójával, igazgatójával beszélgettünk a kezdetekről, a mozizás élményéről, valamint arról, hogy miért fontos a posztszovjet dokumentumfilmek bemutatása.

Sós Ágnes #moszkvater
Sós Ágnes
Forrás:BIDF

– Idén 8. alkalommal rendezik meg a Budapest International Documentary Festivalt (BIDF). Az eseménynek Ön az alapító-igazgatója. Kérem, meséljen a kezdetekről, mi volt a létrehozásának az apropója? Jól gondolom, egy kicsit a saját gyermekeként tekint a fesztiválra? 

– Jómagam filmesként az utóbbi 15 évben rengeteg nemzetközi dokumentumfilm fesztiválon jártam. Ezekről hazatérve arra gondoltam, hogy nálunk is lenne igény egy magas színvonalú dokumentumfilm szemlére.

– Mit takar a magas színvonal kritériuma? 

– Nemzetközi filmek szerepelnek, sok versenyfilm van, nemzetközi zsűrivel, amely lehetőség szerint komoly pénzdíjakat oszt ki.  Meghívjuk a filmek alkotóit is, hogy lehetőséget biztosítsunk egy közönségtalálkozóra. Az első fesztivált Balogh Rita kolléganőmmel kezdtük el megszervezni. Aztán az élet úgy hozta, hogy én lettem a 2014-ben megrendezett első BIDF főszervezője.

– Megtalálta a feladat. 

– Valóban így történt. Nekem a személyes motivációm az volt a fesztivál tető alá hozásával, hogy Magyarországon is legyen – megjegyzem Európában utolsóként – egy ilyen szintű filmes esemény. Nagy boldogsággal tölt el, hogy az idén már 8. alkalommal tudjuk megrendezni.

– Elárulna egy-két technikai tudnivalót, milyen újításokkal készülnek idén? Tavaly kényszerből online rendezték meg a fesztivált, milyen tapasztalatuk volt ezzel kapcsolatban?

– Az online, vagy a hibrid megvalósulási formával kapcsolatban én alapvetően szkeptikus vagyok, annak ellenére, hogy a tavalyi rendezvény számunkra is kimagasló megtekintési számokat hozott. Az igazat megvallva, én drukkolok a mozi élményért, hogy azt mindenki személyesen élje át. Az idei újításunk, hogy nemcsak a fővárosban, hanem 10 vidéki helyszínen is lesznek vetítések.

– Térjünk rá a posztszovjet filmekre. A moszkvater.com olvasóinak külön érdekesség, hogy az új alkotások mellett ismét láthatóak lesznek olyan korábbi fesztivál filmek, mint a Putyin szemtanúi, vagy a Gorbacsov.mennyország (a két alkotásról szóló kritikánk itt és itt olvasható). Netán a korábbi jó tapasztalatok az oka, hogy a régióból származó filmek külön szekciót kapnak? 

– Először is rengeteg kimagasló alkotás érkezik a volt Szovjetunió utódállamaiból, s ezek mindig teltházasak. A másik ok, hogy szerintem kötelességünk megmutatni a térségből származó filmeket, mert az ottani alkotók többsége konkrétan az életét kockáztatja azért, hogy leforgathassák a filmjeiket. Például a grúz Színfalak című idei filmünkben egy színházi társulat küzd több mint harminc éve – a maga eszközeivel – a demokráciáért. (A Szabadság Színház megálmodói – rendezők, színészek, mecénások, ellenzéki vezetők, szabadon gondolkodók – azzal a szándékkal alapítják meg független színházukat, hogy szókimondó, az aktuális eseményekre reflektáló előadásokat mutassanak be, amelyeket nem darál be az állami cenzúra- a szerk.). A korábbi évekhez hasonlóan ismét van filmünk az ukrán-orosz konfliktusról is. Az idei programban a Krím-félsziget megszállása miatt az ottani edzőtermükből kiszoruló ukrán paraolimpikonok viszontagságairól szóló doku található, a Kitolt határok. Szintén idei, és nagyon megérintő alkotás az Ivanna jégbezárt élete. A filmben egy egyedülálló anya küzdelmeit láthatjuk, amint egy fürdőszobányi bodegában próbálja felnevelni a három gyermekét a tundrán (Ivanna egy az orosz sarkvidéken élő nomád nép, a nyenyecek tagja,  és a családja lakásaként valóban egy rénszarvasokkal vontatható bádogkabin szolgál – a szerk.). Végül a Jump – A nagy ugrást említeném, ami egy bájos film egy litván matróz sorsáról a hidegháború idejéből. Simas az életét kockáztatva konkrétan átugrik egy szovjet halászhajóról a közeli amerikai hadihajóra, de onnan visszaküldik a saját hajójára. A szökési kísérletért természetesen bebörtönzik. De mivel az amerikai sajtót bejárja ez a nem mindennapi szökési kísérlet, mozgalom indul az Egyesült Államokban a tengerész kiszabadítására. Annyit elárulhatok, szerencsésen alakult Simas sorsa. Összegzésképpen azt mondhatom, kiemelten fontos nekünk ez szekció. Azért elevenítjük fel a korábbi posztszovjet tematikájú mozikat a mostani versenyfilmek mellett, mert úgy gondoljuk, fontos beszélgetéseket tudunk elindítani mindezzel. Ugyanis ahogy említettem, a vetítések utáni szakmai programokat szervezünk, amelyek résztvevői lesznek többek között, Sz. Bíró Zoltán Oroszország-szakértő és Székely Árpád volt moszkvai nagykövet. Andrej Kucila is tiszteletét teszi nálunk, akinek a tavalyi fesztivál filmjét, a Sztriptíztáncos és a tábornok (filmről itt írtunk) újra levetítjük. Egyébként ő is emigrációba kényszerült, jelenleg Lengyelországban él, ahogy többen is a térségből kikerülő rendezők közül.

– Ha valaki a fesztivál eme szekciójának a programját böngészi, felvetődhet benne, hogy túlságosan egyoldalú narratívát közölnek a filmek. Jogos lehet ez kritika?  

– Úgy gondolom, itt az összefüggést abban kell keresni, hogy az alkotók világlátása megjelenik a műveikben, de ez így helyes. Én több ezer dokumentumfilm megtekintése után sem találkoztam olyan filmmel, amelyik azt állította volna, hogy például a jelenlegi kínai vezetés demokratikus. Csak hogy ne mindig az orosz rendszerrel példálózzunk. Itt jegyzem meg, hogy Kína szekció is van a fesztiválon. Nem tudok mondani olyan filmes alkotót, magamat is beleértve, aki ne lenne a szó klasszikus értelmében liberális és demokratikus érzelmű. Még nem találkoztam olyan költővel, zeneszerzővel, festővel, művésszel, aki a zsarnokságot éltette. Mi művészek így vagyunk bekötve, lételemünk a szabadság vágy. Visszatérve arra kérdésre, hogy mennyire egyoldalú egy-egy tényfeltáró doku, szerintem az alkotók rendelkeznek olyan intelligenciával és erkölcsi-, etikai integritással, hogy a filmjüket a lehetőségekhez képest a legobjektívebben készítsék el.

– Hogyan lehetséges ez, ha már maga a téma kiválasztása is szubjektív alapon történik?  

– Ez valóban így van, és egyszerű példával elmagyarázom, hogy miért nincs ezzel semmilyen probléma. Tegyük fel, én Önről készítenék egy filmet, már eleve rendelkezem egy prekoncepcióval. Mindig van egy viszonyulásom az alanyhoz. Vagy szeretem, vagy utálom, vagy csak simán érdekesnek találom. Mindenesetre a célom az, hogy ha van is prekoncepcióm, azt a közönségnek nem szabad éreznie. Neki kell levonnia a tanulságot. Ugyanis a nagyérdemű nem hülye, átjön neki, ha egy alkotás demagóg.

– Ezzel azt mondja, hogy a fesztiválon szereplő oknyomozó dokumentumfilmek megfelelően objektívek és nem manipulatív céllal készülnek?

– Kijelenthetem, hogy az fesztiválon bemutatott filmek, és nagyon remélem, hogy az általam készített alkotások sem esnek abba a csapdába, hogy előre ítélkezzenek. Helyette művészi módon mutatnak be egy-egy problémát, élethelyzetet. Persze azt sem zárom ki, hogy van olyan alkotó, aki tudatosan nem mutatja be a hatalomnak a narratíváját. Erre példa a cseh Vít Klusák, akinek a Babisról szóló filmjében szíve joga volt azt gondolni, hogy a cseh állami média rendelkezik annyi felülettel és pénzzel, hogy elmondja a saját történetét. Neki, mint rendezőnek a rendelkezésre álló szűk játékidő keretbe hadd ne kelljen betuszkolnia még azt is.

 

– Az idei filmes seregszemle szekciói között megtaláljuk „A bátor nőket”. Olyan kislányokról és hölgyekről készült alkotások kapnak itt helyet, akik lehetnek ellenállók, vagy csak szimplán mernek nagyot álmodni. Ezzel kapcsolatban mit szól a nemi szerepeknek a fejlett nyugati világban trenddé váló, egyre nagyobb mértékű felcserélődéséhez, sőt a nemiség átértékelődéséhez? Létezik-e gender propaganda?

 – Erre a kérdésre több minőségemben is tudnék válaszolni, mégis azt látom a legüdvözítőbbnek, ha nem mint a filmfesztivál szervezője válaszolok, hanem a személyes véleményemet közlöm. Szerintem nem kell félelemben élnie senkinek. Én legalábbis nem féltem a gyermekeimet, és nem érzékelem a gender propaganda erőszakos tendenciáit sem, ez utóbbi egyszerűen nem jut el az én köreimbe. Az lenne a jó, ha mi emberek megtanulnánk szeretni, elfogadni egymást, és nem állandóan a másik szexuális vonzalmával törődnénk.

– Végezetül, ha valamelyik olvasónk úgy dönt, hogy kilátogat az eseményre, viszont csak egy filmre tud eljutni, neki melyik posztszovjet témájú filmet tudná ajánlani?

– Ez nagyon nehéz kérdés, mert az alkotások annyira egyediek, hogy lehetetlen összevetni őket. Ha viszont olyat kellene mondanom, ami igazán megérintett, az az Ivanna jégbezárt élete, hiszen az extrém élethelyzete miatt, amiben él, ő egy igazi „bátor nő”.

Sós Ágnes Budapesten született, nemzetközi filmes körökben elismert rendező, saját dokumentumfilmjeinek producere, operatőre, forgatókönyvírója is. 1991. óta mintegy 20 hosszabb és ugyanennyi rövidebb dokumentumfilmet készített. Többször nyert fesztiváldíjakat hazájában és külföldön. Az HBO gyártásában készült „Láthatatlan húrok” című filmjét 2011-ben a Magyar Filmszemle fődíjával, a magyar filmkritikusok díjával, valamint számos külföldi díjjal jutalmazták. 2012-ben Balázs Béla díjjal is kitüntették. Szerelempatak című filmje (2014) is zajos sikert aratott. A 2014 óta évente megrendezésre kerülő Budapest International Documentary Festival társalapítója és igazgatója. A 2020-ban bemutatott Isteni kéz című filmnek a kreatív producere és forgatókönyvírója. Legújabb filmje a Tiszta sváb – az idei fesztiválon versenyen kívül szerepel –, ezt fiával, ifj. Petróczy Andrással közösen készítette.

A BIDF filmfesztivál január 22. és 30. között közel 50 filmmel és 200 vetítéssel jelentkezik. A  8. Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál alkotásait az dén nemcsak Budapesten, hanem országszerte, 10 nagyvárosban (Debrecen, Eger, Győr, Pécs, Szeged, Székesfehérvár, Szolnok, Szombathely, Veszprém, Zalaegerszeg) vetítik. 

A jegyvásárlás információ az alábbi linken elérhetőek.

MEGOSZTÁS

A Miskolci Egyetemen végeztem Politológa szakon. Több mint 10 éve dolgozok különböző minisztériumokban, jelenleg pályázat kezeléssel foglalkozok. Széleskörű ismeretségre és hasznos tapasztalatokra tettem szert a külhoni magyar szervezetekkel való kapcsolattartásban. Angolul felsőfokon, franciául pedig alapfokon beszélek. Történelmi és politikai témákban sokat olvasok, főleg angol nyelven. A politológián belül a biztonság- és geopolitika érdekel, kiemelten a posztszovjet térség és az Egyesült Államok. De szívesen írok recenziót könyvekről, filmekről, sorozatokról, valamint a sport és a politika kapcsolatáról. Eddig részt vettem több újságíró gyakornoki képzésben, és szeretnék szintet lépni.