//Elkerülhetetlen Moszkva és Ankara ütközése?
Recep Tayyip Erdogan és Vlagyimir Putyin találkozója Moszkvában 2020. március 5-én #moszkvater

Elkerülhetetlen Moszkva és Ankara ütközése?

MEGOSZTÁS

Oroszország befolyása a globális porondon lassan erősebb lesz, mint közvetlen környezetében. Az úgynevezett posztszovjet térségben a pozíciói megtartásáért ma már a Nyugat mellett az egyre aktívabb Törökországgal, de gazdasági értelemben Kínával is meg kell küzdenie. Hogyan birkózik meg e kihívással a Kreml? Érzi-e az orosz elit és a diplomácia, hogy ma már minden egyes pozícióért meg kell küzdenie? Milyen új módszerek és eszközök szükségeltetnek ehhez? Erről beszélgettünk Oleg Bondarenko moszkvai politológussal, a Progresszív Politikáért Alapítvány igazgatójával.

Recep Tayyip Erdogan és Vlagyimir Putyin találkozója Moszkvában 2020. március 5-én #moszkvater
Recep Tayyip Erdogan és Vlagyimir Putyin találkozója Moszkvában 2020. március 5-én
Fotó:EUROPRESS/Sergey Guneev/Sputnik/AFP

– A posztszovjet térség függetlenné válásuk 30. évfordulóját ünneplő országainak sorában a napokban Moldova következett, amely a nyáron tartott elnökválasztás után éles fordulatot vett nyugatra. A mostani évfordulót is az Oroszországtól távolodás jegyében tartották. Úgy tűnik, Moszkva ezzel újabb országot vesztett el. Igaz, ezúttal egy kevésbé fontosat…

– Oroszország számára a posztszovjet térségben minden ország fontos, Moldovát pedig úgymond már nem először veszíti el Moszkva. Sajnos, azt kell mondanom, hogy már nem újdonság, hogy Oroszország befolyása csökken a régióban.

– Mondhatjuk, hogy ez már trend?

– Sajnos, e térvesztéshez már hozzászokhattunk.

– S mi ennek a fő oka?

– Mindenek előtt az, hogy az orosz vezetés nem rendszerben gondolkodik a térségben. Hol a személyes szimpátiára, kapcsolatokra építi a kapcsolatokat, hol pedig az éppen adott hatalommal próbál jó viszonyt ápolni. Hiányzik az egészből az átgondoltság, a stratégiai megközelítés. A Moszkvához lojális erők pedig egymás után veszítenek.

– Vegyük Moldovát! Hol hibázott ezúttal a Kreml?

– Itt nagyon egyszerű a helyzet. A Kreml azt az Igor Dodont támogatta az elnökválasztáson Maia Sanduval szemben, aki teljesen alkalmatlan, népszerűtlen, lavírozó politikus. Mondhatnám azt is, hogy Viktor Janukovics rosszabb kiadásban, aki Putyint próbálta eljátszani Moldovában. De Putyint nem kell megpróbálni utánozni, különösen nem Moldovában.

– Ennyi lenne az egész? Nem gondolja, hogy a Kremlnek többet kellene tennie befolyása megtartásáért? Már csak azért is, mert ezek a társadalmak változnak, így a moldáv is. Döntő jelentősége volt például annak, hogy immár a moldávok döntő többség nyugaton dolgozik…

– Igen, de én ennél is fontosabbnak nevezném, hogy már itt is érezhetőn megerősödött a török hatás. Törökország az egész térségben egyre komolyabb játékossá válik. Én ezt most lényegesebbnek tartom még adott esetben is, mint a román hatást. Aktívan és látványosan igyekszik a partnerévé tenni Moldovát, és ehhez komoly befektetésekkel, infrastrukturális beruházásokkal, Gagauziában oktatási programokkal, diákcserével, stadionépítéssel kövezi ki az utat.

Oleg Bondarenko #moszkvater
Oleg Bondarenko
Fotó:EUROPRESS/Eugene Odinokov/Sputnik

– S ha már Törökországnál tartunk, befolyásának látványos növekedését tapasztaljuk már egy ideje Közép-Ázsiában, a Kaukázusban, és most már Ukrajnában is. Ankara így egyszerre partnere és vetélytársa Moszkvának. Mint láttuk a karabahi konfliktus esetében is, ezt a helyzetet nem egyszerű megoldani. De meg lehet-e hosszú távon egyáltalán?

– Sehogy. Úgy gondolom, hogy Oroszország még háborúzni fog Törökországgal. Az ütközés kitolható, de elkerülhetetlen, hiszen Törökország egyértelműen egy ilyen konfliktus felé mozog. Ebben a helyzetben egyébként ismét felértékelődnek Oroszország számára a balkáni országok is. Igaz, ebben a konstellációban sem gondolkodik nagyon még senki.

– Hát igen, ez történelmi szembenállás…

– Így van, és Törökország az oszmán birodalmi újjászületés állapotában van. S mint tudjuk, érdekei mindig ütköztek az orosz birodalommal. Ha ez az újjászületés kemalista lenne, akkor más lenne a helyzet, de „Erdogan szultán” más úton jár. Ő a birodalmat akarja újjáéleszteni. Ez pedig nem lehet más, csakis a ellensége Oroszországnak.

– De a posztszovjet térséget tekintve Kínával kissé hasonló a helyzet, mint Oroszországgal. Globális és geopolitikai értelemben a Nyugattal szemben partnere Oroszországnak, ugyanakkor az érdekei ütköznek Közép-Ázsiától egészen Belaruszig. Van egyfajta verseny közöttük, még ha ezt eddig jól is kezelik. De mindig így lesz ez?

– Kína gazdasági téren növeli a befolyását. Nem látom a belátható jövőben az esélyét annak, hogy Oroszországgal szemben agresszív külpolitikát folytasson. Ez más helyzet.

– S akkor nem beszéltünk még a Nyugatról, amely szintén komoly erőket mozgósít annak érdekében, hogy visszaszorítsa Oroszország befolyását a posztszovjet térségben. Most ugyan éppen Kína miatt valamelyes enyhülés tapasztalható, ám ettől ez a szembenállás fennáll, és újra erősödni fog. Ilyen kihívások közepette mennyire képes megőrizni a befolyását a posztszovjet térségben Oroszország?

– Hadd jegyezzem meg, hogy olyan, mint posztszovjet térség a korábbi értelemben már nem létezik. Vannak régiók, amelyekben egyik vagy másik regionális- vagy nagyhatalom dominál. Az egyik régióban – lásd Kaukázus és részben Közép-Ázsia – Törökország, a másikban, így Ukrajnában Amerika, míg a harmadikban, így a Baltikumban Európa dominál. De Közép-Ázsiában ott van Kína is, Belarusz pedig gazdasági értelemben Oroszországtól függ, politikailag azonban meglehetősen szuverén. S persze, mindenhol ott van Oroszország, ám egyértelműen és megkérdőjelezhetetlenül inkább csak Tádzsikisztánban dominál. De az úgynevezett orosz világnak vannak szigetei Chisinauban, Rigában, sőt még Kijevben is, de lényegében Oroszországtól függetlenül léteznek.

– De az Eurázsiai Gazdasági Uniót azért Oroszország uralja, nem?

– Hát, mondhatjuk ezt, de ennek az együttműködésnek nincs igazán ideológiája.

– Oroszországnak tehát aktívabbnak, hatékonyabbnak, és nem utolsó sorban vonzóbbnak kell lennie ahhoz, hogy megtartsa, illetve erősítse a befolyását e térségben. Egyfajta mágnesnek kell lennie. Ehhez képest a már említett moldávok nyugatra mennek dolgozni, a belaruszok pedig ezres nagyságrendben lengyel ösztöndíjat kapnak…

– Így van, de az, hogy Oroszország mennyire vonzó, az már elsősorban nem külpolitikai, hanem jóval inkább belpolitikai és gazdasági kérdés. Ezt orosz elitben kevesen értik. Bármilyen furcsán hangzik, de az elitben sokakból éppen a birodalmi gondolkodás hiányzik. Ez ideológiai értelemben még csak-csak megvan, ám dolgozni csak kevesen akarnak ennek gyakorlati megvalósításán.

– Éppen ezért globális értelemben Oroszország sikeresebb, mint az úgynevezett közel külföldön. De felfogja-e ezt az elit? Érdekli ez egyáltalán?

– Sajnos nem. Ez nem igazán fontos a számára.

– S a diplomácia?

– Nem igazán. Inkább csak reagál a történésekre. Sok tekintetben a diplomácia megragadt a régi szép időkben, amikor a befolyás ebben a térségben magától értetődött. S azt is kevesen értik, hogyan működik a soft power, a puha erő. A lényeg, hogy a mai kiélezett nemzetközi helyzetben a jelenleginél többet kell dolgozni a befolyás megtartásáért is. Még olyan helyeken is, mint a szomszédság.

MEGOSZTÁS

1961-ben született külpolitikai újságíró, elemző, publicista. A Demokrata és a Magyar Hang hetilapok külpolitikai szakújságírója, a #moszkvater, a szláv világgal és a posztszovjet térséggel foglalkozó portál alapító főszerkesztője. Előtte 28 éven át a lap megszűnéséig a Magyar Nemzet konzervatív napilap munkatársa, 2000-től 2017-ig a külpolitikai rovat vezetője, majd a lap főmunkatársa. A lap utolsó moszkvai tudósítója. Érdeklődési területe a posztszovjet térség, emellett a globális folyamatok. Rendszeresen publikál külpolitikai folyóiratokban, írásai, interjúi időről időre megjelennek a közép- és kelet-európai sajtóban. A Putyin-rejtély (2000) című könyv szerzője, 2009-től a Valdaj Klub állandó tagja. A Metropolitan Egyetem kommunikáció szakának docense. A Tolsztoj Társaság a Magyar-Orosz Együttműködésért Egyesület elnökségének a tagja.