„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”
Minszk egyik lakótelelepén vagyunk. Egy zajos, csillogó és nagyon kapitalista sztriptíz bárból megy haza a lakótelepi, a múltból itt ragad berendezésű kis kétszobás, nagyon szocialista lakásba az egyébként mérnök végzettségű táncos Anatol, ahol egy gyűlésre készülődve nagyapja öltözködik, felveszi kitüntetésekkel teli tábornoki egyenruháját. A múltban ragadt tábornok a veteránok helyi szervezetének irányításával tölti a mindennapjait, hazafias esszéket ír, úttörőket avat. Az unoka ezzel szemben nagyon is a mában él. Úgy tűnik, sztriptíztáncosként meg is találta a helyét a fogyasztói társadalomban, és egy saját erotikus színház megalapításáról álmodik.
„Nem is állhatnának távolabb egymástól, ám hiába látják teljesen másképp a világot, hiába vitatkoznak szinte mindenen, egymásra vannak utalva, de ami ennél is fontosabb, összeköti őket a szeretet”
A 2007-ben a Belarusz Állami Egyetem nemzetközi újságíró szakán diplomázott, majd két évvel később a minszki Belorusz Képzőművészeti Akadémiát is elvégező, azóta számtalan nyugati projektben, oktatási programban résztvevő, fesztiválokon díjakat nyerő rendező Andrej Kucila erre az ellentétre építi a filmjét.
„Egymást váltják e két világot illusztráló snittek, mintegy aláfestésül a nagyapa és az unoka beszélgetéseihez”
Többször feltűnnek a Minszk utcáin feltehetően a parádéra vonuló tankok, a televízióban Lukasenko elnök a veteránok előtt arról beszél, hogy a Nyugat el akarja rabolni a második világháborúban aratott győzelmet, a világ történelmi fordulóponthoz érkezett és új veszélyek leselkednek. A győzelmi emlékművet az ünnepre mossák. A fiatalok a nagyapa irányításával menetelnek, majd tábornok a hazafias nevelésről beszél az épp felavatott úttörőknek.
„Az ezekkel párhuzamos snitteken a kigyúrt testű unoka úttörő vagy cowboy jelmezben lejti a táncot a hölgyeknek, vagy a Miss America számra felfűzött műsor részleteit beszéli meg”
Aztán a nagyapa és az unoka beszélgetnek a szegényes konyhában. Az egyik arról beszél, hogy nem tud keveset dolgozni, a munka élteti, méghozzá a közösségért munkálkodás. Ostorozza az egoizmust, nem érti, hogy az unoka miért beszél olyan hosszan telefonon, mikor az utasítást két perc alatt ki lehet adni, miközben a telken ülteti a krumplit, almakompótot rak el, addig a másik azt magyarázza, hogy a munka az nem rabszolgaság, és saját vállalkozást alapított, ahol nincs főnöke és nem hajlandó a megszokások rabjaként élni.
„Aztán csendben eltűnik a két világ, a két generáció közötti különbség a temetőben a nagymama sírjánál, a kórházban, vagy amikor a nagyapa megnézi a színházban a darabot, amelyben az unokája is fellép”
A filmben azonban legalább olyan fontosak és kifejezőek a képek, mint a szavak. Sőt! Nem véletlenül nyert több fesztiválon is díjat, Kucila ehhez nagyon ért. A sztriptíztáncos és a tábornok című filmjét már csak ezért is érdemes megnézni, hiszen a képek önmagukért beszélnek. Ha valaki a mai Belaruszról akar képet nyerni, a filmben megtalálja, még ha kicsit egyoldalúan és az elő-előtűnő tankokkal szájbarágósan is. Sokkal érdekesebb azonban a két szereplő közötti, szeretettel vegyes vibrálás, a két egymással szöges ellentétben álló világ közötti finom egyensúlyozás bemutatása.
(A fesztivál programja idén online tekinthető meg a bidf.hu linken, méghozzá egy mozijegy áránál kevesebbért. A sztriptíztáncos és a tábornok című film bemutatója március 6-án 18 órakor lesz, és a fesztivál végéig, 10-ig tekinthető meg.)
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2026 - #moszkvater