Láthatóak eddig láthatatlan filmek. Díjnyertes filmalkotásokat tesz elérhetővé a Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál. Ezúttal a világ legkritikusabb propagandafilmjét mutatjuk be. A történet 1999. december 31-én kezdődik, amikor Oroszország megtudja, ki lett az új elnöke. A film dokumentarista vallomásokon nyugszik, amelyek beszámolnak az „örökösödési hadművelet” okairól és következményeiről.
Vitalij Manszkij Putyin szemtanúi című dokumentumfilmjét még a 2018-as londoni filmfesztiválon mutatták be. A rendező 1963-ban született Lvovban. A Színművészeti Főiskola rendezői szakának elvégzése után 1990-ben az Összoroszországi Filmművészeti Egyetemen tett mestervizsgát. Dolgozott az orosz közszolgálati televíziónak, volt a Ren Tv producere, és forgatott egy sor dokumentumfilmet, amelyekkel Európa filmfesztiváljain számos sikert aratott. Putyin kampánystábjának 1999-től volt a vezető rendezője és operatőre volt.
„A Putyin szemtanúi című film a jelenlegi orosz elnök hatalomra kerüléséről szól. Az 1999 és 2001 közötti archív felvételeket maga Manszkij kommentálja”
Minden Borisz Jelcin 1999. december 31-i bejelentésével kezdődik. Oroszország első elnöke a közszolgálati ORT csatornán bejelenti, hogy nyugállományba vonul, és ideiglenes helyettese Vlagyimir Putyin lesz. Láthatjuk a filmben Putyin teljes kampánystábját már a választások eredményének várása közben, valamint Borisz Jelcin családja körében, ahol pezsgőbontással ünneplik Putyin győzelmét. Naina Jelcina ezután megjegyzi a forgatócsoportnak:
„Higgyék el, a férjem rossz utódot nem választott”
Később képek sora mutatja be Putyin csapatát, Manszkij pátoszos narrátorkodásával. A rendező elmondja, hogy Dmitrij Medvegyeven kívül már senki nincs az egykori csapatból Putyin mellett. Anatolij Csubajsz, Borisz Nyemcov, a volt miniszterelnök Mihail Kaszjanov, a politikai elemző Gleb Pavlovszkij, az ORT igazgatónője Kszenyija Ponomarjova és a médiaguru Mihail Leszin mindannyian Putyin kritikusai lettek, ezért kikerültek a hatalomból.
Putyin szemtanúi from BIDF on Vimeo.
Valahogy olyan érzésem volt a film nézése közben, mintha Manszkij megvilágosult volna azóta, hogy Putyin reklámfotósa volt. Megpróbált belerúgni Putyinba? Lehet… De attól, aki szolgálatkészen loholt évekig az elnök után a propagandafilmek készítése közben mindenhová – értsd úgy, hogy csak a vécén ülve nem filmezte – attól ez nem túl hiteles. Putyin a fürdőben, Putyin meglátogatja az osztályfőnökét, Putyin az irodában. Most meg… én megmondtam… én már akkor tudtam… Ugyan…
„Manszkij ellenzékben érzi magát, de ez sem hiteles. Ahogy Putyin ellenzéke sem. Ez nem az az ellenzék, amelyikben nagyon hinni lehet. Évekig pucoltuk a cár csizmáját, de rájöttünk, hogy tévedtünk és most inkább sírunk?”
A rendező Jelcinen keresztül azt akarja bemutatni, hogy mekkorát csalódtak az emberek Putyinban. Jelcin hiába várja Putyin hívását a választások után, Putyin új szöveggel visszahozta a szovjet himnuszt és a többi… Mintha a rendező legnagyobb baja a himnusz lenne. Vagy Manszkij csak párhuzamot akart vonni Jelcin és Putyin között? Márhogy mára Putyin is megöregedett. Lehet. Csak azt ne felejtsük el, hogy nemcsak fizikailag, de szellemileg is nagyságrendekkel jobban tartja magát Jelcinnél.
Nem esik szó a majdnem két órás filmben arról, hogy mit és hogyan kéne csinálnia Putyinnak. Nem esik szó arról, hogy korlátozva van a sajtószabadság. Nem esik szó az ellenzékről. Semmiről nem esik szó, azon kívül, hogy Manszkij sajnálja azt az időt, amit Putyin mellett töltött. Ezt is elfogadom! De akkor indokolja meg…
Senkinek nem kell elfogadnia Putyin politikáját. De húsz évvel ezelőtt történtekre visszamutogatni nem túl elegáns. Pláne úgy, hogy megoldást nem nyújt Manszkij. Nem érti, hogy Putyin még mindig el tudja hitetni az ország nagy részével, hogy ő az egyedüli, aki elhozza Oroszország felemelkedését.
„Elfelejtette, hogy az orosz népnek még mindig kell egy „cár”, aki vezeti őket?”
A film záró képeiben Manszkij mutatja a riadt arcú, egyszerű és szegény embereket, akik mindannyian Putyin szemtanúi. Manszkij közösséget vállal velük, hiszen ő is Putyin szemtanújának tartja magát. Pedig nem az. Ő ugyanúgy a putyini rendszer kiszolgálója volt, és emiatt nem hiteles számomra. Az utólagos bűnbánat mindig erőltetett.
Emiatt számomra ez a film is az.
♦