//Döntő csata előtt az orosz-ukrán háború
„Aztán gyorsan kiderült, hogy nem eszik olyan forrón a kását, és a háború hetedik hetében sem nagyon körvonalazódik a béke” #moszkvater

Döntő csata előtt az orosz-ukrán háború

MEGOSZTÁS

A villámháborús tervek gyorsan összeomlottak, ám Moszkva még haderejének ötödét bevetve is elérheti politikai céljait, és megtörheti a Nyugat támogatását élvező Kijev ellenállását. A háború további alakulása szempontjából sorsdöntő lehet a Donbasszért folyó csata, amely a várható orosz győzelem esetén megváltoztathatja a hadműveletek dinamikáját, és közelebb hozhatja a békét.

„Aztán gyorsan kiderült, hogy nem eszik olyan forrón a kását, és a háború hetedik hetében sem nagyon körvonalazódik a béke” #moszkvater
„Aztán gyorsan kiderült, hogy nem eszik olyan forrón a kását, és a háború hetedik hetében sem nagyon körvonalazódik a béke”
Fotó:EUROPRESS/Genya SAVILOV/AFP

Az isztambuli orosz-ukrán béketárgyalások negyedik fordulója után egy pillanatra sokak számára úgy tűnhetett, hogy karnyújtásnyi közelségbe került a béke. A házigazda török külügyminiszter minden eddiginél nagyobb haladásról beszélt, az ukrán delegáció béketervvel állt elő, az orosz fél pedig bejelentette, hogy jelentősen csökkentik a katonai aktivitást Kijev és Csernyihiv térségében. Emellett a tárgyalás résztvevői meglebegtették Vlagyimir Putyin és Volodimir Zelenszkij találkozójának lehetőségét is.

„Aztán gyorsan kiderült, hogy nem eszik olyan forrón a kását, és a háború hetedik hetében sem nagyon körvonalazódik a béke”

Egy háborúban eleve nem szokás, hogy a felek félidőben békét kötnek. Ezt általában kikényszerítik. Ennek adott esetben két módja van. Ha a megtámadott fél visszaveri az agresszor előrenyomulását, ellentámadásba megy át, vagy legalábbis hosszú, egy idő után vállalhatatlan állóháborúra kényszeríti ellenfelét. A másik, az erőviszonyokat nézve reálisabb forgatókönyv, hogy az orosz csapatok megtörik a vártnál nagyobb ukrán ellenállást, és Kijev számára nem marad más választás, mint a kapituláció.

De ne szaladjunk ennyire előre, maradjunk inkább a Minszkből Isztambulba áthelyezett béketárgyalásoknál. A helyszín megváltozása egyáltalán nem elfogadhatatlan Moszkva számára, ám azért egyértelműen Kijev sikereként könyvelhető el. No, és természetesen az egyre aktívabb török diplomáciáé, amely számára komoly presztízs növekedést hozna, ha a közvetítésével születne meg a béke Ukrajnában. Ezért aztán Isztambul mindent megtesz azért, hogy előre vigye a tárgyalásokat, és eme erőfeszítéseinek jegyében érthető módon a valós helyzetnél optimistábban kommunikálja az álláspontok közeledését is.

„Az egyértelmű eredménynek tekinthető, hogy az ukrán fél immár konkrét javaslatokkal állt elő, és ebben elfogadja az ország jövőbeni semlegességét. Ukrajna szilárd biztonsági garanciákért cserébe vállalná a semlegességet és az atomfegyvermentes státuszt. Egészen pontosan azt, hogy nem lesz tagja semmilyen katonai szövetségnek, illetve nem hozhatnak létre a területén támaszpontokat külföldi országok”

A probléma a garanciával van, ugyanis Kijev ezt alapvetően a NATO tagországaival, és a kollektív védelemről szóló ötödik cikkelyhez hasonló képzeli el. Az egy dolog, hogy ez Moszkva számára elfogadhatatlan, de az amerikaiaknak és a briteknek sem nagyon fűlik a foguk ehhez. (Azóta az ukránok már módosítottak is a tervezeten, és a Krímre a garancia nem vonatkozna, ez a kérdés ugyanúgy nyitva maradna, és követelhetnék a visszatérését.) A Krím és a Donbassz státusát az Isztambulban bemutatott elképzelés szerint a jelenlegi állapotban 15 évre befagyasztanák, és ez idő alatt a felek megállapodnának arról, mi is legyen a végső megoldás. Kijev elképzelései szerint bármilyen megállapodás előfeltétele a teljes körű tűzszünet elrendelése, a vitás kérdésekről népszavazást tartanának, és ehhez e logika alapján az orosz csapatoknak a két ominózus régió kivételével ki is kellene vonulniuk Ukrajnából. Egyik feltétel sem tűnik jelenleg életszerűnek, arról már nem is beszélve, hogy az ukrán javaslatban egy szó sem esik a demilitarizációról, a nácimentesítésről, vagy az orosz nyelv státusáról.

Moszkva ebbe aligha mehet bele. A közben a hatalom mögé felsorakozott – Vlagyimir Putyin népszerűsége a februári 71 százalékról márciusban a független felmérések szerint is 83 százalékra nőtt, a háború, pontosabban a „különleges műveletek” elfogadottsága 75 százalékos ­– orosz társadalom már az isztambuli békülékeny hangulatot sem értette, az ukrán javaslatok elfogadása pedig biztos népharagot váltana ki. Logikusan merülne fel ugyanis a kérdés, hogy akkor mi szükség volt egyáltalán a háború elindítására, Ukrajna megtámadására.

„Az orosz lakosság is szívesen lezárná a háborút, de nem az ukrán feltételek alapján. Így sokan azt sem nagyon értik, hogy miért adta fel Moszkva a Kijev környéki frontokat. Még inkább elbizonytalanítják a jelenlegi lépések Ukrajna oroszajkú és orosz etnikumú polgárait”

Ők az elmúlt nyolc év Ukrajnájában is sokat szenvedtek, ennek ellenére a háborút, lakóhelyük elpusztulását a legkevésbé sem kívánták, az viszont már végképp elfogadhatatlan lenne számukra, ha Moszkva ott hagyná őket a háborútól frusztrált és oroszgyűlölővé vált ukránoknak. A Kreml tehát nem nagyon tehet mást, mint addig folytatja a háborút, amíg katonai értelemben ki nem kényszeríti politikai céljai elérését. Győzelemre van ítélve, ehhez pedig meg kell törni az ukrán ellenállást, sőt alighanem Ukrajna egy részének megszállásától sem tekinthet el.

Pedig alighanem nem ezt tervezték. A Kreml több jelből ítélve gyors lefolyású háborúval számolt. Abban bíztak, hogy a Kijevnél ledobott kommandósok az 1979-es kabuli forgatókönyvhöz hasonlóan három nap alatt megdöntik a hatalmat, feláll egy bábkormány, közben csapást mérnek a katonai infrastruktúrára, a lakosság ellenállását legyűrve ellenőrzésük alá vonják az ország stratégiai pontjait, Ukrajna elfogadja a semlegességet, a demilitarizációt, és ezzel lényegében megvalósul az úgynevezett nácimentesítés is.

„Ezekhez a villámháborús tervekhez igazították a támadó hadsereg létszámát és összetételét is”

Az ukrán hadsereg és a titkosszolgálat azonban felkészült egy ilyen típusú hatalomátvételre, amely a helyi és országos vezetés első két napban tapasztalt bizonytalankodását látva feltehetően ennek ellenére sikeres lehetett volna, ha hol segítve, hol kemény kézzel irányítva nem áll ott Zelenszijék mögött Amerika. De nemcsak úgy általában, hanem a kiképzői és a tanácsadói révén közvetlenül is. Kijev kommunikációs stratégiáját érezhetően most is értő amerikai szakértők alakítják, és a hadvezetés szintén számíthat nemcsak felderítési információkra, de hasznos tanácsokra is.

Bár a kijevi hatalomátvétel elmaradt, az orosz erők az első napokban ennek ellenére gyorsan haladtak előre. Gyorsan elérték Kijevet, és különösen délen volt dinamikus és hatékony az előrenyomulás. Nemsokára azonban kiderült, hogy az ellenállás nagyobb a vártnál, így az orosz erők a felőrlés és a kifárasztás taktikájára állt át, és immár szisztematikusan elkezdte rombolni a fegyver- és hadianyag raktárakat, a katonai célú üzemeket és az üzemanyag depókat is.  A nagyobb városok közül azonban csak Melitopolt és Herszont vonták ellenőrzésük alá, és elhúzódó városi harcokban a végéhez közeledik a Donbassz és a Krím szárazföldi összeköttetése miatt kiemelt stratégiai fontosságú Mariupol ostroma. Kijev, Harkiv vagy Mikolajiv azonban kemény diónak bizonyult, még a körbezárásuk sem fejeződött be, és az első számú célkitűzés, a Donbassz „felszabadítása” is lassan halad. Az orosz stratégák ezért most ide, a Donbasszra összpontosítanak.

(Az írás eredetilag a Demokrata című hetilapban jelent meg, a teljes cikket itt olvashatják.)

MEGOSZTÁS

1961-ben született külpolitikai újságíró, elemző, publicista. A Demokrata és a Magyar Hang hetilapok külpolitikai szakújságírója, a #moszkvater, a szláv világgal és a posztszovjet térséggel foglalkozó portál alapító főszerkesztője. Előtte 28 éven át a lap megszűnéséig a Magyar Nemzet konzervatív napilap munkatársa, 2000-től 2017-ig a külpolitikai rovat vezetője, majd a lap főmunkatársa. A lap utolsó moszkvai tudósítója. Érdeklődési területe a posztszovjet térség, emellett a globális folyamatok. Rendszeresen publikál külpolitikai folyóiratokban, írásai, interjúi időről időre megjelennek a közép- és kelet-európai sajtóban. A Putyin-rejtély (2000) című könyv szerzője, 2009-től a Valdaj Klub állandó tagja. A Metropolitan Egyetem kommunikáció szakának docense. A Tolsztoj Társaság a Magyar-Orosz Együttműködésért Egyesület elnökségének a tagja.