„Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van,
hanem oda, ahova majd érkezik.”

Burzsuj szórakozásból urizáló vad tivornya

MEGOSZTÁS

Leninnek és Brezsnyevnek az volt a halála előtt a kívánsága, hogy vigyék ki őket még egyszer vadászni. Ha lőni nem is fognak, legalább lássák, hogy esik el a vad. Ez a két kommunista vezető szenvedélyes vadász volt, míg a többiek számára inkább urizáló rongyrázás és vad tivornya. Show, amelyben volt minden, macskák nyúlbőrben, cirkuszi medvék és leitatott vaddisznók. Más szempontból viszont nagyon is fontosak voltak ezek a kiruccanások. Sokszor ugyanis itt születtek meg a politikai döntések.

„Lenin korábban is szeretett vadászni” V. Nikolsky festménye #moszkvater

„Lenin korábban is szeretett vadászni” V. Nikolsky festménye
Fotó:EUROPRESS/O. Ignatovich/Sputnik/AFP

A nagy cári vadászatok patinája már a 19. század végére érezhetően megkopott, 1917 után pedig ennek az „úri szórakozásnak” végképp befellegzett. A szovjet hatalom első vezetői inkább a szerénységükkel igyekeztek kitűnni, ami alapvetően meghatározta a viszonyulásukat a vadászathoz. Az egyik első dekrétumban Lenin teljesen be is tiltotta ezt a foglalkozást, mint ahogy a természetvédelmi területek, vadasparkok háztartási célú kihasználását is.

„Egyszóval, a vadászat, mint <burzsuj szórakozás> tiltott lett. A korábbiakkal ellentétben az egyszerű emberek sem tölthették így fel néha az éléskamrájukat. Az erdők lényegében bezárultak előttük is. A tiltott szenvedély azonban áttörte az ideológia falát is”

Jól mutatja ezt a Juzsnaja ohota című szakfolyóirat egyik, Lenin és Zinovjev titkos vadászatáról szóló 1924-es híre is. A razlivi természeti parkban jártak, amikor az erdész lecsapott a két „vadorzóra”. A finn munkásnak nézett elvtársakat az illegalitás éveiben Lenint itt, a híres razlivi „zöld sátorban” bújtató Jemeljanov közbelépése szabadította ki a szigorú erdész karmai közül. Néhány nap múlva Zinovjev ismét lebukott. Ekkor egy másik erdész csípte nyakon. A bolsevik vezető süketnémának tettette magát, mire az erdőkerülő káromkodva elengedte a „lökött fiatalembert”.

„Lenin korábban is szeretett vadászni”

A száműzetésben Susenszkojéban átélt vadászkalandjairól Nagyezsda Krupszkaja is megemlékezett. „Késő ősz volt, és már vékony jéghártya borította a Jenyiszejt, mikor nyulakért mentünk a szigetre. A nyulaknak a víz fogságában nincs hova menniük, így körbe-körbe szaladgálnak. Vlagyimir Iljics puskatussal annyi nyulat agyonütött, hogy a súlyuktól visszafelé megült a csónak. ” – idézte fel a vadászmorál szempontjából nem éppen pozitív történetet a bolsevik vezér társa. Máskor épp ellenkezőleg, vadásztársai és Krupszkaja is meglepődtek, hogy nem lőtt rá az előtte néhány méterre elsétáló rókára. „Nem volt szívem, olyan szép volt!” – jegyezte fel Lenin válaszát Krupszkaja.

„Az új <cári vadászatok> a múlt század ’20-as éveitől éledtek újra, mikor vidámabb lett az élet. Méghozzá speciális vadászgazdaságban”

Az egyik ilyen vadasparkot, a máig legismertebb Zavidovót az első „vörös tiszt” Kliment Vorosilov alapította. Mégpedig azon a helyen, amely népszerű vadászati területnek számított már a cári családok és a főrendek körében is.  Ma a 125 hektáros Zavidovo kiemelten védett természeti terület, amelynek a „nemzeti vagyon objektuma” státuszt adományozták, és a rendszerváltásig zárt terület volt. Több folyó keresztezi, a legnagyobbak a Jauza, a Lama és a Sosa. Az erdeiben 41-féle emlős él, rengeteg a víziállat és a hal. Az ENSZ értékelése szerint Zavidovo ma is a Föld egyik ökológiailag legtisztább vidéke.

„Itt engedte ki a gőzt a vadakra, madarakra lövöldözve eleinte csak a Vörös Hadsereg vezérkara, majd nemcsak a katonai, hanem a politikai elit is. Pihentek, pontosabban ide, Zavidovóba jártak vadászni és tivornyázni. A legtöbbször ide hozták később a külföldi vendégeket is”

Lenin is kedvelte ezt a vidéket, az 1920-as években gyakran ment vadászni, és szeretett ide járni a nagy tavaszi hajtásokra. A Sosa nevű faluban ma is áll az a kis ház, ahol általában megszállt. Még súlyos betegen is heti háromszor kimentek Gorkiból a fővadászával hajtani. Utolsó alkalommal három nappal a halála előtt, 1924. január 18-án hívatta Plesakovot. Mint az író Jurij Nyikityin erről beszámol, Vlagyimir Iljics kiült egy tolószékbe, és hallgatta, amint a kutyák elindulnak a nyúl után. Ahogy az ugatás újra a közelben hallatszott, Iljics szeme ugyanúgy csillogott, mint annak idején Susenszkojéban. Szeme villanásával irányította a vadászokat, hogy merre kerüljenek. Hazaérve azt beszélték meg, hogy hétfőn farkasra mennek. Erre azonban már nem kerülhetett sor.

„Sztálin nem rajongott Zavidovóért, és 1951-ben meg is szüntette az 1929-ben alapított katonai-vadász gazdaságot, majd a területet a kozlovi posztóüzemnek adományozta. A Generalisszimusz egyébként sem volt nagy vadász”

Nem is nagyon van róla kép vadászat közben. Az egyik ilyen ritka, még 1934-ben készült felvételen viccből a teremben ülők felé fordítja a puskát. Fekete humor volt, mert néhány év múlva e vadászat résztvevői közül is többeket kivégeztek. Utódja, Hruscsov úgy emlékezett Sztálinra, mint aki többször is visszautasította, hogy vadászni menjenek. Ha mégis kiment, a többiekkel ellentétben az idő nagy részét inkább a terített asztal mellett evés-ivással töltötte. Lekicsinylően beszélt Lenin vadász szenvedélyéről is. Kortársai, Vorosilov, Bugyonnij vagy Lakoba jobb lövők voltak, ám minden találatnál kórusban kiáltották, hogy Sztálin elvtárs ejtette el a vadat. Az ilyen kaukázusi vadászatok alkalmával a Vezér legidősebb fiát Jakovot általában a dácsán hagyták, ahol a gyerek a kolhoz teheneire lövöldözött.

„Közben a ’30-as évektől a Moszkva melletti Zavidovo is egyre csendesebb lett. A nagy vadászatokat távolabb, a Kárpátokban (Truszkavec), az Elbrusz körüli hegyi terepeken (Minyeralnyije Vodi) vagy a belarusz ősrengetegben (Belovezsszkaja Puscsa) tartották”

A legtöbbször Jagoda, Jezsov és Berija szervezte ezeket. A Kaukázus zárt területein medvére, vagy hegyi kecskére mentek, de Jezsov szeretett csak úgy üldögélni is, és órákig lövöldözött gyümölcsöskosarakra. Aztán jött a háború, és a vadak helyett az emberek egymást lőtték. A II. világháború után azonban rohamosan terjedtek ismét a zártkörű vadászatok. Már 1945 júniusában szerveznek Lettországban a köztársasági pártvezetés számára egy speciális szafarit, amelyen a megbízható elvtársak kilövési tilalom alá eső vadakra mehettek.

„Zavidovo presztízsét a szenvedélyes vadász Nyikita Hruscsov állította vissza. Döntés született több vadgazdaság létrehozásáról, és az etalon a másodvirágzását élő, <demilitarizált> Zavidovo lett”

Hruscsov tudományos kutatóintézetté fejlesztette és a szórakozás mellett a politikai tárgyalások nem hivatalos helyszínévé tette. Itt laza körülmények között ismerkedhetett tárgyalópartnereivel és az országos, vagy éppen nemzetközi szintű, fontosságú ügyekkel. Az első külföldi vendég itt Joszip Broz Tito volt. Aztán amikor 1956-ban a szovjet pártfőtitkár Anasztasz Mikojannal Jugoszláviában járt, a tárgyalások után Tito meghívta egy vadászatra. Hruscsovot lenyűgözte a jugoszláv vezető ereklyékkel díszített vadászkastélya, és hazaérve hasonlóval ajándékozta meg önmagát. Hamarosan a belarusz rengetegben lévő Viszkuliban felépítettek egy uráli gránittal és kaukázusi márvánnyal díszített „kiemelt állami objektumot”.

A „szovjet fővadász különvonaton utazott el a megnyitására, ahonnan az ősrengetegbe már két páncélozott ZISZ-100-as vitte. Az egyikben ült Hruscsov, míg a másikban a gépfegyveres őrség. A megnyitóhoz illően különleges volt a vadászat is. A főtitkár három lövéssel három vaddisznót terített le, amiért a hajtók fejenként 600 rubeles, akkor nagyon soknak számító prémiumot kaptak.

„Hruscsovnál több vadat máskor sem lőhetett egyik elvtársa sem”

A szocialista vezérek vadász szokásait jól jellemzi egy másik történet. Egyszer Alekszej Koszigin miniszterelnök a voronyezsi természetvédelmi területen akarta kipihenni magát, és rénszarvasra akart vadászni. A vadaspark igazgatója ez ellen tiltakozott, mondván, a szarvasok szelídek, szinte háziasítva vannak. A kormányfő erre csak annyit felelt, hogy még jobb is, hiszen így kevesebb gond lesz velük! Az igazgató csak kötötte az ebet a karóhoz, és a természetvédelmi területekre vonatkozó lenini dekrétumra emlékeztette Koszigint, mire ő miniszterelnökként cinikusan három napra felfüggesztette a bolsevik vezér rendeletét.

Szintén itt, a voronyezsi nemzeti parkban történt, hogy egyszer egy csapat tábornok érkezett és medvére akart vadászni. Az igazgató hiába magyarázta nekik, hogy ebben a régióban már vagy száz éve nem élnek medvék, a generálisok csak nem engedtek. Nem volt mit tenni, amíg a tábornokok a gőzben voltak, a helyi múzeumból hoztak egy medvebőrt, az egyik fiatal erdész pedig egy üveg vodkáért vállalta, hogy belebújik.

„Úgy beszélték meg, hogy amint a kutyák elkezdenek ugatni, kijön a hirtelen eszkábált barlangszerűségből, a hátsó két lábára áll, majd amikor a <hős> vadászok tüzet nyitnak – természetesen vaktölténnyel -, azonnal eldől. A katonákat ezután megetetik sült hússal, trófeaként pedig odaadják nekik a múzeumi medvebőrt”

Kezdetben minden a forgatókönyv szerint zajlott, a fiatal erdész a lövésekre azonban nem dőlt el azonnal. Gondolta, ráijeszt kicsit a moszkvaiakra, és tett még néhány lépést a tábornokok felé. Az adjutánsok ijedten kaptak a pisztolytáskájukhoz, és tüzelni kezdtek. A „medve” felüvöltött fájdalmában, ledobta magáról a maszkot, és az igazgató felé fordulva teli torokból üvöltötte: „B…meg a jó édes…dat, nem ezt beszéltük meg!”

Zavidovónak ezt a fajta szerepét a másik nagy vadász Leonyid Brezsnyev erősítette tovább, és szinte második munkahelyévé szervezte a vadgazdaságot. Megfordult itt Fidel Castro, a spanyol király és Honeckertől Kádárig a szocialista első titkárok is. Brezsnyev meghívta ide a Moszkvában tárgyaló Henry Kissingert is, az amerikai politikus azonban a hidegháborús hangulatban udvariasan visszautasította az invitálást. Szovjet mintára felvirágzott a vadászat a szocialista tábor országaiban is. A kommunista pártvezérek talán legkedveltebb szórakozása volt a vadászat, s bár ez a legtöbbjük számára komoly kihívást jelentett, egyik sem akart szégyenben maradni. Éppen ezért ezekben a vadászatban sokszor még a titkosszolgálatok is aktívan közreműködtek.

„Ilyen gondja Brezsnyevnek nem volt, hiszen köztudottan mesterien lőtt célba. A beszámolók szerint mindig nagyvadra ment, fejre, vagy a szemre célzott, hogy ne tegye tönkre a húst”

„Brezsnyev akkor is rendszeresen vadászott, amikor már megrendült az egészsége. Mint a testőre emlékirataiból kiderül, heteket töltött vadászattal. S mivel a puskát már nem tudta rendesen a vállához szorítani, általában kék foltokkal az arcán tért vissza Moszkvába” #moszkvater

„Brezsnyev akkor is rendszeresen vadászott, amikor már megrendült az egészsége. Mint a testőre emlékirataiból kiderül, heteket töltött vadászattal. S mivel a puskát már nem tudta rendesen a vállához szorítani, általában kék foltokkal az arcán tért vissza Moszkvába”
Forrás:Soviet Visuals

Profi vadász volt, amihez professzionális fegyver is dukált. Kedvence volt a híres tulai fegyverkovácsok által kimondottan neki készített duplacsövű MC-10-09-es. Mindezek fényében nem meglepő, hogy amikor Brezsnyev ellátogatott valahova, mindegyik testvérpárt vezetője igyekezett a nagy vadász kedvében járni. A lengyel titkosszolgálat aktáiból például kiderült, hogy biztos, ami biztos, hat hónapon keresztül idomítottak egy bölényt, hogy Leonyid Brezsnyev minél látványosabban puskavégre kaphassa. A titkosszolgák annyira biztosra mentek, hogy mesterlövészeket is kirendeltek az erdőbe. Így a bölény akkor is halálra volt ítélve, ha Brezsnyev netán nem találta volna el.

„Brezsnyev akkor is rendszeresen vadászott, amikor már megrendült az egészsége. Mint a testőre emlékirataiból kiderül, heteket töltött vadászattal. S mivel a puskát már nem tudta rendesen a vállához szorítani, általában kék foltokkal az arcán tért vissza Moszkvába”

Valójában ekkor értette meg, hogy eljárt felette az idő. Utoljára 1982 szeptemberében vadászott az ukrán főtitkárral, de már csak vadkacsára. Még ki akart menni Zavidovóba a neki épített 101-es vadászlesre, ám orvosai már nem engedték. Novemberben meghalt. „Hál’ Istennek nem nálunk a vadászaton” – sóhajtott fel önkéntelenül is megkönnyebbülve az ukrán pártvezető Scserbickij.

(Az írás eredetileg a Vadászlap magazinban jelent meg)

MEGOSZTÁS

Stier Gábor
1961-ben született külpolitikai újságíró, elemző, publicista. A Demokrata és a Magyar Hang hetilapok külpolitikai szakújságírója, a #moszkvater, a szláv világgal és a posztszovjet térséggel foglalkozó portál alapító főszerkesztője. Előtte 28 éven át a lap megszűnéséig a Magyar Nemzet konzervatív napilap munkatársa, 2000-től 2017-ig a külpolitikai rovat vezetője, majd a lap főmunkatársa. A lap utolsó moszkvai tudósítója. Érdeklődési területe a posztszovjet térség, emellett a globális folyamatok. Rendszeresen publikál külpolitikai folyóiratokban, írásai, interjúi időről időre megjelennek a közép- és kelet-európai sajtóban. A Putyin-rejtély (2000) című könyv szerzője, 2009-től a Valdaj Klub állandó tagja. A Metropolitan Egyetem kommunikáció szakának docense. A Tolsztoj Társaság a Magyar-Orosz Együttműködésért Egyesület elnökségének a tagja.

Hozzászólások kikapcsolva

    KAPCSOLODÓ CIKKEK

    LEGUTÓBBI CIKKEK

    CÍMKÉK