Szinte az egész Csehszlovákia mámorosan ünnepelt, amikor a jégkorong válogatott a stockholmi rendezésű világbajnokságon legyőzte a Szovjetuniót. Olyan euforikus hangulat lett úrrá az országban, hogy kis híján kitört az újabb szovjetellenes forradalom.
Fotó:BBC
Egy biztos, Csehszlovákia nehezen, vagy leginkább sehogy sem tudott felejteni, és több hónappal a prágai tavasz leverése után szinte a teljes társadalom ott ütött vissza a rezsimnek és a demokratikus folyamatokat elfojtó Szovjetuniónak, ahogy és ahol csak tudott. Ez akkor is igaz volt, ha a fegyveres harc helyett a passzív ellenállást, több alkalommal a tüntetéseket, sztrájkokat választották, de voltak olyanok is, akik a tiltakozás látványos változatát választották: az önégetést.
„Mindennek ellenére a legnagyobb esély az ellenállásra a sportban, azon belül is Csehszlovákia egyik legnépszerűbb sportágában, a jégkorongban mutatkozott”
Főleg annak tükrében, hogy 1969 tavaszán Prágában rendezték volna meg a világbajnokságot. Ekkor vélhetően a cseh kommunisták vezetői nagyon megbánták korábbi döntésüket, miszerint a csapatsportágak közül pont a hokit preferálták. Noha korábban sokszor esett szó arról, hogy a szovjeteket nem lehet legyőzni, és Csehszlovákia ezért maradt alul sokszor a jégen, azt mindenki sejtette, a prágai tavasz eltiprása után éppen Prágában szó sem lehet arról, hogy egyszerű parancsra kikapjanak a gyűlölt szovjetektől. Abszolút fokozta a várakozásokat, hogy az 1968-as grenoble-i téli olimpián a csehszlovákok 5-4-re legyőzték a szovjeteket.
Talán éppen a legrosszabbkor, de a Nemzetközi Jégkorongszövetség (IIHF) megváltoztatta a szabályokat, és minden csapat kétszer találkozott egymással egy adott vb-tornán. Ez pedig azt jelentette, hogy a csehszlovákok és a szovjetek kétszer is szembe kerülnének egymással.
„Azt jelenleg nem tudjuk, hogy önszántából, vagy erőteljes szovjet nyomásra, de a csehszlovák kommunista vezetők nem merték vállalni a szovjetek elleni találkozó megrendezését”
Hivatalosan az állt a kérvényükben, hogy nem tudják garantálni a nézők biztonságát, így Prága helyett Stockholmban rendezték meg 1969. márciusában a 36. jégkorong-világbajnokságot. Már ettől kis híján felkelés tört ki Csehszlovákiában, míg a szovjet pártvezetés a történészek által talált dokumentumok szerint kizárólag a vb-arany megszerzésével, valamint Csehszlovákia kétszeri legyőzésével lett volna elégedett.
Noha a világ legjobbjai léptek pályára a világbajnokságon, szinte minden szurkoló a politikai háttere miatt a csehszlovák-szovjet meccseket várta a legjobban. Természetesen a március 21-i találkozó telt ház előtt zajlott, és a légkör elképesztően feszült volt. A csehszlovák játékosok még kezet sem fogtak ellenfelükkel, szinte az életükért, a hazájukért korongoztak, és értek el 2-0-s győzelmet, ami szinte mindent jelentett az akkori Csehszlovákiának. Prágában és más városokban tömegek gyűltek össze, és az ünneplésbe bizony nem kevés szovjetellenes kirohanásra, a rendfenntartókkal való összecsapásra is sor került. A fennmaradt adatok alapján elképesztően nehéz megállapítani, vajon hány embert tartóztattak le, hiszen a pár hangadó elvitelétől a több száz ember letartóztatásáig minden megtalálható ezekben a dokumentumokban.
„A CSKP vezetői ugyan büszkék voltak a válogatottra, ugyanakkor remegtek a félelmükben, vajon mit szól mindehhez a Szovjetunió”
A szurkolók hangulatát tovább fokozta a válogatott menetelése – másodszor is megverték Kanadát (3-2), Finnországot (4-2) és az Egyesült Államokat (6-2) –, és mindenki tudta, ha másodszor is nyernek a Szovjetunió ellen, annak Prágában beláthatatlan következményei lehetnek. A kommunista vezetők éppen ezért a március 28-i meccs napjára, illetve az azt követő időszakra készültségbe helyezték a rendőrség mellett a katonaságot is. Ráadásul maguk a csehszlovák játékosok is készültek a nagy meccsre, hiszen megfogadták egymás között, hogy a kézfogás megint elmarad, ugyanakkor ezúttal már le is ragasztják a mezükön a vörös csillagot.
„Maga a találkozó minden idők egyik legjobb, ugyanakkor legkeményebb meccse is volt, és a két fél ellenszenvét talán jól illusztrálja az a jelenet, amikor Jiřík Holík az első harmadban megszerezte a csehszlovákoknak a vezetést, odament a szovjet kapushoz, és az arcába üvöltötte, hogy „Te kibaszott komcsi!”
Az elképesztő fordulatokat hozó mérkőzést végül a csehszlovákok nyerték meg 4-3-ra, és a lefújás után a nézőtéren is elszabadult a pokol. A korabeli tudósítások alapján rajzolódott ki a kép, hogy a zsúfolásig megtelt nézőtér egyértelműen politikai demonstrációt tartott a csehszlovákok mellett. Többnyelvű táblákon szovjetellenes feliratok jelentek meg – például a „Bosszút álltunk 1968-ért!” –, és Dubcek éltetése mellett ócsárolták a vesztesek hazáját. Több feliraton megjelent például az, hogy bosszút álltak augusztusért.
„Amitől a csehszlovák politikai vezetők tartottak, az bekövetkezett, hiszen a mérkőzést követő órákban mintegy 150 ezer fős tömeg gyűlt össze a prágai Vencel téren, és a demonstráció meglehetősen erős szovjetellenes felhangot kapott”
A szovjet követség épületét a rendőrségnek és az állambiztonságiaknak kellett megvédenie az ostromtól, ugyanakkor a téren lévő szovjet Aeroflot és Intourist irodákat elfoglalták, összetörték és felgyújtották. A hatóságok keményen felléptek a rend helyreállítása érdekében, ám csak másnap reggelre sikerült visszafoglalniuk a teret. Persze nemcsak a fővárosban, hanem mintegy 69 cseh és szlovák városban voltak hasonló tiltakozó demonstrációk és zavargások.
Mindenhol szovjetellenes megmozdulásokra került sor, nem egy esetben a csehszlovák hadsereg katonái is a tüntetők mellé álltak. Amint azt Krajcsír Lukács egy korábbi cikkében megírta, a rongálásoknak leggyakrabban a szovjet felszabadítási emlékművek estek áldozatul, de Ústí nad Labem mellett lévő szovjet katonai bázison két GAZ 4×4-et és három motorkerékpárt gyújtottak fel, betörték a katonai főparancsnokság ablakait, elvágták a telefonvonalakat, illetve menekülésre késztették a helyi szovjet katonatiszteket.
„A nagy emberáldozatokkal járó katasztrófát az akadályozta meg, hogy a szovjet katonák csupán egy-két esetben nyúltak a fegyvereikhez, de ekkor is csupán levegőbe lőttek”
Nem úgy, mint Pozsonyban, ahol a helyi szovjet főparancsnokság előtt közel tízezren csaptak össze a mintegy 415 karhatalmistával, akik végül könnygáz és vízágyúk bevetésével menekültek meg, de további szlovák településeken is voltak megmozdulások, elsősorban az egyetemi diákság vezetésével. A megmozdulásokat követően nyilvánosságra került adatok szerint a cseh régiókban 17, a szlovák területeken 34 rendőr sérült meg, Pozsonyban 19 embert tartóztattak le, míg a teljes cseh régióban húszat.
„Természetesen a szovjet felet sem hagyta hidegen a csehszlovákoktól elszenvedett két vereség, és egyes vélemények szerint a szovjet válogatottat csak az mentette meg a politikai bosszútól, hogy végül megnyerték a világbajnokságot”
Ám így sem tudták nekik sokáig a pártvezérek megbocsájtania, hogy mindkétszer kikaptak a csehszlovákoktól. Ami a megmozdulásokat illeti, azonnal jelezték a csehszlovák kommunista vezetőknek, ha Prága nem képes normalizálni a hangulatot, és a hatóságok nem lépnek fel kellő eréllyel a tüntetők ellen, akkor a szovjet fél kénytelen lesz hathatós intézkedésekkel megoldani a helyzetet. Ez pedig az újabb katonai beavatkozást jelentette volna.
A CSKP Központi Bizottsága értett a szóból, és egyrészt helyreállították az országban a rendet, másrészt végleg eltávolították Dubčeket, és április 17-én a Kreml akkori kedvencét Gustáv Husákot nevezték ki első titkárnak. Ám igazából ez sem oldotta meg a helyzetet, hiszen ezek után is a szovjetellenes érzelemhullám csúcspontja volt minden egyes Csehszlovákia-Szovjetunió jégkorongmérkőzés, aminek a rendszerváltás vetett véget.
Forrás:
Wikipedia
MTVA archívum
Mitrovits Miklós: Husák és Kádár: A csehszlovák–magyar viszony kibékülés és konfliktus között (1968–1989)
Népszabadság, 1969. március 24-i száma
