//Befagyott START
RSz-28 Szarmat interkontinentális ballisztikus rakéta tesztindítása a Pleszecki Koszmodrómból 2018 márciusában #moszkvater

Befagyott START

MEGOSZTÁS

A világszinten meghatározó utolsó orosz-amerikai fegyverkorlátozó szerződés sorsa mostanra kizárólag annak ideiglenes meghosszabbításán múlik. A labdát előbb visszadobó, majd újból felvevő Washington még ha korábbi feltételein lazított is, nem éppen egy könnyű tárgyalópartner. Könnyen lehet, hogy a hosszabbítás csak átmeneti megnyugvást hoz a világpolitikában.

Hidegkuti Konstantin írása a #moszkvater.com számára

RSz-28 Szarmat interkontinentális ballisztikus rakéta tesztindítása a Pleszecki Koszmodrómból 2018 márciusában #moszkvater
RSz-28 Szarmat interkontinentális ballisztikus rakéta tesztindítása a Pleszecki Koszmodrómból 2018 márciusában
Fotó:EUROPRESS/Sputnik/Orosz Védelmi Minisztérium

Míg a világ figyelmét lekötik a globális, karabahi vagy az Egyesült Államokban zajló események, addig az utolsó, még érvényben lévő orosz-amerikai fegyverzetkorlátozási szerződés szűk négy hónappal a lejárta előtt kilátástalan helyzetbe sodródott. A több hónapos húzd meg, ereszd meg jellegű tárgyalások lövészárok harcát átvágandó,

„Vlagyimir Putyin a START III egyezmény egy éves, változtatások nélküli meghosszabbítását ajánlotta fel egyfajta időnyerésként annak megmentésére”

Az orosz szándék ennek elsőre süket fülekre talált, Anatolij Antonov washingtoni orosz nagykövetet idézve, a Fehér Ház lényegében komolyabb szemrevételezés nélkül dobta vissza a javaslatot. Azóta viszont 180 okos fordulatot vett a Fehér Ház álláspontja, és elviekben már csak napok kérdése egy átmeneti megoldás tető alá hozatala. Mi okozta az amerikai fél hirtelen szemléletváltását, mi várható az elkövetkező hónapokban és egyáltalán van-e esély a szerződés megmentésére hosszú távon?

Legutóbb márciusban jelentkezett portálunk a START III jövőjét övező bizonytalan légkörről, és elmondhatjuk, hogy azóta igazán sokat nem változott a helyzet, az sem pozitív irányba. Számos Helsinkiben, Bécsben tartott hosszú tárgyalássorozatot követően az optimista hangulatú kommünikék ellenére sem tudtak igazán a felek álláspontjai közeledni egymáshoz. Az óra ennek ellenére csak ketyeg, és ha rövid időn belül nem jut közös nevezőre a két nagyhatalom, február ötödikével az utolsó fegyverzetkorlátozó egyezmény is érvényét veszti. Ez hosszú távon az alapvetően feszült globális viszonyok tovább éleződésével globális szinten előre nem látható következményeket okozhat. De mik zajlottak pontosan a színfalak mögött?

„Az Egyesült Államok továbbra sem tett le azon hosszú távú, ám gyakorlatilag elérhetetlen céljáról, hogy Kína is a szerződés részesévé váljon, melyre válaszul az orosz fél a jelenlegi feltételek fenntartását, vagy a keretrendszer multilaterálissá tételét ajánlotta számára elfogadható opcióként”

Első esetben maradna a jelenlegi rendszer csupán Moszkva és Washington részvételével, második opcióként pedig nemcsak Kínára, de az atomsorompó-egyezményben meghatározott összes atomhatalomra, azaz Kínára, Nagy-Britanniára és Franciaországra is kiterjednének a rendelkezések. Az idő sürgetésével, illetve látva az átvághatatlannak tűnő diplomáciai csomót, az amerikai delegáció pragmatikusabb hangnemet felvéve átmeneti engedményként letett Kína bevonásáról, ám hosszú távon a probléma okozta feszültség továbbra is fennmarad.

„Az előző nézeteltéréshez képest sokkalta nagyobb kihívás elé állította a tárgyaló feleket a START III ellenőrzési mechanizmusának reformjáról szóló amerikai tervezet”

Ez a bővebb információáramlás égisze alatt kiterjesztené az ellenőrzési jogköröket, többek közt megnövelt számú információ csérével a jelenlegi kettőhöz képest évi ötre növelve a tervezett rakéta teszteket. Ám az ördög a részletekben rejlik, révén a stratégiai nukleáris kapacitás – interkontinentális ballisztikus rakéták, nukleáris tengeralattjárók, stratégiai bombázók – mellett a szerződés hatásköre immár a taktikai nukleáris arzenált is magába foglalná. Ezen eszközök közül a legfontosabbnak a vízi és légi indítású nukleáris töltetű cirkáló rakéták, torpedók, szabadon hulló bombák, de főképp a kis hatótávolságú ballisztikus rakéták számítanak.

„Az Egyesült Államok általánosságban gyanakvóan tekint az Iszkander rakétarendszerre, amely amellett, hogy a legfejlettebb orosz eszközök közé tartozik, egyben Washington az INF szerződésből való kilépésének indokaként is ismert”

A kis- és közepes hatótávolságú ballisztikus rakétarendszerekről szóló INF szerződés szerinti maximum 500 kilométeres hatótávolsággal rendelkező rakéta ugyanis nem a megszokott pályán, hanem úgymond kvázi ballisztikus útvonalon manőverezve, csalikat szórva érkezik meg célpontjához. Ez az amúgy is szűkös repülési idősávban jelentősen megnehezíti ellene a védekezés lehetőségét.

Leginkább a Kalinyingrádi területet érintik az amerikai aggodalmak, ugyanis az elmúlt évek növekvő feszültsége, és a NATO csapatok térségbeli megjelenésének hatására Oroszország a már meglévők mellé több ilyen rakétarendszert telepített. Míg a NATO az orosz eszközöket baltikumi és lengyelországi létesítményei elleni fenyegetésként fogja fel, Moszkva egyfajta alapvető elrettentő erőként az exklávé alapvető védelmi rendszereként tekint rá. Az sem elhanyagolható, hogy bár nyilvános adatok hiányában csak becslésekre tudunk hagyatkozni, de valószínűleg a teljes orosz nukleáris arzenálon belül többséget alkotnak a taktikai eszközök. Ennek korlátozása kifejezetten Oroszország hátrányára válna. Moszkva elégedetlenségéknek – elfogadhatatlannak nevezve a feltételeket – diplomáciai szinten kemény jelzőkkel adott publicitást Szergej Rjabkov külügyminiszter-helyettes.

„Érdekes módon a tárgyalások során az orosz delegáció nem utasította el egyből a felvetést, ám kiegészítette egy Amerika számára hasonlóan érzékeny ponttal”

Moszkva csak akkor lenne hajlandó a taktikai nukleáris erőit a START vagy potenciális utódjának hatáskörébe bocsátani, ha az Egyesült Államok kivonja az európai NATO-tagok területén tárolt, 150 körülire becsült nukleáris arzenálját. Az úgynevezett „nuclear sharing” megállapodások keretében öt ország hat légi bázisán találhatóak meg ezek a B61 típusú termonukleáris bombák, melyek bevetését konfliktus esetén amerikai felügyelet és döntéshozatal mellett a fogadó ország légiereje végzi. Oroszország fegyverzetkorlátozást érintő stratégiájának több éve fontos eleme ezen fegyverek kivonásának kérdése, mivel álláspontja szerint sérti az atomsorompó-egyezmény nukleáris fegyverek átadásáról szóló rendelkezését.

„Ahogy Moszkva a taktikai arzenáljához, úgy Washington szintén ragaszkodik minden téren ezen erők megtartásához. Így ismét zsákutcába jutottak a tárgyalások”

Ám hol vagyunk mi még a bőre szabott amerikai igények végétől! Minden korábban említett kérés mellett ugyanis Washington az öt új orosz stratégiai fegyverrendszert – RSz-28 „Szarmat” interkontinentális, H-47M2 Kinzsal légi indítású ballisztikus, 9M730 Burevesztnyik nukleáris meghajtású cirkáló rakéták, Avangard hiperszonikus siklóblokk illetve Poszeidón nukleáris töltetet hordozó robot-tengeralattjáró – hasonló korlátozások alá vetné.

„Még nem is állt ezen eszközök egy része hadrendbe, de a START égisze alatt a Pentagon saját, e téren mutatkozó hátrányát kívánja Oroszország korlátozásával elfedni”

A nyilvánvaló szándék ellenére Szergej Lavrov nyilatkozatában kifejtette, ezen öt rendszerből kettő esetében még hajlandó is lenne Oroszország a megállapodásra, ám a többi nem képezheti semmilyen egyeztetés tárgyát. Bár az orosz diplomácia vezetője külön kérdésre sem részletezte, mely fegyverekre gondol, szinte biztosan egyik a Szarmat rakéta, mivel elődje a NATO által csak Sátánként emlegetett R-36 rakétacsalád hasonlóan a SALT/SORT/START tárgyalások alanyaként szerepelt.

RSz-28 Szarmat interkontinentális ballisztikus rakéta tesztindítása a Pleszecki Koszmodrómból 2018 márciusában. 

A fentieket látva nem meglepő, hogy az orosz külügyminisztérium falain belül a megállapodás jövőjével kapcsolatban nem alaptalanul uralkodik általánosan pesszimista hangulat. Ennek Moszkva többször is hangot adott. Jégtörőként érkezett tehát ebbe a környezetbe Putyin START III-t egy évvel ideiglenesen meghosszabbítandó ajánlata, mely előfeltételek nélkül lélegzetvételnyi időt adna a tárgyalások folytatásához. Ez nem csak katonai, de politikai szempontból érdekében állna mind Moszkvának, mind a jelenlegi amerikai kormányzatnak.

„Akkor mégis akkor miért utasította el elsőre Washington Putyin ajánlatát?”

Úgy tűnik kampány üzemmódba kapcsolva a még stabilnak tűnő külügyminisztériumon belül mintha csorbát szenvedett volna mind az információáramlás, mind a kommunikációs hierarchia. Ahogyan azt az orosz fél kiemelte, hivatalos választ továbbra sem adott az Egyesült Államok, csupán különböző tisztségviselők – így a magas rangú főtárgyalók – közösségi médiában posztolt nyilatkozatai alkották a lehetséges álláspontot. Bár immár Washington is elfogadja a robbanófejek számának befagyasztását a jelenlegi szintek mellett, ám a pár napos elutasítási időszak alapvető kérdéseket vet fel a bürokrácia működését illetően.

Ahogy a Moszkvai Nemzetközi Tanulmányok Intézetének – ismertebb nevén MGIMO – politológusa, Alekszej Podberzkin a tárgyalások kapcsán fogalmazott,

„egy ilyen erejű megállapodás tető alá hozatalához az eddigi tapasztalatok szerint közel másfél évnyi intenzív munka szükséges”

Podberezkin szavait megerősítik Lavrov korábbi nyilatkozatai, melyek szerint a fegyverzetkorlátozásokat illetően az Egyesült Államokkal a szűkös határidő ellenére sem kezdődött el semmilyen komolyan lényegi munka. Az elkövetkező szűken vett másfél év 2022 februárjáig lehetőséget adhat a jelenlegi feloldhatatlannak tűnő helyzet rendezésére – vagy legalább a kísérletre –, ám amilyen bizonytalanok a világ politikai viszonyai, és amennyire eltérő álláspontot foglal el Moszkva valamint Washington,könnyen lehet, hogy még ez a hosszabbítás sem lesz elegendő.

Bár az elnökválasztási kampányban a fegyverzetkorlátozáshoz képest sok más téma lényegesen nagyobb figyelmet és publicitást kap, mégis meg figyelhetünk egy érdekes részletet. Ugyanis míg a republikánusok a hagyományosan korlátozó kezdeményezések ellenében foglalnak állást, addig a demokraták mintha megfeledkeztek volna az elmúlt négy évben tanúsított szisztematikus oroszellenes retorikájukról, és a szerződés meghosszabbítása mellett foglaltak állást.

„Az elnökjelölt Joe Biden is kifejezte hajlandóságát, hogy győzelme esetén meghosszabbítaná a START III szerződést, mely a későbbiekben újabb hasonló tartalmú egyezmények alapját jelenthetné”

Az amerikai választások kapcsán viszonylag keveset nyilatkozó Vlagyimir Putyin is pozitívan emlegette ezt Bident illetően, hogy a demokrata jelölt számos oroszellenes kijelentése mellett mégis elkötelezett a fegyverzetkorlátozási rezsim maradék részének megőrzésében. Korábban úgy tűnt, hogy Moszkva a START III meghosszabbítása érdekében próbál minél nagyobb erőfeszítéseket tenni, az idő mégis a Fehér Házat szorítja.

„Kevesebb, mint két héttel november harmadika előtt a továbbra is felettébb szoros és bizonytalan kimenetelű versenyben az újraválasztásért küzdő Trumpnak kifejezetten előnyére válna az izraeli-emirátusi békeszerződés után egy sikeres megállapodás azzal az Oroszországgal, melynek áttételes szelleme Kína mellett egész elnökségét belengte”

Tárgyalási szempontból Moszkva rendelkezik előnyösebb pozícióval, mivel most még a jelenlegi kabinet igyekszik a lehető legrövidebb időn belül egy megegyezést összehozni. Ennek aláírása esetén egy év haladékot kapnak a tárgyalások, míg egy esetleges demokrata győzelem a START III meghosszabbítását hozná el az új elnök beiktatását követően. Mondjuk, kincstári optimizmus lenne azt feltételezni, mintha a demokrata vezetés nem állna elő hasonló követelésekkel, ahogy azt Trump képviseletében tette Michael Billingslea. Ahogy a külügyi bizottság tagja, Robert Menendez szenátor fogalmazott, a meghosszabbítás csak félmegoldást jelent a fegyverzetkorlátozás témakörében.

Az amerikai lépéseket minden esetre nagyban árnyalja az a tény, hogy a tárgyalások során a Pentagon Anatolij Antonov washingtoni nagykövet tudtára adta kis- és közepes hatótávolságú ballisztikus rakéták telepítésének szándékát az ázsiai-csendes-óceáni régióban, illetve Európában. Ez a lépés elsősorban Kína és a folyamatosan fejlődő kínai haderőre adott amerikai válasznak tűnhet, de a Távol-Keletre telepített rakéták szintén potenciális veszélyt jelenthetnek Oroszországra is.

„Az európai rakéták közvetlenül Oroszország magterületeit veszélyeztetik, és egy hasonló léptékű orosz válasz csak idő kérdése”

Mark Esper védelmi miniszter a napokban még ennél is tovább menve az Egyesült Államok kis- és közepes hatótávolságú ballisztikus rakétáinak számát paritásba helyezné az Európa, illetve Ázsia szerte az orosz és kínai arzenálban hadrendben állókkal. Ez lényegében nyomásgyakorlási kényszer mindkét hatalom irányába, ám számunkra jelenleg mégis Moszkva a fontosabb. Nem lehet nem látni, hogy az INF szerződés felmondása után a START belátható időn belüli megváltoztatásának hiányában – melyben kizárt, hogy belekerüljön az orosz taktikai nukleáris fegyverzet – Washington stratégiát váltva arzenáljának széttelepítésével még inkább növeli a geopolitikai feszültséget.

Sőt, itt sincs még vége a történetnek, ugyanis legutóbbi kampánybeszédében Donald Trump az amerikai stratégiai fegyverzet több száz milliárd dolláros modernizációja kapcsán jelentette ki, hogy ezen eszközökkel Washington legerősebbként immár az erő pozíciójából tudja majd vezeti a világot. Valljuk be, nem éppen bizalomgerjesztő mondat, még ha a felhevült kampány során hangzik is el.

„Csattanóként pedig nemrégiben felmerült a Németországban állomásozó csapatok egy részének áttelepítésének gondolata a Baltikumba, Romániába, illetve Bulgáriába. Ez ismét nem éppen a mélyponton lévő viszony normalizálását sejtteti”

Szárazföldi telepítésű cirkáló rakéta tesztelése 2019 augusztusában. A vélhetően a BGM-109 Tomahawk rakéta szárazföldi változata adhatja az Európába és Ázsiába telepítendő rakéták egyik fő típusát. 

Tehát, ha átmenetileg sikerül is a START III szerződés hatályát bizonytalan időre – maximum öt év – kitolni mind a politikai, a katonai és fegyverzetkorlátozási kérdéseket előbb egyfajta bizalomépítésnek kell megelőznie. Ennek hiányában ugyanis semmilyen előrelépés nem várható Moszkva és Washington, de szélesebb értelemben Moszkva és a Nyugat kapcsolatában sem. A jelenleg repedező, és átalakuló világrendben viszont már elmúlt az az időszak, mikor az Egyesült Államok az erő pozíciójából tárgyalhatna. Függetlenül attól, hogy milyen kötődésű elnök ül az Ovális Irodában.

MEGOSZTÁS