Olyan félelmetesnek mutatják be az oroszokat, amiről a Kreml álmodni sem mer. A minap a brit parlament jelentése vádolta meg Moszkvát a brexit segítésével. Bizonyíték persze nincs, a Nyugat azonban így keres magyarázatot a saját problémáira.

Vlagyimir Putyin néhány éve a Valdaj Klub előtt megígérte, hogy ha Washington arra kötelezi az RT televíziót, hogy külföldi ügynökként jegyeztesse be magát, akkor az amerikai médiumok ugyanerre számíthatnak Oroszországban. „Megvédjük a saját sajtónkat!” – fogalmazott Margarita Szimonjannak, a Russia Today főszerkesztőjének kérdésére válaszolva. Így is lett. Ahogy kiterjesztették az RT-re az eredetileg a náci és kommunista propaganda terjesztésének határt szabni hivatott, mára szimplán az amerikai érdekeket védő FARA törvényt, az orosz duma az ügynöktörvényt a médiára kiterjesztő döntést hozott.

A nyugati sajtó azonnal diszkriminációról, az oroszországi médiára nehezedő nyomás erősödéséről írt, az Amnesty International pedig a sajtószabadság védelmére hivatkozva sietve elítélte a törvényt. A jogvédők természetesen nem tették meg ugyanezt az RT megbélyegzésekor, és csak elvétve engedte meg magának egy-egy orgánum, hogy bírálja az amerikai igazságügyi minisztérium intézkedését. Közéjük tartozott a német Handelsblatt, amely megjegyezte, bár az orosz törvény homályosan fogalmaz, és mérlegelésre ad lehetőséget a külföldi finanszírozású médiumok között, a lépés a maga orosz sajátosságaival együtt is megfelel a konfliktus logikájának. Vagyis az RT-vel szembeni erőfitogtatással, az adminisztratív akadályok emelésével a Fehér Ház provokálta ki a választ. S hogy a duma egyhangúlag döntött?

„Háborúban nem vitatkoznak, és most információs háború dúl a Nyugat és Oroszország között”

– szögezte le a német lap újságírója. André Ballin Washingtonnak címezve szavait megállapította még, hogy erős demokráciában állni kell a kritikát. A gondolatsort folytatva, nem lehet meglepődni, ha egy háborúban a front túloldaláról is lőnek. Míg az egyik oldalon ott van az Amerika Hangja vagy a Szabadság Rádió, addig a másikon az RT és a Sputnik. Amazokat az amerikai, emezeket az orosz költségvetésből finanszírozzák. Tovább is mehetünk: az amerikai büdzsében külön tétel van az orosz ellenzék finanszírozására. S miközben mindkét oldalon folyik egymás lejáratása, elsikkad a tény, hogy az RT lényegében az Amerika Hangjának vagy a Deutsche Wellének a másolása, és egyes, valóban álhíreket terjesztő portálokkal ellentétben alapvetően nem hamisítja, csupán nem amerikai, hanem más – történetesen orosz – szemszögből tálalja a valóságot. Az alapképlet ugyanaz, mint geopolitikai téren. Oroszország – sok tekintetben a régi vetélytárs módszereit kopírozva – visszatért a globális nagyhatalmak közé, megtörte a Nyugat monopóliumát, be akar avatkozni a nemzetközi folyamatokba.

„Ezzel érdekeket sért – ám a Nyugat nem ezt kommunikálja, hanem olyan értékekre hivatkozik, amelyeket maga sem tart be”

Oroszország ma a nyugati világban az univerzális gonosz szerepét tölti be. Az euroatlanti térség politikusai és médiája sokszor olyan erősnek-félelmetesnek mutatja be Putyin országát, amiről a Kremlben álmodozni sem nagyon mernek. A hidegháborús retorika azonban nem csak a széttartó Nyugatot rántja össze, a veszély érzete az orosz társadalmat is felsorakoztatta az elnök mögé. A félelemkeltés, az ellenségkép építése nagyrészt tudatos, és mindkét oldalon működik. Alkalmas rá, hogy elterelje az igazi gondokról a figyelmet. Ennek következtében sokan kész tényként kezelik, hogy Donald Trumpot az orosz propaganda juttatta a hatalomba. Pedig dehogy. Trump a világban, így az Amerikában zajló változások terméke.

„Mivel a félelmekre, a frusztrációra, az elégedetlenségre a hagyományos elit nem tud megfelelő választ adni, magyarázatként Putyinra mutogat. Ezt tették előre a francia, majd a német választásokon hatalmuk elvesztése miatt aggódók, és a brexit miatt kesergők is”

A brit parlament minap közzétett jelentése is az orosz veszélyről beszél, és az európai egység aláásását rója fel Moszkvának, amely állítólag az információt fegyverként használva megrengeti a világrendet. Az ember hallgatja ezeket a szavakat, és nem érti, miért kellett akkor milliárdokat költeni a nukleáris feltartóztatásra, ha néhány fiatal az egészet elintézheti a közösségi portálokon. Ez juthatott eszébe a volt képviselő George Gallowaynek is, amikor a Twitteren megkérdőjelezte, hogy 17,4 millió brexitre szavazót az oroszok vezettek volna az orruknál fogva. Így tapintott a lényegre: „Ha sejtették volna a bolsevikok, hogy milyen egyszerű ez…”