Arkagyij Freancevics Kosko
Három kötet. Még a forradalom előtti betűkkel, noha jó évtizeddel később jelent meg. Párizsban, a fehér emigráció fellegvárában, ahol a húszas években a taxisofőrök nagy része fehérgárdista tiszt volt, és a forradalom elől menekültek mindenben tartották magukat a régi módihoz. Amíg az idő és az asszimiláció el nem végezte kérlelhetetlen feladatát.
„Izgalmas és titokzatos könyv a bűn világáról”
Mi lehetett egy gazdag nemesi család sarjából a XIX. század végén? Földműveléssel nem piszkíthatja be a kezét, az üzlethez nem ért. Különben is, ez egy nemes embernek comme il faut. A hivatalnok lét monoton unalmával és a lassú előrehaladással rémiszti. Marad a katonai pálya. Természetesen a tiszti.
Egy kis belorusz faluban, Brozskában 1867-ben a Kosko-családban fiúgyermek jön világra. A nemesi származású apa a mogiljovi bíróság kollégiumi titkára, a család jólétben él. Az ifjúkor küszöbén a gyermek döntés előtt áll – hogyan tovább. A katonaságot választja s a kazanyi tiszthelyetteseket képző iskolában tanul.
„A tejfelesszájú növendék, Arkagyij Francevics Kosko (1867-1928) akkor még nem is sejti, hogy a tábornoki rangot más pályán szerzi meg”
Pedig gyermekkorából sok jel utalt erre. Amint kitanulta a betűvetést, máris falta a detektív regényeket. Kereste a kalandot, izgalmat. Kedvenc szerzője Émile Gaboriau, a modern detektívregény megteremtője. Az ő hőséről, Lecoq-ról mintázta később Conan Doyle a világhírű Sherlock Holmest. Ez a név később – a kis kadét ekkor még nem sejthette, – elszakíthatatlanul összefonódik az ő nevével. Ám az izgalmas élet nem jön be. XIX. század utolsói évei Oroszhonban nem alkalmas terep egy kalandvágyó ifjú számára. Főként, ha közömbös a politika iránt. A katonaiskolai évek, amelyeket Arkagyij Szimbirszkben töltött, unalmasan telnek. Ráébred, ez a hivatás nem neki való. Pályát vált.”
Végre azt csinálhatja, amire mindig vágyott. 1894-ben mezítlábas nyomozó lesz a rigai rendőrkapitányságon. A család is követi a baltikumi városba”
Később életének erre az időszakára így emlékezik vissza.
„Rigára már akkor is a meglehetősen tarka népesség volt jellemző, többségében lettek és németek, s ha küzdeni akartál a bűnözés ellen, figyelembe kellett venni sajátos lélektani és emberi alkatukat.” Kosko nem volt fehér kesztyűs rendőr. Inkognitóban, rongyos ruhában járta a kocsmákat, fülelt a részegek párbeszédjeire, ismeretségeket kötött, informátorokat szervezett be.
Már az első hónapok keményen próbára tették képességeit. Több kegyetlen gyilkosság tartotta izgalomban a Balti-tenger partján álló várost. Egy 17 éves gimnazista összekaszabolt testére találtak a katedrális mellett, szeme kiszúrva, bordái eltörve. Szájában kisujj, feltehetően kétségbeesetten védekezve megharapta támadója kezét. Három nap múlva újabb áldozat, s a szájában szemtelen üzenet: „Ebül élt, ebként veszett el!” Hamarosan egy kocsist, majd egy házmestert gyilkolnak meg.
„Kosko végre megmutathatja, mit tud. A gyilkos gyorsan hurokra kerül. A pályakezdő nyomozó sikert sikerre halmoz. Nem marad utána felderítetlen bűneset. Nem telik bele sok idő, és már ő vezeti a nyomozati osztályt”
Az ujjnyomatok vétele akkortájt még nem terjedt el. Kidolgoz egy újfajta, személyazonosító rendszert, ami antropomorfológiai és daktiloszkópiai adatokra épül, s fantasztikus adatbázist hoz létre.
Kosko hamar megtalálta a közös nyelvet mindenkivel. Még a legelvetemültebb bűnözők bizalmát is el tudta nyerni. S a tőlük nyert információkat remekül kamatoztatta nyomozói munkájában. Figyelmesen végezte a kihallgatásokat, a legváratlanabb forrásokból is hiteles adatokhoz jut. Embersége legendás. Segít a naiv vidékieknek ingóságaik visszaszerzésében, a nagymamákhoz visszajuttatja az elrabolt családi ezüstöt, felkutatja a házasságszédelgőket, akik olajra léptek a menyasszony kincseivel.
„Ám hamarosan égni kezdett a talaj a lába alatt. A helybéli bűnöző világ bosszút esküdött. Kérlelhetetlen ragaszkodása a törvényességhez a forradalmi mozgalomnak sem tetszik”
Karrierje 1908-ban a moszkvai rendőrségen folytatódik, mint vezető. Saját módszere alapján egyedülálló adatbázist hoz létre. Ezt később a Scotland Yard is átveszi. Idővel már az egész Orosz Birodalom nyomozóhatóságának feje.
Méltán nevezték ekkortól az „orosz Sherlock Holmes”-nek. Az általa 9 éven át irányított fővárosi bűnügyi rendőrség 1913-ban megnyeri a legeredményesebb bűnüldöző szervezet kitüntető címét Svájcban. Élete több tucat regénynek szolgálhatna alapanyagul.
Kosko távol tartotta magát a politikától, csak egyben nem, élete végéig hű volt uralkodójához, benne látta megtestesülni Oroszhon egységét. A februári forradalom kitörésekor visszavonul, kiköltözik a családi birtokra a novgorodi tartományba. 1917 decemberében a felháborodott parasztok a birtokot feldúlják, ingóságaikat széthordják. Munka után kellett néznie.
„Az egykori nagyhatalmú tábornok egy magánpatikában lesz gyógyszerész. A forradalom nem áll meg. Nem éppen makulátlan előéletű barátai révén tudomására jut, hogy mint a régi rend hívét, hamarosan le fogják tartóztatni”
A maszkírozáshoz, szerepjátszáshoz jól értett – maga is többször vett részt titkos akciókban -, fiával, mint egy színházi társulat színésze és díszlettervezője kalandos úton Kijevbe szökik. A városban napról napra változik a hatalom. A kemény fiúk, akik ellen egykor harcolt, felismerik az utcán. De nem dobják fel – ők is félnek a szovjethatalom kérlelhetetlen megtorlásától. Egy megbízható embere figyelmezteti, egy jóakarója elintézi, hogy családja is mellette lehessen s együtt Vinnyicában telepednek meg – egy időre.
Ahogy a fehéreket kiszorítják, vándorolhatnak tovább – Odesszába költöznek át. Ismét hivatásának élhet, nyomozói munkát folytat. A Vörös Hadsereg a Krímbe kergeti Vrangelt, ismét útra kel családjával. Előbb irány Szevasztopol, majd a fehérek összeomlása után az utolsó hajók egyikén Törökországba menekül.
Kevéske összekuporgatott pénzből magán nyomozó irodát nyit. Férjüket megcsaló asszonyok, csapodárok férjek után kutat, kis stílű ügyeskedőket üldöz. A városban zavaros a helyzet. Nem maradhat sokáig. Elterjed a hír, hogy Kemál Atatürk, aki jó kapcsolatokat ápolt a fiatal szovjetállammal, hajlandó kiadni a fehér emigránsokat.
„Kosko és családja ismét hajóra száll – az úti cél ezúttal Franciaország, a végállomás Párizs. Itt éli az emigránsok keserű életét”
1923-ban megkapja a menekült státuszt, az úgy nevezett Nansen passport-ot, amit a Nemzetek Ligája a norvég sarkkutató Nansen ösztönzésére eredetileg hontalanoknak adott ki. És végre nevéhez illesztheti a nemesi származást igazoló „de” szócskát. Ám még ez sem elég, hogy a francia rendőrség tagja lehessen. Nincs elég pénze ahhoz, hogy magánnyomozó irodát nyisson. A Scotland Yard hívná, de oda nem megy. Még mindig reménykedik, hogy visszatérhet hazájába. Nagy nehezen munkát kap egy szőrme szaküzletben. Keserűen ismeri el: „Nehéz öregkor lett az osztályrészem. Hazámtól elszakadtam, barátaimat és vagyonomat elvesztettem. Hosszú vándorlás és megpróbáltatások után Párizsban találtam magamat. Szürke, céltalan és értelmetlen élet zuhant rám. Nem a jelenben élek, a jövőre nem gondolok, csupán a múlt emlékei hoznak számomra erkölcsi vigaszt.”
Emlékiratainak első kötete 1926-ban jelenik meg, a további kettő már a halála, 1928 után lát napvilágot. Hazájában csak az ’90-es években adják ki, – először fakszimile kiadásban – de ekkor már nem kelt akkora visszhangot.
„Pedig a Raszputyin-gyilkosságtól az alvilág hírhedett alakjainak elfogásáig hitelesen tudósít. Novellái izgalmasak, felvonultatja az orosz alvilág számos hírhedt alakját”
Kosko az évek múltával is pontosan írja le a kort, remek pszichológiai érzékkel jellemez, de ami a fő, történeteiből feltárul előttünk az orosz Pitaval eddig nem ismert világa. Egyetlen dolgot nem titkol, hűségét a hazájához, amelyet a cári családhoz való lojalitáson mér le. Néha már megmosolyogató az emlékirataiból kirajzolódó naivitása. Annyira elhivatottan merült bele munkájába, hogy igazából nem sokat látott – vagy talán nem akar látni – abból, mi készülődik a mélyben. Amit viszont jól ismer, a bűn világát, azt hitelesen és élvezetesen mutatja be.
„Habitusát nyilván családi örökségként kapta. Bátyja, Iván Francevics Kosko a permi tartomány kormányzója volt”
Sokat tett a terület fejlesztéséért, többek között több mint 3000 kilométer vasutat építtetett, kézikönyvben ösztönözte a parasztokat, hogy vegyék igénybe a modern gazdálkodás pénzügyi lehetőségeit. Mindez nem segített a korhadt régi rendszeren, kezdeményezéseit elsöpri az elégedetlenség. A forradalom alatt fiával letartóztatják. Novgorodban a helyi lakosok visznek ennivalót a börtönbe a volt kormányzónak, s a vele rokonszenvezők segítenek neki és fiának kiszabadulni a petropavlovszki erőd börtönéből. Öt év bujkálás lesz osztályrészük, hogy végül Varsón keresztül emigrálhassanak Párizsba, ahol 1927-ben, egy évvel öccse előtt rákban hal meg.
Emlékiratait – fantasztikus kortörténeti kincsestár – halála után 80 évvel kiadják Jekatyerinburgban.
„Arkagyij Kosko utódai közül senki nem folytatja a dédapa hivatását”
Dédunokája, a francia állampolgár Dmitrij de Koschko jó tollú újságíró. Mint tudósító, gyakran ellátogat azokra a helyekre, amelyeket egykor dédapja tisztogatott meg a bűnözőktől, s gyakran megfordul Rigában is.
Kosko tábornok emlékét most már ápolják. Komikusnak tűnhet, de a KGB és a szovjet biztonsági szolgálatok veteránjainak szövetsége 2007-ban díjat alapít nevével – a legjobb nyomozótiszt kapja.
A tábornok hazatért szülőföldjére…
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2025 - #moszkvater