//Az orosz Sherlock Holmes
Arkagyij Freancevics Kosko #moszkvater

Az orosz Sherlock Holmes

MEGOSZTÁS

Margó. Földeák Iván arról mesél, ami még lábjegyzetben sem kerül bele az irodalom annaleseibe. Ezúttal a századelő Oroszországába elkalauzolva egy fantasztikus család fantasztikus tagjával, Arkagyij Francevics Koskóval ismertet meg minket. Filmvászonra kívánkozó élet az övé. A nyomozóé, aki a szakma csúcsaira jut, mégis állandóan menekülnie kell.  Három kötetes igazi mini-krimi gyűjtemény marad utána, amelyet biztosan sokan elolvasnának magyarul is. Ismerkedjenek meg  az orosz múlt egy kevésbé ismert szeletével!

Arkagyij Freancevics Kosko #moszkvater
Arkagyij Freancevics Kosko

Három kötet. Még a forradalom előtti betűkkel, noha jó évtizeddel később jelent meg. Párizsban, a fehér emigráció fellegvárában, ahol a húszas években a taxisofőrök nagy része fehérgárdista tiszt volt, és a forradalom elől menekültek mindenben tartották magukat a régi módihoz. Amíg az idő és az asszimiláció el nem végezte kérlelhetetlen feladatát.

„Izgalmas és titokzatos könyv a bűn világáról”

Mi lehetett egy gazdag nemesi család sarjából a XIX. század végén? Földműveléssel nem piszkíthatja be a kezét, az üzlethez nem ért. Különben is, ez egy nemes embernek comme il faut. A hivatalnok lét monoton unalmával és a lassú előrehaladással rémiszti. Marad a katonai pálya. Természetesen a tiszti.

Egy kis belorusz faluban, Brozskában 1867-ben a Kosko-családban fiúgyermek jön világra. A nemesi származású apa a mogiljovi bíróság kollégiumi titkára, a család jólétben él. Az ifjúkor küszöbén a gyermek döntés előtt áll – hogyan tovább. A katonaságot választja s a kazanyi tiszthelyetteseket képző iskolában tanul.

„A tejfelesszájú növendék, Arkagyij Francevics Kosko (1867-1928) akkor még nem is sejti, hogy a tábornoki rangot más pályán szerzi meg”

Pedig gyermekkorából sok jel utalt erre. Amint kitanulta a betűvetést, máris falta a detektív regényeket. Kereste a kalandot, izgalmat. Kedvenc szerzője Émile Gaboriau, a modern detektívregény megteremtője. Az ő hőséről, Lecoq-ról mintázta később Conan Doyle a világhírű Sherlock Holmest.  Ez a név később – a kis kadét ekkor még nem sejthette, – elszakíthatatlanul összefonódik az ő nevével. Ám az izgalmas élet nem jön be. XIX. század utolsói évei Oroszhonban nem alkalmas terep egy kalandvágyó ifjú számára. Főként, ha közömbös a politika iránt. A katonaiskolai évek, amelyeket Arkagyij Szimbirszkben töltött, unalmasan telnek. Ráébred, ez a hivatás nem neki való. Pályát vált.”

Végre azt csinálhatja, amire mindig vágyott. 1894-ben mezítlábas nyomozó lesz a rigai rendőrkapitányságon. A család is követi a baltikumi városba”

Később életének erre az időszakára így emlékezik vissza.

„Rigára már akkor is a meglehetősen tarka népesség volt jellemző, többségében lettek és németek, s ha küzdeni akartál a bűnözés ellen, figyelembe kellett venni sajátos lélektani és emberi alkatukat.”  Kosko nem volt fehér kesztyűs rendőr. Inkognitóban, rongyos ruhában járta a kocsmákat, fülelt a részegek párbeszédjeire, ismeretségeket kötött, informátorokat szervezett be.

Már az első hónapok keményen próbára tették képességeit. Több kegyetlen gyilkosság tartotta izgalomban a Balti-tenger partján álló várost. Egy 17 éves gimnazista összekaszabolt testére találtak a katedrális mellett, szeme kiszúrva, bordái eltörve. Szájában kisujj, feltehetően kétségbeesetten védekezve megharapta támadója kezét. Három nap múlva újabb áldozat, s a szájában szemtelen üzenet: „Ebül élt, ebként veszett el!” Hamarosan egy kocsist, majd egy házmestert gyilkolnak meg.

„Kosko végre megmutathatja, mit tud. A gyilkos gyorsan hurokra kerül. A pályakezdő nyomozó sikert sikerre halmoz. Nem marad utána felderítetlen bűneset. Nem telik bele sok idő, és már ő vezeti a nyomozati osztályt”

 Az ujjnyomatok vétele akkortájt még nem terjedt el. Kidolgoz egy újfajta, személyazonosító rendszert, ami antropomorfológiai és daktiloszkópiai adatokra épül, s fantasztikus adatbázist hoz létre.

Kosko hamar megtalálta a közös nyelvet mindenkivel. Még a legelvetemültebb bűnözők bizalmát is el tudta nyerni. S a tőlük nyert információkat remekül kamatoztatta nyomozói munkájában. Figyelmesen végezte a kihallgatásokat, a legváratlanabb forrásokból is hiteles adatokhoz jut. Embersége legendás. Segít a naiv vidékieknek ingóságaik visszaszerzésében, a nagymamákhoz visszajuttatja az elrabolt családi ezüstöt, felkutatja a házasságszédelgőket, akik olajra léptek a menyasszony kincseivel.

„Ám hamarosan égni kezdett a talaj a lába alatt. A helybéli bűnöző világ bosszút esküdött. Kérlelhetetlen ragaszkodása a törvényességhez a forradalmi mozgalomnak sem tetszik”

Karrierje 1908-ban a moszkvai rendőrségen folytatódik, mint vezető. Saját módszere alapján egyedülálló adatbázist hoz létre. Ezt később a Scotland Yard is átveszi. Idővel már az egész Orosz Birodalom nyomozóhatóságának feje.

Méltán nevezték ekkortól az „orosz Sherlock Holmes”-nek. Az általa 9 éven át irányított fővárosi bűnügyi rendőrség 1913-ban megnyeri a legeredményesebb bűnüldöző szervezet kitüntető címét Svájcban. Élete több tucat regénynek szolgálhatna alapanyagul.

Kosko távol tartotta magát a politikától, csak egyben nem, élete végéig hű volt uralkodójához, benne látta megtestesülni Oroszhon egységét. A februári forradalom kitörésekor visszavonul, kiköltözik a családi birtokra a novgorodi tartományba. 1917 decemberében a felháborodott parasztok a birtokot feldúlják, ingóságaikat széthordják. Munka után kellett néznie.

„Az egykori nagyhatalmú tábornok egy magánpatikában lesz gyógyszerész. A forradalom nem áll meg. Nem éppen makulátlan előéletű barátai révén tudomására jut, hogy mint a régi rend hívét, hamarosan le fogják tartóztatni”

A maszkírozáshoz, szerepjátszáshoz jól értett – maga is többször vett részt titkos akciókban -, fiával, mint egy színházi társulat színésze és díszlettervezője kalandos úton Kijevbe szökik. A városban napról napra változik a hatalom. A kemény fiúk, akik ellen egykor harcolt, felismerik az utcán. De nem dobják fel – ők is félnek a szovjethatalom kérlelhetetlen megtorlásától. Egy megbízható embere figyelmezteti, egy jóakarója elintézi, hogy családja is mellette lehessen s együtt Vinnyicában telepednek meg – egy időre.

Ahogy a fehéreket kiszorítják, vándorolhatnak tovább – Odesszába költöznek át. Ismét hivatásának élhet, nyomozói munkát folytat. A Vörös Hadsereg a Krímbe kergeti Vrangelt, ismét útra kel családjával. Előbb irány Szevasztopol, majd a fehérek összeomlása után az utolsó hajók egyikén Törökországba menekül.

Kevéske összekuporgatott pénzből magán nyomozó irodát nyit. Férjüket megcsaló asszonyok, csapodárok férjek után kutat, kis stílű ügyeskedőket üldöz. A városban zavaros a helyzet. Nem maradhat sokáig. Elterjed a hír, hogy Kemál Atatürk, aki jó kapcsolatokat ápolt a fiatal szovjetállammal, hajlandó kiadni a fehér emigránsokat.

„Kosko és családja ismét hajóra száll – az úti cél ezúttal Franciaország, a végállomás Párizs. Itt éli az emigránsok keserű életét”

1923-ban megkapja a menekült státuszt, az úgy nevezett Nansen passport-ot, amit a Nemzetek Ligája a norvég sarkkutató Nansen ösztönzésére eredetileg hontalanoknak adott ki. És végre nevéhez illesztheti a nemesi származást igazoló „de” szócskát. Ám még ez sem elég, hogy a francia rendőrség tagja lehessen. Nincs elég pénze ahhoz, hogy magánnyomozó irodát nyisson. A Scotland Yard hívná, de oda nem megy. Még mindig reménykedik, hogy visszatérhet hazájába. Nagy nehezen munkát kap egy szőrme szaküzletben. Keserűen ismeri el: „Nehéz öregkor lett az osztályrészem. Hazámtól elszakadtam, barátaimat és vagyonomat elvesztettem. Hosszú vándorlás és megpróbáltatások után Párizsban találtam magamat. Szürke, céltalan és értelmetlen élet zuhant rám. Nem a jelenben élek, a jövőre nem gondolok, csupán a múlt emlékei hoznak számomra erkölcsi vigaszt.”

Emlékiratainak első kötete  1926-ban jelenik meg, a további kettő már a halála, 1928 után lát napvilágot. Hazájában csak az ’90-es években adják ki, – először fakszimile kiadásban – de ekkor már nem kelt akkora visszhangot.

„Pedig a Raszputyin-gyilkosságtól az alvilág hírhedett alakjainak elfogásáig hitelesen tudósít. Novellái izgalmasak, felvonultatja az orosz alvilág számos hírhedt alakját”

Kosko az évek múltával is pontosan írja le a kort, remek pszichológiai érzékkel jellemez, de ami a fő, történeteiből feltárul előttünk az orosz Pitaval eddig nem ismert világa. Egyetlen dolgot nem titkol, hűségét a hazájához, amelyet a cári családhoz való lojalitáson mér le. Néha már megmosolyogató az emlékirataiból kirajzolódó naivitása. Annyira elhivatottan merült bele munkájába, hogy igazából nem sokat látott – vagy talán nem akar látni – abból, mi készülődik a mélyben. Amit viszont jól ismer, a bűn világát, azt hitelesen és élvezetesen mutatja be.

„Habitusát nyilván családi örökségként kapta. Bátyja, Iván Francevics Kosko a permi tartomány kormányzója volt”

Sokat tett a terület fejlesztéséért, többek között több mint 3000 kilométer vasutat építtetett, kézikönyvben ösztönözte a parasztokat, hogy vegyék igénybe a modern gazdálkodás pénzügyi lehetőségeit. Mindez nem segített a korhadt régi rendszeren,  kezdeményezéseit elsöpri az elégedetlenség. A forradalom alatt fiával letartóztatják. Novgorodban a helyi lakosok visznek ennivalót a börtönbe a volt kormányzónak, s a vele rokonszenvezők segítenek neki és fiának kiszabadulni a petropavlovszki erőd börtönéből. Öt év bujkálás lesz osztályrészük, hogy végül Varsón keresztül emigrálhassanak Párizsba, ahol 1927-ben, egy évvel öccse előtt rákban hal meg.

Emlékiratait – fantasztikus  kortörténeti kincsestár –  halála után 80 évvel kiadják Jekatyerinburgban.

„Arkagyij Kosko utódai közül senki nem folytatja a dédapa hivatását”

Dédunokája, a francia állampolgár Dmitrij de Koschko jó tollú újságíró. Mint tudósító, gyakran ellátogat azokra a helyekre, amelyeket egykor dédapja tisztogatott meg a bűnözőktől, s gyakran megfordul Rigában is.

Kosko tábornok emlékét most már ápolják. Komikusnak tűnhet, de a KGB és a szovjet biztonsági szolgálatok veteránjainak szövetsége 2007-ban díjat alapít nevével – a legjobb nyomozótiszt kapja.

A tábornok hazatért szülőföldjére…

MEGOSZTÁS

Pályámat „külügyérként” kezdtem az Írószövetség nemzetközi osztályán. Huszonhárom esztendőt töltöttem az írók rokonszenvesen békétlen családjában, s közben mint fordító eljegyeztem magam az orosz irodalommal, kultúrával. A rendszerváltás után a szükség arra késztetett, hogy pályát váltsak. Felvettek a Magyar Országgyűlés sajtóirodájára tanácsosnak, majd a sors kirepített Brüsszelbe, ahol szintén sajtótitkárkodtam. Telt-múlt az idő. Hazatérve ismét felfedeztek, mint fordítót, írót. Másfél méter az általam fordított és írott művek hossza könyvtárszobám polcán. Írásaim száma ezernél is több. Örülök, hogy élek, hogy még tudok dolgozni, hogy még vannak barátai az írott szónak, akik előítélet nélkül nézik a hozzánk egyre közelebb kerülő nagyvilágot. Köszönet nekik az érdeklődésért. Amíg lehet, szeretném szolgálni őket.