„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”

Az első hajó az Északi-sarkon

2026. aug. 26.
B. Molnár László

MEGOSZTÁS

A hajdani Szovjetunió atomjégtörője, az Arktyika 1977. augusztus 17-én 2-3 méteres jeget törve jutott el oda, ahol a tenger 4261 méter mély.

Az Arktyika atommeghajtású jégtörő Fotó:EUROPRESS/Sputnik #moszkvater

Az Arktyika atommeghajtású jégtörő
Fotó:EUROPRESS/Sputnik

Noha egészen 1999-ig az Északi-sarkvidék nemzetközi területté volt nyilvánítva, azt mindenki pontosan tudta, hogy micsoda gazdasági jelentősége van az Arktisznak. A tengerfenék alatt hatalmas kőolaj és földgáz készletek rejtőznek. Felmérések kimutatták, hogy a világ egyelőre még feltáratlan kőolaj készleteinek 13 százaléka, a földgáz készletek 30 százaléka rejtőzik az északi sarkkörön túl. Nem véletlen, hogy már csak ezért is több ország bejelentkezett rá területi igénnyel. Ráadásul ezt a folyamatot csak felgyorsította, hogy a globális felmelegedés miatt a jövőben hajózható lesz az északi átjáró.

Először Oroszország jelentette be az igényét a Lomonoszov-hátságra, amely tengerfenéken fekszik jelenleg a jégtakaró alatt”

Véleménye szerint ugyanis a hátság Szibériához tartozik földrajzilag. Ezt az igényt megvétózta Norvégia, Kanada, az Egyesült Államok és Dánia 2004-ben. Az Északi-sarkponthoz legközelebbi szárazföld Grönland, amely Dániához tartozik, és a Lomonoszov-hátságot ők Grönland víz alatti folytatásaként értelmezve maguknak követelik. Kanada sajátjának szeretné tudni az országtól északra fekvő vizeket egészen a sarkig, de egyelőre ezt sem ismeri el semmilyen szervezet.

A sarkvidéki vizek jelentőségét azonban már sokkal korábban felismerték, és

„nem véletlenül volt történelmi pillanat, amikor éppen 42 évvel ezelőtt, 1977. augusztus 17-én a szovjet Arktyika atomjégtörő a világon elsőként érte el úszva, a 2-3 m vastag jeget törve az Északi-sarkot, ahol a tenger 4261 m mély”

Magát a hajót a Szovjetunió első atomjégtörője, a Lenin építési és kedvező üzemeltetési tapasztalatai alapján tervezték meg. Igaz, amikor erről döntöttek, még egy több hajóból álló atomjégtörő-osztály megépítését tűzték ki célul, amelynek tagjai képesek biztosítani az Északi-tengeri Hajózási Útvonal folyamatos, egész éves használatát.

Ennek a nagyszabású tervnek lett az első fecskéje az Arktyika, melynek megépítésére 1971. június 3-án adták ki a megbízást a leningrádi Baltyijszkij Hajóépítő Üzem számára. Magát a hajótestet 1972. december 26-án bocsátották vízre, míg a reaktortartály és a gőzfejlesztők a Moszkvától 40 km-re, délre eső Podolszkban működő ZiO Podolszk atomerőművi gépgyárban készültek. Az Arktyika 1974. december 17-én sikeresen túlesett a próbaútján is. A bürokrácia útvesztőinek legyőzését követően már 1975. április 25-én felvonták rá az állami zászlót, majd ugyanekkor besorolták az Északi-tengeri Flotta állományába. Ekkor még senki sem gondolta, hogy az atomjégtörő történelmi tettet hajt majd végre 1977. augusztus 17-én.

„A jégtörő 2 db OK-900A típusú,171 MW hőteljesítményű, 240 t/h gőztermelésű nyomottvizes reaktorral rendelkezett, amelyeknek saját, zárt rekesze volt, súlyuk 160 tonna”

Víz, acél és nagy sűrűségű beton árnyékolták. A környezeti sugárzást 86 szenzoron keresztül figyelték a hajón. A reaktorokat eredetileg egy 90 százalékban dúsított, cirkóniummal bevont uránüzemanyag táplálta. A láncreakciót a biztonsági rudak teljes beiktatásával 0,6 másodpercen belül meg lehetett állítani. A hajó napi 200 gramm tüzelőanyagot fogyasztott, miközben jeget tört. Mindegyik reaktorban 500 kg urán izotóp volt, ami legalább 13,7 évet tett lehetővé a reaktormagok cseréje között. A hajótest külső burkolata 48 mm vastag, a belső 25 mm vastagságú volt, és a maximális jégvastagság, amelyen áttörhetett, körülbelül 5 méter. Tervezésénél természetesen figyelembe vették, hogy háború esetén fegyverzettel és radarrendszerrel is el lehessen látni.

Érdekesség, hogy

„a hajót 1982-ben Brezsnyev halálakor átkeresztelték a főtitkár tiszteletére, ám a 145 fős legénység hol nyílt, hol pedig titkos ellenkezésére később visszakeresztelték az eredeti nevére”

A helyzet annyira feszült volt, hogy mást nem lehetett tenni, ugyanis a legénység sok esetben a Brezsnyev hívójelre nem is válaszolt. A 145 méter hosszú, 30 méter széles, 9635 tonna súlyú hajó pályafutása 2008-ban végződött, reaktorait lebontották, jelenleg Murmanszk kikötőjében várja sorsát. Szóba került egy hajózási múzeum berendezése is a fedélzetén.

MEGOSZTÁS

B. Molnár László

Hozzászólások kikapcsolva

    KAPCSOLODÓ CIKKEK

    „A bűn ismétli önmagát…”

    Ez az Erzsébet nap 82 év után talán más is lehetne, mint az eddigiek, hiszen néhány hónapja az Ukrajnai Legfelsőbb Tanács nyilatkozatban eli...

    A „volgai mániákustól” az „angarszki rémig”

    2026. okt. 15.
    „Mi sorozatgyilkosok vagyunk a fiaitok, férjeitek, ott vagyunk mindenhol” Ez a hátborzongató mondat abból a Ted Bundyval készített interjúbó...

    Afganisztán, a birodalmak temetője

    2026. szept. 30.
    A második világháború után az Egyesült Államok és a Szovjetunió lettek a világ tényleges irányítói, miután ellenőrzésük alá vonták szinte eg...

    LEGUTÓBBI CIKKEK

    CÍMKÉK

    © 2018-2026 - #moszkvater