„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”
Az Arktyika atommeghajtású jégtörő
Fotó:EUROPRESS/Sputnik
Noha egészen 1999-ig az Északi-sarkvidék nemzetközi területté volt nyilvánítva, azt mindenki pontosan tudta, hogy micsoda gazdasági jelentősége van az Arktisznak. A tengerfenék alatt hatalmas kőolaj és földgáz készletek rejtőznek. Felmérések kimutatták, hogy a világ egyelőre még feltáratlan kőolaj készleteinek 13 százaléka, a földgáz készletek 30 százaléka rejtőzik az északi sarkkörön túl. Nem véletlen, hogy már csak ezért is több ország bejelentkezett rá területi igénnyel. Ráadásul ezt a folyamatot csak felgyorsította, hogy a globális felmelegedés miatt a jövőben hajózható lesz az északi átjáró.
Először Oroszország jelentette be az igényét a Lomonoszov-hátságra, amely tengerfenéken fekszik jelenleg a jégtakaró alatt”
Véleménye szerint ugyanis a hátság Szibériához tartozik földrajzilag. Ezt az igényt megvétózta Norvégia, Kanada, az Egyesült Államok és Dánia 2004-ben. Az Északi-sarkponthoz legközelebbi szárazföld Grönland, amely Dániához tartozik, és a Lomonoszov-hátságot ők Grönland víz alatti folytatásaként értelmezve maguknak követelik. Kanada sajátjának szeretné tudni az országtól északra fekvő vizeket egészen a sarkig, de egyelőre ezt sem ismeri el semmilyen szervezet.
A sarkvidéki vizek jelentőségét azonban már sokkal korábban felismerték, és
„nem véletlenül volt történelmi pillanat, amikor éppen 42 évvel ezelőtt, 1977. augusztus 17-én a szovjet Arktyika atomjégtörő a világon elsőként érte el úszva, a 2-3 m vastag jeget törve az Északi-sarkot, ahol a tenger 4261 m mély”
Magát a hajót a Szovjetunió első atomjégtörője, a Lenin építési és kedvező üzemeltetési tapasztalatai alapján tervezték meg. Igaz, amikor erről döntöttek, még egy több hajóból álló atomjégtörő-osztály megépítését tűzték ki célul, amelynek tagjai képesek biztosítani az Északi-tengeri Hajózási Útvonal folyamatos, egész éves használatát.
Ennek a nagyszabású tervnek lett az első fecskéje az Arktyika, melynek megépítésére 1971. június 3-án adták ki a megbízást a leningrádi Baltyijszkij Hajóépítő Üzem számára. Magát a hajótestet 1972. december 26-án bocsátották vízre, míg a reaktortartály és a gőzfejlesztők a Moszkvától 40 km-re, délre eső Podolszkban működő ZiO Podolszk atomerőművi gépgyárban készültek. Az Arktyika 1974. december 17-én sikeresen túlesett a próbaútján is. A bürokrácia útvesztőinek legyőzését követően már 1975. április 25-én felvonták rá az állami zászlót, majd ugyanekkor besorolták az Északi-tengeri Flotta állományába. Ekkor még senki sem gondolta, hogy az atomjégtörő történelmi tettet hajt majd végre 1977. augusztus 17-én.
„A jégtörő 2 db OK-900A típusú,171 MW hőteljesítményű, 240 t/h gőztermelésű nyomottvizes reaktorral rendelkezett, amelyeknek saját, zárt rekesze volt, súlyuk 160 tonna”
Víz, acél és nagy sűrűségű beton árnyékolták. A környezeti sugárzást 86 szenzoron keresztül figyelték a hajón. A reaktorokat eredetileg egy 90 százalékban dúsított, cirkóniummal bevont uránüzemanyag táplálta. A láncreakciót a biztonsági rudak teljes beiktatásával 0,6 másodpercen belül meg lehetett állítani. A hajó napi 200 gramm tüzelőanyagot fogyasztott, miközben jeget tört. Mindegyik reaktorban 500 kg urán izotóp volt, ami legalább 13,7 évet tett lehetővé a reaktormagok cseréje között. A hajótest külső burkolata 48 mm vastag, a belső 25 mm vastagságú volt, és a maximális jégvastagság, amelyen áttörhetett, körülbelül 5 méter. Tervezésénél természetesen figyelembe vették, hogy háború esetén fegyverzettel és radarrendszerrel is el lehessen látni.
Érdekesség, hogy
„a hajót 1982-ben Brezsnyev halálakor átkeresztelték a főtitkár tiszteletére, ám a 145 fős legénység hol nyílt, hol pedig titkos ellenkezésére később visszakeresztelték az eredeti nevére”
A helyzet annyira feszült volt, hogy mást nem lehetett tenni, ugyanis a legénység sok esetben a Brezsnyev hívójelre nem is válaszolt. A 145 méter hosszú, 30 méter széles, 9635 tonna súlyú hajó pályafutása 2008-ban végződött, reaktorait lebontották, jelenleg Murmanszk kikötőjében várja sorsát. Szóba került egy hajózási múzeum berendezése is a fedélzetén.
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2025 - #moszkvater
