„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”
Viktor Korcsnoj
Fotó:EUROPRESS/Sputnik
Ha valami a sport terén létfontosságú volt a Szovjetunió számára, akkor az a sakkozás világbajnoki címe. Az orosz sakkiskola világklasszisok sorát termelt ki, nem véletlen, hogy a II. világháborút követően a még egységes sportágat (1948-1993) figyelembe véve egyedül egy amerikai zseni, Bobby Fischer tudta elhódítani a vb-címet – 1972-ben emlékezetes csatában verte Borisz Szpasszkijt – a szovjet, majd orosz sakkozóktól. Hogy kik voltak ők? Nos, álljon itt örök emlékül eme tekintélyes sakkozók listája: Mihail Botvinnik, Vaszilij Szmiszlov, Mihail Tal, Tigran Petroszjan, a már említett Szpasszkij, Anatolij Karpov és Garri Kaszparov.
„Ha a fent megnevezett nyolc világbajnokhoz hozzátesszük a sakk jelenlegi uralkodóját, a norvég Magnus Carlsent, akkor a kilenc zsenit egy tizedik köti össze: Viktor Korcsnoj”
A 89 éve született szovjet, majd svájci legenda volt egyedül képes arra, hogy valamennyiük ellen legalább egy játszmát nyerjen. Mert Korcsnoj annak ellenére a valaha volt egyik legjobb sakkozó, hogy ő maga sosem volt világbajnok. Minden idők legerősebb nagymesterei között tartják számon. Korcsnoj 1956. novembere és 1983. januárja között folyamatosan a világranglista első tíz helyezettje közé tartozott. Négy hónapig volt világelső (1965. szeptember és december között), 15 éven keresztül pedig második Petroszjan, Fischer és Karpov mögött. Több mint 220 erős versenyen lett első, és ő volt a sportág történetének legidősebb szenior világbajnoka (2006-ban, 75 éves korában). Egészen hihetetlen, de 2012-ben, az utolsó versenyén még 2499 Élő ponttal ült asztalhoz…
„A sakkvilág az ellentámadás nagymesterének hívta, aki nagyon gyorsan látott a táblán, rendkívül jól számolt, világossal agresszív stílusban harcolt”
Nem véletlen, hogy a 2016-os halálát követően már 2017-ben beválasztották a World Chess Hall of Fame (Sakkhírességek csarnoka) tagjai közé. Pályafutását jelentősen befolyásolta később, hogy 1976-ban egy hollandiai versenyt követően nem tért haza a Szovjetunióba. Egy 2007-es interjúban Verőci Zsuzsának elmondta, hogy amikor elhagyta a Szovjetuniót, nem emigrált, hanem engedély nélkül távozott a Szovjetunióból.
„Azért döntöttem így, mert folytatni akartam sakkozói pályafutásomat. Ha maradok, vége a karrieremnek. Sokan úgy gondolták, az akkori szovjet hatalom eldöntötte, hogy kinek kell világbajnoknak lennie, de ez ilyen formában nem igaz. Nem döntötték el, hogy Bronstein vagy Keresz nem nyerhet Botvinnik ellen, vagy én Karpovval szemben, de a hatalom minden igyekezete arra irányult, hogy például Botvinnik nyerjen, aki mögött egyenesen Sztálin állt” – nyilatkozta Korcsnoj az origo.hu portálnak. Ugyanebben az interjúban elárulta,
„a szovjet sakkozásra sokkolóan hatott Bobby Fischer berobbanása a sportág legszűkebb elitjébe”
„A véleményformálók, az újságok persze lenézték Fischert, mi több, ellenségnek kiáltották ki, de a valóságban rettegtek tőle. A szovjet sakkozókat győzelemre nevelték, egyszerűen nem tudták feldolgozni a vereséget. Ezért Fischer sokakban bénultságot idézett elő. Számos módon próbálták meg ezt feloldani. Még Black Jacket és preferance-ot is játszottunk, csak hogy hozzászokjunk a vereséghez” – állította a sakklegenda 2007-ben.
Korcsnoj háromszor került elérhető közelségbe a világbajnoki címhez, ám mindannyiszor a szovjet sakk akkori legnagyobb reménysége, Anatolij Karpov az útját állta. A korábbi jóbarát, a későbbi halálos ellenség. 1974-ben még mindketten szovjet színekben csaptak össze Moszkvában a világbajnok-jelöltek döntőjében, hogy a győztes kivívja a jogot a Fischer elleni vb-döntőhöz. A rendkívül izgalmas csatát végül Karpov nyerte (12,5-11,5), és miután az amerikai nem állt ki ellene, a fiatal Karpov lett a világbajnok.
„Amikor pedig 1976-ban nem tér haza, Korcsnoj a keleti országokban egyszerűen persona non grata lett”
Viktor Korcsnoj (jobbra) és Borisz Kaufman partija az 1973-as szovjet nemzeti bajnokságon
Fotó:EUROPRESS/Sputnik/Boris Kaufman
A magyar Sakkélet például úgy írt, mint aki némi pénzért eladta a hazáját, elhagyta a családját. És ezzel még nem is volt vége. A távozását megemészteni nem tudó szovjet vezetés mindent elkövetett, hogy teljesen tönkre tegye őt, száműzze a sportágból. A szovjet sakkozók döntő többsége bejelentette, nem hajlandó olyan versenyen elindulni, ahol Korcsnoj a résztvevők között van. Mindössze hárman szegültek ellent a központi akaratnak: Szpasszkij, Botvinnik és Bronstein. És ami a legjobban fájhatott Korcsnojnak, az Karpov bejelentése, miszerint vagy őt, vagy Korcsnojt hívják meg a versenyekre, mert nem hajlandó vele leülni egy asztalhoz.
Aztán mégis le kellett ülnie… Ugyanis a tékozló zsenit nem tudta kizáratni a Szovjet Sakkszövetség az 1978-as világbajnoki ciklusból.
„Korcsnoj pedig látványos bosszút állt volt hazáján és képviselőin”
A világbajnok-jelölti ciklusban előbb Petroszjant 6,5 – 5,5-re, utána Polugajevszkijt 8,5 – 4,5-re, majd a rendkívül erős Szpasszkijt 10,5 – 7,5-re legyőzve bejutott a világbajnoki döntőbe. Oda, ahol Karpov várta. A szovjetek mindent bevetettek, nem voltak hajlandóak nevén nevezni Korcsnojt, akit innentől kezdve a szocialista országokban csak kihívóként, vagy Karpov ellenfeleként emlegettek. És amikor Korcsnoj nem sokkal a vb-döntő előtt súlyos autóbalesetet szenvedett, a fél világ meg volt arról győződve, hogy ezt kizárólag a KGB-nek köszönhette. A világbajnoki finálét azonban ez sem tudta megakadályozni, és az immár ellenséggé vált két sakkzseni 1978. június 18-án a Fülöp-szigeteken, Baguio City-ben megkezdte a sportág történelmének legemlékezetesebb és talán legbotrányosabb döntőjét.
Csak néhány apróság, amit egymás ellen bevetettek. Karpov még a finálé megkezdése előtt megröntgeneztette ellenfele székét, nehogy az nem megengedett eszközt használhasson. Válaszul jött a híres joghurt-vita, ugyanis Korcsnoj azt állította, hogy a játszmák alatt a címvédőnek a kihozott joghurtokkal üzennek. Ennek végül az lett a vége, hogy Karpov csak ibolyaszínű joghurtot kaphatott, ugyanabban az időpontban és ugyanattól a pincértől.
„A pszichés hadviselés minden eszközét bedobták egymás ellen”
Amikor Karpov még kezet sem fogott Korcsnojjal a játszma előtt, az úgy bedühödött, hogy 28 lépésben ki is kapott. Elmondták egymást mindennek, és igen hamar eljutottak odáig, hogy a döntetlent is a bírón keresztül ajánlották fel a másiknak. Nem csoda, hogy a döntő harmadánál már a két játékos stábja is egymásnak esett. Sőt, ez a hangulat már a semleges tudósítókra is átragadt. Raymond Keene angol nagymester odáig ment, hogy kijelentette, mit izgul Korcsnoj az elmaradt kézfogás miatt, legalább megspórolt egy kézmosást. Parafenoménokat vetettek be egymás ellen, hogy azok meccs közben hipnotizálják a másikat, így veszítsenek.
„Korcsnoj például egy napszemüveget vett fel annak kivédésére, hogy ne tudjanak a szemébe nézni, mire Karpov kitalálta, a szemüvegből visszatükröződő fény zavarja a gondolkodásban”
A jóval fiatalabb Karpov láthatóan jobban bírja a pszichés hadviseléssel tarkított döntőt, hiszen a 27. partit követően egy pontra volt a címvédéstől (5-2-re vezetett), ám Korcsnoj feltámadt, és a 31. játszmát követően 5-5-re álltak. Úgy tűnt, semmi sem állhat az útjába, ám Karpov a következő játszmában győzedelmeskedett, így ő maradt a világbajnok. Ugyanakkor pszichológusa, dr. Zukhart végig ott ült a negyedik sorban, és megpróbálta hipnotizálni Korcsnojt. Utóbbi tiltakozásképpen nem írta alá a játszmalapot, de ettől nem változott meg semmi, a vb-cím maradt a Szovjetunióban.
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2025 - #moszkvater
