//Az elerőtlenedő szovjet/orosz medve
Az orosz labdarúgó válogatott, a Szbornaja edzése 2021. június 15-én Szentpéterváron #moszkvater

Az elerőtlenedő szovjet/orosz medve

MEGOSZTÁS

Sokan vallják az első, belgák elleni találkozót követően, hogy a mostani Európa-bajnokságon látható Szbornaja minden idők egyik leggyengébb orosz válogatottja. Ám ne felejtsük el, legalább ott vannak a kontinensviadalon, és bizony a hetvenes évek második és a nyolcvanas évek első felének válogatottjai biztosan szívesen cseréltek volna a mostani „leggyengébbekkel”.

Az orosz labdarúgó válogatott, a Szbornaja edzése 2021. június 15-én Szentpéterváron #moszkvater
Az orosz labdarúgó válogatott, a Szbornaja edzése 2021. június 15-én Szentpéterváron
Fotó:EUROPRESS/Vladimir Astapkovich/Sputnik/AFP

Kétségtelen tény, hogy a ma a 16. labdarúgó Európa-bajnokságon ismét pályára lépő orosz válogatott nagyon rosszul kezdte a kontinenstornát, hiszen a szentpétervári arénában 3-0-ra kikapott Belgiumtól. A mutatott játék nagyon elkeserítő volt, az orosz csapat nyomaiban – maximum több névben – emlékeztetett a 2018-as hazai rendezésű világbajnokságon kellemes meglepetésre negyeddöntőbe kerülő válogatottra. Persze, azért ne felejtsük el azt sem, hogy az ellenfél a világranglistát vezető belga válogatott volt, akik vélhetően még nem egy csapatnak fogják tönkrezúzni az álmait.

„Ugyanakkor nem lehet nem észrevenni, hogy az orosz foci gödörben van, és ez nemcsak a most Eb-n játszó válogatottat, hanem a klubcsapatokat és a teljes utánpótlást érinti. Ennek ellenére szinte minden nagy tornára kijutnak legalább…”

Sokan emlegetik manapság – a magyarokhoz sokszor hasonlóan – a dicső múltat, amikor még Szovjetunióként nyerni tudtak, vagy legalább a döntőig eljutottak. Az Európa-bajnokságokon a legelső, 1960-as tornát megnyerték, emellett három alkalommal végeztek a második helyen (1964, 1972, 1988), egy alkalommal pedig negyedikek lettek (1968). Mondhatni parádés eredménysor.

1960-ban a labdarúgó-történelem legelső Európa-bajnokságán, vagy ahogy akkor hívták, az Európai Nemzetek Kupáján a szovjet válogatott – és nyugodtan mondhatjuk, hogy az orosz is – története legnagyobb sikerét érte el. A négycsapatos döntőbe előbb Magyarország testén keresztül vezetett az út kettős győzelemmel, majd a spanyolok Franco tábornok parancsának engedelmeskedve nem voltak hajlandóak Moszkvába utazni, így visszaléptek, ezzel a Jasin, Ivanov, Metreveli, Netto, Ponyegyelnyik nevével fémjelzett szovjetek utazhattak a franciaországi tornára. Az elődöntőben  szemet gyönyörködtető – már az akkori szemet – játékkal verték Csehszlovákiát  3–0-ra. A döntőben Jugoszláviával találkoztak, és a rendes játékidő 1–1-s döntetlennel ért véget, majd következett a hosszabbítás, melyben  Ponyegyelnyik fejesével megszerezték a vezetést és végül a győzelmet, ezzel az első Európa-bajnoki címet a Szovjetunió.

Az 1964-es Európa-bajnokságon címük megvédésére készültek a jobbára a négy évvel azelőtti hősökkel felálló szovjetek. A selejtezőkben először Olaszországot 3–1-re, ezt követően Svédország 4–2-re győzték le, így ismét ott voltak a legjobb négy között. A négyes tornát ezúttal Spanyolországban rendezték, és a szovjet válogatott ezúttal a dánokat verte 3-0-ra az elődöntőben. Jöhetett a döntő a spanyolokkal szemben, és ezúttal Franco nem adott semmilyen parancsot. Az elképesztően izgalmas fináléban aztán a házigazda a 84. percben szerzett találattal 2-1-re nyert, így ezúttal egy ezüstéremmel tértek haza Moszkvába Jasinék.

Az 1968-as Európa-bajnokság selejtezőit két szakaszban rendezték, és az egyik fő esélyes Szovjetunió mind a csoportkört, mind pedig a negyeddöntőt sikerrel vette. A négyes döntőben a házigazda olaszokkal játszották első mérkőzésüket. A találkozó 0–0-s döntetlennel ért véget, a döntőbe jutást a szabályok szerint döntetlen állásnál nem hosszabbítás és büntetőpárbaj döntötte el, hanem pénzfeldobás. Nos, az első pénzérme elgurult, így újradobásra került sor, amely az olasz válogatott továbbjutását hozta. Később megtalálták az eredeti pénzérmét is, a szovjetek által választott oldalával felfelé. De ez már nem osztott vagy szorzott, jöhetett a bronzmeccs, melyen a csalódott szovjetek 2–0-ra kikaptak Angliától.

Aki látta az 1972-es Európa-bajnokságon játszó szovjet válogatottat, hajlik igazat adni azoknak, akik azt vallják, a valaha volt legjobb szovjet csapat lépett Belgiumban pályára. Az alapot a Dinamo Kijev és a másik Dinamó, a Tbiliszi adta – gondoljunk csak Rudakovra, Dzodzuasvilire, Hurcilavára, Kolotovra, Matvijenkora, Troskinra vagy éppen Muntyanra –, és a válogatott már a csoportmeccsek alatt remek formát mutatott, és 4 győzelemmel és 2 döntetlennel jutottak tovább a spanyolok előtt a negyeddöntőbe, ahol Jugoszláviát 3-0-s összesítéssel ütötték ki. Jöhetett ismét az Eb négyes döntője, ahol az elődöntőben Magyarország ellen győztek 1–0-ra Konykov góljával.

„A döntőben azonban elfogyott a puskapor, és az NSZK egy bizonyos Gerd Müller vezetésével 3-0-re nyert, így újabb ezüstérem jutott a szovjeteknek.”

Amit azután jó sokáig nézegethettek, ugyanis – mint utólag kiderült – ez volt a szovjet válogatott utolsó Eb-szereplése egészen az újabb csodáig, az 1988-as ezüstig. Az NSZK-ban rendezett nyolcasdöntőben igen erős csoportba került a szovjet válogatott, amely ismét a Dinamo Kijev labdarúgóira épült. A hollandok, az angolok és az írek közül sokak meglepetésére egyedül az utóbbi tudott pontot szerezni a szovjetektől, akik csoportelsőként jutottak be az elődöntőbe. Ott az olaszok próbálták megállítani a Daszajev, Protaszov, Rácz, Alejnyikov, Litovcsenko, Zavarov nevével fémjelzett gárdát. Nem sikerült, a szovjetek 2-0-ra győztek, így jöhetett a döntő az egyszer már legyőzött hollandok ellen. Másodszor már nem sikerült legyőzni Hollandiát, így immár a harmadik ezüstöt szerezték meg a szovjetek.

Az 1992-es Európa-bajnokság selejtezőinek 3. csoportját megnyerte a Szovjetunió és kijutott az Eb-re, azonban 1991. december 25-én a Szovjetunió felbomlott. Helyettük az egykori tagköztársaságokból létrejövő Független Államok Közössége vett részt a tornán, amelyen a szocialista rendszer összeomlása után a FÁK előbb 1-1-re végzett az újraegyesített Németországgal, majd gól nélküli döntetlent ért el a címvédő hollandok ellen, ám az utolsó csoportmeccsen 3-0-ás vereséget szenvedtek Skóciától, így kiestek. Az itt szereplő csapatban még játékosként lépett pályára a az orosz válogatott jelenlegi kapitánya, Sztanyiszlav Csercseszov.

„Ettől kezdve Oroszország néven játszott a válogatott, amely öt alkalommal szerepelt (1996, 2004, 2008, 2012, 2016) az Európa-bajnokságon, ám a nagy elődök utódai „csak” egy bronzérmet szereztek a 2008-as svájci-osztrák közös rendezésű kontinensviadalon.”

Az 1994-es vb-kudarcot követően Oleg Romancevnek kellett kivezetnie a nemzeti csapatot az 1996-os EB-re, ami sikerült is a kapitánynak, ugyanis a Skócia, Görögország, Finnország, San Marino és Feröer összeállítású csoportból veretlenül, 8 győzelemmel és 2 döntetlennel lettek csoportelsők. A Eb-n viszont jóval nehezebbnek ígérkező C csoportba kerültek, amelyben Németország, Csehország és Olaszország testén vezetett volna az út az egyeneskieséses szakaszba. A Szbornaja azonban a németektől (3-0) és az olaszoktól (2-1) kikapott, míg a csehek ellen szerzett egy pont (3-3) semmire sem volt elég, maximum a hazautazásra.

A 2000-es kontinenstornára, melyet Belgiumban és Hollandiában rendeztek, ki sem jutott az orosz válogatott, miután a selejtező-csoportjában a franciák és az ukránok mögött a harmadik helyen végeztek. Ezt az időszakot sokan az orosz labdarúgás mélypontjának tartották, mert előtte az 1998-as vb-re sem sikerült kvalifikálniuk magukat. Ugyan a 2002-es vb-re aztán kijutottak, ám ott ismét csődöt mondtak, és a Belgium, Japán, Tunézia alkotta csoportból sem tudtak továbbjutni.

Romancevtől ismét elbúcsúztak, jött Valerij Gazzajev, aki nagy nehézségek árán, de kijuttatta a válogatottat a 2004-es kontinensviadalra. Ezt a sikert azonban beárnyékolta Jegor Tyitov pozitív drogtesztje, és sokan az orosz válogatott kizárását követelték, ám végül csak Tyitov kapott 1 éves eltiltást. Az Eb-n aztán megint csődöt mondott Oroszország, és kiestek a görög, spanyol, portugál csoportból. Mentségükre legyen mondva, a két továbbjutó válogatott, a görög és a portugál játszotta a torna fináléját.

És amikor Oroszország nem jutott ki a 2006-os világbajnokságra, a szövetség új utakra lépett, és kinevezte a holland Guus Hiddinket szövetségi kapitánynak. aki előbb kijuttatta a válogatottat az Eb-re, mégpedig úgy, hogy Angliát utasította maga mögé a selejtezőcsoportjában. A holland kapitány keze alatt egészen parádés támadófocit játszott a csapat, megverte többek között a címvédő görögöket, a svédeket és a hollandokat. A világ nagy része az oroszoknak szurkolt, ám Arsavinék az elődöntőben belerohantak a spanyol késbe, ugyanis David Villáék 3-0-ra verték az Eb-meglepetéscsapatát.

A Hiddink helyére érkező másik holland, Dirk Advocaat ugyan nem jutott ki a csapattal a 2010-es vb-re – hatalmas csalódás volt ez az orosz szurkolóknak –, ám a 2012-es labdarúgó Európa-bajnokság selejtezőit sikerrel vették. Úgy tűnt, a csoportküzdelmek sem jelentik majd az Eb-n a végállomást, ugyanis kezdésként 4-1-re verték a cseheket, ám utána jött a feketeleves: 1-1 a lengyelek ellen, majd 1-0-s vereség a görögöktől, azaz megint mehettek haza az egyeneskieséses szakasz előtt.

2016-ban az osztrákok mögött a második helyet szerezték meg a selejtezőben, ám ez is elégnek bizonyult ahhoz, hogy ott legyenek az Eb-n. A Leonyid Szluckij vezette válogatott azonban megőrizte „jó szokását” és 1 pontot szerezve kiesett a csoportmeccseket követően. Újfent érdekesség, hogy az angolok ellen nem kaptak ki (1-1), viszont a papíron gyengébb szlovákok (2-1) és walesiek (3-0) simán verték őket.

És máris elérkeztünk a jelenleg zajló Európa-bajnokságig, ahol az első, belgák elleni meccsen látott játék alapján kész csoda lenne, ha az oroszok nem fejeznék be a küzdelmet a csoportmeccsek után.

MEGOSZTÁS