Bár egyelőre úgy tűnik, az orosz-ukrán viszony tekintetében az erődemonstráció révén sikerült Kijevnek és nyugati partnereinek a szükséges üzenetet eljuttatni, nem biztos, hogy azt az érintettek helyesen értelmezik. Washington ugyanis fals módon magát győztesnek kinevezve saját érdemeként tünteti fel a deeszkalációt, teljesen ignorálva az elmúlt két hétben történteket. Az amerikai kormányzat totális álomvilágban él.

Az előre be nem jelentett ellenőrző hadgyakorlatok végeztével, illetve az elsődleges politikai célok elérésével úgy tűnik, ha lassan is, de elkezdtek elindulni az események az orosz-ukrán viszonyrendszerben a feszültség csökkentésének irányába. Szergej Sojgu védelmi miniszter parancsa alapján a Déli, illetve Nyugati Katonai Körzet egységei fokozatosan visszatérnek eredeti állomáshelyükre.

„Ukrajna lerohanása érdeklődés hiányában ismét elmaradt”

A háborúval riogató elemzők és média, mint korábban többször, ismét fals módon tálalták a helyzetet, de Oroszországgal kapcsolatban az ember lassan meg sem lepődik az ilyeneken. Az orosz erődemonstráció azonban elérte hatását, úgy tűnik a kijevi fejekben megszólalt a racionalitás vészharangja. A Donbassz esetleges megtámadása ugyanis a jelenlegi politikai garnitúra, és az ukrán állam végét jelentené. Washington is inkább visszahívta a Fekete-tengerre, az ukrán szolidaritás jegyében vezényelt rombolóit, saját magyarázatában az események további fokozódásának megelőzését említve. Még a Krím kapcsán Kijev mellett hagyományosan kiálló Törökország is tőle szokatlan módon inkább semleges álláspontra helyezkedett a hadgyakorlatok kérdéskörében.

„Mindezek alapján úgy tűnhet a külső szemlélő számára, hogy a játékelméletben chicken game-nek nevezett – magyar fordításban gyáva nyúl – játékból Moszkva jött ki többé-kevésbé győztesen”

Felállított a Donbassz kérdésében egy vörös vonalat, amelyet jelentős erődemonstrációval nyomatékosított. Közben Ukrajnának ismét rá kellett jönnie, hogy nyugati szövetségesei nem kívánnak érte harcba bocsátkozni Oroszországgal, és nem is számíthat hathatós támogatásukra. Ukrajna az Egyesült Államok számára csupán felvonulási terep, míg Európának lassan megoldhatatlan teher, és a legkevésbé sem hiányzik neki a problémák importálása.

„Nos, logikusan ez lenne a válasz, de mintha az Egyesült Államok kormányzata úgymond a cseh kettőt nézve teljesen máshogy látná a világot”

Daleep Singh, a Fehér Ház nemzetközi gazdasági kapcsolatokért felelős nemzetbiztonsági tanácsadó-helyettese a Reuters hírügynökségnek nyilatkozva eltérő szcenáriót vázolt fel. Singh szerint a nemrégiben Oroszország ellen bevezetett újabb szankciók eredményei majdnem teljesen megegyeztek Washington elvárásaival, és Moszkva visszakozása ennek köszönhető. Avagy Moszkva nem a hadgyakorlat vége, vagy az elért külpolitikai céljai miatt vonta vissza a csapatait, hanem mindez csak és kizárólag az amerikai szankciók, valamint azok esetleges kiterjesztése miatt történt.

„Az egyik csomag a rubel alapú orosz államadósság elsődleges piacokon való vásárlását tiltotta meg az amerikai befektetőknek. A második elnöki rendelet pedig lényegében felhatalmazta az amerikai kormányzatot, hogy bármilyen ügyben, bármilyen indokkal, bármikor, az orosz gazdaság bármely szereplője ellen szankciókat vethessen ki”

Az eseményeket nézve valahogy mégse áll össze a szankciós nyomás diadalmas győzelme. Részben Ukrajna Donbassz közeli csapatösszevonásaira és a NATO Defender Europe-2021 hadgyakorlatára válaszul Oroszország kiterjedt harcképességet ellenőrző hadgyakorlatot tartott április folyamán, amely egybeesett az orosz katonai naptár szerinti éves csapatmozgásokkal. Mindezen gyakorlatok április végével amúgy is befejeződtek volna, és semmilyen módon nem szerepelt a tervek közt, vagy a nyilatkozatok szintjén, hogy Oroszország hosszú távon kívánja diszlokálni csapatait a Nyugati és Déli Katonai Körzetben. Főképp, hogy az egységek többsége nem is ott tartózkodott.

Másrészt, függetlenül attól, hogy valójában mennyi orosz katona és technika volt az ukrán határ térségének közelében, Ukrajna lerohanása nem szerepelt a célok közt. Egy támadás megszervezése időt, kapacitást és logisztikát igényel, a harcoló alakulatoknak utánpótlásra, a sérülteknek tábori kórházakra, a haditechnikának üzemanyagra van szüksége, illetve mindezeket a harctérre el kell valamilyen módon juttatni. Egy ilyen felvonulás messze nem közelít meg egy előre eltervezett offenzívát, ráadásul maguk az alakulatok sem vettek fel támadó formációt. Továbbá amilyen viszonylagos titokban volt képes Moszkva megszervezni a krími és szíriai beavatkozását, mostani viselkedése önmagának mondana ellent. Egy ennyire nyílt csapatösszevonás éppen az ellenség elsőrangú célpontjaivá teszi az egységeket.

„Nehezen képzelhető el, hogy az orosz vezérkar a hadviselés évszázados alapjaival szakítva feladja a meglepetés erejét, és jó előre a határra felvonulva támadná meg Ukrajnát, előnyt adva ezzel neki a felkészülésre”

Másrészt miért gondolja azt Washington, hogy pont a mostani szankciók kényszerítették volna meghátrálásra az orosz vezetést? A 2014-es ukrajnai események – de ha a Szergej Magnyitszkijről elnevezett törvény nézzük, akkor 2012 – óta az Egyesült Államok lényegében ugyanazt a szankciós politikát folytatja megszakítás nélkül, a kormányzó erőtől függetlenül. Eddig sem kellett igazán nagy erőfeszítést tennie a kormányzatnak az orosz gazdasági szereplők bármelyike elleni szankciók kivetéséhez, a mostani csomag mindössze egyszerűsítette a meglévő gyakorlatot.

„Ráadásul, ahogy arra a nagy nemzetközi hitelminősítők – mint a Moody’s – is rámutattak, a legújabb szankciók minimális mértékben érintik az orosz gazdaságot”

Az amerikai befektetők a jövőben ugyanúgy vásárolhatnak rubel alapú orosz államkötvényeket, csak azok kereskedelmére közvetetten, nem az elsődleges piacokon kerül sor. Továbbá Washington pénzügyi szankcióihoz az európai befektetők védelmére hivatkozva az Európai Unió nem csatlakozott.

Mindezeken túl, maguk a szankciók felettébb kétélű fegyverek képesek lenni, mivel bár bizonyos körülmények közt elérhetik a kívánt hatást, ellentétes végeredmény sem kizárható. Ha Washington Kijevre, illetve a háborús héjákra hallgatva élesítené a nukleáris opciót, és leválasztja Oroszországot a nemzetközi pénzmozgásokat intéző SWIFT rendszerről, mi garancia van arra, hogy Moszkva innentől minden mindegy alapon úgymond saját hatáskörben rendezi Ukrajna kérdését? Ahogy arra Heiko Maas német külügyminiszter helyesen rámutatott, jobb, ha a Nyugat nem vágja el az összes szálat Oroszországgal, mert azzal csak a háború irányába tolná. Nagyhatalmak között hosszú távon értelmetlen a szankciók nyelvén beszélni, mivel azzal semmi eredményt nem tudnak a felek elérni egymás közt, legfeljebb a viszony további romlását.

„Hét éve tart az orosz szankciós rezsim, bár fáj a gazdaságnak és a lakosságnak, ez már nem az a multifunkciós fegyver, ami mindent megold”

Érdemes itt Putyin egyik, leningrádi gyermekéveiből származó emlékét felidézni. Ahogy a vele készült 2018-as filmben elmondta, a szülői társasházban rendszeres látogatónak számítottak a patkányok, amelyeket barátaival maga Putyin is rendszeresen kergetett. Ám egyik alkalommal, miután egy méretes példányt a sarokba szorított, az megadás helyett neki támadt. Nemcsak utánaszaladt, de a folyosón majd lépcsőről-lépcsőre fogva próbált a fejére ugrani. Ezek után az orosz államfő a történetet kellő áthallás mellett azzal zárta, hogy jobban tesszük, ha senkit sem szorítunk sarokba.

Úgy tűnik Putyinnal szemben az amerikai kormányzat nem tanulta meg ezt a leckét, és minden áron a feltartóztatás égisze alatt lassan saját határai mögé akarja Oroszországot visszaszorítani. Eközben hevesen tagadja, hogy a feszültségeket akarná vele növelni, és épp Moszkvára mutogat. Viszont két vád között azért ferde szemmel nyújtaná a másiknak a nem feltétlen tiszta békejobbot. Ez sohasem fog működni, akármilyen unortodox megoldásban is gondolkodik a Biden-adminisztráció.

„Washington globális hatalma már nem egyértelmű, és nem megkérdőjelezhetetlen. Fokozatosan vesztve a hegemón szerepből legfeljebb első lehet a multipolaritás egyenlői közt”

A legfőbb kihívást számára hosszú távon Kína jelenti, ám lassan 80 éves hegemóniája alatt ilyen hatalmas és összetett kihívóval még nem találkozott, egyszerűen tud mit kezdeni vele. Kína növekedése és terjeszkedése nagyhatalmiságának gazdasági alapjait ássa alá, amely mellett Peking fokozatosan megjelenik a politikai színtéren is. Eddig külön-külön vagy katonai-politikai szempontok veszélyeztették az Egyesült Államok globális vezető szerepét – értve itt a hidegháborús Szovjetuniót – ,vagy gazdaságiak, mint Japán az 1980-as évek folyamán. Viszont Kína esetében a két faktor egybeforrni látszik, így nem elég csak a gazdasági vagy csak a politikai dimenzióval foglalkozni.

„Az egykori nagy geopolitikai stratégák kiöregedésével, és egyre erősebbé váló belső problémáival Washington még nem talált átfogó megoldást Kínára”

Ilyen helyzetben pedig mi sem egyszerűbb, mint a nagyobb probléma helyett egy kisebb szereplővel foglalkozni, azt szándékosan démonizálva felnagyítani, majd vele szemben mutogatni Amerika erejét. Oroszország nem akar a NATO ellen harcolni, nem akarja Európát megszállni, egyszerűen békés fejlődést akar és környezetének tiszteletben tartását. A közkeletű újhullámos elméletekkel szemben a befolyási övezetek továbbra sem tűntek el, a nagyhatalmi rendszer akkor tud rendesen működni, ha azok határait a felek tiszteletben tartják.

„Az Egyesült Államok viszont ebbe tenyerelt bele a posztszovjet térségben és nem akar rossz gyakorlatával felhagyni”

Bár végső soron nem kizárható, hogy Washington nyilatkozatai csupán tűzoltás jelleggel kívánták menteni a menthetőt, de a helyzeten sokat nem javít, sőt. Nem egy alsóbb hivatalnok vagy újságíró nyilatkozott, ezt az elnökkel stratégiai kérdéseket napi szinten megvitató ember tette, így hivatalos állásfoglalással ér fel. Washington nem érti, vagy nem akarja érteni Moszkvát. Míg utóbbi a globális sakktáblán a védekezését állítja fel, előbbi cowboy kalapban dobálja kártyáit royal flush-t kiáltva. Ám ahogy a múlt számos alkalommal keserűen rámutatott az ilyen félreértések és fals következtetések sorozata jobb esetben csak rendkívüli feszültséghez, rosszabb esetben háborúhoz is elvezethet…