Könyvespolc. Bérgyilkosok áldozata lett, de sosem derült ki a gyilkosság megrendelője. Anna Politkovszkaja annyi piszkos ügyről rántotta le a leplet, hogy rengeteg ellenséget szerzett magának. Az Orosz naplóban róluk is olvashatunk.

Aki tisztában van az orosz belpolitikai élet működésével, pontosan tudja, hogy Oroszországban tulajdonképpen nem is létezik olyan, hogy parlamenti vagy parlamenten kívüli ellenzék. Ellenzéki pártok természetesen vannak, de ezek közül egyedül az Oroszországi Föderáció Kommunista Pártjának van országosan kiépített szervezete. Persze ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy a kummunisták lennének a hatalom legfőbb kritikusai. Ezt a funkciójukat Zjuganovék sosem töltötték be, aminek az oka megint csak a politikai rendszer működésében keresendő.

„Ám ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy teljesen hiányozna az ellenzék. Oroszországban ezt a szerepet elsősorban a kormánykritikus média tölti be”

Azok az újságírók, akik olykor az életüket is kockáztatják, hogy leleplezzék a politikai hatalom, az oligarchák és a maffia piszkos ügyleteit. És míg a nagyhangú „ellenzékieket” a nemzetközi média már csak a figyelmével is óvja a kellemetlenségektől, ezeket az újságírók nem védi senki. Ezért ők olykor az igazságért az életükkel fizetnek.

„Közéjük tartozik Anna Politkovszkaja, akinek a nevét először a csecsen háború idején ismerhette meg a szélesebb közvélemény”

A liberális Novaja Gazeta újságírójaként több mint ötven alkalommal utazott a háborús régióba, hogy beszámoljon a bírósági tárgyalás nélkül végrehajtott kivégzésekről, emberrablásokról, eltűnésekről, nemi erőszakról és kínzásokról, ami miatt a hatalom számára rendkívül kellemetlenné vált a munkássága. Amikor tudomást szerzett a moszkvai Dubrovka színház elleni terrortámadásról, aktív szerepet játszott a hatóságok és a túszejtők közti közvetítésben, Később Beszlánban is kísérletet tett erre, azonban már nem vehetett részt az akcióban, mert a repülőn (nem halálos, de napokig ható) mérget kevertek a teájába.

„Az ekkor már világhírnévnek örvendő Politkovszkaja idővel Vlagyimir Putyin orosz elnök egyik legszenvedélyesebb kritikusává vált”

Ő lett az adott időszakban a hatalom visszaéléseinek legfontosabb krónikása. Halálának körülményeit ismerjük – az újságírónővel a lakása előtt végeztek több lövéssel –, a felbujtó kiléte azonban a mai napig ismeretlen.

De mégis, mi visz rá egy embert arra, hogy az életét is kockára téve szembeszálljon a legveszedelmesebb hatalmasságokkal is? Erre a kérdésre adja meg a választ Anna Politkovszkaja 2007-ben kiadott műve, az Orosz napló, ami a 2003 és 2005 közötti időszakot öleli fel, azt az időszakot, amelyet az újságírónő az „orosz parlamenti demokrácia halálának” is nevezett.

Ám nincs könnyű dolga annak, aki ezt a könyvet – ami műfaja szerint leginkább politikai naplónak nevezhető – a kezébe veszi. Ezt a könyvet ugyanis lelkileg rettenetesen fájó olvasni. És nem csak azért, mert tudjuk, hogy Politkovszkajának azért kellett meghalnia, mert leleplezte a hatalmasságok gaztetteit.

„Ez a könyv annyi kegyetlenségről, halálról és tragédiáról szól, amit a szó legszorosabb értelmében megterhelő olvasni”

Így amikor az olvasó belegondol, hogyan is működik az a világ, amelynek egyik leghitelesebb krónikása Politkovszkaja volt, mélységesen szomorú, kiábrándult és dühös lesz – és nem csak az oroszországi történések miatt. Az állandó terrortámadások és emberrablások ráadásul egyáltalán nem az írói fantázia termékei. Az újságírónő csak kommentálja ezeket a művében, méghozzá rendkívüli éleslátással és az összefüggések bemutatásával.

Nem töri ezt meg az sem, hogy a könyvben számos olyan személyről ír az újságírónő, aki nagyrészt ismeretlen a magyar olvasók előtt. Itt ugyanis egyáltalán nem ez a lényeg. Politkovszkaja művében olyan politikai és társadalmi folyamatoknak lehetünk tanúi, amelyek sokkal egyetemesebbek annál, mint hogy fennakadjunk azon, hogy nem tudjuk követni, ki melyik oldalon áll.

„Így megtudhatjuk, milyen a háborús veteránok élete, hogyan élnek az elrabolt, megkínzott emberek szerettei, a túszdrámák áldozatainak hozzátartozói”

Ők valamennyien a hatalom falaiba ütköztek, amit Politkovszkaja igazi stílusbravúrral ír le. Az újságíró ugyanis úgy hat az érzelmeinkre, hogy ő maga a legtöbbször érzelemmentesen, de rendkívüli dühvel jegyzi le az eseményeket. De legalább ilyen fontos, hogy ehhez egyáltalán nem halmozza a jelzőket, hanem inkább az eseményekre fókuszál, amelyeket mindenképpen meg akar mutatni az olvasónak.

Milyen az a világ, amiről Politkovszkaja írt? Mindenek előtt nyomaszó. Ebben a világban bármikor előfordulhat, hogy valaki lemegy a boltba kenyérért, és többé nem jön vissza. Vagy valakire rágyújtják a lakását, mert valaki luxustársasházat akár építeni a helyén. Vagy elrabolják, bebörtönzik, mert van vélemény – vagy egész egyszerűen csak tévedésből lemészárolják a saját családja előtt. Ezzel párhuzamosan természetesen nincs sem jogállam, sem sajtószabadság, és ami a legkevésbé sincs: ellenzék.

„Az orosz napló azonban nem csak a politikai osztály romlottságáról szól, hanem egyben dühös társadalomkritika is, ahol a fiatalok egyetlen célja a meggazdagodás, a felnőtteké pedig az életszínvonaluk fenntartása”

Ami viszont ezen túl történik, az már csak keveseket érdekel, sőt a legtöbbször az ez ember csak örül, hogy ezek a rossz dolgok a szomszéddal, és nem vele történtek meg.

Nagyon értékes része a könyvnek, hogy megtudhatjuk belőle, hogyan éli meg a tényfeltáró munkát egy olyan újságíró, aki nap mind nap kockára teszi az életét. A műből csak egy példa erre: egyszer Politkovszkaja elmerészkedett egy rendkívül veszélyes bűnözőhöz, hogy interjút készítsen egy korlátlan hatalmat kapott, írástudatlan pszichopatával, ahol bármikor meg is ölhették volna. Majd a hazaúton tört ki hisztérikus zokogásban, amikor tudatosult benne, hogy életben maradt.

Az Orosz naplóból így egy olyan világot ismerhetünk meg, amelyet más sajtótermékekből aligha ismerhettünk volna meg. Szó esik a politikai gyilkosságokról, a tömbházak felrobbantásáról, a Dubrovka Színházban történtekről és a beszláni túszdrámáról is.

„Ám a mű legnagyobb értékét mégsem az adja, hogy tisztába kerülünk azzal, mennyire áthatotta a kilencvenes években, majd az azt követő időszakban az orosz közéletet a bűnözés. A naplóban megjelenik az egyszerű orosz ember, az áldozat, a túlélő”

De az is, aki elvesztett valakit a csecsen háborúban, vagy az FSZB valamelyik műveletében . A könyvből emellett végigkövethetjük a csalódott emberek mindennapjait, akik rájöttek, hogy a demokrácia utolsó bástyái is ledőltek. Megismerünk ebből egy olyan országot, ahol fokozatosan halványult el a remény, hogy valaha megszabadulhatnak az egyre inkább szovjet érát tükröző rezsimtől.

„És amiről a könyv kritikusai nem írtak, az Orosz napló talán a legjobb újságírói kézikönyv is lehetne”

Segítségével nemcsak a gondos újságírói munka részleteit ismerhetjük meg, hanem azt a  működést is, ami feltétlenül szükséges olyankor, amikor a hatalom embereit kívánjuk leleplezni. Politkovszkaja naplója ugyanis egyáltalán nem publicisztikák gyűjteménye, hanem nagyon is konkrét események dokumentálása, amelyek ilyen formában tálalása veszélyesebb a bűnözőkre, mint bármiféle bírósági eljárás.

„De mennyire hiteles ez a könyv, mennyire kapunk objektív képet a 2000-es évek eleji Oroszországról?”

– kérdezheti bárki a könyvet olvasva. Politkovszkaja erőszakos halála nyilvánvalóan önmagában nem választ erre a kérdésre. Az viszont sokat elmond az újságírónő munkásságáról, hogy mindig olyan dolgokról írt, aminek személyesen is utánajárt. Nem értesülünk így a könyvből olyan történésekről, amelyeket Politkovszkaja csak hallomásból ismerhetett, vagy amiről csak sokad kézből szerzett ismereteket. Ez pedig csak növeli a könyv értékét, amit így az orosz alvilág krónikájának is nevezhetnénk. A műben leírt tragikus emberi sorsok, a hatalommal szembeni tehetetlenség, az orosz ember elfásulásának stációi – ezek azok az elemek, amelyeknek megismerése után valószínűleg mindenki elmondhatja majd, hogy az Orosz naplónál megrázóbb könyvet aligha olvasott az elmúlt években.

Anna Politkovszkaja:

Orosz napló

Athenaeum Kiadó 2019.

4499 forint