Ha valaki meghallja Nyikita Szergejevics Hruscsov nevét, nagy valószínűséggel három dolog ugrik be róla: a sztálini diktatúráról elmondott titkos beszéde, ahogy a cipőjével veri az asztalt az ENSZ ülésén, valamint a berlini fal felépítése. A magyarok számára ő az 1956-os forradalom és szabadságharc eltiprója. Amikor 1953. szeptember 12-én megválasztották az SZKP első titkárává, a fent felsoroltak közül egyiket sem tudták róla elképzelni, azt meg főleg nem, hogy ő marad felül a Malenkov-Berija-Molotov hármassal szemben.

Vélhetően még a Szovjetunióban is nagyon kevesen voltak azok, akik a Generalisszimusz halálát követően arra gondoltak, hogy a véreskezű diktátort egy bizonyos Nyikita Szergejevics Hruscsov fogja követni majd a párt és a birodalom élén. Ugyanis Sztálin 1953. március 6-i halála után röviddel bejelentették az új vezetés tagjait. Malenkov lett a Minisztertanács elnöke, fontos szerepeket kapott Berija, Kaganovics, Bulganyin és Molotov is – azaz úgy nézett ki, hogy a sztálini rendszer legnagyobb kiszolgálói és egyben haszonélvezői továbbra is a hatalomban maradnak. Főleg a Trojka néven elhíresült Malenkov, Molotov, Berija trió.

„A New York Times hasábjain megjelenő 10 fős elnökségi listán csupán az utolsó helyén szerepelt Hruscsov neve. De amint azt tudjuk, a sokszor bevált mondás szerint az utolsóból lesznek az elsők…”

Mivel az új vezetés egyáltalán nem tartotta Hruscsovot a hatalom szempontjából veszélyesnek, így 1953. szeptember 12-én, az SZKP Központi Bizottsága megválasztotta őt az első titkárnak. A Sztálin halála utáni hatalmi pozíciószerzés volt a legnagyobb és legjobban elhúzódó politikai harc a Szovjetunió történetében, és ebből a sokak szerint teljesen esélytelen Hruscsov jött ki győztesen.

Az az ember, aki 1894. április 17-én született az akkor a Kurszki kormányzósághoz tartozó Kalinovka nevű faluban. Egészen fiatalon már vonzották a kommunista eszmék, ezért előbb 1918-ban csatlakozott a Vörös Gárdához, majd belépett az Oroszországi Kommunista Pártba. A bolsevikok a kezdettől fogva a jó és megbízható elvtársat látták benne.

„Az oroszországi polgárháborúban zászlóalj komisszárként vett részt, ahol megalapozta politikai pályafutását”

Aztán 1931-34 között Moszkvában kerületi párttitkár, míg 1933-35 között a moszkvai városi pártbizottság másodtitkára, aki azzal is kivívta a vezetők figyelmét és elismerését, hogy ő irányította a főváros első metróvonalainak építését. Már 1934-től a Központi Bizottság tagja, akit 1938-ban az ukrán kommunista párt központi bizottságának a vezető titkárává neveztek ki. A Nagy Honvédő Háborúban előbb politikai népbiztosként részt vett a sztálingrádi csatában, majd a II. világháború utolsó időszakában az ukrajnai partizánmozgalom egyik irányítója volt.

„A fentiek alapján azért jól látható, hogy Hruscsov régi és jó elvtársként egyáltalán nem volt esélytelen arra, hogy Sztálin halálát követően bekerüljön a legszűkebb vezetői elitbe”

Amikor pedig első titkár lett, elhatározta, hogy a Trojkát félreállítva megpróbálja a maga javára eldönteni a hatalmi harcot. Előbb Malenkovval fogott össze, hogy a mindenkire rendkívül veszélyes, és a sztálini érában a belső vérengzésekért felelős Beriját eltávolítsák a hatalomból. A hirtelen a rendszer nagy ellenségévé vált szovjet titkosszolgálati vezetőt előbb 1954. június 26-án letartóztatták, majd még ebben az évben, decemberben ki is végezték. Berija kivégzése egyben az utolsó eset volt, amikor egy politikai harc vesztese az életével kellett, hogy fizessen a vereségéért.

Az első titkár helyzete ezzel nagyon megerősödött, sőt, a párttagság és a KB közti egyre nagyobb ellentétet is arra használta fel, hogy a saját helyzetét stabilizálja. Jöhetett a nagy szövetségessel, Malenkovval a leszámolás, és ehhez éppen Berija titkos adatait használta fel Hruscsov. Malenkov egyre jobban a háttérbe szorult, és amikor a naptár 1955-öt mutatott, már egyértelműen Hruscsov volt a vezetés első embere, és a korábban egyértelműen Sztálin utódának tartott Malenkovot leváltották a miniszterelnöki posztról. Azaz, immár kettőből kettő!

„Végül pedig Molotovot, Sztálin külügyminiszterét buktatta meg Hruscsov”

Azonban őt nem akarta Berija sorsára juttatni, így Malenkovhoz hasonlóan őt sem bántották fizikailag, és Molotov külügyminiszteri leváltása is csak 1956-ban sikerült a pártvezérnek. Ám amire eljött a nagy pillanat, a sokat emlegetett titkos beszéd a sztálini bűnökről, a Trojka már csak történelem volt a szovjet pártvezetésben. Sokan azt sem tudták róla, hogy a nemzetközi enyhülés, a békepolitika meghirdetése nem az ő, hanem az általa kivégeztetett Berija ötlete volt először, ez a Berija letartóztatása után előkerült iratokból derült ki jóval később.

„Mindenesetre azt nem vonhatjuk kétségbe, hogy a desztalinizáció, a szembenézés a múlt bűneivel egyértelműen Hruscsov nevéhez köthető”

Amikor 1956. február 25-én elmondta híres, „titkos beszédét”, amelyben leleplezte – az akkor már három éve halott – Sztálint, és a sztálinista rendszer bűneinek egy – mondjuk így, jelentős – részét, ő volt az első szovjet pártvezér, aki ezt ki merte mondani. Holott tőle ilyesmit addig senki sem várt. Pedig voltak már jelek, amelyek arra utaltak, hogy valami egészen más készülődik Moszkvában. Hruscsov lelkes sztálinista és kommunista volt, aki nem megszüntetni, hanem épp ellenkezőleg, megőrizni akarta a sztálinizmust, csak épp Sztálin és kultusza, a sztálinizmus túlkapásai nélkül. Ugyanis a szocialista rendszernél nem volt hajlandó jobb rendszert elismerni.

„Egy biztos, az 1964-es félreállításáig voltak az ország szempontjából pozitív – ilyen például a szovjet űrprogram beindítása, vagy a jugoszláv államhoz való közeledés – döntései, de voltak bizony igencsak megkérdőjelezhető lépései, mint például a berlini fal felépítése, a kubai rakétaválság kirobbantása vagy éppen az ENSZ közgyűlésein eljátszott szerepe. Mi, magyarok az 1956-os szabadságharc vérbe fojtását sosem fogjuk megbocsátani”

Amikor 1964-ben Leonyid Iljics Brezsnyevet választották meg a helyére – azaz egyszerűen eltávolították a hatalomból –, a megszokottól eltérően nem került börtönbe, élete utolsó 7 évét azonban teljesen visszavonultan és elszigetelten, lényegében házi őrizetben élte.