Kezdőlap » x-demokrata » Aki a szépség nyelvén beszélt
Szergej Paradzsanov #moszkvater

Aki a szépség nyelvén beszélt

95 éve született a világhírű rendező Szergej Paradzsanov – Örmény volt, aki Grúziában született és orosz börtönben ült ukrán nacionalizmusért.

Szergej Paradzsanov #moszkvater
Szergej Paradzsanov
Fotó:Wikipédia/Yuri Mechitov

Kilencvenöt éve, 1924. január 9-én született Tbilisziben a kiváló szovjet művész és filmrendező Szergej Paradzsanov. A „szovjet új hullám” megalapítójának, és a film új nyelvének megteremtőjeként tartják nyilván. A még a ’60-as években készült filmjei, Az elfelejtett ősök árnyai és A gránátalma színe meghódították a világot. Elemzői írják, hogy e két korszakos műben a hagyományos kultúra és a film jellege közti szerves kapcsolatok annyira mélyek és olyan eredeti eredményekhez vezettek, hogy a későbbi filmjeiben csupán az ebben a filmben szerzett tapasztalatai folytatásáról, korábbi esztétikai felfedezéseinek továbbviteléről beszélhetünk. Mint Szilágyi Ákos esztéta még a ’80-as évek végén írt tanulmányában fogalmaz, A gránátalma színében Paradzsanov már teljesen kikapcsolta a dramaturgiát. Antifilmet csinált. Szinte mozdulatlan kamera előtt festői képek, látomások sorozata vonult el. Szokatlan volt az önelvű szépségnek ez a filmnyelve, a következetes stilizálás, amely a képzőművészet felé közelítette a filmet.

Paradzsanov azon filmcsinálók köréhez tartozott – írja róla Szegő György -, akik nem hivatásosként, hanem életmódként alkottak.

„Privát sztorija maga a nagy forgatókönyv”

Az ismert látvány- és díszlettervező – felidézve a ’80-as évek közepén Paradzsanovnál Tbilisziben tett látogatását – úgy fogalmazott, hogy a művész műemléknek számító háza hatalmas filmstúdió, ahol sok mindenki forog. Nála állandó a „forgatás”, aki belépett házba, tehát a stábba, az egyben belépett a Nagy Elbeszélésbe. Szegő visszaemlékezik az egész házat elborító talált tárgyakból készült „díszletre”. Mint egy évekkel ezelőtt Paradzsanov fotóit, fotómontázsait bemutató budapesti kiállításhoz írta, egyénien felékesített kopejkás műanyagbabákból királynők és plasztiklovacskákból pegazusok lettek. Glóbuszkonzervek kihajtogatott dobozaiból csillogó oltárok, virágokból dzsungelek. A budiajtóig, szinte minden gazdagon megmunkált. A fragmentek érezhetően összeilleszthetőek valahol.

Szilágyi Ákos a már említett, 1987-ben a Filmvilágban megjelent írásában úgy fogalmaz, hogy

„Paradzsanov másként élő volt a Szovjetunióban”

Életeleme volt a játék és a botrány, sem állam, sem pénz, sem rokonság, sem tisztség, sem semmi más hatalmát nem ismerte életében, csak a formaszépségben lakozó Erósz hatalmát, «a szépségben való nemzés és szülés» isteni hatalmát (…). S Erósz hatalma felől nézve csak a szépségben való élet és a szépségben való alkotás, teremtés, a létrehozás számít.

A tanulmányhoz Szilágyi Vaszilij Katanjan neves szovjet filmrendezővel, dokumentaristával, Paradzsanov egyik legjobb barátjával és ismerőjével készített interjút. Ő idézi fel, hogy a világhírű rendező Andrej Tarkovszkij egyszer azt mondta Paradzsanovról: „Tudod, mi a csodálatos Szerjózsában? Az, hogy amit kitalál, azt úgy valósítja meg, hogy útközben nem vész el belőle semmi. Olyan tökéletes egység van a lelkében, mint egy gyermekében. Nincs ugrás, nincs szakadék elgondolás és megvalósítás között. Mi ezzel szemben mindjárt elkezdünk mérlegelni, fontolgatni, számítgatni, s végül valahová egészen máshová jutunk, mint ahova jutni szerettünk volna. Az elgondolás és a megvalósítás nem fedik egymást.”

„Már a fentiekből is láthatjuk, hogy Paradzsanov világa finoman szólva sem a Szovjetunió volt. Filmjei nem feleltek meg a szocialista realizmus kritériumainak. Művészetét nem értették meg, és nem is ismerték el. Csoda, hogy egyáltalán leforgathatta legnagyobb alkotásait”

A gránátalma színe dobozba is került. Ő maga pedig 1973-tól öt évre a Gulágra. Lili Brik – Majakovszkij és Aragon élettársa – közbenjárására engedték szabadon. A kijevi filmstúdióban kezdett el dolgozni. Fellépett a cenzúra ellen, és kiállt a letartóztatottak mellett. A KGB jelentéseiben az olvasható, hogy a szocreál sírjának a megásására hívott fel, a mozi világából pedig ki akarta űzni a vörös komisszárokat. Állandóan szemmel tartották, és Ukrajnából Örményországba kellett költöznie. Mivel a rendező nemzetközileg elismert volt, nem politikai okokból tartóztatták le, hanem kihasználva Paradzsanov közismert biszexualitását, a homoszexualitásról szóló cikkely alapján ítélték el. A világ legismertebb filmeseinek és művészeinek tiltakozásra – Aragon egyenesen Brezsnyevhez fordult az érdekében – Paradzsanovot egy évvel a büntetésének lejárta előtt kiengedték. Pályája csúcsán azonban négy évet elvettek az életéből.

Ezután Tbilisziben élt, szülei egykori házában. A filmezéshez csak 1983-ban térhetett vissza. Ezt megelőzően azonban ismét drámai hónapokat kellett átélnie. Vesztegetés vádjával tartóztatták le, s 9 hónapot tartották előzetes letartóztatásban. A nemzetközi tiltakozás hatására azonban csak felfüggesztett büntetést kapott, így kiengedték. A grúz kommunista párt főtitkára Eduard Sevardnadze pedig hallgatva a rendezőt védőkre, engedélyezte egy „igazi grúz film” leforgatását. Így született meg A szurámi vár legendája, amelyet a grúz nacionalisták a nemzeti hagyományok meghamisítása miatt bíráltak. A hivatalos elismerést otthon a peresztrojka hozta meg számára. Dolgozhatott, Jerevánban pedig a munkáit bemutató Paradzsanov Múzeum nyílt. Ám amikor 1990-ben újra világszerte elkezdték bemutatni a filmjeit, tüdőrákban meghalt.

1961-ben született külpolitikai újságíró, elemző, publicista. A Demokrata és a Magyar Hang hetilapok külpolitikai szakújságírója, a #moszkvater, a szláv világgal és a posztszovjet térséggel foglalkozó portál alapító főszerkesztője. Előtte 28 éven át a lap megszűnéséig a Magyar Nemzet konzervatív napilap munkatársa, 2000-től 2017-ig a külpolitikai rovat vezetője, majd a lap főmunkatársa. A lap utolsó moszkvai tudósítója. Érdeklődési területe a posztszovjet térség, emellett a globális folyamatok. Rendszeresen publikál külpolitikai folyóiratokban, írásai, interjúi időről időre megjelennek a közép- és kelet-európai sajtóban. A Putyin-rejtély (2000) című könyv szerzője, 2009-től a Valdaj Klub állandó tagja. A Metropolitan Egyetem kommunikáció szakának docense. A Tolsztoj Társaság a Magyar-Orosz Együttműködésért Egyesület elnökségének a tagja.