„Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van,
hanem oda, ahova majd érkezik.”
hanem oda, ahova majd érkezik.”
„Jóval értékesebb alkotás a Tanúk (Svjedoci) című 2003-as dráma, ami ugyan nem is háborús film, azonban mégis rengeteget beszél a háborúról”
Forrás:Imdb
A háború a legjobbat és a legrosszabbat hozza ki az emberekből – tartja a mondás a Balkánon, ahol ez a téma különösen hálás a filmesek körében. A háborús filmek ugyanis kitűnően képesek ábrázolni a legkülönbözőbb emberi jellemvonásokat, de ezen túl a nemzeti öntudatot is kifejezetten jól építik. Ilyen céllal készültek a titóista partizánfilmek, amelyek valamiféle „jugoszláv nép” kimunkálásán fáradoztak, de jelentős filmek készültek a szerb történelem nagy harcairól is. Érdekes módon azonban a délszláv konfliktusból mintha a boszniai háború ihlette volna meg leginkább a filmrendezőket. Ehhez képest a horvátországi háború jóval kevesebb remekműhöz adott ötletet. A horvátországi háború kirobbanásának 30. évfordulóján ezek közül válogattunk össze néhányat.
„Talán meglepő, de a horvátországi konfliktusról szóló első jelentős filmet egy szerb rendező készítette. A Vukovar, egy történet (Vukovar, jedna priča) című 1994-es film egy tipikus szerelmi történet, amit Boro Draskovics írt és rendezett”
A középpontban egy horvát lány, Ana és egy szerb férfi, Toma áll, akik a szüleik áldásával még a vukovári csata előtt házasodnak meg. A háború azonban óriási megpróbáltatást jelent a fiatal pár számára, mivel az etnikai ellentétek miatt ellenük fordulnak a sajátjaik. Ana és Toma viszont nem adja fel, ők továbbra is kitartanak, és egyedül abban bíznak, hogy a gyerekük már békében fog felnőni. Anélkül, hogy elárulnánk, mi lesz a történet vége, már itt megjegyeznénk, habár a művet a 67. Oscar-gálára akarták jelölni, végül nem jutott el idáig a film. A horvát filmkritikusok elsősorban azt fájlalták, hogy a mű egyenlő távolságot igyekszik tartani mindkét oldaltól, miközben teljesen egyértelmű, hogy Vukovar porig rombolása a szerbek lelkén szárad.
„Sokkal jobb kritikákat kapott viszont a Hogyan kezdődött a háború a szigetemen (Kako je počeo rat na mom otoku) című 1996-os horvát film, ami talán a legnagyszerűbb alkotás, ami valaha készült a horvátországi háborúról”
A film rendezője, Vinko Bresan egy dalmát szigetre viszi a nézőit egy laktanyához. A Jugoszláv Néphadsereg katonái még itt vannak (a film 1991-ben játszódik), azonban a helyi lakók azt szeretnék, ha béke lenne, a szerb katonák elmennének, a horvát kiskatonákat pedig leszerelnék. A laktanya parancsnoka azonban nem tágít, az épület felrobbantásával fenyegetőzik, ám a helyiek úgy döntenek, békésen fogják rábírni a parancsnokot, hogy engedjen. A laktanya előtt egy színpadot állítanak fel, ahol zenével, versekkel és persze érzelmes szónoklatokkal próbálkoznak. Ennek a kitűnő paródiának – amelynek egészen abszurd a cselekménye – végül egészen meglepő vége lesz. A film óriási siker lett Horvátországban, de a szerb publikum is megszerette, hiszen Bresan műve egyértelműen egy felemelő, háborúellenes alkotás, ami messze túllép a klasszikus háborús filmeken.
„Persze a horvátországi háború nagyon rossz filmek elkészítéséhez is ihletet adott. Talán elfogultság nélkül állítható, hogy minden idők legrosszabb filmje erről a témáról a Harrison virágai (Harrison’s Flowers) Elie Choraqui rendezésében”
A történet meglehetősen egyszerű. A Newsweek Pulitzer-díjas újságírója Horvátországba utazik, hogy dokumentálja a háborút. Azonban nem sokkal később felesége, Sarah egy üzenetet kap, hogy férje Vukovárnál meghalhatott, miután összeomlott az épület, melyben tartózkodott. A nő elhatározza, hogy elutazik az ostromlott városba, az úton viszont rengeteg megpróbáltatás vár rá. Végül aztán sikerül bejutnia az ostromlott városba, ahol tanúja lesz annak, hogy Arkan katonái hogyan gyilkolják a civil lakosságot.
„A filmnek az egyik legfőbb hibája, hogy olyannyira elfogult, hogy még a megformált személyek jellemrajzában sincs semmiféle árnyalat”
Itt egyszerűen a nagyon jó embereket gyilkolják a nagyon rosszak, áldozat pedig kizárólag csak az egyik fél lehet. De még ennél is kellemetlenebb a már-már izzadságszagú erőlködés, hogy még erősebb érzelmeket váltson ki a film, ami így leginkább a propagandafilmekhez közelítené ezt az alkotást. A Harrison virágai azonban még propagandának is rossz, mert egyszerűen egy gyenge minőségű film. Nem is csoda, hogy a film még a példátlan elfogultsága ellenére sem lett közönség kedvenc Horvátországban.
„Jóval értékesebb alkotás a Tanúk (Svjedoci) című 2003-as dráma, ami ugyan nem is háborús film, azonban mégis rengeteget beszél a háborúról”
Ez a mű egy megtörtént eseten alapul, méghozzá egy gyilkosságon, ami még 1991-ben történt Zágrábban. A rendező, Vinko Bresan viszont Károlyvárosba helyezi az eseményeket, ahol egy szerb férfit megölnek. Egy helyi nyomozó azonban háború ide vagy oda, nem hagyja annyiban az esetet, végére akar járni a gyilkosságnak. Ezt a lebilincselő filmet több nemzetközi filmfesztiválon is díjazták, ami nem is csoda, hiszen valóban emlékezetes alkotással lehetünk vele gazdagabbak.
„Ugyancsak egy megtörtént háborús eseményt dolgoz fel az 55-ös szám (Broj 55) című, 2014-es alkotás, ami a szó legszorosabb értelmében akciófilm”
Miről szól a film? Egy Pakrac melletti faluban járőrözni indul egy autóval két horvát katona, akiket megtámadnak a szerbek. A horvát katonák egy közeli házban rejtőzködnek el, ami az 55-ös szám alatt található. A Jugoszláv Néphadsereg és a szerb paramilitáris erők mindent megtesznek, hogy végezzenek a két katonával, azonban ők ellenállnak és várják, hogy a sajátjaik kimenekítsék őket a csapdából. Ismét csak anélkül, hogy elárulnánk, mi lesz a történet vége, megjegyeznénk: a nézőnek a film végén olyan érzése támad, hogy ebből a történetből sokkal többet lehetett volna kihozni. Ám kétségtelen, hogy az 55-ös szám akciófilmként valóban a jobb alkotások közé tartozik, talán éppen ennek köszönhető, hogy a film pozitív kritikákat kapott.
A fenti öt filmen kívül természetesen a horvátországi háborúról még számos más alkotás is készült, amelyek ismeretében viszonylag könnyen juthatunk arra a véleményre, hogy a horvátországi háborúról szóló nagy, igazán grandiózus filmre még várni kell. Ám ha túllépünk az óriási várakozásainkon, akkor igazi gyöngyszemeket is találunk ezek között – Vinko Bresan filmjei mindenképpen ilyenek. Mert egy jó háborús film sosem pusztán az adott konfliktusról szól, hanem jóval túllép azon. Az igazi célja, hogy megvilágítsa az embert.
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2024 - #moszkvater
