A történet nagy része ezúttal az Egyesült Államokban játszódik. Danyila segítséget nyújt egykori harcostársának, akinek az ikertestvére az NHL sztárja, de problémák adódtak a menedzserével, és a New York-i ukrán maffiával. Danyilát nem olyan fából faragták, hogy megijedne bárkitől, így Amerikától sem.
„Viktor és a testvére pár nap alatt felforgatják Amerikát, eltakarítanak az útból minden rossz embert, a jégkorongozó Gromovnak pedig visszaadják a tőle elvett pénzt”
Balabanovnak másodszor is sikerült pörgős akció mozit csinálni. Persze, ebben is van jó adag nacionalizmus. Amerikában akkoriban csak ukrán maffia volt a film szerint, oroszról még csak nem is hallottak arrafelé. Aki rossz a történetben, az ukrán, fekete vagy zsidó.
Persze, azért a sztorinak van valóság alapja. Amikor a nyolcvanas évek végén a szovjet sportolók előtt megnyílt Amerika, hamar rájöttek, hogy bizony arrafelé is nehéz az élet. Ugyan a szovjet időkben is jobban éltek a sportolók az átlagnál, de a hokisok, kosarasok, teniszezők olyan pénzeket kerestek, amit addig elképzelni sem tudtak.
„Ennek a pénznek egy részére tette rá a kezét az amerikai orosz ajkú szervezett bűnözés. A sportolók biztonságát a bevételük bizonyos százalékáért <garantálták>”
Kevés olyan exszovjet sportember van, aki ezt bevallotta/bevallja… Fizetett a litván sztárkosárlabdázó, a jégkorongsztár, de mindenki, akit megfenyegettek. Akik nem fizettek, megbánták. Mint például 1995-ben az akkor 19 éves Oleg Tverdovszkij, aki évi kétmillió dolláros szerződést írt alá Kanadában. Figyelmeztették, hogy az „adót” be kell fizetni. Ő nem tette… Otthon Donyeckban megfojtották az apját, az anyját pedig elrabolták és 200 ezer dollár váltságdíjat követeltek. De ugyanígy fizetett a Buffalo sztárja Alekszandr Mogilnij is. Ahogy az sem véletlen, hogy a rúdugró fenomén, Szergej Bubka sem tett egyetlen lépést sem a két testőre nélkül, akik még az öltözőbe is elkísérték.
„De ilyesmi nem történhet, ha Danyila Bagrov vesz a védőszárnyai alá valakit, vagy ha mégis, akkor azt keservesen megbánja a vétkes”
A film egyébként szórakoztató, nem unalmas. Nincs az az érzése az embernek, hogy csak még egy bőrt akart a rendező lehúzni ugyanarról a rókáról. A főszerepeket Szergej Bodrov és Viktor Szuhorukov mellett Darja Lesznyikova (ma már Darja Jurgens) játssza.
Forrás:
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2025 - #moszkvater