Egyre komolyabb aggodalomra ad okot az információk biztonságának immár a stratégiai stabilitást is fenyegető gyengesége, a kíber tér szabályozatlansága. Az előrelépés egyik fő akadálya, hogy a kommunikációs technológiák piacát még domináló Egyesült Államok nem akarja feladni a pozícióit.

Szinte egymásba érő útjain a magyar külügyminiszter időről időre megpróbálja elkápráztatni hangzatos bejelentéseivel külföldi partnereit. A közelmúltban például azt fejtegette, hogy a koronavírus-járvány megszilárdította az új világrendet és az átrendeződött erőviszonyokat. Ezzel nagyjából egyet is lehet érteni, természetesen azzal a megkötéssel, hogy a többpólusú világ kialakulása egy ideje bizony már tart. A mostani járvány legfeljebb felgyorsította ezt a folyamatot.

„Nap, mint nap tanúi vagyunk annak, hogy süllyed egyre mélyebb társadalmi-politikai káoszba az Egyesült Államok, és gyengíti ezzel a világban betöltött hegemón szerepét is. A felszínre kerülnek a transzatlanti kapcsolatok ellentmondásai is. Egyre antagonisztikusabb az ellentét az Egyesült Államok és Kína között. Mind több regionális konfliktust kísérnek fegyveres összecsapások”

Az egész világot átható válság már régen megérett. Ez a helyzet a világgazdaság és pénzvilág területén mára már az amerikai módszerekkel kezelhetetlen, gigászira növekedett egyensúlytalanságában gyökerezik. Hiszen látjuk, az Egyesült Államok otthon már gazdasági értelemben fenntarthatatlan szintre emelte a fogyasztást. Dollárhegyeket pumpált ebbe az értelmetlen elgondolásba. Hiába. Ezeket a pénzeket a központi bank már nem képes előteremteni, és ez a politika csak újabb hitelekkel finanszírozható. Így csak idő kérdése, hogy összeomoljon ez az egyébként is elkerülhetetlen válságot csak még tovább mélyítő globális panama.

„Mi vár ránk így az elkövetkező években? Sikerül-e elkerülni a háborúkat, az éhezést és a destabilizációt? Melyek a formálódó új világrend körvonalai?”

Biztos választ erre ma senki nem adhat. Minden azon múlik, hogy az államok vezetői képesek lesznek-e megállapodni a megváltozott körülmények között működőképes új játékszabályokról, és ezek alapján a helyzetet mentő kompromisszumot kötni. Sajnos, a dolgok nem jó irányba haladnak. A stratégiai stabilitást biztosítani képes nemzetközi jogi normák megszilárdítása helyett azt látjuk, ahogy ezeket az Egyesült Államok folyamatosan lerombolja. A fogyasztást korlátozó gazdaságpolitika, az önkorlátozás helyett meggondolatlanul és korlátlanul ömlik a pénz a kétes projektekbe, egymást zsarolják a nagyhatalmak, amelyek között dúlnak a WTO szabályait semmibe vevő kereskedelmi háborúk. Csak reménykedhetünk, hogy az államok vezetői meggondolják magukat, és konfrontálódás helyett megkezdődik a párbeszéd. Már csak azért is, mert az elmúlt évtizedekben azért mindig sikerült a kiéleződött katonai, politikai, gazdasági konfliktusokat a nemzetközi jogi úton, mindenek előtt az ENSZ és az EBESZ kereteiben megoldani.

„A nemzetközi kapcsolatok egyik területén ugyanakkor egyre agresszívabb, mindenféle játékszabályt nélkülöző harc bontakozik ki. Tényleg szabályok nélkül, mert azok egyelőre nem is léteznek. Ez pedig az információ biztonság”

S ez már csak azért is veszélyes, mert az elmúlt években az információs és kommunikációs technológiák olyan mértékben és sebességgel terjedtek el szerte a világban, hogy egyre inkább meghatározzák az életünket. Ezt a piacot ráadásul lényegében mindenféle korlátozás nélkül uralják az amerikai vállalatok, mint a Google, az Apple, az Alphabet (Microsoft), Intel vagy az AMD. Az internet IP-címeinek kiosztásáért szintén amerikai cég, az ICANN ((Internet Corporation for Assigned Names and Numbers – „Kijelölt Nevek és Számok Internetes Társasága”) felel. Paradox, hogy ezek után még az Egyesült Államok vádol meg az utóbbi időben különböző országokat azzal, hogy az amerikai nemzetbiztonságot fenyegető lépéseket tesznek az információs térben. Még meg is érthetnénk a Fehér Ház felháborodását, ám azután, hogy Edward Snowden leleplezte az NSA globális kíber kémkedését, már nehéz hinni e fenntartások realitásában. Ha figyelmesen megvizsgáljuk a tényeket, egyértelművé válik, hogy a Fehér Ház politikai célokat követve avatkozott be más országok belügyeibe.

„Az információ biztonság kérdéseinek szabályozatlansága immár egyre inkább fenyegeti a stratégiai stabilitást”

Látjuk, hogy megy erről a párbeszéd a NATO-ban. Egyre többször hangzik el, hogy tegyenek egyenlőségjelet a kíber- és a fegyveres támadások közé. Így például a Washingtoni Szerződés 5., a kollektív védelemről szóló cikkének alkalmazása kapcsán is. Ez kész őrület, hiszen így bármelyik hacker akciót katonai támadásnak lehet értékelni, és ez fegyveres konfliktusokhoz vezethet. Washington gazdaságilag abban érdekelt, hogy a kíber tér katonai kiterjesztést kapjon, amelynek révén a tagállamokat erre hivatkozva a védelmi kiadások növelésére lehet kötelezni. Látva, hogy e téren egyértelmű az amerikai dominancia, az is egyértelmű, hogy az ilyen jellegű katonai megrendelések túlnyomó részét Washington fölözné le.

Megértve az információs biztonságra vonatkozó kölcsönösen elfogadható játékszabályok kidolgozásának elkerülhetetlenségét, a nemzetközi közösség az ENSZ keretein belül próbál mindenki számára kötelező megállapodásra jutni.

„A dolog azonban meglehetősen nehezen halad előre. Már csak azért is, mert minden ilyen átfogó megállapodás korlátozza az államok és a korporációk mozgásterét. Az ebben a szférában domináns helyzetben lévő Egyesült Államok pedig egyáltalán nem érdekelt az önkorlátozásban”

Az egyetlen e kérdésben érvényben lévő keretegyezmény az Európa Tanács Budapesti Konvenciójának 11 évvel ezelőtt aláírt, és reménytelenül elavult dokumentuma. Amelyet nem mellesleg mindössze 32 állam ratifikált. A játékszabályok kidolgozásának további munkálatai az ENSZ-ben koncentrálódtak. Méghozzá két, egymással versenyző keretre, egyrészt a kormányzati szakértők csoportjára, másrészt pedig a Közgyűlés munkacsoportjára. Míg az elsőt az Egyesült Államok kezdeményezésére hozták létre, addig a másodikat a Washington elképzeléseivel vitázó országok kreálták. A legfőbb problémát a kíber támadások meghatározása jelenti. Pontosabban az ellenséges támadások bizonyításának szabályai, és a források meghatározásának a módja. Ennek szabályozása nélkül egyetlen kíber támadásra vonatkozó vádnak sem lehet jogi következménye.

„Az Európai Unió hozzáállása a kérdéshez az amerikai érdekek kritikátlan támogatásától az óvatosabb megközelítésig állandóan változott”

Az ENSZ Közgyűlésének tavaly év végi ülésén a tagállamok többsége a kíber biztonság amerikai megközelítésének alternatívája, a kíber tér demilitarizálása mellett állt ki. Brüsszel egyre inkább megérti, hogy az Egyesült Államok által forszírozott elképzelés az információs technológiák terén amúgy is meglévő dominancia további megerősítését szolgálja. A gazdasági szférában az Európai Unió monopólium ellenes vizsgálatok kezdeményezésével és büntetések sorával próbál gátat szabni ezeknek a tendenciáknak. Biztonsági téren azonban az Egyesült Államok egyeduralma alááshatja az EU önálló védelmi képességének növelését célzó programot (PESCO). A néhány évvel ezelőtt a szövetségesek kommunikációjának totális kontrollját bizonyító, nyilvánosságra került tények – Merkel telefonjának lehallgatása, a svájci CRIPTO AG ügye – még nem igazán aggasztották az európai vezetőket. Manapság ugyanakkor a szövetségen belül éleződő ellentétek, a NATO-n belüli bizalom csökkenése közepette az amerikai titkosszolgálatok európai politikusok utáni kémkedését már egyre inkább a szuverenitásra veszélyt jelentő faktorként értékelik.