„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”
„Ahogy már korábbi írásainkban is több esetben említettük a média felelősségét, úgy kiemelten igaz ez a szakértői közösségre is”
Fotó:EUROPRESS/Anatolii Stepanov/AFP
Finoman szólva is eléggé érdekes interjú jelent meg a napokban az egyik ismert hazai elemzővel az ukrajnai háború jelenlegi állása kapcsán. Ám egyáltalán nem a beszélgetés alanya, vagy az azt készítő portál a lényeges elem jelen helyzetben, hanem sokkalta inkább az elemzői szakma benne megmutatkozó problémái. Az ott megjelent tévképzetek és azoknak a közbeszédre gyakorolt hatásáról nem is beszélve.
Utóbbiak több esetben nem egyszerű kis félreértésként, hanem a valósággal köszönő viszonyban sem lévő tévképzetekként jelennek meg, amelyekből aztán korrektúra nélkül kerülnek be a közbeszédbe, a kellő hátszél mellett kiirthatatlan mítoszokká válva.
„De mik is ezek a problémák tételesen?”
Kezdve az interjú első bekezdéseivel, sajátos bizonyosságot nyújt az azt készítő portál szakmai felkészültségéről, hogy a leiratban a Pancir légvédelmi rendszerre rendre „Panzer”-ként hivatkoznak, miközben előbbi orosz, míg utóbbi német nyelvben használt kifejezés. Előbbi értelemszerűen a 96K6 GRAU kódjellel illetett légvédelmi rendszerre értendő, míg a Panzer szó önmagában a harckocsikra és egyéb páncélozott járművekre használatos. Immár bőven elhagyva a háború 500. napját, igazán elvárható lenne az arról tudósítóktól, hogy legalább egy Google keresés erejéig utánanézzenek annak az eszköznek, amiről aktuálisan írnak.
Pancir-Sz1 légvédelmi rendszerek az Észak-krími-csatorna kezdő pontjának számító kahovkai vízerőmű térségében
Fotó:VK
Egyúttal a Pancir légvédelmi rendszerekhez és az orosz hátország elleni ukrán drón támadásokhoz kapcsolódóan megjelenik az a klasszikus narratíva is, amely szerint Ukrajna kizárólag csak saját gyártású eszközöket használ ezen akciók során. Mondanunk sem kell, elég csak a Belgorodot ért légitámadásokat, és szárazföldi diverzáns akciókat elővenni, hogy megdőljön az említett narratíva. Utóbbiak során az AGM-88 HARM lokátorromboló rakétáktól kezdve egészen a HMMWV és Internalnational MaxxPro csapatszállítókig számos olyan nyugati gyártású eszköz tűnik fel, amelyeket persze Kijev véletlenül sem alkalmaz a nemzetközileg is oroszként elismert területekkel szemben.
Példák a Belgorodi terület ellen bevetett nyugati technikára
„Ám ezt követően elérkezünk a stratégiai infrastruktúra kérdéséhez”
Avagy az interjú alanya szerint azzal, hogy Oroszország a frontvonaltól távol fekvő nyugat-ukrajnai Lvovot/Lemberget/Lvivet – kinek hogyan tetszik – támadja több alkalommal, azzal „teljeskörű letámadást végez”, kvázi legitimálva az ukrán akciókat. Apró probléma csupán, hogy Moszkvával szemben a Lvivet ért támadások nem a civil lakosság elleni ad-hoc jellegűek, hanem a város jelentőségénél fogva katonailag megalapozott akciók.
Ugyanis egyrészt maga Lviv is kiemelt logisztikai központként szolgál a Lengyelország és Szlovákia irányából beérkező technika és hadianyag továbbítására Ukrajna belső területei felé. Másrészt Lvivtől 50 kilométerre nyugatra található az a bizonyos Javorov/Javoriv gyakorlótér, ahol nyugati segítséggel számos ukrán katonai alakulat képzése zajlik, és amelyet már a háború első napjaiban is orosz rakétacsapás ért.
A Javorov/Javoriv elleni rakétacsapás
Egyben elhangzik a krími híd esete is, mint potenciális katonai célpont. Utóbbiban persze van igazság, ám az már egyáltalán nem legitimálható, hogy az ukrán katonai titkosszolgálat az Iszlám Állam legsötétebb napjait idéző módon, közel-keleti terroristák módjára tömjön meg egy teherautót robbanóanyaggal – az azt vezető sofőr tudta nélkül –, majd robbantsa fel azt polgári forgalom kellős közepén.
„De nem mehetünk el természetesen az állítólagos orosz toborzások kérdése mellett sem”
Avagy Oroszország azért nem tudja kiszélesíteni a háborút, mert nem áll elég emberi erőforrás a rendelkezésére, így Moszkva kénytelen a hátország békéjének megőrzése érdekében az alakulatokat „zömmel közép-ázsiai, távol-keleti meg kaukázusi kisebbségekkel feltölteni”. Ismét a nyugati sajtó egyik ki nem irtható mítoszához érkeztünk, avagy az orosz hadvezetés az etnikai oroszok helyett a provinciális kisebbségeket küldi harcolni. Ezek a jelentések már olyan léptékeket öltenek, amelyek szerint lassan orosz sem marad a fronton, mert minden lehetséges rést az említett kisebbségek töltenek be.
Burját mesterlövész valahol a front mentén. A csecsenek mellett az ukrán propaganda kiemelt célpontjaivá váltak a szibériai burjátok, akik még Ferenc pápa egyik – utólagos bocsánatkéréssel kísért – beszédében is feltűntek
Forrás:Telegram
Ellenben a valóság mást mutat, mivel ahogy e sorok írója is az elmúlt másfél év során videók és képek ezreit nézte végig, a nemzeti kisebbségek valahogy sosem tűntek felülreprezentáltnak a harctéri felvételeken. Persze léteznek az adott nemzetiséget tömörítő önkéntes – például oszét harckocsizó – egységek, illetve ott van a Roszgvargyija részeként működő csecsen Ahmat alakulat is. Ám azok mind inkább területi, mintsem nemzetiségi alapon szerveződnek, és létszámban messze elmaradnak az etnikai oroszokhoz képest.
„Ha egy felülreprezentált csoportot kellene mondjunk, azok éppen a donyecki és luganszki népköztársaságok orosz és ukrán etnikumú lakói lennének”
Ők viszont a 2014 utáni személyes érintettségüknél fogva is érthetően nagyobb intenzitással fognak harcolni. Ami pedig a közép-ázsiai vendégmunkások közti toborzást illeti, az lényegében még a kezdeti fázisban elhalt. Köszönhetően egy belgorodi, tádzsik állampolgárok részvételével zajló halálos lövöldözésnek 2022 októberében.
A csecsen Ahmat Mariupol ostromakor
„Az emberi erőforrások mellett pedig természetesen nem maradhat ki az orosz rakétafegyverzet sem”
Utóbbi klisét vélhetően már gyakorlatilag minden olvasónk ismeri, avagy annak legújabb változata szerint, ha Moszkva nem is fogy ki a cirkáló/ballisztikus rakétákból, ám azok alacsony termelési volumene miatt nem tudja őket folyamatosan használni. Apró probléma csupán, hogy már maga az ukrán légierő szóvivője is mást állít. Jurij Ignat 2023 júniusi nyilatkozata szerint az orosz hadiipar még a legszigorúbb szankciós rezsim mellett is képes havi 100 cirkáló rakéta legyártására, a ballisztikus eszközöket és az iráni eredetű öngyilkos drónokat nem számolva.
A támadások egy része a sztarokonsztantyinovi légibázist érte
Sajátos módon egyben a kifogyó orosz rakéták nem múló tévképzetére a cáfolatot épp az Ukrajna egészét átfogó augusztus 5-6-i átfogó orosz rakétatámadások adták. Utóbbiaknál Moszkva arzenáljának egészét vonultatta fel, kezdve a hiperszonikus Kinzsal típustól a Kalibr és Oniksz cirkáló rakétákon át egészen a zaporozsjei Motor Szics ellen bevetett ballisztikus Iszkanderekig. Az orosz rakétatámadások hullámos jellege mögött sokkal inkább a felderítési-hírszerzési-elemzési faktor lakozik, mint az, hogy nem állna rendelkezésre elég rakéta. Avagy a potenciális célpontokat pontosan azonosítani és rangsorolni kell, majd az egyes támadások után elemezni az elszenvedett károk mértékét, ám mindez időbe kerül.
Egy 1999-ben, az ukrán gáztartozás fejében Oroszországnak átadott, majd a jelenlegi háborúban felhasznált H-55 cirkáló rakéta maradványai
Forrás:Telegram
„Az eszkaláció mezejére lépve hirtelen az orosz légvédelem által lelőtt román gépekkel találjuk szemben magunkat”
Avagy a szakértő szerint „rögtön a háború elején román gépet lőtt le, vélhetőleg az orosz légvédelem.” Itt már e sorok írójának is kezd kikerekedni a szeme, ugyanis ilyen szcenárió esetén annak híre azonnal bejárta volna a világsajtót, és lehet nem egy szimpla orosz-ukrán háborúról beszélnénk most. Noha 2022. március 3-án a dobrudzsai Cogealac község térségében ténylegesen lezuhant egy román MiG-21 típusú vadászgép és a mentésére küldött IAR 330 helikopter, ám a balesetekhez az orosz légvédelemnek vajmi köze lehetett.
A balesetre ugyanis azon Konstanca térségében került sor, ahol a NATO keleti szárnyának egyik legfontosabb, az Egyesült Államok által is rendszeresen használt légibázisa, a Mihail Kogălniceanu található. A térség gyakorlatilag Románia egyik legjobban védett területe, így kizárt, hogy ott az orosz légvédelem – amely alatt a szakértő vélhetően a flottát értette – operált volna. Sőt, sajátságos módon épp olyan elméletek jelentek meg, hogy az ukrán légvédelem volt az, amely véletlenül lelőtte a román gépeket, ám ezen állítások sem bizonyultak igaznak.
Amerikai ejtőernyős gyakorlat a Mihail Kogălniceanu légibázis térségében
Forrás:Wikipédia
„Az igazi káosz viszont az ukrán energetikai infrastruktúra kapcsán kezd kibontakozni”
Avagy a szakértő szerint az ukrán energetikai hálózatot ért orosz támadások azért nem voltak eredményesek, mivel „a Nyugat rengeteg transzformátort küldött, rengeteg generátort, ezeknek a támadásoknak a méregfogát úgy-ahogy sikerült kihúzni”. Ismét, a kijelentés távolabb sem lehetne a valóságtól. Ugyanis ahogy azt már számos alkalommal bemutattuk, a szovjet GOSzT szabvány alapján kiépült ukrán energetikai hálózat semmilyen módon sem kompatibilis akár az európai, akár az amerikai társaival.
A szovjet távvezetékrendszer teljesen más feszültségszintekkel dolgozik, amelyek értelemszerűen eltérő transzformátorokat, kapcsolókat, szakaszolókat és számos más berendezést igényelnek, amelyeket Kijev saját gyártás híján legfeljebb a többi posztszovjet országtól tudna beszerezni.
Orosz gyártású 330 kV-os transzformátor. Mint látszik nem éppen egy könnyen, a raktárból előkapható darab
Forrás:SzVEL
„Fizikai képtelenség, hogy akkor most a német raktárból előkapott transzformátor kompatibilis legyen az ukrán hálózattal”
A tévképzet helyett a valóságban az ukrán hálózat azért nem omlott még össze mindeddig, mert azt az atomerőművek, illetve a hozzájuk tartozó 750 kV-os távvezetékek tartják életben. Moszkva pedig Ukrajnával ellentétben érthető okoknál fogva nem kíván rakétacsapásokat végrehajtani az atomerőművek ellen.
Ráadásul retrospektív visszatekintésben a rakétahadjáratnak a valódi célját nem is az energetikai infrastruktúra felszámolása, hanem az ukrán légvédelem készleteinek kifogyasztása jelentette. Részben mindkettőre sajátságos bizonyítást ad a The Times augusztus 4-i cikke, ahol egy neve elhallgatását kérő ukrán légvédelmi tüzér szerint decemberben az ukrán vezetés erősen fontolgatta Kijev evakuációját az orosz stratégiai rakétahadjárat hatására.
A kurszki atomerőművet támadó egyik ukrán drón maradványai
Forrás:Telegram
„Következő állomás az ukrán kikötők és a gabonamegállapodás helyzete”
Itt is egy vastag klisé fogadja a gyanútlan olvasót, avagy a kikötők elleni támadások mögött nem volt más, minthogy „Oroszország felverte az árakat”. Már-már mantraszerűen lehetne ismételni korábbi mondatainkat, avagy ismét az alábbi kijelentés erősen távol áll a valóságtól. Ugyanis a gabonaszállítási megállapodás égisze alatt a jelenleg támadás alatt álló kikötők és kikötői infrastruktúra kvázi védett zónaként működött annak minden katonai vonatkozásával. Kijev nemcsak hadianyagot és üzemanyagot halmozott fel ezekben a kikötőkben, de egyben fontos csomópontként is szolgáltak a Románia és Bulgária felől beérkező szállítmányok továbbítása/tárolása szempontjából.
A július végéig támadott ukrán kikötői infrastruktúra
Forrás:Readovka
Kijev a megállapodás ideje alatt gyakorlatilag fegyverraktárként használta ezeket az objektumokat, mivel lényegében nemzetközi védelmet élveztek. Arról nem is beszélve, hogy a Krím elleni drón támadások jelentős hányada a gabonaszállítás számára kialakított humanitárius tengeri folyosókat is igénybe vette. Tehát Oroszország célja nem az ukrán mezőgazdasági export ellehetetlenítése, hanem helyette a megállapodás egy éve alatt kialakított katonai használatú objektumok módszeres felszámolása. Az már más kérdés, hogy ez óhatatlanul az ukrán export csökkenésével is jár, ám nem ez az elsődleges motiváció.
„Újabb kliséként nem maradhat el a kahovkai gát felrobbantása és a zaporizzsjai atomerőmű sem”
Avagy bár kézzelfogható bizonyíték még mindig nem érhető el, ám a szakértő szerint természetesen kik mások robbantották volna fel a kahovkai gátat, mint az oroszok? Ugyanez igaz az enerhodari atomerőműre is, amely esetében „valószínűleg bizonyos részeit az oroszok előkészítették megsemmisítésre”. Folytatva a beszélgetés fonalát, persze előkerül, hogy „Ukrajnának semmi érdeke sincs abban, hogy megsemmisüljön az erőmű”, miközben épp Kijev az, aki rendre a tüzérségtől kezdve a drónokon át egészen a Brimstone rakétákig bezárólag támadja annak területét
Kezdetben HIMARS-hoz tartozó GMLRS-nek nézett, ám utólag brit Brimstone-ként azonosított rakéta maradványai az erőmű területéről. Ilyen eszköz ismét csak kizárólag az ukrán hadrendben lelhető fel
Forrás:Telegram
„Az interjú további részében haditechnikai vizekre evezve ismét számos tévedés köszönt minket”
A török Bayraktar drónok kapcsán került elő az a klisé, amely szerint „a háború elején a Bayraktar drónok szanaszét lőtték az orosz konvojokat”. Ismét szükséges némi pontosítás, mivel bár kilövések történtek az első napokban ukrán oldalról, ám azokat „szanaszét lőtték” jelzővel illetni finoman szólva is költői túlzás. Helyette éppen az ellenkezője bizonyosodott be, avagy a 2020-as karabahi háború folytán hibásan csodafegyverként bemutatott Bayraktarokról kiderült, hogy a rétegesen kiépített légvédelmi rendszerrel rendelkező komoly ellenféllel szemben egyszerűen elvéreznek.
Mint ahogy azt a Business Insider lapnak nyilatkozó Samuel Bendett is elmondta 2023 májusában, a konfliktus addigi 15 hónapja alatt Ukrajna Bayraktar állományának több, mint 90 százalékát vesztette el. Egyszerűen az alacsony manőverező képességű Bayraktar drónok, kategóriájának hasonló típusaihoz hasonlóan nem képesek kiépített légvédelmi környezetben eredményesen operálni, így az az ukrán haderő is inkább már felderítő szerepkörben használja azokat.
Lelőtt Bayraktar TB-2 drón maradványai a Herszoni területen
Forrás:Telegram
„Ráadásul Ukrajna az interjú szerint olyan eszközökkel is rendelkezik, amelyekkel a valóságban eléggé nehezen tudna”
Avagy a szakértő szerint „megkapják jelen állás szerint az ukránok, sőt, valószínűleg már meg is kapták a HIMARS-hoz az Attack Missile-t, a hat darab 227 milliméteres rakétáját, egy darab 610 milliméteres rakéta, amely 500 kilométerig lő el”. Ismét oda jutunk vissza, hogy bár az említett MGM-140 ATACMS rakéták átadásáról folyamatosan szó esik, kézzelfogható lépések még mindig nem történtek a kérdésben. Ezekre az eszközökre ugyanis Washingtonnak is erősen szüksége van – főképp a tengerészgyalogság oldaláról –, ráadásul csak korlátozott darabszámban állnak rendelkezésre, mivel gyártásuk 2007-ben leállt, és az exportot is magába foglaló teljes gyártási volumen nem haladja meg a 4 ezret.
A képen látható típusok közül Ukrajna vélhetően a bal oldaliakból kaphat ellátmányt
Forrás:Twitter
Arról nem is beszélve, hogy az ATACMS rakéták maximális hatótávolsága az említett 500 kilométerrel szemben alváltozattól függően 165 és 300 kilométer között változik.
„Iránt megemlítve pedig a káosz teljessé válik”
A szakértő szerint ugyanis „Ukrajna már Irántól is vett 122 milliméteres gránátokat”. Mondanunk sem kell, ez már tényleg a régi viccek alanyául szolgáló jereváni rádiót közelítő kijelentés, ismét erősen elrugaszkodva a valóságtól. Itt is a lényeg a részletekben van, avagy a viccbéli a Mercedesek szerepét az iráni gránátok veszik át, amelyeket éppenséggel maga az Egyesült Államok az, amelyik osztogat.
„Épp a The New York Times hasábjain jelent meg még idén februárban egy írás amely azt taglalja, hogy Washington hogyan kívánja Ukrajna számára átadni az eredetileg a jemeni húszik számára érkező, ámde időközben lefoglalt iráni fegyverszállítmányokat”
Mindez amerikai szempontból egy teljesen logikus lépés, miután a lefoglalt szállítmány döntőan a Varsói Szerződésben rendszeresített kaliberű gránátokat tartalmazott, amelyek aztán fel is tűntek ukrán használatban. Ám mindehhez Teheránnak nemhogy köze, de még beleszólása sincs.
Ugyanígy felhúzható a cáfolat a szakértő további kijelentésére, amely szerint „Irán: elsősorban Oroszországnak szállít, de nem egy bizonyíték van arra, hogy jó pénzért Ukrajnának is”. Nem, bizonyíték továbbra sincs a nyílt ukrán szállításra. Helyette épp oldalunk volt az, amely az országban elsőként számolt be fényképes bizonyítékokkal is az orosz használatban feltűnő iráni és kínai tüzérségi lőszerekről.
2023-as iráni gyártású 122 milliméteres, vélhetően OF-462 típusú iráni gránát egy orosz raktárban
Forrás:Telegram
„De az Ukrajnának átadott nyugati fegyverrendszerek kapcsán sem teljesen fedi a kép a valóságot”
Avagy az említett AMX-10RC típus nem „páncél gépkocsi”, hanem inkább tűztámogató járműként írható le. Ellenben ukrán oldalról a problémát ezek kapcsán nem az jelenti, hogy „mert nem annyira jó a lövegstabilizátora”, hanem hogy az egyszerűen nem létezik és sosem került beépítésre.
A vonatkozó TK 105 típusjelű torony és az F2 BK MECA L/48 löveg egyike sem stabilizált, megnehezítve a menet közbeni tüzelést. Ráadásul az alacsony páncélozottságú jármű kialakítását tekintve sokkal inkább a volt gyarmati országok területén történű beavatkozásokra, mintsem a jelenlegi, páncéltörő fegyverzettel sűrűn ellátott ukrajnai harctérre alkalmas, amelyet az ukrán katonák is megjegyezték.
Zsákmányolt AMX-10RC orosz kézen Mariupolban
„Utóbbi pont kapcsán persze a nyugati technika felmagasztalása sem maradhat el”
A szakértő szerint ugyanis „rengeteg kép van arról, hogy több orosz találat után az újabb Leopard 2A6-osok még mindig hadra fogható állapotban vannak”, illetve „a jóval erősebb páncélzatú nyugati eszközök ezt (találatot-szerk.) túlélték”. Ellenben, mint ahogy azt már bemutattuk, a harctéri felvételeket látva a kilőtt Leopard 2-k között ugyanúgy találunk A6-os, mint A4-es alváltozatokat, amelyek az esetek többségében az aknazárak áldozatává váltak. Az ilyen szektorban beragadt járművek kimentése pedig gyakorlatilag lehetetlen a megfelelő műszaki mentő járművek hiányában, miközben a hátrahagyott eszközöket az orosz fél is aktívan támadja öngyilkos drónokkal.
Ahogy orosz, úgy nyugati oldalon sem létezik kilőhetetlen csodafegyver , avagy orosz tüzérségi találat következtében beszakadt az egyik ukrán Leopard 2A4 harckocsi tetőpáncélzata
Forrás:Telegram
Ráadásul az már lényegében áldozathibáztatás, mikor valaki a személyzetnek rója fel azt, hogy a csata hevében találat után inkább elhagyja a járművet.
„Végül pedig egy kis geopolitikai kitekintésként hirtelen Oroszország Kína vazallusává vált”
A szakértő megismétli az angolszász körökben előszeretettel hangoztatott „Oroszország minden erejével Ukrajnára koncentrál, közben Kína kiszorította Közép-Ázsiából, ami nagyon sokáig Oroszország azon kevés területének tűnt, amit meg tudott tartani befolyási övezetként” frázist. Miközben Oroszország valós vetélytársa hosszú távon Közép-Ázsiáért nem Kína, hanem Törökország a „Nagy Turán” koncepciójával.
Kína és Oroszország inkább a térségben a kölcsönös előnyök alapján működik együtt, mintsem versenybe szállna a másikkal. Ráadásul amíg a közé-ázsiai vendégmunkások milliói Moszkvát és Szentpétervárt választják úticélként Peking vagy Sanghaj helyett, addig nehezen lehetne a régiót kínai befolyási övezetként leírni. Ugyanígy igaz ez az „Oroszország jelenleg már félig-meddig kínai vazallus” kijelentésre is, ahol az egyoldalú függőség helyett az a nyersanyagok és technológia szempontjából épp kölcsönös. Ahogy Moszkvának kell a kínai elektronika, úgy Kína sem tud megélni az orosz nyersanyagok nélkül.
Tervezett és már létező kereskedelmi korridorok Közép-Ázsián keresztül, amelyek bár nyomvonalban eltérhetnek, ám végső soron mind Oroszországba vezetnek
Forrás:Rybar
„Ahogy már korábbi írásainkban is több esetben említettük a média felelősségét, úgy kiemelten igaz ez a szakértői közösségre is”
Ugyanis az újságírók mellett a megszólaltatott szakértők hasonlóan kiemelt felelősséggel bírnak a tájékoztatás terén. Avagy a médiában megjelenő fals információk, tévképzetek, klisék és mítoszok jelentős része azért tud elterjedni, mert egy adott szakértőnek tekintett személy a kellő utánanézés hiányában nyilatkozta azokat. Utóbbihoz kapcsolódóan ismét megjegyezzük, hogy a problémát nem a kérdező vagy az interjúalany személye, hanem a változatlanul kikerülő tárgyi tévedések sorozata képezi.
Sajnos egyre gyakoribb jelenség az alapvetően nemcsak a szűk hazai, de a nyugati szakértői közösség köreiben a szakmaiság inflálódása, amely az elemzési színvonal csökkenéséhez vezet. Utóbbi ráadásul nem csupán a közbeszéd szempontjából indít meg egy negatív visszacsatolást, de részben hozzájárul a következő szakértő generáció fogalmatlanságának kialakulásához, főképp, ha esetleg az adott szekértő esetleg oktató tevékenységet is végez.
„E sorok írójának nem kell említeni, milyen problémák jelentkeznek az egyes biztonságpolitikai-külpolitikai képzések során, mivel azokkal már mind találkozott személyesen”
Ironikus végszóként érdemes az állítólagosan – ám nem bizonyítottan – Napóleonnak tulajdonított sorokat felidézni, amelyek szerint „a prostitúció és a hadviselés megegyezik abban, hogy a lelkes amatőrök sokszor jobb teljesítményt nyújtanak, mint a hivatásos profik”. Mint látjuk ez az ukrajnai háború kapcsán fokozottan igaz.
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2025 - #moszkvater
Bérces Zsolt says:
Az ukrán energetikai infrastruktúra állapotáról szólva pont a napokban (augusztus 4-én) nyilatkozott az Ukrenergo vezetője, Vologyimir Kudrickij az ukrán sajtónak:
https://focus.ua/economics/583491-obespechit-generatorami-vsyu-kriticheskuyu-infrastrukturu-nevozmozhno-ukrenergo-video
2 kulcsmondat nyersfordítása (orosz nyelvtudásom inkább kezdőszintű, így elnézést bármely pontatlanságért)
“Kudrickij elmondta, hogy jelenleg az Ukrenergo főhálózata a tavalyi kapacitás 70-80%-ával rendelkezik, és ez folyamatosan növekszik.
Szerinte fizikailag lehetetlen 100%-ra helyreállítani az ukrán energiarendszerben okozott kárt, mivel az energetikai létesítmények harmada-fele megsérült a tömeges támadások során.”
Amúgy az ukrán lakosságot folyamatosan készítik fel lelkileg, hogy a tél ismét kutyakemény lesz és vásároljon magának további generátorokat.
Ennyit az ál-szakértő kihúzott méregfogáról.