//A megszépülő Brezsnyev-éra
„Nevéhez fűződik az úgynevezett Brezsnyev-doktrína, amely a Szovjetunió egyik kül - és geopolitikai alapelve volt. Az elképzelés a szovjet szövetségi rendszer egyben tartása érdekében a szocialista országok szuverenitásának határait jelölte ki” #moszkvater

A megszépülő Brezsnyev-éra

MEGOSZTÁS

Amikor elődje, Nyikita Hruscsov megbuktatása után Leonyid Iljics Brezsnyev lett az SZKP főtitkára, az akkori pártvezetők átmeneti figurának szánták. Ennek ellenére a pártvezető a haláláig uralta a Szovjetuniót és a szocialista blokkot. Uralmának megítélése finoman szólva sem egyértelmű.

„Nevéhez fűződik az úgynevezett Brezsnyev-doktrína, amely a Szovjetunió egyik kül - és geopolitikai alapelve volt. Az elképzelés a szovjet szövetségi rendszer egyben tartása érdekében a szocialista országok szuverenitásának határait jelölte ki” #moszkvater
„Nevéhez fűződik az úgynevezett Brezsnyev-doktrína, amely a Szovjetunió egyik kül – és geopolitikai alapelve volt. Az elképzelés a szovjet szövetségi rendszer egyben tartása érdekében a szocialista országok szuverenitásának határait jelölte ki”
Fotó:EUROPRESS/Yuryi Abramochkin/Sputnik

A világ nagy részén egyszerűen el sem tudják képzelni, hogy az orosz nép – amely igencsak megszenvedte a kommunisták uralmának évtizedeit – többsége miért gondol nosztalgiával mégis ezekre az időkre. A Jurij Levada Független Elemzőközpont felméréséből például kiderült, hogy a lakosságnak jobb a véleménye a ’70-es évek végének és a ’80-as évek elejének – azaz a Brezsnyev korszak derekának – szovjet kormányzatáról, mint a jelenlegiről. A Vedomosztyi című napilap hasábjain nyilvánosságra hozott adatok alapján a válaszadók szerint, amíg a brezsnyevi időkben a hatalom a néphez közel álló volt (29 százalék vélekedett így), valamint erős és tartós (25 százalék), igazságos (22 százalék), addig a mostani orosz kormányzat bűnöző és korrupt (41 százalék), távol áll a néptől (31 százalék), bürokratikus (24 százalék). A Levada kutatói megjegyezték, hogy amikor a legerősebb volt a hazafias-militarista büszkeség az oroszokban, akkor sem volt ez másként.

„Egészében véve a szovjet hatalom 54 százalékban, a jelenlegi pedig 42 százalékban kapott pozitív jellemzést a felmérésben. Ráadásul a Szovjetunió szétesésén sajnálkozó oroszok részaránya tavaly decemberben érte el az eddig mért maximumot, a 61 százalékot”

Ennek ismeretében azért másként kell vizsgálni a 114 éve, 1906. december 19-én született Leonyid Iljics Brezsnyev nevével fémjelzett, 1964 és 1982 közötti időszakot. Brezsnyev 18 éven át volt a Szovjetunió első számú vezetője, és ez idő alatt az uralmára talán az volt a legjellemzőbb, hogy ellenállt a legkisebb reformoknak is – a szovjet határokon belül és azon kívül is. Noha a rendszer a Brezsnyev-éra utolsó éveiben a stagnálás jeleit mutatta – ezért az úgynevezett pangás időszakának is nevezik –, ugyanakkor passzivitással egyáltalán nem lehetett vádolni ekkor a Szovjetuniót.

„Ráadásul az a Brezsnyev, aki 1964. október 14. úgy lett az SZKP főtitkára, hogy megbuktatta elődjét, Nyikita Hruscsovot, nemhogy nem lett átmeneti figura az állam élén, mint aminek a párt erős emberei szánták, hanem egészen az 1982 novemberében bekövetkezett haláláig uralta a béketábort”

A szocialista országok vezetői egy idő után már rettegtek a vele való személyes találkozástól. Persze nem azért, mert mondjuk olyan diktatórikus lett volna, mint Sztálin, vagy olyan extrovertált, mint Hruscsov. Nem, Brezsnyevtől a közvetlensége miatt féltek, hiszen minden találkozó alkalmával előbb a keblére vonta a kommunista vezetőket, majd jött a rettegett, gátlástalan elvtársi csók. És senki sem mert vele ellenkezni, így működött a sajátságos csendőr pertu Moszkva és a kelet-európai vezetők között…

De ki is volt valójában Brezsnyev? Nemzetisége a személyi dokumentumai szerint eredetileg ukrán volt, de az 1940-es évektől inkább oroszként szerepelt. Brezsnyev 1964. október 14-étől haláláig az SZKP főtitkáraként a Szovjetunió vezetője, 1960 és 1964, majd 1977 és 1982 között a Legfelsőbb Tanács Elnökségének elnöke, azaz az ország államfője is volt. Előbb földmérőként, majd a mezőgazdaság irányításában, az esti tagozaton elvégzett kohászati után egy ipari üzemben dolgozott. Innentől kezdve pedig pártvonalon kezdett felemelkedni, s mint tudjuk, elég messzire jutott.

„Politikai pályafutása kis híján megbicsaklott, amikor a Nagy Honvédő Háborúban dandár komisszárként végezte el a politikai parancsnokok főiskoláját”

Ott felkészültségét és elhivatottságát nem ítélték elégségesnek, ezért a szokásos tábornoki előléptetés helyett csupán ezredessé nevezték ki. Ám végül csak kiérdemelte a tábornoki csillagot, amikor 1943. áprilisában az 1. ukrán front kötelékébe tartozó 18. hadsereg politikai vezetője lett, a beosztásához tábornoki (vezérőrnagy) rangot kapott.

A háborút követően 1946–1947 között zaporozsjei, majd 1947–1950 között dnyepropetrovszki területi első titkár volt, majd 1952-ig a Moldáviai Kommunista Párt első titkáraként dolgozott. 1952-ben Sztálin javaslatára választották meg a Központi Bizottság titkárának – összesen háromszor töltötte be ezt a funkciót –, majd azonnal a párt elnökségének póttagja is lett.

„Sztálin egyik kedvencének tartották, így amikor a Generalisszimusz elhunyt, úgy tűnt, végleg megtörik a politikai karrierje. 1954-ben éppen az a Hruscsov távolította el őt Moszkvából  – Kazahsztánba küldte -, akivel még a háborúban együtt szolgált az 1. ukrán front kötelékeiben”

Ám a régi elvtársak kibékültek, és amikor Brezsnyev visszakerült Moszkvába, már Hruscsov embereként lett újra a KB titkára, majd bekerült a KB elnökségébe is. Amikor 1960-ban államfővé választották – egyébként helyet cserélt Kliment Vorosilovval –, mindenki úgy gondolta, megérkezett közvetlenül Hruscsov mögé a rangsorban. Ám ezt a helyet 1964-ben, Vorosilov megbetegedését követően nyerte el Brezsnyev, ezzel ő lett a Szovjetunió második számú vezetője.

„És amikor Hruscsov pozíciója elkezdett meginogni, az egykori katonatárs gondolkodás nélkül bekapcsolódott a vezető eltávolítását célzó csoport munkájába”

1964 őszén el is jött az idő arra, hogy másodikból elsővé lépjen előre. A Brezsnyev vezette szárny őt tette felelőssé a gazdasági kudarcokért, és félre akarta állítani az aktív politika színpadáról. Miután a Politikai Bizottság megszavazta Hruscsov eltávolítását, megválasztották Brezsnyevet a párt vezetőjévé, Koszigint miniszterelnökké, Mikojan pedig államfővé.

Hruscsov reformjait a Szovjetunió stabilitásának fenntartására hivatkozva visszavonták. Brezsnyev népszerűsége ekkor meglehetősen alacsony volt a szovjet értelmiség körében, akik mindaddig a konszolidációt, a társadalom fejlődését és a gazdasági növekedést várták. Ráadásul a figyelmet ismét belső harcok vonták el minden lényeges kérdésről, ugyanis a KGB egykori vezetője, Alekszandr Nyikolajevics Selepin rövid időre Brezsnyev ellenlábasa lett, mivel ellenezte a kollektív vezetés kialakítására irányuló reformot. Selepint csak 1967-ben tudták eltávolítani a bizottságból.

„Ezután az egész Brezsnyev-korszakban általában konszenzus volt a pártban, a kollektív irányítás felülkerekedett az egyszemélyi vezetés gyakorlatán”

Ugyanakkor Selepin után Brezsnyevnek új kihívója akadt Szuszlov személyében, ám a főtitkár a Kosziginnel és Podgornijjal kialakított stabil hatalmi rendszer segítségével ismét győzedelmeskedett. Persze mindehhez az is hozzájárult, hogy Brezsnyev soha nem járt el elhamarkodottan, döntései előtt hosszú megbeszéléseket folytatott kollégáival, és mindig kész volt meghallgatni véleményüket, ugyanakkor domináns politikai erővé vált.

Brezsnyev a megerősödött hatalmát kihasználva véget vetett az addigi, talán még liberálisnak is nevezhető politikájának, és a kulturális szabadság korlátozása mellett döntött, illetve szakított minden olyan reformmal, melyet még Hruscsov indított el. A külpolitikában is aktivizálta magát.

„Nevéhez fűződik az úgynevezett Brezsnyev-doktrína, amely a Szovjetunió egyik kül – és geopolitikai alapelve volt. Az elképzelés a szovjet szövetségi rendszer egyben tartása érdekében a szocialista országok szuverenitásának határait jelölte ki”

A Szovjetunió külpolitikai gyakorlatának részét képezte az 1960-as évektől az 1980-as évek végéig. A szocialista országok kommunista pártjai korlátozott önállóságot élveztek. Nem hagyhatták el a Varsói Szerződést és a kommunista pártok elsősége nem volt megkérdőjelezhető. Áttételesen a Szovjetunió jogot formált arra, hogy az úgynevezett szocialista tábor vezetője legyen, és eldöntse, mely államot tekinti szocialista, és melyet kapitalista országnak. A doktrína szerint a szocialista országokon belüli katonai beavatkozás nem agresszió, hanem önvédelem. A gyakorlatban először a „prágai tavasz” eltiprásakor alkalmazták, de ez szolgált alapul 1979-ben is, amikor a szovjet hadsereg bevonult Afganisztánba.

„Ha a szocializmussal szemben ellenséges erők egyes szocialista országokat a kapitalista fejlődés irányába kényszerítenek, az nemcsak az adott szocialista ország problémája, hanem az egész szocialista táboré”

– foglalta össze a LEMP kongresszusán maga Brezsnyev a doktrína lényegét. A hidegháború első enyhülési folyamata, majd a fegyverkorlátozásokról szóló SALT-szerződések aláírása is Brezsnyev nevéhez fűződik. Tény, hogy ezt az irányt nagyban segítette az, hogy Richard Nixon amerikai elnök bizony kijátszotta ellene a kínai kártyát. Mindenesetre a világ fellélegezhetett, amikor előbb Moszkvában a SALT-I (1972), majd Bécsben a SALT-II (1979) szerződésekre is rákerült a két szuperhatalom elsőszámú vezetőjének a kézjegye. Sőt, Brezsnyev aláírta 1975-ben a helsinki záróokmányt, és ellátogatott az NSZK-ba is.

A hetvenes évek elejéig a gazdasági fellendülés jól érezhető volt, ám az ebben rejlő lehetőségeket már nem használta ki a Brezsnyev vezette Szovjetunió.

„A reformokkal szembeni makacs ellenállás miatt megújulni képtelen rendszer a Brezsnyev-éra utolsó éveiben erősen a stagnálás jeleit mutatta, ami sokak szerint a későbbi rendszerváltásnak ágyazott meg. Ez lett az úgynevezett pangás időszaka”

Ráadásul tragikusan leromlott a pártfőtitkár-államfő egészségi állapota is. 1976-ban még a klinikai halál állapotába is került, ezután napi 2-3 órányi munkánál többre nem volt képes. Amikor 1982. november 7-én még több órán keresztül üdvözölte a Lenin Mauzóleum mellvédjéről a díszszemle felvonulóit, mindenki azt gondolta, minden rendben van. Ám három nap múlva meghalt egy Moszkva melletti dácsában, az orvosi jelentés – ami megjelent a november 12-i Népszabadságban – szerint a szíve mondta fel a szolgálatot.

„A betegségről és a halál okáról kiadott orvosi zárójelentés megállapítja, hogy Leonyid Iljics Brezsnyev aorta- (főverőér-) tágulatban szenvedett. Hozzájárult ehhez a hasi aorta körülírt tágulata, a szívkoszorúerek elmeszesedése miatti szűkület, a szívizom vérellátási zavara – amely szívritmuszavarral párosult – és az elszenvedett infarktusok után bekövetkezett szívizom-elfajulás. November 10-én, moszkvai idő szerint 8 és 9 óra között a szív működése váratlanul megállt. A boncolás megerősítette a diagnózis megállapításait” – volt olvasható az orvosi jelentésben. Halálhírét csak egy nappal később közölték. A szovjet vezetők ez idő alatt véglegesítették azt a korábbi informális, 1982. májusi döntést, amely szerint utódja Jurij Andropov, a KGB korábbi elnöke lett.

„Brezsnyevnek két nagy szenvedélye volt: a vadászat és az autók”

Saját autógyűjteménye nagyjából 50 autót foglalt magában, a legtöbb nyugat-európai és amerikai autó volt, de különleges kivitelű orosz autók is voltak a birtokában, mint egy neki készült bordó GAZ–14 és öt kizárólag neki készült GAZ–24–95, mely a Volga terepjáró változata volt, ezért „terepvolgának” is nevezték. Halála után a gyűjteményt elvették a családjától, és szétosztották. A külföldi autók kézen-közön eltűntek, a szovjeteket – egy-két kivétellel – visszaszállították az anyagyárukba, ahol a KGB felügyelete mellett semmisítették meg őket, hiszen megannyi hadititkot tartalmaztak.

Források:

Wikipedia

MTVA archívum

Richard Sakwa: A szovjet politika perspektívái (1988)

Paul J. Murphy: Brezsnyev: a szovjet politika (1981)

Judith Pallot-Denis Shaw: Tervezés a Szovjetunióban (1981)

Hassan M. Kakar: Afganisztán – a szovjet invázió és az afgán válasz (1997)

Edwin Bacon-Mark Sandle: Az újragondolt Brezsnyev (2002)

George W. Breslauer: Hruscsov és Brezsnyev, mint vezetők (1982)

Erdélyi E. Péter: Brezsnyev az őrült autóversenyző (alapjarat.hu)

MEGOSZTÁS