Kezdőlap » Kultúra » A Leningrád maga az orosz élet
Szergej Snurov #moszkvater

A Leningrád maga az orosz élet

Szergej Snurov a romantika utáni világról, Pityer új imázsáról és a tudatosan felépített brandről

Régi ismerősként üdvözölte portálunk munkatársát tavaly Szergej Snurov – közismert nevén Snur -, a Leningrád együttes frontembere. Az egyszerűségében nagyszerű, erős szövegre, poénokra, nagyon is orosz alapokra épülő, punkkal megspékelt ska zenét játszó, fennállásának 20. évfordulóját akkor ünneplő csapat visszatérő budapesti vendégként fergeteges koncerttel zárta a Sziget világzenei színpadának tavalyi programját. Köszöntsük a Sziget fesztivál idei nyitányát a ma a legbefolyásosabb orosz zenésznek tartott Snurral tavaly a koncertje előtt készült interjúnkkal.

Sok Oroszországról beszélhetünk. S tényleg nem unalmas. #moszkvater
“Sok Oroszországról beszélhetünk. S tényleg nem unalmas.”

Szentpéterváron járva egy ajándéktárgyakat kereső turista szinte csak az Ön illetve Vlagyimir Putyin képét ábrázoló pólókat talál. Az ide látogató külföldi szemében tehát Önök ketten testesítik meg Pityert illetve Oroszországot. Tetszik ez Önnek?

– Nézze, ez nem az én bizniszem. Tetszik, nem tetszik, ez van. Olyan ez, mint az eső. Attól függetlenül esik, hogy ez nekem tetszik, avagy nem.

– Az orosz művészvilágban azonban sokaknak nem tetszene ez a párosítás…

– Engem egyáltalán nem zavar. Nem állítom be magam sem a hatalom ellen, sem pedig mellette. Önállóan gondolkodó ember vagyok, aki nem valamihez képest próbálja meghatározni önmagát. Ami pedig a szuveníreket illeti, a pólók mellett ott vannak a Mihail Gorbacsovot ábrázoló matrjoskák is. S akkor mi van?

– Azért Ön nemcsak Szentpétervár egyik arca, de mintha egyik legutóbbi dalával új imázst is szabott volna a városnak…

– Arra persze büszke vagyok, hogy az utóbbi egy évben, ha kimondjuk, hogy Pityer, akkor a Leningrád klipjére asszociálva sokan rávágják, hogy „pityj”, azaz inni. Egy játékos lingvisztikai gyöngyszemmel ugyanis megváltoztattuk a viszonyulást Pétervárhoz. A dalnak köszönhetően a városhoz nem a szürkeség, a gyász, a rossz időjárás képzete társul, amelyet el kell tűrni, hanem valami vidám hülyeség, amely olyan, mintha örökké Pityer szimbóluma lett volna. Ezt vagány dolognak tartom, igazi győzelemnek.

– Maradjunk még egy kicsit a pólóknál. Ezek egyben azt is sugallják, hogy a Leningrád több mint egy zenekar. Ez egy projekt. Ezt, a pénz szerepét a show biznisz világában másokkal ellentétben Ön sosem tagadta. Sőt! Nyugodtan beszél arról is, hogy előző évi 11 millió dolláros bevétele tavaly 5 millióra esett vissza, amelyen az orosz hírességek listáján e tekintetben a harmadikról a 11. helyre csúszott. Ez a kissé cinikus megközelítés akár sértheti is a rajongókat. Vagy úgy gondolja, hogy a világ ilyen, s nem kell a kétszínűség?

– A romantika már a múlté. Ez a világ nem ilyen. Sok tekintetben a pénzről szól. Akik ezt nem ismerik el, azokból finoman szólva is hiányzik az önkritika. Én igyekszem kellő józansággal viszonyulni a világ jelenségeihez, másokhoz és magamhoz is. Így nekem semmilyen nehézséget nem jelent elismerni, hogy a világ ilyen. A Leningrád egy üzlet is, egy projekt, egy gyár, s mi megdolgozunk a pénzünkért.

Szergej Snurov #moszkvater
Szergej Snurov
Fotó:Europress/AFP/Ramil Sitdikov/Sputnik

– Az előbbi gondolatsornál maradva, Ön Leningrádnak, a városnak a „terméke”, itt nőtt fel, ennek a milliőjét szívta magába. A Leningrád zenekar ugyanakkor egy más, új, modern, nagyon is színvonalas produktumot állít elő. Hogy írná le ezt a „terméket”?

– Manapság minden művészet a teljességre, egyfajta szinkretikus látásmódra törekszik. A lényeg, hogy mindent átfogjon. Olyan már ez, mint egy kínai cirkusz. Van benne minden. Egyszerre ajánlja a popcornt, beszélgethetsz az akrobatával, játszik a zenekar, video- és audio effektekkel bombáznak, s közben még a kacsa elkészítésének a receptjét is megkapod. Ez a trend érvényesül a világban, s erre az összművészetre törekszik a Leningrád is, természetesen a megfelelő helyi sajátosságokkal, úgymond ezek túszaként. Ezt a mai bonyolult, összetett világot csak így lehet visszaadni.

– Önnel kapcsolatban visszatérően emlegetik a megbotránkoztatást. Ez a fenegyerek imázs, a dalok tabukat nem ismerő nyelvezete azonban véleményem szerint csupán eszköz, egyfajta maszk, amely megkönnyíti a világ megjelenítését. No, de mi van az álarc mögött?

– Jól látja, ez csak egy eszköz. Én egy botrányt csak művészi eszközként provokálok. Ez nem a média közegben gyakran látott, manipulációként provokált botrány. A fő kérdés, mi van a harsány vörös szín mögött? Ehhez pedig az egész képet kell látni. Van úgy, hogy semmi. Minden tiszteletem például Kazimir Malevicsé, de a Fekete négyzet fehér alapon, az nem több mint fekete négyzet.

– Szergej Snurov hosszú utat tett meg addig, míg egy tudatosan és jól felépített brand, Snur lett belőle. Ahogy mondani szokták, megjárta a hadak útját, elkezdte a mérnöki szakot, hallgatott szemináriumban filozófiát, kitanulta a restaurátor szakmát, volt segédmunkás, aztán lett képzőművész, majd zenész, tévés műsorvezető, színész. A kis Surik egykor Viszockij, Sevcsuk és a Kino dalait hallgatta. Innen nagyon messze jutott, de mit kapott útravalóul ezektől az elődöktől?

– Ők is az orosz kultúrában gyökereznek, s Mark Bernesz vagy Leonyid Utyoszov útján indulva, s ehhez a saját tehetségüket, gondolataikat hozzáadva nagyon messze jutottak. De ők is az adott szociális közeg túszai voltak. Nézze, minden hip-hop énekesben ott rejtőzik például egy Homérosz.

– S gondolta-e húsz éve, hogy a Leningrád ilyen sikeres lesz?

– Ilyenre nem gondoltam. Persze, vannak a sikernek receptjei, de sok múlt a véletlenen is.

– A Leningrád sikerének a titka, hogy rajta tartja a kezét a modern világ ütőerén. Egyben szerencsés is, mert témája Oroszország, amely finoman szólva sem unalmas. Úgy is fogalmazhatnánk, a Leningrád maga az orosz élet. Milyennek tartja a mai Oroszországot?

– Sokszínűnek. Sok Oroszországról beszélhetünk. S tényleg nem unalmas. Mindig történik valami, s ebből a kváziabszurdból nagyon is érdekes ritmust faragni.

 

 

1961-ben született külpolitikai újságíró, elemző, publicista. A Demokrata és a Magyar Hang hetilapok külpolitikai szakújságírója, a #moszkvater, a szláv világgal és a posztszovjet térséggel foglalkozó portál alapító főszerkesztője. Előtte 28 éven át a lap megszűnéséig a Magyar Nemzet konzervatív napilap munkatársa, 2000-től 2017-ig a külpolitikai rovat vezetője, majd a lap főmunkatársa. A lap utolsó moszkvai tudósítója. Érdeklődési területe a posztszovjet térség, emellett a globális folyamatok. Rendszeresen publikál külpolitikai folyóiratokban, írásai, interjúi időről időre megjelennek a közép- és kelet-európai sajtóban. A Putyin-rejtély (2000) című könyv szerzője, 2009-től a Valdaj Klub állandó tagja. A Metropolitan Egyetem kommunikáció szakának docense. A Tolsztoj Társaság a Magyar-Orosz Együttműködésért Egyesület elnökségének a tagja.