Sölch Ágoston írása a #moszkvater.com számára

A szerző felvétele
Az ötvenéves fennállásuk alkalmából 2019-ben szervezett turné egyik állomásán, Tallinnban hallottam először az együttest élőben. Azóta is követőjük vagyok a virtuális térben és reménykedtem abban, hogy ismét eljutok egy koncertjükre, ha Európában valahol közelebb játszanak majd. Ők azonban velem mit sem törődve egyre távolabbi helyszíneken léptek fel, így többször jártak például Észak-Amerikában. Múlt év végén aztán felfigyeltem arra, hogy 2026 elején Nyugat-Európában turnéznak.
„Gyorsan meg is vettem a jegyemet a bécsi koncertre, a legendás Gasometerbe”
A neten rákeresve érdekesnek tűnt, hogy ezt a négy hatalmas toronyépületet a XIX. század végén gáztárolás céljára építették. A kétezres évek elején aztán átalakították és számtalan új funkciót kapott a létesítmény. Elsősorban kulturális események, rendezvények helyszíneként működik, de lakásokat, egy kollégiumot, éttermeket, üzleteket is berendeztek és különböző klubok, szervezetek is otthonra találtak itt. Rögtön izgalmasnak és szimbolikusnak is találtam, hogy egy ilyen helyszínen lép föl az együttes, ahol a múlt ipari hagyománya találkozik a modern hasznosítással.
„Még az is eszembe jutott, hogy az együttes logója, a fogaskereket imitáló békejel is passzol az itt berendezett Music Cityhez”
Ahogy közeledett a koncert napja, a tudatos vásárló mintájára kitaláltam a tudatos koncertlátogató fogalmát, és igyekeztem magam ehhez tartani. A neten nem volt nehéz rátalálni egy előző, németországi koncert setlistjére. Feltételeztem, hogy ugyanezeket a dalokat fogják Bécsben is előadni. Belehallgattam a koncert felvételekbe, letöltöttem a dalok szövegét és jónéhányat lefordítgattam magamnak. A turné mottója, Пой со мной! azaz Énekelj velem!
„Az együttes tavaly rögzített egy öt új dalból álló albumot. Annak ellenére, hogy az együttes hat tagja öt országban él”
Az említett album dalait Izraelben és Lettországban írták, a demót a Szentföldön rögzítették, az utómunkálatokat Londonban az Abbey Roadnál készítették, a borítót pedig Cipruson tervezték. Számomra rejtély, hogyan, mikor és hol próbálnak az élő koncertekre, bár tudom, hogy ma már nagy részben ez is megoldható online. Minden esetre a koncert hibátlanul szólt, minden hang a helyén volt, és teljes összhangban játszottak.
„Magyar ember számára különös és jó érzés volt, hogy egy rock koncert előtt csak orosz hangokat lehetett hallani a mosolygó és vidám közönségből”

A szerző felvétele
Először az idősebb, középkorú korosztály mutatkozott. Annak idején ebben a műfajban feltűnést keltett egy-egy idősebb koncert látogató. Ma ez már egyáltalán nem szokatlan, főleg, ha egy ilyen régi bandáról van szó. Aztán ahogy telt az idő, egyre több fiatalt láttam a nézőtéren. A setlistán található 24 dalból 23 és még két ráadás hangzott el a kétórás koncerten. Nekem egyetlen egy korábbi válogatás lemezem van tőlük. Kíváncsiságból megnéztem az ahhoz mellékelt szövegkönyvet. Azokból a dalokból kettőt játszottak a koncerten, az egyik a Песня о капитане (Dal a hajóskapitányról). Megörültem, mert éppen az a kedvencem.
„A zenekar felállása csak annyiban változott – legalábbis a tallinni élményem óta -, hogy nem játszott benne az akkor néhány számban hallható trombitás fiatalember. A 73 éves alapító, zenekarvezető, az egyébként az orosz-ukrán háború kirobbanása óta Izraelben élő Andrej Makarevics énekelt, gitározott, váltogatva az akusztikus és elektromos hangszereket, egyszer billentyűzött is, és mint mindig, ő volt a hangulatfelelős”
Ha csak felemelte a kezét, a közönség már ovációban tört ki. A zenekar tagja még egy másik kiváló gitáros, a ritmusszekcióban a basszeros, a dobos és egy ütős valamint a szintén virtuóz billentyűs is.

A szerző felvétele
Egyszer olvastam egy interjúban, hogy megkérdezték Makarevicset, miként lehet az, hogy a dalaik nem a szerelemről szólnak. Ennél különösebb csak a válasz volt, miszerint mindegyik daluk arról szól. Dalaik sajátos szövegvilága egyszerű, hétköznapi helyzetekről, sorsokról, az emberek egymáshoz való viszonyáról, békevágyáról és tenni akarásáról szól, mindez pedig maga az élet, az élet pedig szerelem és fordítva. Legalábbis úgy képzelem, hogy ilyesmire gondolhatott a zenekarvezető ezzel a tömör válasszal.
„A közönség a Марионетки (Bábuk) című számnál kezdett igazán mozgolódni. Ez szintén rajta van az említett válogatás lemezen. A székek között táncoltak, többen fölugráltak”
Bár nem lehet összehasonlítani a KFT együttes Bábu vagy című dalával, mégis ez jutott eszembe, bizonyára a hasonló cím miatt. Ez a dal olyan, mint az említett magyar szám, csak teljesen más. Az emberek bábuként való mozgására, mozgatására utal, hangzásában és ritmusában azonban melankolikusabban és lágyabban. Makarevics azzal konferálta föl az utolsó, Поворот (kanyar, átvitt értelemben fordulatot is jelentő) számot, hogy ez a dalocska már 47 éves. Ahogy várható volt, ebben a pillanatban elszabadult a pokol. A kemény, ritmusos zenére kivétel nélkül mindenki fölugrott, táncolt, tapsolt és egy emberként üvöltötte a refrént, a szám után percekig tartó ováció követelte a ráadást.
„Világszerte is ritkaság, ha egy zenekar 57 éven át játszik, fenntartja a nimbuszát és nemcsak a régi, megérdemelt sikerekből él, hanem új dalokat is alkot”
Ők annyival később kezdték, mint amennyivel fiatalabbak a Rolling Stones tagjainál. A brit együttes pályája arra példa, hogy botrányokkal, önpusztító létformával is lehet évtizedeken keresztül művészit és minőségit alkotni a rock műfajában. A Masina vremenyi pályája pedig arra, hogy anélkül is lehet. Számtalan anekdota és vicc kering Keith Richards koráról és túlélő képességéről. Az orosz együttesről az egyik Fb poszthoz írt kommentben a következő viccet olvastam: Brezsnyevet, az egykori szovjet pártfőtitkárt lefagyasztják, száz év múltán felélesztik és ő keresi az interneten, hogy mit írnak róla. Azt találja, hogy egy jelentéktelen politikus volt a Masina vremenyi idejéből. Majd ugyanez a sztori ismétlődik Jelcinnel és Putyinnal. Nem köztudomású, hogy a volt szovjet elnök 2009-ben Londonban felesége emlékére egy albumot adott ki, melyen Makarevics működött közre. És Gorbacsov nem szerepel a viccben.
„Makarevicset, akinek egyébként eredeti végzettsége grafikus, nem véletlenül nevezik az orosz Lennonnak. Zeneszerzői, dalszövegírói, előadói munkássága mellett közéleti kérdésekben is rendszeresen megnyilvánul”
Nemrégiben Записки иноагента (egy külföldi ügynök naplója) címmel hangoskönyvet adott ki, művészi oldalán közzétett posztjaiban „a külföldi ügynök” titulust használja saját magára. Ezt a címet persze nem ő adományozta saját magának és nyilván összefüggésben van azzal a ténnyel, hogy 2022-ben Izraelbe emigrált és azóta is ott él, Fb-oldalát 371 ezer ember követi. Az együttes honlapja: mashina.ru
Reméljük, hogy még sokáig nemcsak hallhatunk róluk, hanem hallgathatjuk is őt és a kiváló zenekart.
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2026 - #moszkvater