„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”
Molnár Máté Gál írása a #moszkvater.com számára
Tajvani katonák szögesdrót korlátokat helyeznek el az éves Han Kuang katonai gyakorlat részeként tartott blokádgyakorlaton Új-Tajpej városában, 2026. augusztus 6-án. Tajvan idei legnagyobb katonai gyakorlata augusztus 5-én kezdődött, miközben a sziget demokráciája megpróbálja felkészíteni lakosságát egy esetleges kínai invázióra
Fotó:EUROPRESS/I-Hwa CHENG/AFP
Az elmúlt több mint száz év nemzetek felemelkedését és hanyatlását hozta, diplomáciai és pénzügyi súlypontok helyeződtek egyik kontinensről a másikra, a békés időszakokat konfliktusok sorozata követte. Ez utóbbi súlyát napjainkban a saját bőrünkön is érzékeljük. Európa hosszú békés és háborúktól mentes időszakon van túl, amikor sokan azt gondolták, hogy a „jóléti társadalmakat” még egyszer nem érintheti az európai nemzetek közötti viszálykodás. Aztán jöttek az 1990-es évek. Az államszocialista blokk és rendszerek összeomlása után a közép-európai régió félperiférikus helyzetéből adódóan gazdaságilag teljesen kiszolgáltatottá vált a Nyugatnak, amelyhez az egyes országok régi-új vezetői is asszisztáltak. Nyugat-Európában pedig a „jóléti társadalmak” tartalékainak kifulladásával fokozatosan felszínre kerültek olyan társadalmi és politikai ellentétek, amelyeket talán utoljára a XX. század első felében láthattunk.
„Ilyen ellentétek terhelik a Balkánt is. A délszláv háborút és Jugoszlávia szétesését követően – mely soknemzetiségű államban szerb dominancia uralkodott – újra kiéleződni látszanak a több évtizedes sérelmek. Az esetleges konfliktus gócpontját Koszovó környékén kell keresnünk”
Szerbia a mai napig saját területének tekinti, viszont az albán többségű és vezetésű terület folyamatosan önálló aktorként cselekszik mind a belügyeket – lásd a néhány évvel ezelőtti gépjármű rendszámokkal kapcsolatos feszültséget -, mind a diplomáciát tekintve. Nem beszélve arról, hogy Koszovó azzal az Albániával határos, amely már több mint száz éve vízionál egy nagy-albán államot. Ezzel párhuzamosan pedig Szerbia is erőteljesen fegyverkezik. Bár Koszovó nemzetközi szervezetek – ENSZ – által is ellenőrzött terület, azok globális súlyvesztésüknek köszönhetően nem biztos, hogy a jövőben is garantálni tudják a régió viszonylagos stabilitását és újra puskaporos hordóvá válhat a Balkán, ahol akár radikális határváltozásokra is sor kerülhet.
„A napjainkban is zajló, Európát 2022 óta lázban tartó nagy konfliktus az orosz-ukrán háború”
Ahogy a Balkán, úgy Ukrajna esetében is a konfliktus közvetlen forrásai az 1990-es évekre vezethetők vissza. Érdemes ugyanakkor megnézni, hogy mi várható a közeljövőben. Legyünk őszinték, Oroszország a négy régió és a Krím elcsatolásával lényegében elérte a stratégiai célját. Viszont, ha az ereje engedi, akkor tovább fogja tolni azt a műveleti területet, mely ténylegesen garantálja a határainak és az érdekeinek a jövőbeni védelmét. Elnézve az Ukrajnában oroszul beszélők földrajzi elhelyezkedését, akkor ez a határvonal akár a Dnyepernél is húzódhatna, így a nyugat-ukrajnai régiónak a háború után komoly belső konfliktusokkal és további területi felaprózódással kellene szembenéznie. Látva, hogy mekkora fegyvermennyiség halmozódott fel az elmúlt években Ukrajna területén, ez egyáltalán nem földtől elrugaszkodott gondolat. Ráadásul, ha gyengülnek azoknak a pénzügyi és politikai csoportoknak a pozíciói, amelyek Ukrajnát támogatják a háborúban, akkor a fenti forgatókönyv hamar bekövetkezhet.
„Konfliktusok az ázsiai kontinensen is kirobbanhatnak, hiszen itt is több évtizedes sérelmek és lappangó feszültségek várnak megoldásra”
Az elmúlt évek eseményei arra engednek következtetni, hogy Tajvan és a Koreai-félsziget helyzetének rendezése hosszú távon diplomáciai megoldással igen nehezen képzelhető el. Bár a kínai vezetés az 1980-as években az „Egy ország – két rendszer” elvével próbált kísérletet tenni a politikai és társadalmi egység megteremtésére, ennek pozitív foganatja aligha volt. Gondoljunk csak a 2019-es hongkongi eseményekre, vagy az előző és a mostani amerikai adminisztráció tajvani politikájára. Az Egyesült Államok támogatólag lép fel Tajvan mellett – lásd az amerikai fegyverszállítások kérdése -, ezt azonban Kína beavatkozásként értékeli a saját belügyeibe. Egyéb okok mellett ez is feszült helyzetet teremthet, amelynek értelmében Kína véglegesen magához csatolhatja a jövőben Tajvant.
„Kicsit északabbra megoldásra vár a Koreai-félsziget egységének a helyzete is”
Az 1950 és 1953 között zajló konfliktust ugyanis nem béke, hanem csak egy tűzszüneti megállapodás zárta le, egyben a 38. szélességi foknál egy kvázi ideiglenes határt húztak a két terület között. Az elmúlt több mint hetven év alatt a két ország között számos határsértési incidensre került sor, és bár történtek csúcstalálkozók, lépések egy esetleges béke irányába, ezek kérészéletű próbálkozások voltak. Ez nem meglepő már csak a két ország politikai, társadalmi és gazdasági berendezkedése közötti különbségek miatt sem, és nem lehet kizárni, hogy újra közvetlen konfliktus robbanjon ki a két ország között. Ráadásul Észak-Korea mind katonai, mind demográfiai mutatókban felülmúlja a dél-koreai állam kapacitásait, arról már nem is beszélve, hogy a napjainkban zajló közel-keleti konfliktus következtében az Egyesült Államoknak jelentős mennyiségű harcászati eszközt kellett áttelepítenie a távol-keleti régióból, ami tovább gyengíti nem csak Dél-Korea, de Japán védelmi potenciálját is. Az erőteljes és az élet minden szegmensét leuraló észak-koreai ideológia pedig erős identitást adhat az „északi” társadalomnak egy jövőbeni esetleges konfliktus átvészeléséhez. Egyben egy újabb háború elhozhatja a félsziget egyesítésének a lehetőségét is.
„Számos háború, konfliktus dúl Afrikában és a közel-keleti régióban is. Így az egész afrikai kontinens tele van konfrontációs potenciállal, mivel a XIX. században az akkori gyarmattartók „határrendezései” és kivonulásukkal ezekről a területekről direkt módon, olyan helyzetet teremtettek, amelyek a gazdasági neokolonializmus érdekében hosszú távon destabilizálni tudják az itteni államokat. Ha pedig ránézünk a térképre, akkor olyan vonalzóval meghúzott határvonalakkal találkozunk, melyek népek, törzsek, etnikumok természetes lakóhelyeinek kettévágását idézték elő. Ez további konfliktusokat hordozhat magában. Gondoljunk csak Dél-Szudán esetére, amely így Földünk legfiatalabb országa. Afrika esetében pedig érdemes elraktároznunk, hogy a hagyományos európai és amerikai jelenlét mellett komoly kínai és orosz gazdasági és kereskedelmi érdekeltségek vannak jelen a kontinensen. Érdemes lesz tehát a XXI. században is Afrikára figyelnünk.
„Az amerikai kontinensen Trump második elnökségével új időszak kezdődött. Az Alaszkától, a Tűzföldig terjedő hatalmas földrészre a korábbiaknál erőteljesebben rávetül a több mint kétszáz éves Monroe-doktrína árnya”
A 2025 decemberében napvilágot látott amerikai nemzetbiztonsági stratégia visszanyúlt az 1823-as diplomáciai alapokhoz, mely az Egyesült Államok érdekeit és érdekszféráját jelölik ki a kontinensen. Ez egyben bővült egy trumpi kiegészítéssel, így téve XXI. századivá a fenti diplomáciai elvet. A Monroe-elv működését hamar láthattuk, mikor ez év januárjában Venezuela elnökét az amerikai különleges egységek egy éjszaka leforgása alatt elrabolták. Mivel Venezuela az Egyesült Államok egyik legjelentősebb nyersanyag exportőre – nem beszélve a különböző gazdasági érdekeltségekről – így a modern Monroe-elv értelmében az Egyesült Államok érdekszférájának része, melyet most már közvetlenül is ellenőrzése alatt tart.
S ha a Maduro-féle rendszerek nem tartják be az új játékszabályokat, akkor egy a venezuelaihoz hasonló akcióra kell, hogy felkészüljenek. Emellett a jelenlegi amerikai adminisztráció beveti kedvenc fegyverét, a gazdasági szankciók és a büntetővámokat.
„Mindezek tudatában a latin-amerikai földrészen a következő konfliktus Kubával tűnik a legvalószínűbbnek”
Maga Donald Trump is utalt többször Kuba esetleges elfoglalására, melynek – Venezuelához hasonlóan – nem is ideológiai, hanem nyers gazdasági okai vannak. Ráadásul az Egyesült Államok több évtizede embargót tart fent a kommunista országgal szemben, így próbálva nehezíteni, de akár ellehetetleníteni gazdasági értelemben Kubát. Ennek ellenére Kuba a mai napig egy tervgazdálkodáson alapuló szocialista rendszert működtet a karibi térségben, amellyel így viszonylagos gazdasági függetlenséget élvez az Egyesült Államoktól. Ugyanakkor ez komoly kihívás elé állítja a kubai vezetőséget és népet, az infrastruktúra katasztrófális állapotáról már nem is beszélve. Kuba tehát jelenlegi állapotában egyáltalán nem illik bele az Egyesült Államok új nemzetbiztonsági stratégiájának elképzeléseibe, s ha a jelenlegi amerikai adminisztráció irányvonala lesz a jövőben is a mérvadó, akkor ezt a kérdést Washington jó eséllyel le fogja rendezni, amely újabb konfliktus kirobbanását feltételezi a közeljövőben.
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2026 - #moszkvater