„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”
Gyetvai Mária írása a #moszkvater.com számára
„A sokféle problémától, köztük szeparatista törekvésektől fenyegetett Európa vonakodik belemenni a határok megváltoztatásába. Erre is van azonban ellenpélda, mégpedig Koszovó”
Fotó:EUROPRESS/Armend NIMANI/AFP
A címben szereplő nóta valaha gyakran hangzott fel ifjúsági táborokban. Az igazságát nehéz kétségbe vonni. Deklaráltan ez az egyik célja minden békekötésnek, de mi az eredménye? Leszögezhetjük, a béke csak ritkán tartós.
„Az olyan kérdések, mint például a területi engedmények, vagy a probléma gyökerének megragadása olyasvalami, amiről könnyebb beszélni, mint megvalósítani”
A tartós béke feltételeit illetően további kérdések is felmerülnek, amelyekre esetleg évtizedek, sőt, évszázadok múlva sem tudjuk a választ. Ilyen például az, hogy kik azok, akinek a békekötés utáni berendezkedéssel kapcsolatos elképzelése érvényesül? Azoké az államoké, kormányoké, akik aláírják a békeokmányt vagy a háttérhatalomé?
„Létezik-e bevált formula, módszer, amelynek alkalmazásával biztosan tartós békét lehet teremteni? A megjelölt célokon nem múlik, hiszen azoknak egyike rendszerint az igazságosság, azoknak a megbüntetése, akik másokat megtámadtak”
Régebben őszintébbek voltak a békeszerzők. Amikor még koronás fők voltak a támadók, nyíltan bevallották, hogy egyes területeket más uralkodótól vagy akár többtől is el akarnak venni. Hogy a szóban forgó terület lakói mely etnikumhoz tartoznak, milyen nyelvet beszélnek, az csak az ipari fejlődés megindulásával kezdett számítani. Addig ugyanis olyan foglalkozások voltak elterjedtek, amelyekhez nem kellett sokat „kommunikálni”. Aztán jött a francia forradalom, Napóleon és a Code Civil, a polgári és szabadságjogok. A sebtében lefordított francia polgári törvénykönyv nyomot hagyott a legtöbb területen, ahol Napóleon hadserege megfordult. Különösen nagy sikere volt Franciaország ősi riválisa, a katolikus Habsburg birodalom népei körében, kivéve talán a magyarokat. Felébresztette a nyelvi és kulturális közösség, a nemzeti összetartozás érzését. A polgári és szabadságjogokat már kevésbé vették komolyan belőle, mert például az Egyesült Államok alkotmány a francia felvilágosodás eszméin alapul, de elfogadása után még majdnem 100 évig törvényes volt ott a rabszolgaság, amit nem lehet igazán a szabadság diadalának minősíteni. Önmagában tehát az, hogy úgy a szemben álló felek, mint a közvetítők igazságos békét akarnak, nem sokat jelent, hiszen mindenki a maga igazát keresi.
„Nagy háborúk után könnyű a békekötés, mert a legyőzött fél torkán sok mindent le lehet nyomni. Más kérdés, hogy igazságos-e ez? Nem lehetett-e valamiben neki is igaza? Annak a tézisnek is vannak hívei, miszerint a lefojtott, egyértelmű győztes vagy vesztes nélkül véget érő konfliktusok kecsegtetnek a legtöbb reménnyel a béketeremtésre, mert a felek hajlandók a kompromisszumra. Ennek cáfolata a viszonylag nemrégen lefojtott, de a <hamu alatt tovább izzó parázs> Bosznia-Hercegovinában”
A felek azóta is harcolnak egymással, csak más eszközökkel. Egyiküknek sem sikerült elérnie a célját, mindegyikük a maga vélt vagy valós előnyében, így például „jó szomszédságában” (szerbek), számbeli fölényében (bosnyákok), vagy a jog csalóka erejében (horvátok) bízik. A probléma gyökerét megszüntetni sem egyszerű. A szerb népesség esetében, mivel határos anyaországával, kínálkozna megoldás, de nem hagyják megvalósítani. Kissé bonyolultabban, de a horvátok jogállása is megoldható. Fogas kérdés azonban, hogy mi legyen a bosnyákokkal. Törökország szívesen visszajönne, de egyelőre még messze van.
„A területre a daytoni békében ráerőszakolt, de egy fontos pontban, a horvát entitás létrehozásában be nem tartott berendezkedés, az erőltetett unitarista állam nemzetközi békefenntartókkal „nyomatékosítva” átmeneti tűzszünetet hozott csupán. Ha enyhül a szorítás, a legerősebb fél legyűri a többi ellenállását, és megvalósítja a neki tetsző <békét>”
Az orosz-ukrán konfliktus alapját képező ukrajnai orosz lakta területek státusának tárgyalásos rendezésére volt hajlandóság. A nagy felhajtással létrejött megállapodások (Minszk I. 2014, és II. 2015) betartására azonban nem. Ennek ellenére, vagy talán éppen ezért a terület megosztása lehetne megoldás, ha már a minszki megállapodásokat, az ottani orosz lakosság jogainak alkotmányba foglalását az azt garantáló nyugati hatalmaknak eszünk ágában sem volt Ukrajnán számon kérni. Kijev ahhoz a megoldáshoz folyamodott, amelyet például az omladozó oszmán birodalomban már kipróbáltak. Nagyjából a mai Észak-Macedónia területén egymást irtották a különböző népességek, hogy ők kerüljenek számbeli fölénybe, és anyaországuk anektálhassa a területet. Megoldást – bár csak átmenetit -, egy külső hatalom hozott azzal, hogy őket együttesen külön nemzetnek nyilvánította. Egy ilyen manőver, mármint Ukrajna orosz lakta területeinek szuverén államként való elismerése talán az adott konfliktusban is segítene (a volt Szovjetunió területén van ilyen több is). Az a bökkenő, hogy az ottani lakosság már szavazott az Oroszországhoz tartozásról.
„A sokféle problémától, köztük szeparatista törekvésektől fenyegetett Európa vonakodik belemenni a határok megváltoztatásába. Erre is van azonban ellenpélda, mégpedig Koszovó”
Annak leválását Szerbiáról anélkül támogatta, hogy előtte rendeződött volna az ott élő szerb kisebbség helyzete. Ezt Mihail Gorbacsov is elmulasztotta a Szovjetunió szétesése után a volt tagköztársaságokban hátramaradt oroszok esetében. A birodalmak, vagy akárcsak gyűjtőállamok felbomlása, mint amilyen volt Jugoszlávia, felvet ilyen etnikai „zárványokkal” kapcsolatos problémákat. Megoldás lehet-e ezekre, ha újabb birodalmakhoz, például az Európai Unióhoz csatolják őket? Aligha, hiszen az már meglévő tagjainak összetartására sem képes.
„Lépten-nyomon felmerülő probléma az is, hogy az államok területi sérthetetlensége és a népek önrendelkezése nehezen fér össze. Az utóbbit, talán elővigyázatosságból a mostani európai békeszerzők nem is emlegetik”
Ha tartósság szempontjából közelítjük meg a békekötés kérdését, a XIX. század szolgáltatta annak egyik fényes példáját, a napóleoni háborúkat lezáró bécsi békét (1815), amely – kisebb-nagyobb csetepatékat leszámítva – egészen 1914-ig biztosította az európai békét. Célja Európának a napóleoni háborúk utáni újrarendezése volt. Sikerének titka talán az volt, hogy minden hadviselő fél meghívást kapott, beleértve a vesztes francia királyságot is. A Bécsi Kongresszus eredménye volt az I. Sándor, orosz cár által kezdeményezett, orosz-osztrák-porosz Szent Szövetség, amely az európai konzervatív, abszolutista monarchiák fenntartását célozta.
„A bécsi béke egészen a krími háborúig döntő hatást gyakorolt az európai politikára. Megakadályozta, hogy az európai nagyhatalmak egymás ellen háborút viseljenek. Azt azonban, hogy a mélyben tovább dolgozzanak az iparosodás és a polgárság erősödésével megtámogatott liberális napóleoni reformok, nem tudta megakadályozni”
A változás érlelődött, ahogy érlelődik most is. A tülekedés, hogy ki számít még nagyhatalomnak, ki ülhet a tárgyalóasztalhoz a második világháború után, mesterséges jólétre – legalábbis Nyugaton – alapozott önhitt és elbizakodott Európának az utolsó vonaglása. Még nem vette észre, hogy a saját testi-lelki eltunyulásával, iránytévesztésével felhizlalta ellenfeleit, akik most elkerülhetetlenül letaszítják a civilizáció „trónjáról”. Talán éppen ez a háború, vagy jobb esetben, béke lesz az, ami a folyamatot felgyorsítja.
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2026 - #moszkvater
Nagy Imre says:
“mesterséges jólétre – legalábbis Nyugaton – alapozott önhitt és elbizakodott Európának az utolsó vonaglása. Még nem vette észre, hogy a saját testi-lelki eltunyulásával, iránytévesztésével felhizlalta ellenfeleit”
Szomorúan olvasom, hogy a szerző micsoda penetráns módon ír a magyarok Bölcs Vezénylő Tábornokáról, csak azért mert némi túlsúly rárakódott amúgy edzett szálfa testére. Nem is lehet magyar az olyan, aki (Putyin et. határozott, egyértelmű állásfoglalása ellenére) nem tekinti a Vezénylő Tábornokot a magyarok egyedüli méltó vezetőjének. Méghogy ő vonaglana?? Mindjárt a Kokakóla mámor is előjön? Vagy hovatovább nekimegy a Vezénylő Tábornok lányának is sak azért mert a “haldokló, vonagló Nyugat”-ot választotta menekülési útvonalként – akarom mondani továbbképzési helyként?
Nincs itt semmi tisztelet?? Hát hová jutott ez az oldal is?