„Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van,
hanem oda, ahova majd érkezik.”
hanem oda, ahova majd érkezik.”
Zarko Lausevic és Velimir ‘Bata’ Zivojinovic a filmben
Fotó:Imdb
– Mondd csak, legény, miért vagy olyan bolond, hogy azt hiszed, amit elkövettél, eldönti a csatát?
– Ha ma nem dönti el, majd valamikor holnap el fogja dönteni.
– Mondd, mi az, ami drágább a fejednél is? Miért adod a fejedet is?
– Dicső szultán, a fejemet a szavamért adom!
– Istenem, miért nem tudok nevetni? Az hogy a fejeddel fizetsz a szavadért, nem azt jelenti, hogy a szavad drága, hanem hogy a fejed olcsó.
– Ha nem volna adott szó, nem lenne mire alapozni.
„Ez a párbeszéd Murád szultán és a szerb hős, Milos Obilics között zajlott le Ljubomir Szimovics szerb költő szerint, melyből az utolsó mondat 600 évvel a rigómezei csata után vált szállóigévé Szerbiában”
Ez pedig nem másnak, mint az 1989-ben készült, A koszovói csata című filmnek köszönhető, amit ugyan még a jugoszláv szocializmus éveiben forgattak, mégis egy ízig-vérig nemzeti-keresztény alkotás lett belőle, aminek aztán óriási hatása lett az elkövetkező évtized történéseire.
A nyolcvanas években a koszovói kérdés egyre inkább kiélezte a közös délszláv állam belső ellentéteit, amelynek egyik legékesebb bizonyítéka az 1986-os akadémiai memorandum volt. A szöveg legfontosabb része a jugoszláviai nemzetek viszonyára vonatkozott, különösen a koszovói szerbekre. A szöveg szerint – amelyet nem más, mint Dobrica Csoszics szerb író fogalmazott meg – Koszovóban népirtás van folyamatban a szerbség ellen, ami abban nyilvánul meg, hogy az albánok elűzik a szerbeket a tartományból, így az ottani szerbek aránya folyamatosan csökken. A szerbség ezért
„az elnyomástól, a fizikai, morális és pszichikai terrortól hajtva a végső exodusra készülődik”
Ezzel pedig megvalósulhat az „etnikailag tiszta Koszovó, ami a nagyalbán rasszisták célja már az 1878-1881-es prizreni liga óta.”
A memorandum szövege hamarosan ismertté vált a szerb nyilvánosság előtt, mivel a Večernje Novosti napilap egyik újságírója megszerezte azt, ezután a jugoszláviai közbeszéd fontos vitatárgyává vált ez az írás. Szlobodan Milosevics, a Jugoszláv Kommunisták Szövetségének akkori szerbiai vezetője természetesen ezt ki is használta, így a szerb nemzeti kérdést tette meg minden kérdés legfontosabbikának a gazdasági-politikai válságban lassan összeomló Jugoszláviában. A politikus híressé vált gazimesztáni beszédét azóta a délszláv háborúk bevezetőjeként emlegetik, ami még jobban feltüzelte a szerb nacionalistákat, hogy eljött az ő idejük.
„Ebben a sajátos történelmi korban készült A koszovói csata című film is, amelyet Zdravko Sotra szerb filmrendező készített Ljubomir Szimovics irodalmi művéből”
Ez a dráma ugyanakkor nemcsak a valós történelmi személyeket szerepelteti, hanem a legendás alakokat is, így a filmet okkal nevezhetjük a koszovói mondakör – melyről korábbi cikkünkben írtunk – irodalmi összefoglalásának is. Ám a dráma alapján készült film értékét sokkal inkább az adja, hogy a rendező határozottan elvitte történelmi irányba, így a néző számára teljesen természetes történelmi szereplővé válnak a mitikus szereplők is.
De mi is történt azon a legendás történelmi napon, amiről a film szól? Vukasin király uralkodása után Lázár szerb cár újból talpra állította Szerbiát, szövetkezett a bosnyákokkal, és a bolgárokkal, majd eltökélte, hogy a törököket kiveri a Balkánról. Noha Lázár cárnak nagy hadsereget sikerült toboroznia, mégsem tudott elérni sikert. Murad ugyanis sietve megtámadta Sisman bolgár cárt, több nevezetes városát és erődítményét elfoglalta, majd Lázár cár ellen indult, aki a rigómezei völgyben várta seregével Murádot. Alig kezdődött el a csata, mikor egy állítólag súlyosan sebesült szerb, Milos Obilics jelentkezett Murád szultánnál, és kérte, hogy hallgassa meg őt.
„Murad engedett a szerb vitéznek, mire az kirántotta tőrét és leszúrta a szultánt”
Obilicsot ezután elfogták, majd szokás szerint darabokra vágták a szultán testőrei. A csata vezetését most már Bajazid vette át, és 1389. június 28-án, Vidovdankor (Vitus-nap) csakhamar győzelmet aratott Lázár cár seregén. Bajazid Lázár cárt elfogatta, sátrába hozatta és Murád szultán holtteste mellett kivégeztette, Szerbiát pedig hosszú időre adófizetővé tette.
A film a csata előzményét és magát az ütközetet végig patetikus környezetbe helyezi, melyben ugyanúgy elhangzik Lázár cár átka, amelyet a vitézeihez intézett, akik elárulnák Szerbiát, mint Milos Obilics híres esküje a szerb urak között, hogy személyesen öli meg a török szultánt. De előkerül a műben a koszovói lány és Milan Toplica is, akárcsak az összes mitikus szerb hős, akik vérüket adták rigómezőn a szerbségért és a kereszténységért.
„Ezért nem is csoda, hogy a nyolcvanas évek végén és a kilencvenes évek elején óriási népszerűségre tett szert ez a film Szerbiában, amelyet természetesen a belgrádi televízió is előszeretettel ismételgetett a kibontakozó délszláv háború idején”
És bár Zdravko Sotra filmjét így a Milosevics-rendszer elsősorban a nacionalista érzelmek felkorbácsolására használta, vitathatatlan, hogy az alkotás nem szít indulatokat kimondottan egyetlen nemzet ellen sem. Ugyanakkor a legnagyobb szerb hősök megformázása, a pátosszal átitatott párbeszédek valóban alkalmasak voltak arra – és alkalmasak a mai napig –, hogy bátor tettekre, sőt önfeláldozásra ösztökélje a szerbeket.
Mindezek után azt várhatnánk, hogy a film egyik legnagyobb hősének, Milos Obilicsnak a megformázója, Zsarko Lausevics a Milosevics-rezsim kedvenc színésze lett. Ez viszont egyáltalán nem így történt.
„Lausevics éppen háborúellenes álláspontra helyezkedett, akit aztán az állami média lépten-nyomon támadott”
Ám a színész életében a fő fordulatot az a nap hozta el 1993-ban, amikor két huligánnal konfliktusba keveredett a családi házuk közelében, majd pisztolyával megölte mindkettőt. Lausevics emiatt hosszú évekre börtönbe került, majd miután szabadult, azonnal az Egyesült Államokba távozott. És bár egy másik szerb bíróság később megerősítette az ítéletet, Borisz Tadics államfő 2003-ban kegyelemben részesítette a színészt. Ettől függetlenül persze Lausevicset a mai napig Milos Obilics legkiválóbb megformálójának tartják Szerbiában, aki valaha óriási lendületet adott a szerb nemzeti érzéseknek.
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2024 - #moszkvater
